Üdvözlök minden Kedves Olvasót!
Tudom, régen volt már, hogy írtam, de remélem megérte a várakozást az a történet, amin most dolgozok. Ez alkalommal kedvenc szereplőinket egy teljesen más környezetbe és időbe tettem. Azt hiszem, a cím mindent elárul és remélhetőleg felkelti az érdeklődést.
Külön köszönettel tartozom Gallynek a támogatásért, és Explorernek a sok hasznos tanácsért és persze Finn névváltozatának „használati jogáért".
Figyelembe ajánlom még youtube-os oldalamat, ahol kis videót is készítettem, illetve egy posztert is, amit itt találhattok meg:
http://kepfeltoltes.hu/070702/crimestorymswww.kepfeltoltes.hu.jpg
Remélem kellemes időtöltés lesz az olvasás és nem tagadjátok majd meg tőlem a véleményeket!
Jó szórakozást!
Egyed Matild
Ezt mindenki tudja, de azért leírom:
Marguerite, Roxton, Challenger, Veronica és Malone, nem az én figuráim. Csak kölcsönzöm őket az ismert televíziós műsorból. De Richard és Charlotte az én képzeletem szülöttei! Remélem büszke lehetek rájuk. :)))
1. fejezet
Sötét, fülledt késő nyári éjszaka volt. Az álmos texasi kis városra lassan, meleg esővel köszöntött be az ősz, ami az amúgy életvidám utcákat aggasztóan borús hangulattal telitette meg. Az álmos kisváros amúgy sem volt kedélyes, már hetek óta gyötörte egy rémálom.
„Újabb áldozatra vár a vörös rúzsos gyilkos. A rendőrség tehetetlen."
Charlotte Dunn automatikusan futotta végig az esti újságot, miközben kilépett az éjjel-nappali ajtaján. Nem szerette a rossz híreket, az ilyen különös brutalitással véghezvitt gyilkosságokat így inkább csak átfutotta. Amúgy is túl sokat hallott már az ügyről. Az egyetemen, a barátai között, mindenki csak arról az örültről beszélt, aki fiatal lányokat rabol el, és ki tudja mi mindent tesz velük, míg végül kioltja az életüket. Mindezt bizonyította, hogy mindegyik áldozatot vérvörös ajkakkal hagyta hátra a rendőrségnek. Többet azonban senki sem tudott. Charlotte elfojtott magában egy szatirikus gondolatot a rendőrök képességeiről, ami nem is esett nehezére, mert inkább a szerencsétlen sorsú lányok és családjuk sajnálatával volt elfoglalva.
Az éjjel-nappali és a kis lakása között lévő rövid utat a sötétség ellenére, magabiztos rutinnal tette meg. Mindig ezen az úton közlekedett, főleg a sikátorokban, keresztülvágva egy supermarket parkolóján, hogy rövidítsen. Minden lépése ugyanazt a követ érintette, mint az elsőző, az azt megelőző és az azokat megelőz este. Minden kisebb gödröt ismert, repedést egy -egy falon, az ízléstelen olykor vicces grafftiket, egyszóval semmi szokatlan nem zavarta az újság olvasásában, csak a félhomály, de azt is megszokta.
Ez azonban egyik pillanatról a másikra változott meg, amikor épphogy elhagyva a parkolót, egy erős kar hátulról megragadta, és egy kis sikátorba húzta. A lány nagyot sikított rémületében és szabadulni próbált rúgkapálózásával a szorításból elejtve táskáját és napilapját is, de mind hiába. Támadója hirtelen hátravetette, fején egy hatalmas ütést érzett, aztán az a kevés fény, amely az utcán volt végleg eltűnt a szeme elől.