Szobában gyertya
fénye mindenkit eltölt
de kopp – ellobbant.
Jamanami Keiszuke vagyok. A Sinszengumi parancsnokhelyettese. Nem, rosszul mondom. Egy ember a sok közül.
Mert a rang semmit nem jelent. Semmit nem jelent, amikor az emberek egymás vérét ontják, és te állsz tehetetlenül, és semmit nem tehetsz, hogy megakadályozd. Sutba dobhatod a rangod.
Voltam sok minden életemben.
Voltam gyermek. Szép gyermekkorom volt, mint abban az időben keveseknek. Szerettem és tiszteltem a szüleimet. Mindent megadtak nekem, amit csak lehetett.
Voltam diák. Sokszor, sok helyen. Szerettem tanulni. Bármit szívesen olvastam, és bármit szívesen sajátítottam el, amit meg akartak tanítani. Szerettem volna ezt a sok tudást mások megsegítésére használni.
Voltam tanár. Igyekeztem mindig a legjobban tanítani, hogy örömmel tanuljanak tőlem.
Voltam testvér. Sok kiváló embert ismertem meg életem során, akikkel nem egyszerű barátság kötött össze bennünket. Úgy éreztem, bármelyiküket követném a pokolba is, de mellettük mindig a mennyben éreztem magam.
Voltam önfeledten boldog. Mikor a Sieikan dódzsóban testvérekre találtam.
Voltam katona. A páncélt akkor éreztem a legsúlyosabbnak, amikor nem arra kellett fordítanom a kardom, amerre akartam.
Voltam bajtárs. Tehetségem szerint próbáltam megvédeni a többieket, sokszor önmaguk démonaitól.
Voltam szerelmes. A világ legtündöklőbb hölgyével akartam összekötni sorsomat.
Voltam csalódott. Mikor újra és újra rá kellett döbbennem a világ kegyetlenségére.
Voltam bátor. Hiszen az élethez magához is bátorság kell.
Voltam gyáva. Nem mertem kiállni az igazam mellett, és ez emberéletekbe került.
Voltam áruló. Nem tudtam dönteni, és ez nagyobb árulás volt, mint ha döntöttem volna.
Voltam elárult. Harcoltam valamiért, amiben hittem, de amikor közelebb értem hozzá, kiderült, hogy délibáb volt csupán.
Voltam ostoba, halk szavú, küzdő és letepert, elszánt majd összezavarodott.
Most csak egy ember vagyok a sok közül.
Hófehér ruhámban didergek, míg a hűvös koratavaszi napon belépek a szobába, amelyben már ott vár a tőr, s amelyből kilépni többé nem fogok.