Méltó ellenfél
I.
- Utálom a kölyköket. - Sziszegte összeszorított fogakkal Kankurou, miközben magasba emelte a reszkető gyereket.
- Azonnal ereszd el! - Kiabálta a földről Naruto. A festett arcú fiú csak megvetően elhúzta a száját.
- Unlak benneteket. - Jelentette ki mérhetetlen kegyetlenséggel a tekintetében. Magában mosolyogva vette száma a lehetőségeket, hogy miként is élhetné ki utálatát ezeken a szerencsétleneken, amikor hirtelen fájdalom hasított a gyereket tartó kézfejébe. Meglepődésében elengedte Konohamarut, aki fájdalmasan a padlóra huppant.
- Egy kavics?! - Kerekedett ki a szeme, miközben tekintetével máris támadóját kereste.
Fekete hajú, éjszemű fiút látott a mellettük lévő fa ágán ücsörögni kényelmesen, kezében egy másik kavicsot dobálva. Tekintetében nyoma sem volt félelemnek vagy izgatottságnak. Sőt! Tulajdonképpen semmiféle érzelemnek. Jégből voltak azok az éjfekete szemek. Nagyon is emlékeztették őt valakire. Valakire, akire gondolni sem akart.
- SASUKE!! - Ordította dühödten Naruto. - MÁR MEGINT TE?! - vicsorogta magában tovább a szőke fiú.
- Tűnjetek el innen. – Közölte egyszerűen a fiú.
- Franc! Ez meg ki a fene? A tekintete olyan, mint. Heh! Már hallucinálok is! Elég ebből! Ő még úgysem ér ide egy darabig. Addig szórakozzunk !- Húzódott gonosz vigyorra a festett arcú szája.
- Nocsak! Megjelent a helyi fenegyerek is?
- Nem ismétlem magam. Tűnjetek el innen, mielőtt ellátom a bajotokat.
- Na gyere próbáld meg! - Üvöltötte Kankurou és lekapta a hátán lévő gyolcsba tekert különös csomagot.
- Mit csinálsz?! Megőrültél?! Csak nem a varjút akarod használni?! - Kérdezte magából kikelve mellette álló nővére. - Na én ebben nem akarok részt venni!
- Ha nem, hát nem. De én jól fogok szórakozni.
- Kanukrou! Vissza! Elég volt! - Szólalt meg egy fagyos-mély hang a háta mögül.
A festett arcú fiúban meghűlt a vér. Tudta, hogy meg kell fordulnia, és szembe kell néznie tettei következményeivel. Most valahogy nagyon szeretett volna máshol lenni.
Vett egy mély lélegzetet erőgyűjtésképp - valamint, hogy csillapítsa a rátörő reszketést - és megfordult. Azt hitte felkészült a látványra, de rá kellett döbbennie, mint oly sokszor már, hogy erre nem lehet. Ahogy a mosómedve-karikás, türkiz szemekbe nézett elszállt minden maradék bátorsága is. Szinte érezte, ahogy az abból a tekintetből áradó gyűlölet körbefonja, beeszi magát a lelkébe és kiszipolyozza belőle az életerőt.
- I-igen… Én csak… Ne… - Kezdte volna, de torka összeszűkült, szája kiszáradt és szinte biztos volt benne, hogy ez a szánalmas dadogás volt élete utolsó reakciója. Még arról is megfeledkezett, hogy mennyire szokta magát gyűlölni ilyenkor. Mert félt tőle. Rettegett a saját öccsétől. Éjszakánként sokszor előjött álmaiban az a vörös haj, a sápadt bőr. Ahogy áll előtte, körülöttük örvénylik a gyilkos homok és a türkiz szemek. - NEEEM!!
- Szégyent hozol a saját népedre! - Sziszegte összeszűkült szemekkel a vörös hajú.
- S-sajnálom Gaara. Többet nem fordul elő. - Még meg is lepődött, hogy képes volt dadogás nélkül egy teljes, összefüggő mondatot kinyögni. Ám megkönnyebbülése nem tartott sokáig, mikor látta, hogy öccse körül homok kezd örvényleni a hátán hordott köcsögből. Tudta mit jelent ez. Lehunyta szemeit és várta az elkerülhetetlent. A következő pillanatban tévedhetetlenül megérezte a jelenlétét közvetlen maga mellett. És várt. Másra nem is volt képes. Örült, hogy talpon tud maradni. Ám a várt büntetés helyett valami egészen más történt. Hirtelen bántó fény hasított a pupilláiba, hogy még a szemhéja is belesajdult. Hunyorogva próbált a kinyitni a szemét. Homályosan látta, hogy mindenki ugyanúgy, összeszűkült szemekkel próbálja visszanyerni a látását.
- Oh! Szíves elnézéseteket kell kérnem a vakító belépőért, de társaim és én nagyon siettünk. Konohában vagyunk már? - Hallottak egy bársonyos hangot a fényburok közepéről.
Ahogy csökkent a fény élessége három homályos alakot tudott kivenni egészen közel hozzájuk. Eltátott szájjal meredt a látványra, ám ahogy látta a többiek sem képesek másként tenni. Az első, ami megragadta a tekintetét, hogy egy különös lány tűnik fel a fokozatosan csökkenő fényből. Hosszú, aranyszínű csattokkal összefogott ezüstfehér haja a csípőjét verdeste, testéhez simuló vajszínű ujjasa és nadrágja tökéletesen kiemelte nőies formáját. És a szemei… Az írisze a világosbarnától az aranysárgáig terjedő skálában pompázott. Tekintete nyílt és őszinte volt, mosolya ravasz és mégis kedves.
- Akár egy angyal! - nyögte magában Kankurou. - Na ne! Ez már túl sok nekem mára… - Csóválta meg a fejét. Shinobi tekintete azonnal fegyvereket keresett nála és alaposan meg is döbbent, hogy egy darabot sem talált. Ám annál többet a fehérhajú mögött álló két lányon.
- Heh? Ezek eddig is itt voltak? - Kérdezte magától megdöbbenve. A másik kettő egyáltalán nem hasonlított az ezüsthajú szépséghez. Hosszú barna hajuk, éles arcvonásaik és komor, rideg-kék tekintetük hidegvérű gyilkosoknak mutatta őket. Tökéletesen egyformák voltak. Még a hátukon lévő két-két kard, az első látásra észrevehető kunai-ok mennyisége és fekete ruhájuk is megegyezett. Mozdulatlanul álltak a fehérhajú két oldalán.
- Hm. Azt hiszem egy kisebb csetepatéba csöppentünk. Homok és Levél. Szép kis társaság. Ezek még a vizsga előtt szétszedik egymást. - Állapította meg gúnyosan magában a hószín hajú lány. - Sebaj. Adják csak ki magukból a fölösleges energiát. Heh… Kölykök! Na persze már amelyik. - Mosolygott kedvesen tovább a vörös hajú fiú irányába fordítva fejét. Egy kívülálló alaposan megdöbbent volna, ha egyszerre érzékeli a lány gondolatait és elbűvölő arckifejezését.
- Mi a baj? - Kérdezte barátságosan. - Mit bámultok így? Hát persze! - Csapott a homlokára. - Milyen modortalan is vagyok! Be sem mutatkoztam. A nevem Mei Hikari, ők pedig a társaim Yoru és Kameko. A Rejtett Jég Faluból érkeztünk.
- Gondolom a chunnin vizsgára jöttetek. - Jegyezte meg elsőként ocsúdva Temari a szokásos epés stílusában.
- Így van. - Mondta Mei és várakozó tekintettel nézett végig a társaságon, majd mikor látta, hogy itt bizony napestig várhat, amíg a többiek eleget tesznek az illemszabályoknak, egy észrevétlen sóhaj kíséretében nyugtázta, hogy ismét neki kell kezdeményeznie.
- És esetleg én is megtudhatnám, kik fogadtak először a Rejtett Levél Falujában?
- H-hogy? Mit? Jah persze! - Ocsúdott Kankurou, miután megértette mit is jelentett a lány nyakatekert mondata. – Franc! Már megint ez a dadogás! Még a végén rajtam ragad. Mi a fene van velem? Hogy Gaara-tól kitör a frász az oké, na de, hogy ettől a lánytól! Én zavarban? Eh! Kész!
- Én Kankurou vagyok, ő itt Temari. - Mutatott a mellette álló szőke lányra – És ő…
- Megyünk. - Jelentette ki egyszerűen Gaara félbeszakítva bátyját. Majd hátat fordítva mindenkinek elindult. A lány enyhén összehúzott szemekkel nézett a távolodó fiú után, majd elmosolyodott.
- Rendben. Örülök, hogy megismerhettelek. Gaara. - Mondta az utolsó szót alaposan megnyomva.
A fiú megtorpant a neve hallatára. Rezzenéstelen arccal megfordult.
- H-hogyan? De hisz nem is… - Suttogta Temari.
Jéghideg tekintettel figyelte a vörös hajú, ahogy lassan leolvad a mosoly a lány arcáról. Érezte, ahogy átsiklik egy másik világba. Lassan vérszínbe borult minden. Halk hörgést érzett a bensőjében. Tudta mit jelent ez. Belül már mosolygott.
Méltó ellenfél.
II.
A lány érezte, ahogy a mosoly leolvad az arcáról. Érezte, ahogy elindul a fiú felé.
- Mit csinálok? - Hallotta a gondolatait. De messze volt önmagától. Már túl messze. Látta, ahogy a fiú ökölbe szorítja a kezét. Érezte a feszültségét. De nem tudott megállni. Lábai önként vitték előre. Egy apró lépésnyire állt meg tőle. Megcsapta a belőle áradó rosszindulat. Átsuhant felette. Egészen közel hajolt hozzá.
- A szándékainkat a gondolataink fejezik ki Sivatagi Gaara. És minél erősebbek ezek, annál erősebben áradnak ki belőlünk. Aki tudja a módját, könnyen érzékelheti. Érezlek téged. - Suttogta a homoki fülébe.
A fiúnak kikerekedett a szeme. A vörös felhő egy pillanat alatt felszállt az elméjéről. Érezte, ahogy minden egyes szőrszál égnek mered a testén a lány közelségétől. Kitisztult az agya. Majd újra megfagyott a tekintete. Elhúzódott a lánytól, hogy a szemébe nézhessen. Aranyszín ragyogást látott visszahúzódni a sötét pupillákba.
- Menjünk. - Szólt oda a testvéreinek.
III.
Naruto tátott szájjal figyelte az iménti jelenetet, majd felocsúdva a szokásos lendülettel tért vissza a valóságba.
- Mi a jófene volt ez?! Ezek ismerik egymást? Sakura! Te érted?
- Hagyj már Naruto! Sasuke! Szerinted?
- Nem tudom. - Vont vállat az éjszemű fiú. - De különös az biztos. Olyan mintha kiesett volna a szerepéből. Mintha valami átvette volna felette az uralmat. Az a homok falui srác majdnem szétszedte a társai meg a kisujjukat se mozdították. – Sandított az ikrek felé. Döbbenten látta, hogy a feketeruhás shinobi-k egyenesen feléjük néznek. Önkéntelenül megfeszítette izmait.
A két lány érzékei azonnal reagáltak a kiejtett névre. Yoru elnézett vezetője irányába, majd elfojtott egy cifra káromkodást.
- Megvan a lány. Mei! - Küldte a gondolatot a hóhajú felé. - MEI ÉBREDJ!!
- Hogy? - Riadt fel a fehérhajú az erős mentális löketre.
- Ébredj! Mi van veled? A lány! Ott áll a szőke mellett. Szedd össze magad! Már így is elég nagy feltűnést keltettél.
- Yoru? Persze! Igen. Nem tudom mi történt. - Válaszolta zavarodottan Mei miközben még utoljára elnézett a távolodó homokiak irányába. Hirtelen nagyon kimerültnek érezte magát.
- Ezt jól elszúrtam. De sebaj! - Mosolyodott el magában, ahogy eszébe jutott a mentőötlet. Ráemelte tekintetét a tőle nem messze álló rózsaszín hajú lányra, fáradtan elmosolyodott és összeesett.
- Egek! - Kiáltott fel Sakura, miközben odarohant az ájult lányhoz. – Gyertek már segíteni!
- Ez meg mi a jófenét művel?! - küldte Yoru társának a rémült gondolatot.
- Játszik. - Válaszolta Kameko elégedetten. - És nem is csinálja rosszul.