Sziasztok! Ezt a történetet MargieM-nek ajánlom, és köszönöm, hogy mindig megtisztel a véleményével!
Bármilyen kritikát örömmel fogadok!
Cím: Vörös álarc nélkül
Jogi nyilatkozat: Nem az enyém. Sajnos!
Jane a tetőtéri szobában állt, és csak bámult ki az ablakon. Ez a hely volt a menedéke, ha magányra vágyott. Itt levehette az álarcot, amit mások előtt viselt, és szabadjára engedhette az érzéseit, mint ahogy most is tette. De ebben a pillanatban nem a határtalan bűntudat, és a mérhetetlen szenvedés szabadult ki az álarc alól, hanem a tehetetlen düh és csalódás.
Tett egy lépést hátra, majd az asztalra csapott. A benne lévő feszültség nem sokat csillapodott az elmúlt egy órában. Arcát a kezébe temetve leült az ágyra, és érezte, ahogy a könnyek elöntötték a szemét. De nem hagyta, hogy az érzései legyőzzék. Vett egy mély levegőt, majd felállt és a kijárat felé indult. Beszélni akart valakivel, hogy válaszokat kapjon a kérdéseire.
Még maga is meglepődött, hogy milyen hamar a célhoz ért. A benne tomboló indulatok hatására még gyorsabban vezetett a megszokottnál. Kiszállt az autóból, majd sietve belépett az épületbe. Próbálta rendezni a gondolatait, miközben a lift a megfelelő szintre vitte. Az ajtó előtt állva néhány pillanatig habozott, majd magabiztosan megnyomta a csengőt.
„Jane?" Egy kócos hajú, álmos tekintetű vezető ügynök állt előtte meglepődött arckifejezéssel, Spice Girls-t ábrázoló pizsamában.
Ha nem lett volna olyan pocsék hangulatban, néhány vicces megjegyzés elhagyta volna a száját Lisbon öltözéke láttán. De most csak egy halvány mosoly suhant át az arcán, miközben a barna hajú ügynök szó nélkül félreállt az ajtóból, utat nyitva ezzel előtte. Néma csend kíséretében a nappaliba mentek, és mindketten helyet foglaltak. Jane a kanapén, Lisbon pedig egy fotelban. Percek teltek el szó nélkül, miközben a tanácsadó a padlót bámulva gondolatban visszajátszotta az aznapi eseményeket, és észre sem vette, hogy Lisbon feszülten figyelte őt.
Késő délután Jane kapott egy sms-t, mely egy helyszínt, egy időpontot, és a „Fejezzük be végre ezt a macska-egér játékot." szöveget tartalmazta. Sietve a kocsijához ment, és fél óra múlva a megadott helyen volt. Szíve egyre gyorsabban vert, ahogy közeledett az elhagyatott faházhoz.
Az idevezető út során gondolatban ezerszer eljátszotta, hogy mit fog tenni, ha szemtől szemben találja magát az ellenségével. De az meg sem fordult a fejében, hogy szóljon Lisbon-nak és a csapatnak, hisz tudta, hogy akkor megakadályoznák a tervét. És nem utolsósorban nem akarta őket veszélybe sodorni.
A feleségére és a lányára gondolt, miközben megfogta a kilincset, és úgy érezte, hogy akár az élete árán is hajlandó bosszút állni a halálukért. Az ajtón belépve csak egy széket látott a helyiség közepén, amelyen egy ember ült vigyorral az arcán. Néhány mondat hagyta el a középkorú férfi száját, melyből Jane biztosan tudta, hogy Red John-nal néz farkasszemet. Érezte, hogy tengernyi harag áradt szét a testében, miközben a hányinger kerülgette.
Ezután minden olyan gyorsan történt. Red John előhúzott egy fegyvert, és a tanácsadóra szegezte, mielőtt az bármit tett vagy mondott volna. Majd hirtelen egy lövés hallatszott Jane háta mögül, mely a sorozatgyilkos vállát találta el. Ekkor Lisbon lépett elő, és megbilincselte Red John-t, miközben a jogait sorolta fel, majd felhívta a csapat többi tagját. Miután visszatértek a CBI épületébe, Jane felsietett a padlásra anélkül, hogy bárkinek is mondott volna egy szót is.
De most több mint egy órával később itt ült Lisbon nappalijában.
„Miért követtél?" Törte meg a csendet.
„Mert tudtam, hogy valami őrültségre készülsz." Lisbon egy pillanatra elhallgatott, majd magyarázatba kezdett. „Ott voltam, mikor az sms-t kaptad, és láttam az arcodon, hogy Red John-nal kapcsolatos lehet. Ha róla van szó, mindig furcsa szikra van a szemedben."
„Nem kellett volna odajönnöd." Jane hangjában egyszerre érződött düh és félelem amiatt, hogy a zöld szemű ügynöknek baja eshetett volna.
Lisbon láthatóan mérges lett, miközben felállt a fotelból, majd néhány lépés után megállt a szőke tanácsadó előtt.
„Neked sem kellett volna egyedül odamenned. Red John meg is ölhetett volna."
„Tudom." Hallatszott Jane halk válasza.
„De az persze téged egy cseppet sem érdekel, hogy mit érzett volna a csapat vagy én, ha meghalsz." Az ügynök szinte kiabált. „Csak magaddal törődsz, és még most sem vagy hajlandó észrevenni, hogy van akiknek számítasz."
Ekkor a tanácsadó is felállt, és szemtől szemben voltak egymással. A félelem amiatt, hogy bármelyikük meghalhatott volna, és a csalódás, hogy Red John újra megszökött, olyan feszültséget okozott köztük, mely szinte tapintható volt. És mikor Jane megérezte Lisbon finom illatát, furcsa érzésekkel szembesült. Már nem csak a bosszú létezett számára. Az évek során valami visszavonhatatlanul megváltozott benne.
„Tévedsz." Suttogta komoly hangon, majd még közelebb lépett.
Arcukat már csak néhány cm választotta el, és Jane hiába próbálta még maga előtt is tagadni, vágyat érzett az ügynök iránt. Lassan közelebb hajolt Lisbon-hoz, és egy rövid, de gyengéd csókot nyomott az ajkára. Majd hirtelen, mint aki menekül valami elől, zavartan és sietve elhagyta a lakást.
A nap hatalmas fényességgel sütött be az ablakon, melynek hatására a szőke hajú tanácsadó kinyitotta a szemét, majd álmosan körülnézett. Meglepődve tapasztalta, hogy nem a padlásszobában van, és nem is a házában, de látszólag nem is egy szállodában. Lassan kiszállt az ágyból, hogy még jobban feltérképezze a helyet, mikor egy újabb furcsasággal találta szemben magát. Megszokott ruhája helyett csak egy szál boxeralsót viselt. Gyors léptekkel a szobában álló egyetlen szekrényhez sietett, és reménykedett, hogy ott talál magának valami öltözéket. Ahogy kinyitotta az ajtót, az először szembetűnő női ruhák mellett megpillantott néhány férfi pólót, farmert, és a mindig viselt háromrészes öltönyét. Sőt, nem csak egy volt ott, hanem legalább egy tucat. Sietve magára kapta az elsőként kezébe akadót, majd elindult az ajtó felé.
A szobából kilépve egy lépcsősorral találta szemben magát. Lassan lépkedett le a fokokon, miközben próbálta visszaidézni az elmúlt napot, de emlékek helyett csak fejfájást érzett. Ahogy leért a földszintre, villámcsapásként érte a felismerés, hogy ő már járt itt, ez Lisbon lakása.