Figyellek!
Istenek, emberek két megfoghatatlan lélek.
Egyikben halhatatlanság, bőség, boldogság
Másikban halál, nyomor, végtelen fáradtság.
Mégis az ember istennek véli magát.
Pedig az emberi lét csak egy másodperc töredéke
egy youkai istennel ellentétben.

Anbu vagyok ezt nem tagadhatom.
Kötelességem a falum védelme miközben,
hullákat átlépve csak tovább haladok. De mégis
elönt a félelem érzet , mert
drága kisöcsémet magára kell
hagynom eme kietlen vidéken.

Harcolnom kellett volna vele , de betegségem
hamarabb elintézett mindent.
Elsőként haltam meg s kerültem ide a Limbo néven
elhíresült Alvilág szélére.

Igazából nincs itt semmi. A vallásos maszlagokkal ellentétben
csak végtelen homály és félelem érzet.
Nem üldöz óriás pók, kaszás gyilkos, ellenséges lények vagy
egyéb halállal azonos ijesztő teremtmények.

Az egyetlen félelem ami kísért az a múltam
meg jelenem ahogy végignézhetem , hogy a drága kisöcsém
miként válik részessé a végtelen magányt jelképező
szörnyé.

Aztán történt valami. Pontosabban jött valaki.
Egy szőke, komolytalan fiú képében ki elhozta neki
a fényt melyet én a halommal elvittem.

Már 33 éve nem láttalak, számomra ez az idő egy végtelen valóság.
Hisz itt a Limbo közepén csak homály és merengés...
De boldog vagyok mert nap mint nap láthatom
ahogy friss csokrot hozva a síromra ismét belekezdesz
egy újabb mesedélutánba.

Nao Hanato