Keserű gondolatok az éjszakában
Írta:Zoheleth
Korhatár:nincs
Megjegyzések:Kicsit borús
hangulatú. Úgy tessék olvasni, hogy ez volt
életem első novellája, amit most találtam meg.
Este van. Késő este. Kint állok a temetőben. Előttemegy egyszerű sír. Hideg van. Fázok , de nem mozdulok. Nem tudok. Ez a sír az Ő sírja. Az Övé, az egyetlen emberé akit szerettem, akit szeretek. Miért kellet meghalnia? És Én miért élek még? Vállalnám érted a szenvedést, a kínokat akár a halált is, de már késő. Késő, mert meghaltál. Itt hagytál egyedül. Rajtad kívül senki nem szeretett, szeret Engem. Mindenki utál Rajtad kívül, mindenki most már kivétel nélkül, mert Te már nem vagy itt. Miért Te? Mért nem valaki más? Mért nem Én? Nélküled az életem nem ér semmit. De Nekem élnem kell. Élnem, mert megígértem, hogy vigyázok a fiadra. Megígértem, hogy nem engedem, hogy baja essen, semmilyen körülmények között sem. Még az sem érdekel ki az apja. A Te fiad és Én megígértem, hogy vigyázok rá. Be is tartom amit ígértem, de tudnom kell miért Engem kértél meg rá, mért nem a férjed valamelyik barátját. Miért gondolod úgy, hogy Én jobban tudok rá vigyázni? Nem értem. Miért bízol Bennem ennyire? Nem érdemlem meg. Sosem érdemeltem meg. De Te azok fényében is megbízol Bennem amiket tettem, amit Veled tettem az iskolában. Téged nem érdekel. Csodállak ezért. Szeretlek nem félek kimondani, hisz Te is szeretsz. De miért? Mi közöm a fiadhoz, hogy Rám bíztad, hogy Engem kértél meg arra, hogy vigyázzak rá. Az apja a legnagyobb ellenségem volt. Te is tudod, de nem érdekelt. Engem sem érdekel vigyázni fogok rá mindig míg csak élek. Eddig egyszer láttam, úgy hasonlít az apjára, de a szeme, az a gyönyörű szép csillogó zöld szeme, mintha csak a Tied lenne. Pont olyan, mint a Te szemed volt. Már csak volt. Olyan kicsi és védtelen és Te már nem vagy mellette. Egyikőtök sincs mellette. Nem lehettek. Mindketten meghaltatok. De Ő nem. Ő él és egészséges. De nincs senkije, és csak Én vigyázok rá messziről, hogy ne lásson. Mint egy oltalmazó árnyék Vagyok mellette és leszek is mindig. Ezt ígérem. Már eljött az éj, a feketeség egyre sűrűbb. A csend pedig egyre inkább fojtogat. Kiáltanék, de nem tudok. Már semmit sem tudok tenni. Egyszerűen nem tudok megmozdulni vagy akár megszólalni. Félelem fog el ahogy a jövőre gondolok, már nem leszel mellettem, hogy biztass és segíts, ha kell. Nem, most már egyedül Vagyok. Teljesen egyedül. Nélküled üres az életem, de ki fogok tartani. Ki kell tartanom. De ez a fojtogató érzés lassan kiől Belőlem minden érzelmet. Csak a fiad miatt maradok itt. Csak miatta élek még. Felelősséget érzek iránta, azért, hogy Ő biztonságban legyen. Nem értem, mért, de valamiért a sajátomnak is érzem. Nem értem, és nem is fogom érteni. Te meg tudnád adni a választ. Tudom, hogy Te tudnád. De már nem mondhatod el. Már nem. De ÉnTe tudtad a választ, de soha nem mondtad el. Miért? Miért nem mondtad el? Ez a kérdés nem hagy nyugodni, valamit titkoltál előlem. Sose kérdeztelek, mert szerettelek, még most is szeretlek. De Te se mondtad el. Így ez a titok a Tied maradt, magaddal vitted a sírba. Magaddal nehogy bárki is megtudhassa. De Nekem elmondhattad volna. Én nem árultam volna el senkinek. Mégis kinek mondtam volna el, senki, Rajtad kívül senki nem hallgatott meg. Vagy talán épp Nekem nem volt szabad tudnom? De miért? Annyi a kérdés és nem tudom megválaszolni őket. Talán soha. Talán. Mennem kéne, de nem tudlak itt hagyni. Soha nem foglak tudni itt hagyni. Pedig mennem kell. De egyszerűen megbénultam. Órák óta mozdulni sem tudok, csak nézem a sírt. A Te sírod. De most már mennem kell. A hajnal első sugarai már itt vannak. Végre megmozdulok. Még egyszer. Még egyszer végigsimítok a sírkövön. Még egyszer azon a néven, kinek a viselője a legfontosabb volt számomra. Kit a mai napig is szeretek és szeretni fogok örök időkig. Ég Veled. Ég Veled kedvesem. Mindig emlékezni fogok a nevedre, és arra a két édes szóra, mit szívem szerint most neked mondanék: Szeretlek Lily.