Tell me, please…
- Ez túl bonyolult… - morogta Ciel, ahogy a kottát lapozgatta. – El fogom rontani – közölte, és felnézett a komornyikra.
- Ugyan, Bocchan, csak próbálja meg – kérte mosolyogva, és a fiú felé nyújtotta a hegedűt.
- Ne merészelj kinevetni! – pillantott felé figyelmeztetően, amikor felemelte a hegedűt. – Amúgy is a te füled bánja… - morogta, s a lapra pillantott, majd játszani kezdett. Lendületes, kellemes hangok sorjáztak elő a hangszerből, de még a végére sem ért a dalnak, mikor nyílt a szoba ajtaja, s Lizzy bukkant fel. Csillogó szemekkel szaladt közelebb, nem foglalkozott a kérdéssel, miszerint most tudnak-e róla, hogy a Phantomhive birtokra utazott, csak azt ismételgette, mennyire jól áll a fiúnak a hegedű.
- Mit játszol? Énekelhetek? – kérdezte hirtelen, mire Ciel csak fáradtan a kottára bökött. A lánnyal képtelenség volt szót érteni. – Ezt ismerem! – lelkendezte, és mikor az ifjú gróf újra a dallammal kezdett bíbelődni, ő énekelt hozzá.
Egy darabig érdeklődve, kicsit zavartan hallgatta a dal szerelmes szövegét, ám egy helyen a szöveget hallva borzalmasan félrehúzta a vonót.
- Ne haragudj, elnéztem – mondta a lánynak, s mikor az nem figyelt, a komornyikra villantotta a tekintetét.
A dalt Sebastian választotta.
„Madarak repülnek Európa égboltjain,
Mondd kérlek, én miért ne tehetném?"
Azért, mert te hozzám tartozol.
2012. június 1.
A szöszökkel kapcsolatban a blogomon találtok még némi infót: never-marauders-land. blogspot . com