Pansy szemszög
Rohanok, ahogy csak bírok, nem nézem, hogy merre, csak minél előbb kijussak a kastélyból. Mikor a nagy vasajtóhoz érek, teljes erőmből lököm meg azt, majd már lent is vagyok a füves területen, végre friss levegőn vagyok. Rohanok tovább, miközben szabad folyást engedek az eddig a szemeimet maró könnyeknek. Mikor már nem bírom tovább a magam által diktált tempót, lihegve állok meg és nézek szét, hogy hova is jutottam. Előttem magasodik az üres kviddics stadion hatalmas alakja, mely most néma csendbe burkolózik. Besétálok a stadionba, majd helyet foglalok az egyik üres lelátón, és előveszem a gyűrött papirost a zsebemből, mely szenvedésem okozója. Széthajtogatom a levelet, majd olvasni kezdem.
„ Drága Pansy!
Végre megtörténik, amire annyi ideje várok. A Sötét Nagyúr e hónap utolsó szombatján magához hívatja a kiválasztottak egy kicsiny csoportját, hogy követői sorába fogadja őket. A Nagyúr tudomásomra hozta, hogy a te részvételedre is számit ezen a beavatási szertartáson. Végre a Malfoyok, Nottok, Zambinik szintjére emelkedhetünk. Ne okoz csalódást nekem!
Aláírás: Apád"
Miután elolvasom az alábbi sorokat, még inkább folyni kezdenek a könnyeim, hisz én ezt nem akarom. Nem akarok egy hataloméhes, félvér őrült talpnyalója lenni. Már nem tudok uralkodni magamon, rázkódni kezd a vállam a zokogástól, mikor megérzem, hogy két erős kar fonja körül testem, majd húzz magához szorosan. Döbbenten pillantok az engem ölelő idegenre, hogy egy gyönyörű zöld szempárba bámuljak, amely kutatóan bámul az én kék, könnyes szemeimbe