Műfaj: Yaoi/shounen ai
Szereplők: Hao&Yoh
Történet: A story a 64. rész után játszódik. Hao visszatért (ne kérdezzétek hogy, ez egy alternatív történet!) és egy esélyt akar, hogy jóvátegye, amit eddig elkövetett. Egy esélyt Yohtól, hogy újra kezdjék a dolgokat. Egy esélyt, hogy megismerjék egymást…

Jogok: Az sk Hiroyuki Takei tulajdona! Ez a fic kizárólag szórakoztatás céljából íródott, semmilyen vagyoni hasznom nem származik belőle!

Szómagyarázat:

Funbari Onsen: A fogadó neve, ahol Yoh és Anna laknak.
Futon: Japán matracágy.
Itadakimas: Ez amolyan „köszönöm az ételt!" féle hálaadás. Étkezés előtt a japánok mindig így köszönik meg az ételt. Mi nálunk ez a „jó étvágyat!"-nak felel meg.
Yen: Japánban a fizetőeszköz.
Onee-chan: Báty, idősebb fiútestvér.
Ototoi: Tegnap. Ez egy kitalált szám, azért ezt választottam, mert hasonlít az „otouto"-hoz.
Otouto: Öcss, fiatalabb fiútestvér.
Yukata: Hosszú ünnepi köpeny, tógaszerűség.
Chou Senji Ryakketsu: Sámán Kódex
Arigatou: Köszönöm

Kokoro no soko kara
Tiszta szívből

1. Fejezet

A nap első sugarai gyengén világítottak be a Funbari Onsen fogadó ablakain. Az egyik szobában egy átlagos kinézető fiú húzta a lóbőrt. Narancssárga fejhallgatója gazdátlanul hevert a földön, néhány lemez és magazin társaságában, de ez - a jelek szerint -, nem zavart a szoba lakóját.

Yoh Asakura békésen aludt futonján, s épp a tegnapi edzés fáradalmait pihente. Nem is sejtette, hogy már nem sokáig…

- ÉBRESZTŐŐŐ! – hallatszott a folyosóról Anna kiabálása, mire Yoh szemei ijedten pattantak fel.

Kiugrott matracából, s sebtében magára húzott egy tiszta pólót és nadrágot. Fejhallgatóját felvette, a lemezeket és magazinokat begyűrte a futonja alá.

Erre a végszóra nyitott be a ház úrnője.

- Jó reggelt! – köszönt vigyáz állásban Yoh, jövendőbelijének, s idétlenül vigyorgott mellé.

Anna gyanakodva végignézett a szobán. Tiszta volt minden… túl tiszta… De csak hümmögött egyet, majd sarkon fordult.

- Gyere reggelizni. – azzal becsapta maga mögött az ajtót.

Yoh kieresztett egy megkönnyebbült sóhajt, s fáradtan visszarogyott futonjára. De ezt a tettét hangos recsegés és ropogás kísérte.

Ijedten ugrott talpra, s szitkozódva kikotorta az összetört lemez maradványokat.

- Remek… - sóhajtotta megsemmisülten, majd elindult az ebédlő felé.

Ahol Anna már az asztalnál ült, és szépen megterítve várta, hogy Yoh is csatlakozzon hozzá.

Yoh lehuppant a lánnyal szembe, s halkan azt motyogta:

- Itadakimas.

Anna viszonozta a jókívánságot, majd hozzákezdtek a szolid reggelihez, mely egy egyszerű hidegtálból állt.

- Tessék fogd. – nyújtott át egy cetlit Yohnak.

- Mi ez? – kérdezte rosszat sejtve, s nem is alaptalanul.

- A bevásárló lista az ebédhez. – mondta semleges hangon a médium.

- Képes vagy egy kenyérért elküldeni a boltba?! – sopánkodott Yoh.

Anna válasz helyett elérakott 50 Yent. De Yoh kissé meghökkent.

- Öhm, nem hiszem hogy ilyen drága lenne egy kenyér. – mondta bizonytalanul, s közben azon töprengett, mit vehetne a visszajáróból.

- Gondoltam új CD-kre lesz szükséged, a ma reggeli kis akciód után.

Yohnak a torkán akadt a falat, s egy elég látványos fuldoklási jelenet sikeredett belőle.

- Ho… honnan…? – hebegte erőtlenül.

- Van egy lemezdarabka az ingeden. – jelentette ki egyszerűen, és mintha mi sem történt volna, tovább evett.

Yoh csüggedten leszedte az asztalt, és nekiállt mosogatni. Magában azon töprengett, hogy miért van az, hogyha valami olyan dolog történik, amit nem kellene Annának tudnia, ő az első aki értesül róla? Egy pillanatra megfordult a fejében, hogy nem CD-t vesz magának, de szinte azonnal el is vetette az ötletet. Lehet, hogy Anna ráállította a fogadó szellemeit, vagy… Na jó kezdek paranoiás lenni, gondolta Yoh.

Ráadásul Anna megint elzárta tőle Amidamarut… Pedig a Sámán Bajnokságot lefújták, s elég valószínűtlen, hogy újra kezdik. De ez persze nem gátolta meg a Médiumot abban, hogy Yohnak pokollá tegye az életét. Ugyan olyan keményen edzette, mint azelőtt. Csak a társaság változott. Most csak ő és Anna lakott a házban. Néha Morty is átugrott látogatóba, bár a suliban mindig találkoztak. Len bent lakott a belvárosban, Ryu újra a Hullarablókkal töltötte idejét, Trey… hát igen, ő ott lakott, ahol éppen marasztalták. Jelenleg egy szállodánál húzta az igát, hogy kifizesse a tartozását. Persze Yoh felajánlotta neki, hogy lakhat nála, ameddig csak szeretne, de Anna nem osztotta vele az ötletet. Szerinte Trey csak még jobban ellustítaná őt, ami valljuk be, lehetetlen lett volna. Ez csak ürügy volt arra, hogy pórázon tartsa Yoht.

Miközben az utcán sétált, útban a bolt felé, megtorpant egy kirakat előtt. Benézett az üzletbe, ahol egy 18 év körüli srác nézelődött egy kislánnyal. A lány durcásan rángatta az idősebb fiú ruhaujját, aki erre ölbe kapta és szelíden elindult vele kifelé a boltból.

- Na, onee-chan! Ne legyél ilyen gonosz! – nyavalygott a kislány.

- Most nincs nálam pénz, majd jövő héten visszajövünk és megveszem neked azt a babát, jó? – ígérte a fiú, aki kétségkívül a kislány bátyja volt.

Majd letette húgát a földre, és kéz a kézben sétáltak tovább.

Yoh egy ideig bámult utánuk, s furcsa érzés kerítette hatalmába… Olyan hiányérzete volt, és elveszettnek érezte magát. De miért is? Gondolkodott el magában. Hiszen megvan mindene, ott vannak a barátai, holnap szabadnapot is kapott Annától. Akkor, mégis mi ez az érzés? Üresség van a lelkében, s érezte hogy nemrég még lakott benne valaki. Akaratlanul is a kislány szavai csengtek a fülében: „Onee-chan"

Yoh megrázta a fejét és tovább indult. Semmi értelme ilyeneken gondolkodni. Hisz Hao… Hao nincs többé. Döbbenten vette tudomásul, hogy cseppet sem dobja fel ez a dolog. Érdekes, egészen eddig eszébe sem jutott a testvére. Akkor most miért gondol rá? Egyáltalán nem hiányoztak neki azok a gúnyos szavak, és hideg tekintet, ahogy mindig is ránézett. Csak egy eszköz volt a szemében, semmi több. Ő sem fog rá másképpen gondolni.

De… - Yoh hirtelen megállt -, akárhogyan is győzködte magát, Hao a testvére volt. Mindig is egy testvérre vágyott, aki megérti őt, vigyáz rá… és szereti. Horkantva felnevetett. Haora egyik leírás sem illett. Röviden, Yoh nem akart egy olyan testvér miatt aggódni, aki nem tekintette őt annak, s semmit sem tett hogy közelebb kerüljenek egymáshoz. Pedig Yoh megpróbálta… megpróbálta megérteni őt, a céljait. De Hao minden egyes tettével csak tágította a köztük lévő szakadékot.

Mély sóhaj. Most már mindegy, gondolta Yoh. Ezen nem tud változtatni. Lassítani kezdett, ugyanis időközben megérkezett a bolt elé. A korai időponthoz képest, sok vásárló akadt mindenfelé.

Yoh beállt a pék részleg előtt kígyózó sorba, s egy mondat foszlány ütötte meg a fülét:

- Hallottad Shinji legújabb számát, az ototoi-t?

Yoh egyből felpillantott, majd mérgesen ütögetni kezdte a fejét. Hogy lehet ennyire idióta? Egy percig azt hitte… azt hitte Haot hallja, amint hozzá beszél: „otouto". Hogy képzelhetett ekkora sületlenséget? Magában elhatározta, hogy amint hazaér, lefekszik pihenni. Már ha Anna engedi.

Erre visszazökkent a valóságba, s végre ő került sorra. Gyorsan megvette a kenyeret, s indult is a főpénztár felé. Szerencsére pont akkor nyitott egy új kassza, így ő volt az első.

- Valami mást? – kérdezte udvariasan az eladó.

Yoh nemet intett, s nyújtotta neki a pénzt. De félúton ledermedt.

A pénztáros hölgynek a fülbevalóit bámulta. Aranyból készültek, és egy kört ábrázoltak, közepén egy csillaggal.

- Elnézést, fiatalember! – szólongatta a hölgy.

Yoh zavartan pislogott, s észrevette, hogy görcsösen szorongatja a bankjegyet.

- Igen? – kérdezte, de még mindig a fülbevalón voltak szemei.

- Elengedné…?

- Oh, persze… - motyogta, majd még utoljára elbambult az ékszeren, mielőtt elhagyta volna a boltot.

Némán ballagott az utcán, s közben saját magával viaskodott. Miért… miért jut mindenről ő az eszébe? Nem akart rá gondolni! Olyankor mindig… furcsa érzések fogták el. A szíve mélyén érezte Hao hiányát, s tudat alatt tudta, hogy látni szeretné. Ha csak egy pillanatra is, de meggyőződni arról, hogy él. Sose kívánta a halálát – bár nem tudta hogy véglegesen végzett e vele -, de nem tehetett mást. Hao szörnyű dolgokat tett. Itt ökölbe szorult a keze, mert eszébe jutott néhány emlék.

De ugyan akkor - itt enyhült a szorítása -, sajnálta is. Azok az emlékek, amiket mutatott neki, s amiket a Chou Senji Ryakketsu-ban látott… De ez nem mentség arra, amit művelt.

Ez a gondolat megállásra késztette, s szembe fordult a mellette lévő üzlettel. A kirakatban hosszú, ünnepi yukata-k voltak. Yoh közelebb ment és egyik kezét az üvegnek nyomta, s csak bámulta a fehér ruhákat. Nem tudott tovább harcolni magával, ki akarta mondani a nevét!

- Hao… - suttogta maga elé halkan.

Ez a ruha is őrá emlékeztette. Bármerre is ment, bárhogy is próbálta elfelejteni őt, nem tudta. Keserűség járta át, s az egész világra dühös volt. Miért kellett ennek így történnie?! Amint megtudja, hogy van egy testvére, hirtelen ráébred, hogy ez örökre álom marad.

Sóhajtva tovább indult, hogy még útba ejthesse a lemez boltot. Gyorsan felkapott néhány új CD-t, s már ott sem volt. Most valahogy nem tudta lekötni a zene. Testvére töltötte ki minden gondolatát.

Vajon mit csinál most, és hol lehet…?

Lefékezett a zebra előtt, s elgondolkodva bambult az úttest másik oldalára. Néhány pislogás után furcsa jelenségre lett figyelmes… A tömegben egy ismerős alakot látott, hosszú barna haja volt, s krémszínű köpenyt viselt. Yoh megdörzsölte szemeit, de a látomás nem akart eltűnni.

- Ha-Hao? – dadogta magának félhangosan.

Testvére elmosolyodott majd, egy nagy kamion eltakarta Yoh elől a látóteret. Yoh idegesen kapkodta oldalra a fejét, de mire a jármű elhaladt, már nem látott ott állni senkit. Eközben a lámpa zöldre váltott, s a tömeg magával húzta kábult és ledermedt testét. A túloldalon megállt, s a falnak dőlve zihált.

Tényleg Haot látta volna? Vagy csak kezd megőrülni, és hallucináció volt? Körbe nézett az utcán, s ekkor megint megakadt valamin a szeme. A legközelebbi sarokban, épp akkor tűnt el egy fehér ruha szegély, mikor Yoh oda nézett. Yoh gondolkodás nélkül ellökte magát a faltól, s futásnak eredt. Ezt már biztos nem képzelte! Végére kell járnia ennek az egésznek! Lehetséges, hogy tényleg ő az? Mikor elérte azt az utcafordulót, egy kis parkkal találta szemben magát. Nem sokat filózott a választási lehetőségeken, arra felé vette útját. Nem találkozott senkivel, s minden elég kihaltnak tűnt. Elvégre még csak fél 8 volt. Yohnak kezdett elmúlni a kezdeti lelkesedése. Nem igaz, hogy már megint milyen őrültségeket művel. Most már teljesen biztos volt abban, hogy csak a képzelete játszott vele. Letörten sóhajtott egyet, s az égre emelte tekintetét. Mintha még a felhőben is a testvére arcát látta volna…

- Hao. – mondta ki újból a nevét, de ezúttal kiábrándultan.

Alig hogy végig mondta, érezte hogy valaki nekiütközik, s a lökettől hanyatt esik a földön.

Nyöszörögve felült, s megdörzsölte fejét.

- Elnézést, nem figyeltem. – kért bocsánatot.

- Én sem. Jól vagy otouto? – hallott egy jól ismert hangot föntről.

Yoh leblokkolt, s lassan felnézett, de csak bámulta a fölé tornyosuló alakot. Hosszú barna haj, kedves mosoly, s egy fehér köpeny. A fülében csillag fülbevalót, s ugyan olyan mintájú kesztyűt viselt. A leírás stimmelt, de Yoh így sem akarta elhinni, hogy akit most lát… aki itt áll előtte az tényleg…

- H-Ha-Hao? – préselte ki magából nehezen a szavakat.

Testvére szelíden elmosolyodott.

- Yoh, rég találkoztunk. Örülök, hogy még emlékszel a nevemre. – mondta kuncogva, mintha egy halottnak hitt testvérrel összefutni egy nyilvános parkban, mindennapos dolog lenne.

Yoh továbbra is azt hitte, hogy csak a képzelete játszik vele.

- Te… te nem lehetsz itt. – jelentette ki elszántan.

Hao bevágott egy értetlen kifejezést, s kissé oldalra döntötte fejét.

- Miért nem? Én nagyon is itt érzem magam.

- Mert te… te…

Hao leguggolt mellé, s a térdére támasztotta kezeit.

- Meghaltam? – tippelte ártatlan hangon.

Yoh bólintott, s úgy nézett rá, mintha kísértetet látna.

- Ugyan, úgy ismersz, mint aki könnyen feladja? – vonta kérdőre őszintén.

Yoh is erre gondolt, de még mindig nem érezte magát meggyőzve.

- De… miért jöttél vissza? S miért pont ide? – kérdezte őszintén.

Hao felemelte egyik karját, s lágyan végigsimított vele Yoh arcán, aki ebbe beleborzongott.

- Hiszen te hívtál, otouto. A nevemen szólítottál. – majd hozzátette – Háromszor is…

Yohnak elkerekedtek a szemei.

- Te figyeltél engem?

Hao szélesen elmosolyodott, majd bólintott.

- M-Mióta? – makogta pirulva Yoh, mert eszébe jutott a boltban történt incidens, a többiről nem is beszélve.

Hao válaszul csak ennyit mondott.

- Nagyon aranyos vagy alvás közben…

Mi??? Ezek szerint… Hao legalább egy napja a sarkában van! Gyorsabban kezdte szedni a levegőt, és még jobban elöntötte a pír.

- Miért követsz? – értetlenkedett Yoh.

Hao felállt, s a kezét nyújtotta Yohnak.

- Amióta félbeszakadt a bajnokság. – válaszolta meg az előző kérdést – Látni akartalak, otouto. – mondta mosolyogva, és várta hogy Yoh elfogadja a segítő kezet.

Yohnak csak úgy őrjöngtek a gondolatok a fejében. Ezernyi kérdés, és mind válaszra várt. „Most olyan más… mintha teljesen kicserélték volna. A bajnokságnak már több mint egy hónapja vége… azóta követi mindenhová? Tényleg miatta jött vissza? Vajon, azt akarja, hogy…

- Kezdjük újra, Yoh. – hallotta Hao őszinte, már-már kérlelő hangját – Adj nekem még egy esélyt, hogy megismerhesselek.

Yoh levette tekintetét Hao kezéről, s most mélyen a szemébe nézett. Azokban nem látott hazugságot, haragot, vagy gyűlöletet. Olyan érzéseket látott benne, amiket nem tudott azonosítani, s ez kíváncsivá tette. Yoh bizonytalanul felemelte kezét, mire Hao bíztatóan rámosolyogott. Yoh pirulva lesütötte tekintetét, s elfogadta testvére segítségét. Érezte, hogy óvatosan felhúzzák, majd ugyanazzal a lendülettel, lágyan átölelik.

Yoh ledermedt, s a zavartól rákvörös arccal hagyta, hogy testvére átölelje őt.

- Arigatou, otouto. – suttogta a fülébe.

- Hao…? – szólította meg félős hangon Yoh.

- Hm? – jött a dünnyögő hang, mert még mindig nem hagyott fel testvére szorongatásával.

- Nincs semmiféle… hátsószándékod, ugye? – kérdezte Yoh, mert neki túl gyors volt ez a hirtelen személyiség váltás.

Hao felkuncogott, és felbontotta az ölelést.

- Ugyan már, otouto. Nem bízol bennem? – nézett rá vigyorogva, de Yoh elkomorodott.

- Nem. – válaszolta kelletlenül.

Hao arcáról lehervadt a vigyor, s ő is elkomorodott.

- Ha az életedre akarnék törni, már rég megtettem volna. Csak azt szeretném, ha elfogadnál.

Yoh sóhajtva lehajtotta fejét. A bizonytalansága még nem múlt el, de ő is ugyan erre vágyott. Szerette volna jobban megismerni Haot, és most itt volt rá a megfelelő alkalom.

- Rendben… próbáljuk meg. – emelte fel mosolyogva a fejét.

Hao is visszamosolygott rá, majd megragadta Yoh csuklóját.

- Akkor menjünk. – mondta elszántan, s elkezdte húzni Yoht maga után.

- V-Várj, Hao! – szólt rá ijedten – Mégis hová?

- Hát hozzátok! Csak nem képzelted hogy az utcán fogok aludni. – jelentette ki, s ezzel gyakorlatilag meghivatta magát Yohékhoz.

Yoh szívverése a triplájára nőt, de ezúttal a félelemtől és az idegességtől.

- Megőrültél?! Anna meg fog ölni engem! – tiltakozott, és próbálta kirángatni magát Hao szorításából.

Testvére hirtelen megtorpant, és Yoh felé fordult.

- Ne aggódj, otouto. Nem fogom engedni, hogy meghalj… - suttogta kedvesen, és egy puszit nyomott a homlokára.

Ettől Yoh úgy meglepődött, hogy még a halálfélelme is elmúlt. Érezte, hogy gyengéden kisimítanak egy tincset az arcából és átkarolják a vállát. Yoht elöntötte a pír, s lesütötte a szemét.

Nem tudta hogyan értek haza, vagy hogy mennyi idő telt el mióta találkoztak, csak egy valamiben volt biztos, de ez egész úton lekötötte a figyelmét. Hao egy pillanatra se engedte el őt. Vigyázott rá, ahogy megígérte. Yoht megnyugvással töltötte el, hogy végre van egy testvére, aki törődik vele és vigyáz rá. Boldog volt, hogy hallhatta a hangját, nem azt a gúnyos, és sötét hangot, hanem ahogy lágyan a fülébe suttogott hazafelé:

- Arigatou, otouto… Arigatou.

Folytatása Következik

Köszönöm hogy végig olvastátok, kérlek írjatok véleményt Ez életem első yaoi fice.