Kedves TLW rajongók!
Végre elkészültem az új storymmal. Aki szereti Frank Sinarta-t, az gondolom a címből már sejtheti, hogy honnan szereztem az ihletet ezúttal. A történet már karácsony óta érlelődött, de csak most tudtam befejezni. Remélem megérte a sok idő amit rászántam, és sokaknak tetszeni fog.
Figyelem! A történet szereplőinek nagyját a méltán népszerű sorozatból kölcsönöztem.
Aki most olvas először tőlem, annak szólok, hogy a könnyebb megérthetőség kedvéért ajánlatos elolvasni az előző történeteimet is sorban, melyek a következők:
1. Új barátok
2. Változások
3. A vihar
4. Aki más
5. A megbocsátás képessége
6. Misztikus tájakon
7. A bájital
8. A játék neve: Vigyázz mit kívánsz
Végül szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, aki segített a munkámban. Az egész RTL klub TLW fórumának a bíztatásért, főleg Gallynek a javításért, Klafiandinak a véleményért és Cecillenek a sürgetésért. (Ami mindig nagyon inspiráló:))
Jó szórakozást kívánok!
Leroy Brown
1. rész
A felvonó nyikorgott és utasa számára egy örökkévalóságnak tűnt még végre földet ért. Most csak egyetlen dolgon járta az agya, minél hamarabb a vízimalomhoz jutni, hogy folytathassa a munkáját. Nem elég, hogy Roxton elment a faluba, most még Challengert is magával vitte, így most ő egyedül maradt a munkájával. Veronica és Marguerite nem sokat értettek a mechanikus szerkezetekhez, és Ned önmagában kevésnek bizonyult egy ilyen munkára. Nem is beszélve arról, hogy már régóta egy újabb szerkezeten gondolkodott, de Challenger meg sem hallgatta, mondván, hogy „egyszerre csak egyet".
Ilyen mély gondolatok között lépett ki a dzsungel avarára Richard Redgrave, de épphogy bezárta maga mögött az elektromos kerítést, egy ismerős hang az ő nevét kiáltotta.
-Richard! Richard! El ne menjen!
A férfi nagy sóhajjal és ingerülten fordult vissza.
- Charlotte, most sietek, a többiek már rég elmentek! Mit akar még!
A faház erkélyén a hasonlóan ingerült lány majdnem kiesett, csakhogy szemmel tarthassa a férfit.
-Megígérte, hogy leszedi nekem a régi naplókat. Egyedül nem érem el a polcot. Túlságosan magasan van.
- Azt hittem már valami fontos! – Morogta a férfi és tovább indulni készült, de megállásra kényszerült.
- Richard! De megígérte!- Kiáltott tovább összehúzott szemöldökkel a lány.
- Az ég szerelmére Charlotte! Ne legyen már gyerek. Várjon meg, vagy oldja meg! Most fontosabb dolgom van. – Azzal végleg hátat fordított és elviharzott.
Charlotte látta, hogy veszett ügyet támogat, de ezen felismerés nem segített a dühén, amely főként sértett büszkeségéből eredt.
-Még hogy gyerek!- morogta és lábát dühösen a földhöz csapta. – Nem vagyok gyerek. És főleg nincs szükségem önre Richard Redgrave!
Azzal a lendülettel a laboratóriumba ment, és az egekig érőnek látszó polc előtt megállt. Kicsit gondolkodott, majd felcsillant a szeme. A professzor lépcsős székét a polc elé húzta. " Tökéletes." Gondolta. „Magasabb, mint egy szék, így könnyen elérem. Miért nem használják ezt itt sose?" De ebben a pillanatban a kérdése válaszra lelt. Alighogy elérte volna az áhított célt, a szék egyik lába kiesett és Charlotte zuhanni kezdett. Lelki szemei előtt már látta darabokra törött holttestét, de furcsa módon az is eszébe jutott, hogy mit fog szólni Challenger, mikor meglátja, hogy egyenesen a titkos találmányára esett, amelyet zseniálisan letakarva hagyott minden kíváncsi szempár előtt. Biztosan nagyon mérges lesz. Ez volt az utolsó gondolata, mielőtt a tarkóján egy csapást érzett és faház eltűnt a szemei elől.