Kicsit átírtam az eredeti verzióhoz képest. Javítottam szépítgettem. Remélem tetszik majd nektek, és írtok nekem sok-sok véleményt.

Ames White sikoltozni tudott volna dühében. Maga sem tudta, miért nem teszi meg. Őt még soha nem alázták meg ennyire. Simms vöröslő fejel, kereste fel a Jam Pony után, és nyál fröcsögve tájékoztatta, hogy búcsúzhat a jelvényétől, és a nyugdíjától is. Ames csak magában jegyezte meg, hogy kell a fenének a te nyugdíjad, ha mi leszünk uralmon. De nem emiatt aggódott, hisz az emberek szemében mártír, aki hősiesen küzd a mutánsokkal. Erre a gondolatra mindig gonosz mosoly terült végig arcán.

- Te meg min vigyorogsz? – mordult rá durván Tula.

Mielőtt Ames válaszolt volna, vagy egyáltalán mutatta volna jelét, hogy hallotta, amit a nő mond, elszámolt magában tízig.

- Nem vigyorgok semmin. És különben is semmi közöd hozzá, hogy én mit csínálok.

- Nagyon tévedsz- magasodott a férfi föllé. Nő létére messze leelőzte a férfit izmokban, de ő is tudta, hogy egy esetleges verekedés kétes kimenetelű lenne a győzelmét illetően. White kisebb, de annál fürgébb és aljasabb volt.

- Gondolod? – húzta gúnyos félmosolyra az ajkait Ames.

- Elég! - hallatszott egy hang a terem másik végéből.

A falanx búvóhelyéül szolgáló raktár épület egy üres termében álltak. A falanx többi tagja másutt várta, a döntést, hogy mi lesz a sorsuk. Moorehead lépett elő a homályból. Nem tűnt éppen túl vidámnak.

- Várom a mentségeidet.

Ames érezte, hogy a dühe fokozódik. - Úgy beszél, mintha csak az én hibám lenne! – gondolta.

- Ha nem küldik a nyakamra ezt a hústoronyt és bandáját akkor…

- A Konklávé döntése megkérdőjelezhetetlen.

Laposakat pislogva nézett Tulára aki nagyon elégedetnek tűnt.

- Veszélybe sodort mindent, amit elért eddig – folytatta negédesen Moorehead. Egy cseppet sem titkolta, hogy mennyire boldog, hogy Amesnak keresztbe tehet.

Na azt már nem! – gondolta Ames, miközben keze ökölbe szorult.

- És az alsógatyás alakulat mellettem? – bökött Tulára, akinek az arca szégyentől, és a dühtől a hajához hasonlatos színt öltött.

- Te kis…! – fordult Ames felé.

- Na mi? – gúnyolódott a férfi. Több kell ahhoz, hogy ő megijedjen bárkitől is. - Tudod, téged csak azért nem vetkőztetek le, mert nem élték volna túl a látványt!

Már-már úgy tűnt egymásnak esnek, amikor Moorehead rájuk szólt.

- KUSS! Mindketten hibáztak, és meg kapják a méltó büntetésüket, de…

Ames és Tula akaratlanul is közelebb hajolt.

- Kapnak még egy esélyt – a mosoly az arcán, mindkettőjükre a frászt hozta. – Ha elkapják 452 –es 72 órán belül.

- MI?! – hördült föl Ames. – Terminál Cityben? A vízen ne járjak?

- Ha szükséges- vont vállat a nő. – Egy kikötés van.

- Mindig van egy apró betűs rész- sóhajtott Ames.

- Amelyikkőjük elhozza, az marad életben.

Ames és Tula összenéztek.

- Rendelhetett a nagyméretű koporsót vöröském! – vicsorgott Ames. – Elkapom 452 –es.

- Ha! Legfeljebb a náthát! Előbb kinyírlak téged, aztán azt mutáns kurvát!

- Ahhoz előbb agyat kell, hogy növessz!

Észre sem vették, hogy Moorehead mikor távozott.

- Meg döglesz dagadék! – vicsorogta utoljára Ames ahogy megindult a kijárat felé.. Nem akart összetűzésbe keveredni az egész falanxszal. Bármibe lefogadta volna, hogy Tula azonnal rohan elmondani mi történt. Abban is biztos volt, hogy azonnal támadnak. Egyedül velük szemben, elég kevés esélye lenne a küzdelem szerencsés kimenetelének. Kettesével szedte a lépcsőfokokat, amikor meg hallotta az emeletről a lábdobogást.

Siettek. Nem törődtek vele, hogy meghallja, talán pont ez volt a cél.

- Ezek levadásznak! ENGEM!- most már tényleg üvöltött.

Futni kezdett. Soha nem tartotta, magát gyávának, de tisztában volt az erőviszonyokkal.

Első golyók mellette fúródtak a falba.

Oldalra gördült és futott tovább.

- Kapjátok el a mocsadékot!

Ames az egyik utcára néző ablakhoz rohant.

Három emelet magasan lehetett, de nem tudta érdekelni, vagy nem fogta föl? Utólag már maga sem tudta. Ugrott.

Szerencséjére biztonságosan földet ért, és azonnal tovább gördült.

Szorosan a falnak simulva rohant.

- A fenébe! – morogta. – Tudom, hogy itt parkoltam valahol!

- Hova lett? Az előbb még itt volt!

Hallotta, hogy kiabálnak egymással.

- Az idióták! Na végre! – talált rá az autójára. Kezébe vette az indító kulcsot.

- Itt van a rohadék!

A golyók azonnal záporozni kezdtek rá.

Megpróbált időben elérni az autóját, ami a menekülése egyetlen kulcsa volt, de ez a nap nem volt igazán túl szerencsés számára. Hátrébb húzódott így egy törmelék darab eltakarta őt a szemük elől.

- Nem menekülsz kisköcsög! – ordította túl a fegyverdörgést Tula.

Ames sértetten felhördült. Pont az sértegeti, aki maga is jobban hasonlít egy férfire?

- Hova lett megint? – hallatszott az egyik férfi hangja, ahogy elhallgattak a fegyverek.

- Mindegy, lődd a kocsit. Gyalog esélye sincs.

- Anyátokat! – hördült föl Ames. Nagyon sok idejébe telt mire kisírta magának azt a Lincolnt. Manapság már nem mindenkinek lehet saját autója. Főleg nem új.

A falanx tagjai össztüzet nyitottak az autóra, különös figyelmet fordítva a motorháztetőre. A kocsi motorja pillanatokkal később lángra lobbant, fekete füstöt okádva az ég felé.

Ames kihasználta az alkalmat, és meg indult az utca másik oldala felé.

- Ne hagyjátok meglógni! – üvöltözött Tula öblös hangján. – Frank! Tom! Tartsátok sakkban, mi elkapjuk!

- Azt lesheted RIBANC! – üvöltött vissza, miközben elbújt egy fém kupac mögé. Dühös volt magára. Így besétálni a csapdába! De van egy B- terve, amit az utolsó pillanatra tartogatott. Előhúzta a telefonját. Jó ötlet volt gyors tárcsázóra rakni. – mosolygott magában miközben hívta a számot.

- Oh! Ameess- búgta valaki gúnyosan. - Csak nem bajban?

- Csak de. A négyes szektorban, de úgyis megtalálsz – tovább kúszót a szeméthalmok között.

- És miért tenném?

- Fizetek!

- Mennyit?

- Amennyit akarsz!

- Ál az alku! De ha átversz – a hívott bontotta a kapcsolatot.

- Na csak addig kell kibírnom.

Előhúzta mindkét pisztolyát, fel készülve esetleges tűzharcra.

Ki dugta a fejét, és látta, hogy mellette halad a falanx másik női tagja. Elmosolyodott és lőtt.

A nőnek ideje sem volt felfogni mi történt vele. A golyók mély sebeket vágtak koponyájába. A feje úgy loccsant szét, mint egy dinnye.

Ames átugrotta szeméthalmot, megragadta a nő fegyverét, és lendületből tovább gördült.

- A mocsok! – üvöltötte az egyik ablaknál álló férfi. – MEGÖLTE! MEGÖLTE! – és örült módjára tüzelni kezdett.

Harmadik társuk a golyók zajára oda rohant.

Társát nem érdekelte mit lő le, csak gyilkolni akart. Ahogy meglátta mozdulni a saját csapat társát az utcán azonnal tüzelni kezdett rá.

Vesztére ő nem volt olyan fürge, mint az előbb Ames.

- Barom! – üvöltött a másik fickó is az ablakban, és fellökte társát.

Ames ujjongott, kettő kilőve, kettő magával van elfoglalva. Már csak…

- Mi maradtunk.

Az a kurva!

- Állj fel szépen édesem.

Ames feltápászkodott. Leporolta magát, és a nőre mosolygott, miközben a fegyvert csípő magasságba emelte.

Tula gúnyosan végig mérte.

- Dob el szépen.

- Annak mi értelme?

- Megalázkodsz – vont vállat a nő.

- Mi a jó?!- hördült fel Ames és hasra vette magát.

Tula meg fordult.

Mögötte jó húszméternyire egy nő állt és egy gépágyút tartott a kezében.

Kiáltani sem maradt ideje, amikor a fegyver dörgőhangon megszólalt.

Kellet egy pillanat, míg felfogták, hogy nem rájuk tüzel, hanem az ablakban álló két fickóra.

Rá akart lőni a nőre, de rá kellett jönnie, hogy Whiteről meg feledkezett.

A férfi hátulról fellökte és lesújtott vele a tarkójára, kétszer vagy háromszor már nem tudta megmondani. Érezte, hogy vére elönti a tarkóját, és elsötétül minden.

A géppuska hatalmas pusztítást vitt végig szó szerint lebontva falat.

Frank a karjánál fogva rángatta arrébb Tomot, aki nem törődve a többszörös erejű tűzerővel, csak avval, hogy Whiteot lelője.