A/N: Újabb fordítás tőlem, ezúttal Harry Potter kategóriában.
Röviden a történetről:
Dumbledore új taggal bővíti a Rendet, egy nőt szólít fel Sirius múltjából, hogy térjen vissza, és harcoljon velük. Siriusnak nem csak Azkaban útóhatásaival és a közelgő háború gondolatával kell megküzdenie, hanem a fájdalmas emlékeztetővel is - hogy már mennyi mindent elveszített. A Főnix Rendje alatt játszódik, AU befejezéssel.
Jó olvasást ^^
1. fejezet
Kate
Kate. A lépcső tetején állt, rejtve a ház szűnni nem akaró homályában. Sirius innen jól látta az előszobában álló nőt, amint az halkan Remusszal beszélgetett. Kate. Tizenhárom évvel ezelőtt már a nő arcának látványától is elakadt a lélegzete.
És akkor minden a felszínre tört.
Gyanú fészkelte magát közéjük, mint gyom és gaz az utak repedéseibe, félrelökve mindent, ami valaha erős volt, darabokra szaggatva őket.
James...Lily...Mindketten halottak – s Harry, azokkal az ostoba muglikkal. Remus – életben – alig...és Kate – az Államokban, aurorként az Amerikai Mágiaügyi Minisztériumnál, ahogy Dumbledore mondta.
Kétségtelenül azt gondolván, hogy megölte a barátaikat, elárulta mindet, megbizonyosodván arról, hogy minden, ami közöttük lehetett volna, egyáltalán semmit nem jelentett neki, Sirius lehunyta szemét és fejét a hideg falnak döntötte.
A nő arcának emlékét végig megtartotta tizenkét azkabani éve alatt. A dementorokat nem érdekelte az az egy bizonyos emlék, mivel semmi boldogságot nem tartogatott magában.
Utolsó pillantása a számára annyit jelentő arcra letartóztatásának napján esett. Ott állt, a többi aurorral, a mugli rendőrök barikádján túl, kedves arca falfehér, ajkai szétnyílva a rémülettől, gyönyörű barnai szemei szélesre tágulva, ahogy felfogta a látványt maga előtt. Ahogy Sirius igyekezett kiszabadulni a Minisztérium embereinek kötelékeiből, tekintetük találkozott, és látta a nő szemében a bizonytalanságot döbbentségbe fordulni, s végül, a szörnyű felsimerést. Elfordult, hirtelen, eltűnt a tömegben, s ekkor Sirius elkezdett üvölteni.
Szinte csak töredékekre emlékezett, az egyetlen egész, szilárd emléke a számára valaha oly sokat jelentő nőről csak az az utolsó pillantás volt, azon a napon, amikor elhurcolták. És most, itt van újra. Újra Londonban. Újra a Rendben. És itt van ő. Egy férfi, öregebb a koránál, összetört szellemmel és – ezekben a napokban – lélekkel. Újra a házban, amit gyűlölt, és gyerekként elhagyott.
Kinyitotta a szemét, és lepillantott az előszobába. A nő már nem volt ott. Sirius felsóhajtott, s alig észrevehetően összerezzent, amikor Remus a lépcső aljához lépett.
– A gyűlés hamarosan elkezdődik, Tapmancs. – Rekedt hangja halk volt. – Lejössz?
Sirius kissé megrázta a fejét, tekintete a földre süllyedt.
– Én...nem ma este, Remus. Nem tudok... – Nem fejezte be.
Remus fellépett egy fokot.
– Sirius, tudom, hogy ez nehéz neked, de többé nem fog elmenni. Visszajött, hogy újra csatlakozzon a Rendhez, hogy segítsen megvédeni Harryt. Dumbledore elmondta neki az igazat arról az estéről, az igazat az ártatlanságodról. Tudja, hogy itt vagy. Előbb-utóbb úgyis látnod kell.
Sirius a barátjára nézett.
– Nem ma este – suttogta.
Elfordult, s megindult fel a lépcsőn, egészen a hamadik emeletre, ahol Csikócsőr volt elrejtve.
Remus nézte a férfit, míg az el nem tűnt, majd a konyha felé indult a Rend gyűlésére, ami kétségtelenül már elkezdődött.