Lyany: Na szóval, tartott egy kis ideig, mire valamit az asztal helyett a ffnetre tudtam helyezni, de itt van a következő förtelmesen nyálas alkotásom, amely alaptémájában hasonlít a Két élet átka című ficcimhez. Rájöttem, hogy szeretek herceges sztorikat írogatni, és ez egy kicsit irritál, de ha már lekörmöltem ennyi erővel fel is tehetem, nem törődve ezzel az attitűdömmel.

Xel-Zel már megint. Már sajnos nem tudom, mennyire távolodtam el már az eredeti karakterisztikáiktól, mert kb. 2 éve nem láttam a sorozatot (leszámítva az új évadot, ami jobban OOC volt mint a legtöbb fiksön amit olvastam), és így a sok író műve és a saját stílusom (ha nevezhetem annak) eltorzítja a szereplőket. Ezekért a hibákért mindenkitől elnézést kérek!

-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-

-o-o-o-o-o-o-

Rémek és Álmok

x

x

x

1. rész:

x

x

Egyszer csak elkezdődött. Zelgadisnak általában egyszerű álmai voltak, miután nagy nehezen megszabadult a Rezot tartalmazóktól. Azóta szerencséjére sokszor nem is emlékezett rájuk. Viszont az elmúlt hetekben ez újra megváltozott. Először nem gondolt rosszra, hisz sem voltak elég tiszták az álomképek, hogy bárkit felismerjen bennük, és később sem lett szívbajos annyira, mikor kezdek pontosabban kirajzolódni egyes személyek arcai. Bár furcsának tartotta, hogy egyre gyakrabban fordulnak elő olyan helyzetek, mikor pont az a személy jelenik meg, akit a legkevésbé visel el a társaságában. Viszont az utolsó hat éjszaka képei kellemetlen érzést hagytak benne, főként azért mert az illető személy minden nap a közelében van.

Szóval úgy egy hónapja az egyszerű álmok kalandokról vagy rémképekről, hogy Amelia megfojtja a melleivel, átvágtak teljesen más irányba. Egyik pillanatban harcol az ellenséggel, szörnyekkel és egyéb állatfajokkal, mikor hirtelen a feje tetejére áll a világ és fehér habkönnyű ruha lesz rajta, és már ő vár a megmentőjére a sötét vár tornyába és kiáltja nevét teli torokkal. Ebből is látni, hogy fantáziája egyre messzebb vitte a valóságtól és inkább Ameliának vagy Linának kellene álmodnia az ilyen dolgokat. Ami miatt viszont az elmúlt napokban be se merte hunyni a szemeit, az a „végre" felismerhetővé vált herceg volt, ki talán minden pszichológus rémálma is egyben. A legfinomabb kelmékben lép be szobába, miután legyőzte az aktuális rémséget. Fekete bársony és bíbor selyem fedi testét, büszkén áll az betört ajtó előtt, kezében kard és mosolyogva kinyújtja szabad karját, és ő elfogadja azt. A roppant romantikus jelent egy csókkal végződik.

Egyszer álmodta azt is, hogy épp egy hárem közepén ül, csinos hölgyek szőlővel etetik, bor kínálnak be poharába, ilyen pompa csak a szultánoknak járhat. Nehéz ékszerek és lenge ruhák között az élet kiteljesedett. A palota népe őt szolgálja, várja minden szavát és vakon teljesít minden kívánságot. Azonban a következő percben egy kéz kirántja a kényelmes pármákból és rajta lesz egy kurtizán ruha, finom anyagok kényelmesen simulnak rá, dús szőnyeg csiklandozza lábát, és lágyan táncol a turbános lila hajú átoknak mígnem a karjai közt találja magát.

Ezeket még csak elviselte, hiszen ő a szívtelen kardforgató, bár nem hagyta soha nyugodni a gondolat, hogy Xellos játszik az álmaiban és szándékosan hozza kínos helyzetbe, de később ez a gondolatmenet megcáfolást nyert. Nincs az a Mazoku, aki 'azt' akarná csinálni vele, mint álmaiban! Már a gondolattól is elvörösödik, ahogy az embernek látszó ujjak végigsimulnak rajta, és teste a másik testéhez ér. Viszont így egyre csak aggasztóbbá vált minden, mert akkor ez azt jelentette, hogy végig csakis ő volt a felelős. Nem egyszer fordult elő vele, hogy iszonyú nehéz (vagy inkább kemény) helyzetben ébredt fel és csak köpenyén és gyors reakcióján múlott, hogy nem bukott még le.

Ma van harmadik napja, hogy nem aludta ki magát teljesen, mert félt a visszatérő intim percekre és, hogy előbb utóbb kifogy a szerencséből. Sajnos a hatodik bögre kávé is kevésnek ígérkezik ahhoz, hogy a napot ébren túlélje, és a kék karikák is egyre feltűnőbbek lesznek az azonos színű bőrén. Lina gyanakvó szemei is ezt jelzik „Mi van veled Zel? Figyelsz egyáltalán arra, amit mondok?" kérdezte fennhangon.

„Igen, persze." motyogta, teljesen érdektelenül miközben fogalma sem volt róla, hogy miről volt szó az elmúlt percekben.

„Akkor elmondanád ezzel kapcsolatban a véleményed??" a kiméra kifejezéséből látta, hogy megfogta, ezért folytatta „Gondoltam. Látni, hogy majdnem leesik a fejed. Mit csinálsz éjszaka, hogy nappal nem tudsz ébren maradni???" kérte számon.

„Semmit... csak nem jön álom a szememre... biztos a Hold állása miatt." kereste a kifogást.

„Visszatértek a régi álmaid Zelgadis úrfi?" kérdezte aggódva Amelia.

„Nem." és minden erejét össze kellett szednie, hogy nehogy elpiruljon hogy helyette miket álmodik. Nem hitte volna, hogy valaha is visszakívánja őket...

„Akkor lehet, hogy sokat eszel és megfekszi a gyomrodat! Vagy a sok kávé. Lehet, hogy erősebben készítik ebben az országban." mondta Gourry.

„Nem..." válaszolt duzzogva, mikor a kedvenc italát hibáztatta a harcos.

Míg a többiek próbálták kitalálni, hogy mitől álmatlan Zelgadis, addig a társaság ötödik tagja csak csendben hallgatott és lassan, észrevétlenül a mosolya egyre szélesebb és szélesebb lett, hiszen kitűnően lakmározott a bézs ruhás ifjú egyre erősödő kétségbeesésén, és kellemetlen érzésén.

Végül Lina talált egy megoldást „Meg van!" csettintett egyet „Ma este egyszerűen csak varázsigével rásegítek, akkor végre tudsz majd aludni."

Zel erre felugrott a székből „NEM!" mindegyikük csodálkozva nézett rá erre a reakcióra „Eemm... vagyis..." ült vissza „... nem szükséges. Ha segítségre lesz szükségem majd szólok." közölte közönyösen.

„De Zelgadis úrfi!! Mi lesz, ha megtámadnak minket és nem tudsz időben reagálni rá, mert álmos leszel?" ellenkezett vele a hercegnő „Tudod, hogy milyen sokszor visz minket veszélybe Lina kisasszony!" tette hozzá.

A vörös máguslány szúrósan ránézett a megjegyzés hangoztatójára „Ameliának igaza van. Nem fogunk megvédeni csak azért mert az önfejűséged miatt nem pihened ki magad és figyelmetlenné válsz!" és mérgével egyre fenyegetőbbé vált Zelgadis számára.

A sámán ifjú mélyre hajtotta a fejét, majd gyors mozdulattal felállt „Nincs szükségem a felesleges kioktatásra, ennyi erővel egyedül is mehetek tovább." azzal a megindult és kiment a fogadóból, de nem szabadult meg a többiektől, kik önmagukhoz híven, nem hagyták annyiban a helyzetet.

„Zel! Hagyd abba a folyamatos duzzogást!" csapta háton Lina társát, és úgy döntött, hogy témát vált, csináljon a fa... kőfejű idióta, azt amit jónak lát „Már megbeszéltük, hogy együtt megyünk Lievenbe! Már alig várom, hogy megláthassam a Széplélek Gömbjét!"

„Lina, mire jó az a gömb?" kérdezett rá Gourry, akinek memóriája az ilyen dolgokra sajnos elég nehezen fogékony.

A vörös boszorka megszokva ezt a tényt, illetve hogy amúgy szeretett beszélni megfelelő választ adott „Azt beszélik, hogy a város régen a világ legszebb hercegnőjének adott otthont. A nő különleges ereje közé tartott, hogy az emberi szív legtisztább kívánságát teljesítette, amit csakis ő volt képes kiolvasni. Bár a hercegnő meghalt, sikerült örökségét a Gömbbe rejtenie és a mai napig végzi a szolgálatát."

„Édesapámmal néhányszor jártunk a városállamban, de sajnos mi nem léphettünk a Gömb közelébe. Nem mondtak konkrét okot, de édesapám szerint ki kell állni valamilyen próbát, mielőtt valaki hozzáérhet, és az egyik előfeltételnek mi nem feleltünk meg. Bárki is lép be a Gömbhöz, azt először kikérdezik, és talán ott mondtunk valami rosszat. Ezen kívül nincs olyan helyzet, hogy ne lenne ott legalább két tag, hogy meghozza a döntést." fejtette ki Amelia.

„Azt is mondják, hogy a hercegnő lelkének egy része még a Gömbben van, és várja, hogy végre a többihez kapcsolódjon." olvasta fel Xellos a tarsolyából elővett könyvéből.

„Ezt is hallottuk... De te miért is tartasz velünk egy olyan városba, ahol a pozitív érzések ilyen gyakran előfordulnak? Csak nem elakarod pusztítani az ereklyét?" nézett rá szúrósan Lina.

„Nem, semmi ilyesmi!" mentegetőzött, maga előtt rázva kezei „De többet sajnos még nem mondhatok el Lina."

„Ne is folytasd!!" szólt erélyesebben, mielőtt a Mazoku kimondhatta volna jól ismert szavajárását. „Akkor minden érthető?" nézett rá a szőke harcosra, aki megvakarta a fejét de végül is rábólintott.

„Egy kívánság valóra váltó gömbért megyünk Levisbe!" mondta büszkén.

„A lényeg végül is fenn maradt a rostán." mondta közönyösen Lina, feladva újból a harcot Gourry elméje ellen „Akkor indulás!!! Vár ránk a Széplélek Gömbje, hogy valóra váltsa álmainkat!" és gyors léptekben vették az irányt Lieven felé, ezért is senki nem vette észre, hogy a kiméra az utolsó szavak hallatára beleborzongott.

xxx

Késő délután érték el a város szélét, ahol már hallani lehetett a belvárosi zsivajt. Az egész város központjában állt a valószínűtlenül fehér kastély, melyet csak az aranyozott ablakkeretek és a színes ékkövekből kirakott mozaikok törtek meg. A következő percre már egy fővel kevesebben léptek tovább, ahogyan a Mazoku köddé vált. Igazából egyikük sem tudta eldönteni, hogy ez egy jó vagy éppen egy rossz jel.

Az utcákat az emberek mind vidáman járták, a boltosok csalogatták potenciális vásárlóikat, gyerekek játszottak egymással fogócskát, eszter-láncot vagy éppen bújócskát. Nem igazán vette senki figyelembe jövevényeket, aki mégis, az jókedvűen rájuk köszönt és kellemes időtöltést kívánt nekik.

Keletre pillantva már látni lehetett az első csillagokat, és a város hangulata is magával ragadó volt, ezért úgy döntöttek, hogy Gömbbért csak holnap vívják meg harcukat. Tagadhatatlan, hogy a végső döntésben lényegesen közre játszottak az utcákon lévő éttermek, ételbódésok melyekből csak úgy áradoztak a jobbnál jobb illatok. Az egyik fogadóba beülve leadták embertelen mennyiségű rendelésüket. Mikor kihozták a vacsorát, akkor volt az első alkalom, hogy igazán megbámulták őket. Mindenki folytatta egy kis idő után az fogyasztás viszont nem tudta senki sem megállni, hogy ne pillantson oda a szeme sarkából a habzsoló két alakra, és mellettük lévő két másikra.

Megfigyeléseik alapján a vendégek rájöttek, hogy nyugodtabban evő embereket előbb szóra lehet bírni, ezért végül a Slayers csapata mellett lévő asztalnál ülők kíváncsian kérdezgetni kezdték őket „Kisasszony" szóltak Ameliához „látom a társainak ízlik a helyi konyha! Mi hozta önöket kicsiny városunkba, ha szabad kérdeznem?" közben fülelni próbált a többi is.

„A Széplélek Gömbjéhez szeretnénk bebocsátást nyerni, hogy megerősítsük az igazságot a világban, hogy eltöröljük a világon a fényesség, jóság és a boldogság uralkodhasson!" állt fel a székére a hercegnő.

Az emberek zavartan mosolyogtak a szavakon, de a főpincér komolyan odalépett, amire Lina és Gourry felnézett, de nem ragadtak le ezen annyira, hogy a desszerteket ne tömték volna továbbra is magukba „Ne beszéljen sületlenségeket kisasszony! Mások elnézik ezt a szöveget, mert látják, hogy fiatal és tapasztalatlan, de valójában egyik íratlan szabályunkat megszegné meg ezekkel a tettekkel." majd Zelgadishoz fordult „Ön meg ha megkérhetném, hogy fedje fel arcát, mert előbb utóbb kivívja ezzel egész Lieven ellenszenvét."

„Nem áll szándékomban barátkozni." jegyezte meg halkan, és lehajtotta fejét.

„Ahogy gondolja, de én figyelmeztettem." mondta flegmán.

Lina eleget evett ahhoz, hogy ő is bekapcsolódjon a beszélgetésbe „Miről beszélt, mikor a szabályok megszegéséről beszéltél...." ránézett a névjegyre „...Jonas?"

„A város mélyen tisztel minden lényt, legyen az a élet vagy a halál követe. Sok legenda kering a meghalt hercegnőnkről Sizadelről, aminek nagy része igaz is, ahogy a Széplélek Gömbje. Vegyük példának a férjét, ami a fő oka, hogy elítéljük az egyoldalú beszédet." és ránézett szúrósan Ameliára.

Erre kikiabált a konyhából az egyik szakács „Jonas! Mondd csak el nekik az örök szerelmük történetét! Utazók, érezzétek szerencsésnek magatokat, hogy a 1egy ilyen jó mesélőtől hallhatjátok ezt!"és kinyitotta a belső konyhaablakot, hogy maga is hallhassa.

„Rendben, akkor miről is lenne szó?" kérdezte a vörös boszi egy kicsit sem elragadtatva a szakács szavain.

A főpincér leült egy székre és egy mély lélegzetvétel után története mondott „Sizadel hercegnő messze földön híres volt a maga idejében, mert népét kemény kézzel vezette, de mégis képes volt a szeretetük megszerzésére kedvességével és érveinek elmagyarázására. Az akkor is apró ország, ami ma már nem létezik, gyorsan fejlődött és kiemelkedett e szomszédjai közül. Ezt az akkori északi királyság ura nem nézte jó szemmel, ezért felbérelt egy sötét harcost, hogy pusztítsa el Sizadelt és irtson ki minden emberi életet vele együtt. A harcos magát az ördögöt szolgálta és csellel próbált beférkőzni a kastélyba, hogy megkínozza és megölje az uralkodót. Viszont a hercegnő már a Lieven határában megérezte a démoni jelenlétet és nyugodtan várta a bérgyilkost a trónteremben."

„Mikor az ellenfele elé lépett megkérdezte, hogy mit óhajt tőle. A harcos sötét mosolya nem rendítette meg, ahogy a ajkáról elhangzó szavak sem
– A halálod hírét hoztam el kedvesem, mely kínjaiddal hímezem és sikolyoddal csipkézem. – ő elmosolyodott
– Tényleg képes lennéd ezt tenni velem, mikor én is részben a sötétség része vagyok? – erre a bérgyilkos felnevetett
– Ne is haragudj de én eddig semmi ilyesmit nem észleltem rajtad! – ekkor Sizadel felemelte fekete jogarját
– Akkor itt az ideje, nemde! – és a démoni férfit energiarács zárta körbe és kábította el. Míg ellenfele eszméletlen volt, erejét összeszedve egy apró kristályt formált és beültette a harcos romlott szívébe, hogy életre keltse azt, majd szolgákat hivatott és a börtönbe vitette.
Mikor a felébredt a hercegnő lement hozzá. Mire leért egy megvadult vadállatot látott, ki próbált szabadulni a benne égető izzó vastól. A férfi kiszakította a falból láncait, és sötét varázserejét bevetve próbált körülötte mindent elpusztítani, míg felhasítva bőrét kipróbálta kiszedni a kristályt
– Moderáld magad idióta! Nincs kedvem újraépíteni az egész börtönt. – szólt rá erőteljesen de mégis különös nyugodtsággal a hangjában. Erre a harcos figyelme Sizadel felé fordult, szemei mély gyűlöletében az egész világ lefagyott volna, ha a hercegnő nem lett volna előtte
– Mit tettél velem? – kérdezte felszisszenve, mint egy vérszomjas szörnyeteg
– Egy kicsit közelebb hoztalak ahhoz, hogy a fény és a sötétség erőit egyszerre tudd szolgálni. Mostantól engem szolgálsz, a régi uraid pedig ha ellenszegülnek őket is rabigámban hajtom, úgyhogy üzenj nekik, hogy nincs esélyük ellenem! – a halálos szemek folyamatosan nézték
– Ki adott neked ilyen erőt? – a hercegnő ajka mosolyra fordult
– Az sajnos titok! – a férfi arca megrándult, pont úgy ahogy önöknek kedves utazók, de a Sizadel folytatta – Ha megnyugodtál gyere a trónterembe, ahol megmondom, hogy mostantól mi lesz a feladatod! Ha nem akarsz jönni, akkor úgy is jó, de nem feledd, hogy csak én vagyok az egyetlen, aki megszabadíthat és csak addig míg életben maradok. – azzal megfordult és magára hagyta a harcost."

„Hogy hívták azt a harcost uram? És hogy nézett ki?" kérdezett rá Amelia, kit a történet eddig meglepően csöndben tartott, annak ellenére, hogy a szemei lelkesedésében szikrákat szórtak.

„Sajnos kisasszony, ezt senki nem tudja csak a felső tanács tagjai, akik eldöntik, hogy ki érintheti meg a Széplélek Gömbjét, de a történet végén megtudhatja, hogy miért is van így." válaszolt türelmesen. Közben Lina próbált érdektelenül viselkedni, de Jonas látta, hogy története mind a négy idegent megragadta, hogy figyelnek szavaira, mint a fanatikus városiak, kik már kívülről fújják ezeket a történeteket mégis ezekkel nyaggatják folyton.

„Kérlek Jonas folytasd!" szólt az egyik vendég.

„Rendben..." megélezte a hangját és folytatta „Sizadel két napig várt a démoni harcosra, mikor végre belépett a trónterembe. A hercegnő kedvesen mosolygott rá
– Azt hittem tovább tart majd, míg feljössz. – a férfi erőltetett vigyorral válaszolt
– Ha tovább ott maradok, akkor sem változtat azon a tényen, hogy a szolgád vagyok. Íígy legalább van esélyem megtudni, hogy hogyan szabaduljak meg. – erre ő rábiccentett
– Okos felfogás! Az első feladatod az lesz, hogy megértsd azokat a szavakat, miket mondtam neked, mikor találkoztunk. – és maga mellé állította volt ellenségét és mindenhova elvitte, ahol ő járt. A bérgyilkos két éven át szótlanul nézte a hercegnő tevékenységét és ez idő alatt megértette, hogy miért is tartozik Sizadel a sötétséghez. Nemcsak egy kedves kislány uralta az apró országot, hanem egy kegyetlen nő, ki lesújt az árulókra és saját kezűleg végzi ki ellenségeit, élvezve azok kínjait. Mert a hercegnő erejét valójában démoni és angyali ősei alakították és tették emberi vérvonalát gyengébbé. Minél jobban megértette a harcos őt, annál jobban megkedvelte. Lassan mindkettőjük érzelmei szerelemmé virágoztak és a régi ellenségek közt örök kapcsolat alakult ki. A férfire nehezedő átok pedig édes áldássá vált."

„És boldogan éltek, míg meg nem haltak... bla, bla, bla...." kötötte hozzá Lina, mire megkapta a mesélő és a hallgatóság szúrós tekintetét.

„Sajnos ez nem így történt." mondta Jonas.

„Mi lett velük? Nem lehet, hogy ilyen igaz emberek nem éltek életük végéig örömben!!" teltek meg Amelia szemei könnyel.

„Nyugodj le Amelia, talán, ha csendben maradsz, akkor elmondja, hogy mi lett a vége." tette a saillune-i hercegnő vállára kezét Zel.

„Mondhatnánk, hogy boldogan éltek, de igazából soha nem lett teljes a szerelem, mert mindketten tartottak attól, hogy akkora erő túl sok lenne a világra, amit az utódaik örökölnének, ezért az esküvőjüket sem hálták el." erre voltak kiknek orcájuk elpirosodott „A másik szomorú eset az, hogy a harcos halhatatlansággal volt megáldva, míg Sizadel halandóknál kétszer hosszabb de nem örök élettel rendelkezett. A hercegnő lassan megöregedett és meghalt, mostanra már 430 éve. Utolsó óráiban Sizadel még megkérte szerelmét, hogy vigyázzon erre a városra, hogy ne pusztuljon el, és cserébe megígérte, hogy ha újjá születik, itt fog felébredni és újból együtt lehetnek, ha csak újabb egy élet hosszára is. Ezek után a harcos még több évig sokszor visszatért és ha bajt érzett megmentett minket, de minden adatot elpusztított magáról, és csak a tanács tagjainak hagyott meg egy kicsi képet, megyen közösen van lefestve Sizadellel. Azóta mindannyian várjuk mindkettőjük visszatértét, és készen állunk szolgálatunkra." kifújta a levegőt „Szóval ez az egyik legismertebb és legszebb történet amit Lieven adhat az itt lakóknak."

„Milyen szomorú.... akkor a harcos most is csak a kedvese visszajövetelét várja?" potyogtak Amelia könnyei „Vajon találkozhatunk vele?"

„Most, hogy Lina itt van elég nagy a valószínűsége." adta a választ Gourry, mire a boszi egyszerre ugrott.

„Mit akarsz ezzel mondani idióta???" dühödött be, pontosan tudva, hogy mik lesznek a következő szavak és felkészült a megfelelő díjazásra is.

„Hát csak elég sok várost leromboltál, így nem kics.... DURR!!" szakadt félbe az amúgy logikus kifejtés. A mese véget ért, így a kisebb tömeg feloszlott és magukra hagyták a nemrég még oly érdekesnek tartott csapatot.

„Zelgadis úrfi!" rázta meg enyhén a z asztalra támaszkodott sámánt tanonca.

A kiméra enyhe ijedtében lecsúszott a fejét tartó kezéről, ahogy felébredt félálmából „Mi van?" egyenesedett ki.

„Álmosnak látszol. Már kivettünk itt négy szobát, úgyhogy ha gondolod felkísérlek." ajánlotta fel aggódva Amelia.

„Csak add ide a szobakulcsot, egyedül feltalálok." azzal kikapta a lány kezéből a kulcsot és felsomfordált az emeletre.

A pincér odahajolt a hercegnőhöz és megkérdezte „Mindig ilyen komor a barátod? És miért takarja el az arcát? Így csak bizalmatlanságok kelt a közelében?"

„Tudja uram, Zelgadis úrfi nem aludt jól az elmúlt napokban és ezért jobban lehangolt, mint általában. Amúgy pedig nagyon visszahúzódó, ha kinézetére kerül sor, mert kicsit különlegesebb, mint mások." válaszolt a ifjú hölgy, úgy hogy nem mondja el a részleteket.

„Ő tudja, de nem lehet annyira borzalmas, ha önök is vele tartanak." magrántotta a vállát s ment tovább végezni a dolgát. Míg Amelia felnézett a lépcsőn, ahol Zel eltűnt addig Lina melléje ült.

„Mit tegyünk Lina kisasszony? Attól tartok, hogy ma sem fog Zelgadis úrfi rendesen aludni. Sokat árt az egészségének, ha tovább tart ez e helyzet." kért tanácsot vezetőjüktől.

Kezét az állához téve a vörös boszorka gondolkodni kezdett „Szerintem valami oknál fogva Zel maga nem akar aludni. Bármi is legyen az, valahogy túl kell esnie ezen az állapoton." majd csattintott egyet „És már tudom is, hogy." azzal felállt és indult felfelé de az alsó fokon megállt és győzelemjelet mutatva kacsintott egyet „Bízd csak rám!" és eltűnt az emeleten.

xxx

Az ifjú kiméra a szobájába beérve levetette köpenyét és csizmáját, majd lassan rádőlt az ágyra. Mikor érezte, hogy elnehezednek szemei leült „Nem sokáig bírom már az ébrenlétet." a helyiségben nem volt semmilyen könyvespolc, ezért a saját táskájában keresett egy könyvet, hogy majd azt olvassa. Az első pár soron végigfutva, azonban kopogást hallott az ajtón „Igen?" szólt ki.

„Én vagyok az Lina, engedj be!" válaszolt a boszi egy kicsit utasítóan. Egy nagy sóhajt hallott a sámántól, majd lépteket és a zárt. Az ajtó kinyílott és a boszi beljebb lépett.

„Mit szeretnél mondani?" ült vissza az ágyra, míg a lány állva maradt a bezárt ajtónál.

„A véleményedet szeretném hallani mielőtt lefekszel. Szerinted mennyi igaz a legendából, amit az előbb hallottunk?" ült le az fotelbe.

„A Gömb létezését figyelembe véve lehetséges, hogy egyes részei igazak, csak kisebb változtatások történtek benne." bár álmos, de figyelmét igyekezett fenntartani, hátha később szükség lesz a teszteknél.

„Én is így hiszem. Talán a sötét harcos egy Mazoku lehet annak ellenére, hogy nem tesz említést egyik Lordról sem." mondta Lina.

„Ez elfogadható, ezért is lehet hogy, a volt bérgyilkos azon a bizonyos képen kívül minden információt megsemmisíttetett." biccentett egyetértésben „Akkor ez azt jelenti, hogy a hercegnőben Mazoku és valamelyik Sárkány faj (valószínű Ryuuzoku) vére folyt, ezért lehetett ez az egyedülálló képessége."

„Tudjuk, hogy milyen volt Valgaav, még akkor is, hogy úgy változtatta át Gaav, attól még mindkét faj erejét tudta használni." követte a logikát a vörös boszorkány.

„És ebből mit akarsz kihozni Lina?" nem értette, hogyan függhet össze a Széplélek Gömbjéhez.

„Azt, hogy a Gömb lehet, hogy erősebb, mint azt bárki is hinné. Nem felejtetted el Xellost ugye? Biztos vagyok, hogy valahol itt ólálkodik és csak az alkalomra vár, hogy ellopja vagy megsemmisítse azt. Képzeld mekkora ereje lehet, ha képes egy Mazokut emberi irányítás alá kényszeríteni! Micsoda szép darab!!" álmodozott el.

„Akkor eddig miért nem lépett semmit?" nem törődve a boszi megjegyzésére „Már régóta tudhatnak erről, nem hinném, hogy el kerülte a figyelmüket, mikor egy saját fajtársukat befogták annak idején."

„Talán a másik Mazoku miatt nem léptek eddig semmit, mert a rabul ejtett szolga még ragaszkodik a Gömbhöz. Vagy őket is köti valamelyest a Gömb és csak a szabad emberben – a csodálatos Lina Inverseben – van meg a megfelelő erő, hogy elpusztítsa, és kitűnő lehetőség vagyok, hogy félre vezessenek." sorolt esetleges lehetőségeket.

„Lina, ha a kötelékben lévő Mazokutól fél a többi, akkor nem áll majd túl jól a szénánk, ha valami ellenségesnek tűnőt csinálunk és felbőszítjük azt. Fogd vissza magad!" jegyezte meg, miközben szúrós szemekkel nézett rá.

„Mire gondolsz Zel? Szoktam és ilyesmit csinálni?" kérdezte ártatlanul.

„Véletlenül sem akartad a kívánságod teljesítése után elvenni a Gömböt és jó pénzért eladni máshol, vagy megtartani és kikísérletezni egyéb alkalmatosságát, igaz???" nézett a lányra gyilkos szemekkel.

„Dehogy! Ha teljesül a szívem vágya, akkor nem lesz soha se szükségem pénzre!" és elképzelte, hogy mit is szeretne szerinte a legjobban.

„LINA!" kiáltott rá „Nincs kedvem megint feleslegesen bajba keveredni a kapzsiságod miatt!" mondta egyre dühösebben.

A vörös boszi felállt és odament az ágyhoz és megveregette a kiméra vállát „Ne aggódj Zel, visszafogom magam. Mind fáradtak vagyunk, pihenünk egyet, hogy holnap készen álljunk a próbákra, ezért is... Sleeping!!"

„LI~na~ne...." de már dőlt is az ágyra a sámán, és mélyen durmolni kezdett.

Még rendesen az ágyra lökte a kimérát, és azzal elégedetten kiment a szobából, varázsigével lezárta a szobát, majd a sajátját vette célba és nagy nyújtózkodással lépett be a küszöbön.

xxx

A reggel eljövetelekor a sámánon kívül mindenki ébren volt. Egyikük sem sajnálta tőle az alvást, hiszen Zelgadisra nagyon ráfér minden perc mielőtt elindulnak.

Bézsbe öltözött társuk végre lelépett a lépcsőn és melléjük ült, kért egy adag kávét és többet nem is szólva kezdte el azt inni. Lina szólította meg a sámánt „Sikerült végre kialudnod magad Zel?" nem érzett megbánást a tegnapi igéje miatt. Zelgadis él és virul, szóval nem kell aggódni a , hogy esetleg valamilyen sötét álomvarázslat van rajta.

A kiméra mérgesen ránézett, de aztán válaszolt „Jól, úgyhogy ha kész vagytok mehetünk a kastélyba." hörpintet még egyet. Nem tudja mi volt az oka, de előző éjjel végre nem voltak azok a kínos álmai, és nyugodtan aludhatott hosszú hónapok után „Lehet, hogy mégis Xellos volt az oka?" tűnődött. Ez egy részről jó dolog, viszont másrészt kétségbe ejtő is. Hanyagolva a témát lenyelte az utolsó kortyot és egy biccentéssel mindegyikük felállt és a végcéljuk felé indultak.

A város hangulata nem sokat változott tegnap óta, a pozitív légkört szinte harapni lehetett. Ez lassan a kevésbé hozzászokott utazóknak – név szerint Linának és Zelgadisnak – lassacskán az idegeikre ment. Gourry és Amelia viszont mintha csak otthon érezték volna magukat, hagyták hogy a magukkal ragadja őket Lieven.

xxx

„A bizottság mindenkit szívesen vár, ha látja, hogy a szíved már majd megtör a harcban és a Széplélek Gömbje lelked megbékélését adja neked!" szólt a kikiáltó fiú a nagyterem ajtajánál. Több száz, ha nem ezer embert láttak várakozni, mint amire számítottak. A ruházat alapján könnyen el lehetett dönteni, hogy mely országból jöttek. Királyok, szolgák, csirkefogók, mind próbálták szerencséjüket, a legtöbbje kevés sikerrel.

Lina türelmetlenné vált a nagy tömeg láttán „Ha mindenkit meg kell várnunk soha nem kerülünk sorra."

„De ha erőszakkal törünk előre akkor a tanács biztos elutasít." nyugtatta Gourry.

„Ezt én is tudom!" vágott vissza irritáltan a boszi.

Zel sóhajtott egy nagyot „Nem tehetünk mást, mint várunk." azzal leült a legközelebbi székre. Akkor lett csak figyelmes, hogy milyen építészeti remekmű is a terem. Az ízlésének egy kicsit giccses volt, de kétségtelen, hogy mesteri munkát végeztek az építők. A falakon aranyozott indák kúsztak fel, melynek virágai ahol csak tudtak kidomborodtak a mennyezetig, ott összegabalyodtak és rendszertelenül rácsokat alkottak. A rácsokban mesteri képeken tündérmesékből kiragadott jeleneteket lehetett látni, mondhatnák azok, kik nem mozogtak a mágikus történetek terén otthonosan. Talált portrét a Mazokukról, Ryuuzokukról, Shinkozukról, és egyéb varázserejű fajokról és mindennek a középen helyezkedett el női alak képe, aki nem lehetett más, mint maga a Rémálmok Hercege. A sámán szívesen fellebegett volna, hogy részletesebben megcsodálja az összes képet, de kerülni kellett a feltűnést.

Az emberek többsége gyorsan váltotta egymást, és a legtöbbje mérgelődve vagy szomorkodva lépett ki a nagyterem másik végében lévő ajtón „Ha így haladnak délután mi is sorra kerülünk Lina kisasszony." jegyezte meg lelkesen a hercegnő.

„Addig pedig éhen halok! Hogyan menjünk el ebédelni, ha már most mögöttünk is kilométeres sor van?" morgott a vezetőjük.

„Ne aggódjon ifjú hölgy! A szolgák délben minden várakozót kiszolgálnak. Ez csak természetes." lépett eléjük egy díszes köpenyes férfi. A ruhadarab fehér alapon ezüstös és aranyos hímzésekkel volt díszítve, melyben sok fekete motívum is társult, mely a Slayers csapat által ismeretlen írás lehetett. Látható volt ebből, hogy nem átlag polgárral volt dolguk. A papi stóla egyszerű volt, a köpenyhez képest. Teljesen zöld anyagból állt, mely egészen a földig ért, csak alig lehetett látni a barna csizmát. Ősz haja hátra volt fésülve, jobb fülében szintén egy fekete, idegen motívum ábrázoló fülékszer lógott.

Mind a négyen ránéztek, ki gyanakvóan, ki nagy boldogan, főként a hallottak alapján „Mikor-mikor-mikor????" kérdezte szinkronban a két ügyeletes bélpoklos.

„Úgy egy óra múlva rendelkezésre fog állni az étel, addig türelmüket kérném." mosolygott enyhén, majd a rejtőzködő tagra nézett.

A sámánra furcsa érzés tört rá, mikor a díszruhás férfi mélyen a szemébe pillantott „Óhajt valamit tőlem?" kérdezte ridegen. Hirtelen valami megcsillant a másik méregzöld szemében és szédülni kezdett. Ha nem ült volna összeesett volna, ahogy a környezete elhomályosodott, és lélegzete nehézkessé vált, s már csak azt érezte, hogy egy kar megakadályozza, hogy leforduljon a székről és minden teljes sötétségbe burkolózott.

Minden csak egy másodperc volt, és Lináék csak azt látták, hogy az idegen megfogja a kimérát „Zelgadis úrfi!!" kiáltott Amelia és próbálta felrázni, míg a férfi ellentartott.

„Zel!" lépett oda a vörös boszorkány is.

„Őrség segítségre lenne szükségem!" szólt a közben lévő páncélosoknak.

„Mi történt vele?" kérdezte Gourry, közben megmarkolta a másik oldalát.

A hercegnő átvizsgálta fehér mágiával, míg Lina próbálta gyógyítani, ártani nem árt alapon „Nem tudom, de nem látom, hogy hatna rá az ige. Amelia, találtál valamit?" a katonák gyorsan megérkeztek és két oldalról felkarolták az eszméletlen sámán, mielőtt választ kaphatott volna „Héé!! Hova viszitek Zelgadist??!!!" kiáltott rájuk, de nem tudták követni mert a férfi eléjük állt.

„Nem kell aggódniuk! Doroin vagyok, az bizottság egyik tagja, és a barátjuk biztonságban van az én felügyeletem alatt." mosolygott kedvesen.

„Lina kisasszony! Valamilyen varázsigét észleltem rajta! Zelgadis úrfi nem magától ájult el!" és mindhárman támadó helyzetbe álltak.

„Add vissza Zelt!!" vonta ki kardját ennek hallatán Gourry és szélsebes mozdulattal a Doroin nyakához tartotta.

„Micsoda erőszakos viselkedés! Az úr akiről beszélnek fontos szerepet tölt be Lieven sorsába, de előbb meg kell vizsgálnunk, hogy igazak e a feltételezéseim. Még ha itt meg is ölnek, akkor sem hátrálok meg!" mondta rendíthetetlenül, a sokaság figyelme pedig már teljesen rájuk irányult.

Lina érezte, hogy nem ő az egyetlen mágus a teremben és ha támad nagy esély lehet a vereségre, de még inkább a nagy pusztításra „Gourry! Engedd el!" és a férfire nézett „Ha megmondod, hogy mit csináltok vele, akkor LEHET, hogy nem rombolom le a kastélyt!" fonta össze kezeit.

A bizottsági tag idiótán vigyorogni kezdett és csak annyit mondott „Az sajnos titok! De semmilyen ártó szándék nem vezérel minket, és ha negatív eredményt kapunk szabadon engedjük, de ha pozitívat akkor az még örömtelibb lesz!"

Már az első mondat hallatán a kis boszorkányban felment a pumpa és csak alig hallotta meg a folytatást. Megragadta Doroin gallérját és lehúzva egy szintre fejét, és teljes hangerővel ordított bele a fülébe „MIÉRT VAN AZT, HOGY EBBEN AZ ÁTKOZOTT VÁROSBAN MINDENKI ÚGY VISELKEDIK, MINT XELLOS?????"

Annak ellenére, hogy a férfi dobhártyája kiszakadt az utolsó szót mégis elcsípte „Xellos?"

Erre mindhárman csodálkozva néztek a csodálkozó férfire.

-o-o-o-o-o-o-o-o-o-o-

-o-o-o-o-o-o-

Folytatás a következő lapon

Ennyi volt a humor, most jön a romantika (kuncogok, kac-kac)