Tokio utcáin nagy volt a nyüzsgés, ezen a meleg, verőfényes, nyári napon. Az utakon hosszú sorokban álltak az autók, így kora reggel óta dugó volt a városban. A járdákon rengeteg volt a gyalogos, mindenki munkába sietett.

Az NG lemezkiadó cég is olyan volt, mint egy méhkas. Mennyi fiatal zeneszerző és énekes próbál ide bejutni, hogy kiadják a CD-jüket… De ide csak a kiváltságosak, az igazi tehetségek juthatnak be.

Az NG egyik irodahelyiségében nagy volt az idegeskedés.

- Hol lehet Shuichi? Nem hiszem el, hogy képes egy ilyen fontos napon, mint a mai is elkésni! - mondta Fujisaki Suguru, a Bad Luck együttes szintetizátorosa.

- Biztos, hogy nem ér ide időben és akkor ugrott az Európai turné! Tudhatná, hogy ha jövő nyáron Európában akarunk turnézni, akkor még most kell megegyeznünk a szervezőkkel. – mondta a haját tépve és a szobában fel-alá rohangálva Sakano-san.

- Ide fog érni, mert tudja, hogy ha nem, akkor vége! – mondta kibiztosítva Magnumját K-san.

- Hé, mindenki nyugodjon meg! Shuichi már rengetegszer a frászt hozta ránk azzal, hogy késett, de egy ilyen esélyt ő sem akar elszalasztani. – nyugtatta őket Hiroshi Nakano, a Bad Luck gitárosa, miközben rágyújtott egy cigarettára.

- Shuichi ébresztő! El fogsz késni! – húzta ki a függönyt Yuki.

- Naaa, csak még egy kicsit hagy aludjak! – kuporodott össze Shuichi a takaró alatt.

- Tőlem alhatsz, ha nem akarsz jövőre Európába menni. – fújta ki Yuki a füstöt, miközben fél szemmel Shuichira nézett.

- A fenébe, ma van a találkozó az angolokkal! – ugrott ki Shuichi az ágyból. – Alig várom, hogy Európába mehessek. Képzeld el, hogy minden országban több ezer ember előtt zenélhetünk! Most olyan magasra juthatok, mint Sakuma-san!

- Te már rég olyan magasra jutottál, mint Ryuichi.

- Jajj Yuki… Arigatou. – nézett rá Shuichi nagy, könnyes szemekkel.

- Na ne ájulj el magadtól! Öltözz, különben elkésel!

Több se kellett Shuichinak, magára kapta a kedvenc narancssárga pólóját és egy világos rövidnadrágot.

- Vacsorára itthon leszek. – viharzott ki az ajtón Shuichi.

- Viselkedj normálisan, nehogy Sakano-san szívrohamot kapjon! – kiáltotta Yuki, de akkor Shuichi már messze járt. Yuki száján mosoly játszadozott, mikor a becsapódott bejárati ajtóra nézett és hallotta a fiú lépteinek zaját a lépcsőházból. Ekkor megcsörrent a telefon. A férfi lomhán a kanapéhoz sétált és a cigarettát visszatéve a szájába, felvette a kagylót.

- Halló!

- Szia, Eiri. Mika vagyok. Találkoznunk kell! Beszélni akarok veled.

- Mondd most!

- Jobb lenne személyesen. Anyáról és apáról van szó. Hazajöttek Amerikából.

- LALIHO!!

- Végre Shuichi! Csakhogy megjöttél. Az angolok mindjárt itt lesznek! – borult a nyakába sírva Sakano.

- All Right! Mondtam, hogy időben ide fog érni. – tette vissza tokjába K a Magnumot.

- Mit aggódtok?? Tudjátok, hogy ilyen fontos napon nem fogok elkésni. – ült le egy székre Shuichi.

- Yuki ébresztett fel, nehogy elkéss, ugye? – mosolyodott el Hiro.

- Hai. – ült ki szégyenlős mosoly Shuichi arcára.

- Ohayo! – nyitott be az irodába Seguchi Tohma, az N.G. elnöke. – Shuichi is megérkezett. Remek! Itt vannak az Európai turné angol szervezői.

- Good morning! – hajolt meg egyszerre K, Sakano-san, Fujisaki, Hiro és Shuichi.

Yuki benyitott a Yizo étterembe. Levette napszemüvegét, majd odasétált Mikához.

- Késtél. – nézett fel rá a lány.

- Bizonyára eltanultam Shuichitól. – mondta Yuki gúnyosan, miközben Mika arcába fújta a füstöt. – Mi ilyen fontos anyáékkal kapcsolatban, amit nem lehetett telefonon keresztül elmondani? – kérdezte miközben leült.

- Tudnak Shuichiről. Nem örülnek.

- Gondoltam. – mondta blazírt képpel Yuki.

- Találkozni akarnak vele. – nézett aggódón Mika.

- Miért?

- Azt nem mondták. Szerintem aggódnak.

- Aggódnak? Nem kell. Mondd meg, hogy jól vagyok. Shuichival pedig nem fognak találkozni. – nyomta el a cigarettáját Yuki. Majd felállt az asztaltól.

- Eiri, várj! Nem védheted meg őt. Vagy így, vagy úgy de találkozni fognak vele. Tudod milyenek. Főleg Sara. Segíteni akartam. Nem tudják, hogy szóltam neked.

- Köszönöm. – és Yuki kisétált az ajtón.

- Sose fogják elfogadni… - mondta maga elé Mika.

- TADAIMA! – csapódott ki az ajtó Yuki lakásában. – Yuki!!! Merre vagy? – dobta le táskáját Shuichi az előszobában és szaladt be a dolgozószobába. Yuki szokásához híven az asztalnál ült laptopja előtt és írt.

- Szia!

- Csodálatos napom volt! Jövő júniusban indulunk az európai turnéra – huppant le Shuichi a Yuki melletti székre. – Körbejárjuk egész Európát. Először Londonba megyünk, aztán Németországba, Hollandiába, Lengyelországba, Olaszországba, Franciaországba, Spanyolországba, Portugáliába. Sőt, még Svájcba is! Jajj Yuki!! Csodálatos lesz! Bárcsak Amerikába is eljutnánk! – lelkendezett. – Fura, az N.G. együttesei először mindig Amerikában szoktak turnézni. Vajon mi miért Európába megyünk először? – motyogja elmélázva a fiú.

- Talán Seguchi jót akar neked. – mondta elgondolkozva Yuki.

- Tessék?

- Semmi. Gyere, menjünk enni! Ki ne hűljön az étel.

- Gyerünk fiúk! Tegnap írtam két dalt! – viharzott be másnap Shuichi a stúdióba.

- De elemedben vagy! – mondta Hiro - Két dalt egy nap alatt! Máskor könyörögni kell, hogy egyáltalán egyet megírj!

- A jövő évi turnéra összehozhatnánk egy új CD-t.

- Good ötlet! Dupla bevétel! A CD-kből és a turnékből is. Addigra még népszerűbbek lesztek. – lelkendezett K, Shuichi vállát veregetve.

- Gyerünk! Nézzük azokat a szövegeket! – ugrott fel Fujisaki a szintetizátor mögül.

- Helló! – jelent meg Seguchi Tohma az ajtóban. – Látom, örültök a turnénak. Sakano-san hol van?

- Tegnap teljesen kikészültek az idegei… - válaszolt Hiro.

- Our little Shuichi tele van energiával. Írt tegnap 2 új dalt! Új Cd-t akarnak készíteni.

- Remek! A Nittle Grasper is új albumnak állt neki.

- Új albumnak? – kérdezték egyszerre.

- Hai. Elfelejtettem volna már mondani? – mosolyodott el huncutul Seguchi.

- Most többet adunk el, mint 1 millió! – ugrik fel a székből Hiro és Shuichi ökölbe szorított kézzel.

- Remélem az ösztönzés most sem fog elmaradni! – kacsint Fujisaki K-re.

- Ganbatte! – intett Seguchi és visszament az irodájába.

Seguchi Tohma az egyik legnagyobb japán lemezkiadó cég, az NG elnöke és tulajdonosa. Nagyon gazdag és befolyásos. Mindig érdekelte a zene és a szüleitől kapott tőke segítségével megalapította a cégét és együttesét is, a Nittle Graspert. Magasra jutott és erre büszke volt, ezért csak a legtehetségesebbeket foglalkoztatta. Most is épp az irodájában ült és egy együttes demóját hallgatta, amikor megszólalt a telefon.

- Igen, Ayumi? – szólítja meg a telefonban a titkárnőjét.

- Yuki Eiri-san van itt.

- Arigatou! Engedje be!

- Ó, szia, Eiri! Minek köszönhetem a látogatást?

- Tudod te azt! – mondja Yuki és a zsebébe nyúl a cigarettásdobozért. – Kár a fáradtságért. Mika elmondta, hogy a szüleim tudnak Shuichiről. Most már akár Amerikába is mehetnének.

- Gomennasai. – mondja Tohma együtt érzőn.

- Várható volt, hogy megtudják.

- Látni akarják?!

- Nem fogják! – nézett rá Yuki kemény tekintettel.

- Nem kerülheted el. Tudod milyenek…

- Tudom, ezért nem fognak találkozni. – sétál Yuki az ablakhoz és fújja ki a füstöt.

- Mikor láttad őket utoljára? – fordul felé a székével Tohma.

- Régen. Még Amerikában. Miattuk jöttem haza.

- Tudom. Azt hittem talán találkoztatok azóta.

- Ie. Most hol vannak? – nézett rá Yuki.

- A házukban. Keresni fognak.

- Tudom. Hogy halad az új albumotok?

- Jól, köszi. Ismét nagy verseny lesz a Bad Luck és a Nittle Grasper között. – mosolyodott el ravaszul Tohma.

- Hm. – fordított hátat Yuki és elindult kifelé. – Szia!

Tohma elgondolkodva nézett utána, majd ismét bekapcsolta a demót.

Yuki a nappaliban ül a kanapén, kezei széttárva fekszenek a teste mellett, szájából égő cigaretta lóg. A mellette levő hamutálcában 5-6 cigarettacsikk hever. Yuki arca kifejezéstelen, szemei fátyolosak, visszaréved a múltba, az emlékképek gyorsan váltják…

Egy szőke férfi ül egy gingkofa alatt egy parkban, olvas. Egy szőke kamasz szalad felé…

„- Yuki!" – kiáltja a fiú. - Elkéstem! Bocsánat!" – lihegi.

„- Semmi baj!" – áll fel mosolyogva a férfi…

Egy sötét szoba egy elhagyott házban. A szőke férfi két izmos ember társaságában közelít az ijedt tekintetű fiú felé… A szőke férfi kajánul mosolyog a fiúra… egy pisztoly villan… lövés dördül… óriási vértócsa, a férfi halott… a szőke kisfiú sír a pisztollyal a kezében… egy másik szőke fiú jön.

„- Eiri?"

A kamasz sírva borul a nyakába, a másik vigasztalja, szorosan öleli, majd kemény, eltökélt tekintettel néz maga elé és a halottra…

A szőke kisfiú egy nagy szobában ül az ágyon az ablaknál, arca kifejezéstelen… a szobába egy szőke, amerikai nő lép be, egy fekete hajú ázsiai férfival.

„- Eiri, elköltözünk New Yorkból! Nem tudhatja meg senki, hogy… Seguchi és a szülei elsimították az ügyet, de a botrányt el kell kerülni. Jézusom, az én fiam megö… -elhallgat, megköszörüli a torkát, majd hidegen annyit mond – Kapsz új tanárt! Az én fiam akkor sem járhat köziskolába…

Yuki kiveszi a cigarettát a szájából, kifújja a füstöt és hideg, kemény tekintettel néz maga elé.

NG stúdió: az ajtón egy tábla: BAD LUCK. Egy szám utolsó akkordjai hallatszanak.

- Príma! – kiált fel Sakano-san.

- Shuichi igazán formában van. – mondja Hiro, miközben leteszi a basszusgitárt.

- Jó lett a hangszerelés Fujisaki! – kiáltja kimelegedve Shuichi. – Mára ugye végeztünk? Megígértem Yukinak, hogy korán hazaérek. – néz körül nagy szemekkel.

- Igen, nekem is dolgom van. – szólal meg Hiro szemlesütve, a gitárral babrálva. – Találkoznom kell valakivel.

- O.K. Go! De hétfőn időben itt legyetek!

- Bizony kell még csiszolgatni. A Nittle Grasperrel vagytok versenyben. – mondja szemüvegét törölgetve Sakano-san.

- Rendben! – viharzik ki az ajtón Hiro és Shuichi, mint a szélvész.

Lenn az utcán Shuichi és Hiro együtt sétálnak hazafelé.

- Kivel találkozol? Ayaka-channal? – böki meg Hirot, arcán hamiskás mosollyal Shuichi.

- Ööhmm… Hai. – pirul el Hiro – A hétvégére elengedték a szülei és ideutazik.

- Izgulsz, igaz? Régen találkoztatok. – bökdösi tovább Shuichi.

- Régen, de minden nap beszélünk telefonon. – válaszol merengőn mosolyogva Hiro.

- Beleszerettél, igaz???? – dörgölőzik a vállához vigyorogva Shuichi.

- Öööm… aranyos lány… és öö… jól megértjük egymást és… gyönyörű… háát… öö – hebegi Hiro – Hagyjuk ezt! Mi van Yukival? – tér ki.

- Jól megvagyunk! Bár… az utóbbi néhány napban olyan fura. Csöndes. Nem tudom, mi lehetvele.

- Csöndes? Máskor sem az a lepcses fajta… Nem úgy, mint te.

- Hiro…

- Biztos csak a könyve miatt ilyen. Alig várják, hogy a legújabb megjelenjen.

- Biztos. A rajongói és a kiadója is mindig a fülét rágják, pedig csak néhány hónapja adta ki az utolsót. – mondja elgondolkozva Shuichi.

- Bizony a siker átka! – böki meg könyökével Hiro – Nekünk is sok munkánk lesz az új albummal. A fenébe, ennyi az idő!!? Rohannom kell! Megígértem Ayaka-channak, hogy kinn várom a vasútállomáson. Szia! – és már rohan is.

- Szia! – mosolyog utána megértően Shuichi. Majd ő is futni kezd haza.

Yuki az íróasztalnál ül és cigarettával a kezében elgondolkodva nézi a laptop képernyőjét, amikor megcsörren a telefon. Nyugodtan leveszi a szemüvegét, majd beleszól a kagylóba.

- Halló!

- Szia, Eiri! Itt az anyád. Néhány napja hazajöttünk. Tudom, hogy tudsz róla. Elvártuk apáddal, hogy meglátogatsz, de legalábbis felhívsz minket.

- Szia, anya! Hogy vagy?

- Hogy hogy' vagyok? Köszönöm, de nem jól. Azt hiszem, lenne miről beszélgetnünk Eiri!

- Szerintem nem. – mondta Yuki, nyugodtan kifújva a füstöt.

- Mi az, hogy nem? Szerintem nem egy magazinból kellett volna megtudnom, hogy az egyetlen fiam egy rockzenésszel él együtt. EGY FÉRFIVAL!!

- …

- Az apád és én teljesen meg vagyunk rökönyödve. A féltestvéreid sűrűbben adnak magukról hírt, mint te! Tőlük és az újságokból kell mindent megtudnom?!

- Mit akarsz anya? – vágott közbe Yuki.

- Gyertek el vacsorára a… barátoddal!

- Sajnálom, anya, de nem megyünk. Nem akarom, hogy találkozzatok. És most… dolgom van…

KATT

Yuki lángoló tekintettel tette le a kagylót, hangja mégis hideg és nyugodt volt. Elnyomta a cigarettát, összecsukta a laptopot és kisétált a konyhába.

- TADAIMA YUKI!!! – robogott be Shuichi a lakásba. – Látod, mondtam, hogy ma korán jövök.

- Szia! – szól ki Yuki a konyhából.

- Képzeld, egyre jobban haladunk. Ha így folytatjuk, játszva megcsináljuk az albumot a turné előtt. Hiro és Fujisaki hangszerelték az új számokat. Sakano-sannak és K-sannak nagyon tetszett. – árad Shuichiből a szó, miközben Yuki kötényben tesz-vesz a vacsora körül a konyhában. – Hiro ma találkozik Ayaka-channal, aki itt lesz hétvégén. Azt hiszem, Hiro teljesen beleszeretett. Hát nem mesés?

Yuki továbbra is szótlanul keverget.

- Miért hallgatsz Yuki? – néz rá Shuichi aggódva.

- Legközelebb te csinálsz vacsorát. Utálok a konyhában ügyködni, te is tudod! – dobja le a kötényt Yuki – Legalább teríts meg! – mondja, miközben rá se néz Shuichira.

- Yuki! – görbül sírásra Shuichi szája – Mi a bajod? Napok óta ilyen vagy. Alig szólsz hozzám, ha igen akkor is így viselkedsz!

- Mit akarsz, milyen legyek? – néz rá Yuki tüzes pillantással.

- Tudom, hogy nagy a nyomás rajtad a kiadód, és főleg a rajongók miatt, akik máris az új könyvedet akarják és szusszanásnyi időt sem hagynak neked, és én is folyton csak az albumról és a turnéról beszé… - ekkor Yuki odalépett hozzá, magához ölelte és forrón megcsókolta.

- Olyan naiv vagy. – suttogja.

- Yuki… - mondja szerelmes, olvadozó hangon Shuichi.

- Én… - kezdené, de Yuki ismét megcsókolja és lassan a szoba felé húzza.

Seguchi Tohma az irodájában ült, és éppen a Nittle Grasper albuma körüli ügyeket intézte, amikor kopogtattak.

- Szabad!

A kinyíló ajtón anyósa, Sara Uesugi lépett be.

- Sara, micsoda meglepetés! Hát te mit keresel itt? – ugrott fel az asztaltól Seguchi.

- Ó Seguchi, hát meg sem látogathatom a vejemet? – mosolyodott el Sara.

- Dehogynem! Csak még sosem jártál itt. – mosolyog.

- Pont ezért jöttem el. Tegnapelőtt te és Mika annyit meséltetek az NG–ről. Hát kíváncsi voltam a jól menő cégedre. – tárta szét kezét a nő.

- Foglalj helyet! – mutatott az íróasztallal szemközti székre Seguchi – Gyerekkorom óta ismerlek, Sara. Nemcsak ezért jöttél ide. Eltaláltam? – kérdezte mosolyogva.

- Ó, túlságosan kiismertél. Bevallom, látni szerettelek volna a Nittle Grasperrel énekelni: Norikóval és Sakuma Ryuichivel. – mosolygott bűbájosan Sara – Mennyi éve ismerlek, de élőben még sosem hallottalak zenélni!

- Ez igazán hízelgő, de Ryuichinak sajnos néhány napra el kellett utaznia, de megígérem, hogy a következő koncertünkre te is és Kazuko is kaptok tőlem egy-egy jegyet. Garantáltan a legjobb helyre.

- Ó, igazán kedves vagy. De azért nem zavar, ha körbenézek, igaz? Nem kell körbevezetned, ne fáradj!

- Nem kéne találkoznod vele! – nézett rá komolyan Seguchi.

- Tessék? - hökkent meg Sara.

- Shuichival. Nem kéne találkoznod vele. Yuki nem akarja.

- Yuki a fiam. Ne mondja meg nekem, hogy mit tegyek! – rázta meg a nő a fejét dühösen. Hosszú, szőke haja, amit fia is örökölt, csak úgy repkedett.

- Nagyon mérges lesz, ha megteszed.

- Meg kell értenie, hogy csak meg akarom védeni. – mondta, nyugalmat erőltetve magára, miközben elsimított egy ráncot kosztüme szoknyáján. – A fiam nem élhet egy 19 éves fiúval. Rendes családot kell alapítania. Miatta még Ayakát is otthagyta. Pedig milyen rendes lány…

- Én figyelmeztettelek! Tudom, milyen önfejű vagy, ha nem itt, hát akkor máshol beszélsz vele. – vonta meg a vállát Seguchi.

- Hát akkor úgy látom, értesz. – állt fel a székről a nő. – Nem is zavarlak tovább. Egyik este eljöhetnétek Mikával vacsorára.

- Megbeszélem vele. – mosolyodott el Seguchi.

- Sayonara! – fordított hátat a nő.

- Sayonara! – mosolyogta a férfi. Miután becsukódott az ajtó, elgondolkodva nézett a nő után.

Miután Sara kijött Seguchi Tohma irodájából, körülnézett az NG épületébe, megkereste a stúdiókat. Meggyőződött róla, hogy a banda még próbál, majd távozott és egy szemközti kávézóban várt. Valóban beszélni akart Shuichi Shindouval, de kedvelte Seguchi Tohmát, és nem akart kellemetlenséget, ezért nem ment be a stúdióba.