Matthew csak sötétséget érzett. Egy-egy pillanatra mintha érezte volna, hogy valaki a kezét fogja, haját hátrasimítja, ám az idő jó részében mégis csak a sötétség volt és ő.
Valaki - egy meleg, élettel teli kéz - a kezét fogta megint. Ám most a hangokat is hallotta. Szívesen látta volna őket, az ott lévőket, ám szemeit képtelen volt kinyitni, mintha több mázsás súly nehezedett volna szemhéjaira.
- Mit mondtak?-reménykedő hang volt, de nem tudta megmondani kié.
- 50% esély... szóval vagy felébred, vagy nem.- újabb ismeretlen hang. Matthew aggódni kezdett. Miért van itt ennyi idegen? - tette fel magának a kérdést.
- Egyáltalán, hogyan került a vodkavedelővel egy kocsiba?- a reménykedő hang volt ismét.
- Senki sem tudja. Ráadásul Oroszország tegnap felébredt, de nem emlékszik semmire aznapról. Sőt, legutóbbi emléke évszázadokról ezelőttről van, még fiatalkorából.- megint az ismeretlen válaszolt.
- Mindegy is. - szólt a reménykedő.- Reméljük, hogy jobban lesz. Amerika, gyere, mennünk kell!
Ekkor a kéz - ami valószínűleg az Amerika nevűhöz tartozott - elengedte kezét, és néhány lépésnyire elsétált. Utána akart kapni, ám nem tudta végtagjait mozgatni a kanadai.
- Biztosan meggyógyul. Elvégre amíg van nemzet, van ország.
Ekkor Matthewnak eszébe jutott valami. Van nemzete. Ő Kanada. Egy ország. És akármennyire is maradna inkább a puha ágyban, takaró és párnák között, népének szüksége van rá.
Ekkor felpattantak a szemei.
Alfred, Francis és Arthur épp távozóban voltak, Amerika még egyszer utoljára visszanézett, és az éppen felülő, láthatóan teljesen magánál lévő Kanada látványa fogadta.
- Matt!-kiáltotta, és pár lépéssel Matthew ágyánál termett, és megölelte a döbbent északi szomszédját, aki kétségbeesetten tekintett körül a szobában.
- Hé, ne szorongasd úgy, még jobban megsérül itt nekünk!- szólt egy kócos, szőke, smaragd szemű férfi Kanada ölelgetőjére, és elrobogott egy orvosért. Egy szintén szőke, kék szemű, borostás férfi helyet foglalt Kanada mellett, akinek leesett, hogy egy kórházban van.
- Mon cher, emlékszel ránk?- kérdezte. A reménykedő hangú volt az.
A kanadai fejét rázta. Amerika végre abbahagyta szorongatását, most helyet foglalt ágyán.
- Tudom, hogy hihetetlenül fog hangzani, de jónak látom még most elmondani, mielőtt valami baj lesz. Mi itt mind országok vagyunk. Mármint itt a szobában, és az a férfi is, aki kiment. Tudod a neved?
- Tudom. Kanada vagyok. De ti... kik is vagytok?
Matthewt két nap múlva már kiengedték a kórházból. Teljesen egészséges volt, leszámítva persze emlékezetkiesését. Az orvosok tanácstalanok voltak vele szemben.
Időközben Kanada megtudott jó néhány dolgot a többiekről. Elmondták neki, hogy egy közös házban laknak Amerikánál, és Oroszországról is meséltek, (azt mondták, nem voltak még csak barátok se, meg, hogy az orosz elég pszichopata) valamint balesete körülményeiről is mondtak egyet s mást. Úgy viselkedtek vele, mintha ő is a család része lenne (mivel az is volt), Matthew igazán élvezte társaságukat. Alfred volt a leglelkesebb mesélő, mindenféléről beszélt neki, főleg hősökről. Mégis úgy érezte, valamit elhallgatnak előle, ám nem törődött különösebben vele.
Mikor hazaértek, Kanada bőröndjeit bevitték szobájába, Matthew pedig végigdőlt az ágyon. Rettentően fárasztó volt számára ez az egész emlékezetvesztősdi. Nem akart mást csak aludni. Amúgy is, lehet, hogy pihenés közben eszébe jut valami. Ám ekkor megpillantott egy fotóalbumot.
Kinyitotta, lapozgatni kezdte. Kivette, forgatta a képeket, majd gondosan visszarakosgatta őket helyükre. Ekkor azonban megakadt a szeme egy fotón.
Egy magas, nagykabátos fakó hajú alak volt rajta, Kanada vállát átkarolva állt, mindketten őszintén mosolyogtak a kamerába, háttérben egy szép, díszes épület magasodott. A kép hátulján az írás: Россия*-tól Kanadának, egy szép nap emlékére.
Talán a "pszichopata vodkavedelővel" mégiscsak barátok voltak. Azaz a három ország hazudott neki.
Ez volt az a pont, ahol Matthew végképp összezavarodott. Most mi is az igazság? Valaha tudni fogom igazán?
*Россия: Oroszország