Csendes Vihar

Egy erdőben, közel egy kicsiny faluhoz a Tea Országában, valami zöld villant a fák között. A zöld villanás faágról faágra ugrált. A lemenő Nap haldokló fénye titokzatos ragyogással vonta be alakját, amitől az úgy festett, mint egy valódi villám.

A fénylő alak hirtelen megállt az erdő szélén. A ragyogás mind jobban elhalt, végül pedig felfedte egy fiatal nő alakját. A nő jáde szemekkel tekintett át a levelek fátyolán, és megpillantotta a falu fényeit a távolban. Háta mögé tekintett, ahogyan aznap már sokadszorra, majd elővett egy éjkék köpenyt, és deaktiválta vérörökségét. Szemei akvakéken ragyogtak tovább. A zöld csakra, ami eddig testét ölelte körbe, eloszlott, így az alak eltűnt a fiatal éjszaka árnyai közt.

A nő mélyen szemébe húzta csuklyáját, hogy elfedhesse kilétét, majd csakráját lábainál összpontosítva kilőtt a falu felé. Alig húsz perc múlva el is érte a kitűzött helyet. Kicsi falu volt, megfelelő hely az elveszett nindzsáknak. Minden különlegesség nélkül, inkább csak megállóhelyként szolgált az elszánt utazóknak vagy shinobiknak, akik menedéket kerestek. Egy ilyen hideg éjszakán a bárok valószínűleg dugig vannak, és a szobákat is bizonyára kiadták már.

Ilyesféle gondolatok jártak a csuklyás nő fejében, miközben összébbhúzta köpenyét, és megindult a fogadó felé. Teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a részeg kiáltásokat és a verekedést alig öt méterre tőle. Végül elérte a fogadót, és besétált. Mindjárt észrevett egy kis háromfős csoportot. A kanapéknál ültek, iszogattak. Felismerte őket, nindzsák Konohából.

Hmm... Hogy kerülnek Levél-shinobik erre a helyre? Bizonyára csak átutazók. Nem törődött csuklyája levételével, egy asztalhoz sétált, ahol egy koszos, alacsony ember bújt egy magazint. A nő elfintorodott a férfi bűzétől, miközben várta, hogy az végre észrevegye.

– Sajnálom de nincs több szobánk ma estére. Próbáld a fogadót a város másik felében – szólt a férfi anélkül, hogy felnézett volna.

– Csak a saját érdekedben, öreg, nagyon remélem, hogy találsz egyet – mondta a nő követelőző, mégis szinte lírikus hangon.

A férfi azon nyomban átesett a székén a meglepetéstől, közben pedig eredményesen szétlocsolta a kávéját. A nő a szemeit forgatta.

– Oh... Te vagy az – szólt a férfi bocsánatkérő hangon miközben felült. – T-természetesen a te szobád mindig szabad! – Eszeveszetten turkált a fiókjában, míg meg nem találta a kulcsot. Éppen át akarta adni a nőnek, amikor észrevette, hogy nem a megfelelőt tartja a kezében. A francba! Gyorsan visszarántotta a kezét – kulcsostul –, és megeresztett egy ideges nevetést, ami inkább hasonlított köhögésre.

– Uhh... A szobámban felejtettem... Mindjárt visszajövök! – és elviharzott.

A nő visszatartott egy frusztrált sóhajt, közben halántékát masszírozta. Az egyetlen vágya egy szoba volt, hogy végre pihenhessen. A küldetése hosszú volt és kimerítő... de legalább jól fizetett.

Unottan járatta körbe tekintetét a szobában, némi változás után kutatva.

Ugyanazok a ronda, hideg, rózsaszín falak... ugyanazok a bőr kanapék... ugyanaz a dohányzóasztal... sóhaj. Semmi új... micsoda meglepetés. Megint a szemeit forgatta, de aztán felfigyelt a mély beszélgetésbe merülő Levél-nindzsákra.

Hmm... Szóval, mi az aktuális pletyka? Csakráját a füléhez irányította, hogy hallgatózhasson.

– A Hokage szerint Uchiha Sasuke nincs többé Orochimaru mellett. Gondolod, visszatér a faluba? – kérdezte egy fiatal férfi. Tüskés, fekete hajának végei kéken fénylettek.

– Nem hinném. A Hokage nem engedné, hiszen még mindig egy áruló. Haver, ha meglátom, én magam ölöm meg! – Ugyanolyan fiatal férfi volt, kendőszerű homlokvédője elfedte kopasz fejét.

– Ismernetek kellene az egész történetet, mielőtt még hirtelen elköteleznétek magatokat az Uchiha kölyökkel való harc mellett – szólt közbe egy idősebb, csuklyás férfi. Mogorvább és durvább volt a másik kettőnél. Lerántott egy pohárkával, és csak azután folytatta. – Uchiha Sasuke megölte a Kígyó-Sannint. Még egy Hebi nevű csapatot is összeszedett magának, hogy elkapja Uchiha Itachit. Szóval, semmi kétség, a kölyök erős... Ha véletlenül beléjük botlunk, elkerüljük őket, és üzenünk az ANBU-nak. Tehát, ez azt jelenti, hogy nem harcolunk – közölte, ahogy a másik két nindzsára mutatott.

– Parancsoljon... kis... asszony – lihegte a fogadós, amint visszatért a kulccsal.

A nő a fogadósra fordította figyelmét, elvette a kulcsot, és egy marék pénzt tett az asztalra. Megindult a szobák felé, figyelmen kívül hagyva az alacsony férfi jó éjt kívánságát.

Szóval... Orochimaru halott... Ezt azt jelenti, hogy végre átkutathatom a Hangbázist.

A lány az elmúlt hat évben a klánja vérörökségének titkait tartalmazó tekercsek után kutatott. Mivel Rai – így hívták –, volt a Chigiri klán egyedüli élő leszármazottja, nem volt kitől megtanulnia képességeinek használatát. Annyit azonban tudott, hogy a három tekercs vérvonalának minden titkát tartalmazza. A gondok ott kezdődtek, hogy ezek közül kettőnek a holléte teljesen ismeretlen, és az a maradék egy is valahol a legtitkosabb dokumentumok közt van elrejtve. Igen, ez aztán nagy segítség.

Rai sejtette, hogy az az egy tekercs valamelyik rejtett faluban van, vagy a Kage privát tekercsei közt, vagy az ANBU főhadiszálláson. Persze Rai nem sétálhatott csak úgy be, hogy elkérje... Végül is, elveszett nindzsa volt. Azonban itt léptek színre tolvaj képességei. Legalább tanult valami hasznosat az apjától, mielőtt megölték.

Amikor a szobájához ért, megtorpant, és résnyire nyitotta az ajtót. Csapdák után kutatott, de mivel egyet sem talált elégedetten sétált be a szobába. Az ajtó lágy kattanással bezárult mögötte. Rai felkapcsolta a világítást, és elindult, hogy leellenőrizze a szobát. Csapdát állított az ablakhoz és az ajtóhoz, és elrejtett néhány kunait a fürdőszobában, valamint az ágy támlájánál.

Besétált a fürdőszobába, és levette köpenyét. A mosdókagylóra fektette, aztán belenézett a tükörbe. Kék szemei fakók és élettelenek voltak, alattuk sötét karikák éktelenkedtek, jelezvén az alváshiányt. Ajkai kicserepesedtek a széltől, amúgy is sápadt arca pedig teljesen vértelennek látszott a hidegtől. De legalább a haja egészséges volt. Platinafehér és ébenfekete tincsekben hullott alá, egészen a háta közepéig. (A különleges hajszín jellemző vonása volt az Arashingan használóknak, ugyanúgy, mint a sápadt bőr és a pupilla nélküli szemek a Byakugan, vagy a fekete haj és fekete szemek a Sharingan használóknak.)

Rai tekintete a sebhelyére vándorolt. Szemöldökráncolva tanulmányozta a tükörben. Mutatóujját lassan végighúzta a jobb szemétől az orrnyergén át, egészen állkapcsa bal feléig. Nem tudta gyűlölni a sebhelyet. Bizonyította elszántságát, jelképezte a dolgokat, amiken át kellett mennie, mire eljutott idáig ebben a játékban.

Mert ez az egész az... Egy játék. Játék az elszántságról, játék a túlélésről...

Tekintetét most nyakára irányította. Nyakában ott lógott homlokvédője, igazolva, hogy Kumogakuréből származik. A felhőt egy hosszú, vékony karcolás szelte át, megbélyegezve a nőt, mint elveszett nindzsát. Ugyanakkor szadadságot, és tolvajéletet adott neki. Azonban hiába volt ő az egyik – ha nem a legjobb – tolvaj az elveszett nindzsák világában, gyűlölte a lopást...de valahogy boldogulnia kellett.

Fanyarul mosolygott tükörképére. Ha meg kellett ölnie valakit, azt sokkal jobban viselte. Egy shinobi számára ez mindennapos volt. De azt ki nem állhatta, ha meg kellett lopnia valakit, aki keményen dolgozott a pénzéért. Így csak végszükség esetén folyamodott ehhez a megoldáshoz, és akkor is csak azt vette el, amire igazán szüksége volt.

Rai elfordította a csapot kesztyűs kezével. Az halk nyikorgással elfordult, a nő pedig vizet csapkodott az arcába. Megrázta a fejét, és kisétált a fürdőből, hogy lefeküdjön. Táskájából kihalászta a tekercset, ami olyan bajossá tette a küldetését. Csak egy egyszerű, rézvörös tekercs volt. Szórakozottan forgatta ujjai közt, miközben tekintete a plafonon vándorolt.

Saját tekercse járt a fejében. Nem emlékezett a családjára, csak pár ködös emlékfoszlány maradt meg benne. Alig volt tízéves, amikor klánját lemészárolták, és alig tudott élve elmenekülni. Genin szintű képességekkel küzdött az életbenmaradásért, és ez idő alatt végül megtanulta, hogyan használja vérörökségének első és második fokozatát.

Tapasztalatai szerint, az első fokozaton sokkal gyorsabban tudott futni az átlagosnál. Ez adta neki a zöld ragyogást és a villámszerű kinézetet, amiről a nevét is kapta: a Jáde Villám. A második fokozaton mozdulatai mind felgyorsultak, és csakrája teljesen feltöltődött. Viszont hiába sikerült neki elérnie a második szintet, még mindig nem tudta, mire képes még. Emiatt volt szüksége a tekercsekre, ezáltal erőre tehet szert, ami megkönnyítené a küldetéseit, és hosszútávon az életét is. Végül is egy R-osztályú elveszett nindzsa számára az élet néha kemény lehet.

A tekercset már mindenhol kereste. Mindenhol, kivéve Konohát, Otót és Amét. De most, hogy Orochimaru halott, végre elmehet oda, mielőtt még az új Kage elolvasná. Természetesen fogalma sem volt arról, hol a pokolban lehet a Hangrejtek, de ezért voltak forrásai. Ezzel a kőkemény elhatározással megfordult, és hamarosan elnyomta az álom.

* * *

A következő reggelen Rai a falu széle felé indult, egy kicsi bár irányába. Gyors léptekkel haladt, hogy mielőbb maga mögött hagyja a fogadót. Remélte, ha elég messzire jut, nem kell majd porrá égetnie. Egyre jobban irritálta a kotnyeles fogadós, aki tájékoztatott (és lefizetett) pár ANBU vadászt – akik mellesleg alig egy napi járásra voltak a falutól –, hogy a Jáde Villám az ő fogadójában szállt meg.

A gyáva! Gondolta mérgesen. Na mindegy... Nem mintha el tudnának kapni...

Rai belépett a bárba. Rögtön kiszúrt egy ismerős alakot az egyik távolabbi bokszban, és elindult felé. Egy fiatal férfi ült ott, hosszú, tüskés, barna hajjal, teát iszogatva. Talán huszanhat éves lehetett, kék ruhákban, és egy ezüstszínű selyemövvel, ami kardját tartotta. Borostyánsárga szemekkel tanulmányozta a nőt maga előtt.

Platina tincsei szabadon hullottak alá, akvaszín szemei fényesek voltak, és az a tűz égett bennük, amit a férfi annyira csodált. Gyönyörű nő volt a maga módján. Tartása büszke volt, és egyedisége arisztokratikus vonásokkal látta el egész lényét. Kevés nála csinosabb nőt látott, ha látott egyáltalán. A sebhelye, véleménye szerint, csak rátett a szépségére, és kiegészítette azt.

– Gyönyörű napunk van. Mégis hiányolom a csillagokat – szólt a férfi, miközben ajkaihoz emelte a csészét.

– Ah. A csillagok fényesen ragyognak majd, hogy elismerd a szépségüket – válaszolt Rai.

– Talán igen, de mi lesz akkor a Holddal? – Letette csészéjét, hogy újratölthesse jázmin teával.

– Ne aggódj a Hold miatt. Amilyen gyönyörű, olyannyira szerény, nem fog féltékenységet mutatni. – Rai leült a férfival szemben, és töltött magának a teából.

– Örülök, hogy látlak, Rai.

– Szintúgy, Shintaro. – Felvette a csészét az asztalról, mélyen beszívta a jázmin illatát. Figyelmét újra Shintaróra fordította, majd folytatta. – Igazán találhatnál már valami rövidebb kódot, hogy tudd, én vagyok-e.

Shintaro kuncogott.

– De Rai-chan, hiszen ez költészet! – A férfi mosolya eltűnt, helyette lebiggyesztette ajkait. – Rád emlékeztet.

Rai vigyorgott a férfi flörtölős kedvén.

– Oh, igazán? És én lennék a csillag, kinek hiányolásába már belefáradtál, vagy pedig a Hold, kinek csak a második hely jutott?

Shintaro szégyenlősen vakargatta a tarkóját.

– Ugyan már, Rai-chan. Ez nem volt igazságos.

– Csak azért mondod, mert gyáva vagy ahhoz, hogy megválaszold.

A férfi leejtette kezeit, és a szemöldökét ráncolta.

– Ez nem volt szép. Nem lenne szabad sértegetned a te Taro-kunodat--ÁU! – Shintaro a homlokát masszírozta, ahol Rai megpöckölte.

– Pff, ne legyél már ilyen nyafogós. Nem volt olyan erős, Taro-kun – ugratta Rai.

– Ne gúnyolódj... Nem lett volna muszáj csakrát használnod. Tudod, hogy mit csinál az emberekkel. – Szájához emelte a csészét, és kiitta a teát.

– Igen, igen, tudom. Nem tehetek róla, ha a csakrám villám alapú.

– Gondolom, igazad van. Na és, milyen volt a küldetésed? – Shintaro az asztalra köyökölt, fejét egyik kezén nyugtatva.

Rai elővette a tekercset, és az asztal közepére fektette.

– Kibírhatatlanul rossz, de megcsináltam.

Shintaro átnézte a tekercset, majd elégedetten bólintott, és selyemövébe rejtette.

– Sokat fognak fizetni ezért az egyért. De közel sem annyit, mint a következőért, amit neked tartogatok. – Az övtáskájába nyúlt, és előhúzott egy újabb tekercset. – A kliensek szerint, néhány Szikla-nindzsa kirabolt egy nemesi klánt. Megfizethetetlen értékű fegyverek kerültek így a birtokukba. R-osztályú küldetés, a specialitásod. Semmi mást nem mondtak ezen kívül, azt sem, hogy melyik klánról van szó. Csak az alapvető dolgokat tudom.

– Várnunk kell ezzel a küldetéssel. Előtte még van egy személyes elintéznivalóm. – Rai a szeme sarkából kémlelte az embereket, illetéktelen fülek után kutatva.

Shintaro arckifejezése komollyá vált. Hátradőlt székében, egyik kezét átvetette a támláján, másikat az asztalon nyugtatta.

– Mi lehet fontosabb egy ilyen küldetésnél? Ez nem jellemző rád, Rai-chan.

Borostyánsárga találkozott akvakékkel, ahogy egymást nézték pár percig.

– Tudnom kell, hol van Orochimaru fő búvóhelye.

Shintaro egy hosszú pillanatig Rai arcát fürkészte.

– Minek? Tudod, hogy halott, igaz?

– Hai, nemrég hallottam. – Rai újra körülnézett. – Tudod, hogy mit keresek. Három falu kivételével mindegyikben néztem. Orochimaru halott, ez a legjobb alkalom arra, hogy megszerezzem, mielőtt az új Kage elolvasná... ha még nem tette meg.

A férfi sóhajtott, és előredőlt.

– Nem hinném, hogy jó ötlet lenne elengedni téged ilyen információkkal. Ahogy ismerlek, a legnagyobb baj közepén fogod végezni, én pedig alkalmazott nélkül maradok. – Az üres csészébe bámult, mielőtt újra a nőre nézett. – Mit akarsz tudni?

Rai villantott egy hatalmas vigyort.

– Köszönöm, Taro-kun. Tudtam, hogy segíteni fogsz.

– Igen, igen. De meg kell ígérned, hogy nem leszel meggondolatlan, és vissza fogsz jönni.

– Miért ne jönnék vissza? Eddig is minden probléma nélkül ment.

– Azért, mert egy – feltartotta egy ujját –, Orochimaru számtalan kísérletet végzett, és nincsenek semmilyen adatok az alanyokról. Kettő – feltartotta a második ujját –, az összes Hang-nindzsa őrült és veszélyes, és három – feltartotta a harmadikat is –, a kedvenc helye a föld alatt fekszik, és rosszabb bármelyik labirintusnál. Az esélye annak, hogy sértetlenül visszatérsz annyira csekély, hogy még egy csésze teát sem tennék fel rá.

Rai Shintaro szemeit fürkészte. Tudta, minden, amit a férfi mond, igaz. De meg kellett tennie.

– Ne aggódj, Taro-kun – mosolygott. – Az életemre esküszöm, hogy visszajövök. Kami, hiszen elvesznél nélkülem.

– A helyzet nem alkalmas arra, hogy viccelődj. – A férfi a halántékát masszírozta, hogy megállítsa a közeledő fejfájást. – Azt akarom, hogy egy üveg jázmin teára esküdj.

Rai gondolatban a szemeit forgatta.

– Jól van. Esküszöm egy üveg jázmin teára, hogy visszatérek.

Shintaro mosolygott.

– Így már mindjárt más.

Egy pincérnő lépett az asztalukhoz, és kicserélte az üres teásüveget.

– Nos, amit tudni akarsz... – kezdte a férfi, miután a pincérnő eltűnt. Elővett egy tekercset, kigöngyölítette, így láthatóvá vált. Számtalan pecsétet tartalmazott, az összes rejtett falu szimbólumával.

Shintaro gondolataiba merülve tanulmányozta a pecséteket, közben állát dörzsölgette. Amikor megtalálta a Hang szimbólumát, a hüvelykujjába harapott, és a pecsétre helyezte. A füstfelhő után egy újabb tekercs bukkant elő, még több ismeretlen pecséttel.

Rai bambán nézte Shintarot, amikor az ismét nekilátott a helyes pecsét keresésének. Végül, egy újabb füstfelhő után, megjelent egy harmadik tekercs. Az előzőektől eltérően ezen nem voltak pecsétek, csak egy sima térképet ábrázolt. Rengeteg alagút és földalatti járat hálózta be, itt-ott kék nyomok jelezték a vizsgálati és az orvosi szobákat.

Rai kezébe vette a térképet, és nekiállt a bázis tanulmányozásának.

– Hogy a fenébe vagy mindig ilyen tájékozott?

– Az első tekercs tartalmazza az összes rejtett falu pecsétjét. Minden pecsét alatt információk vannak a faluról, valamint búvóhelyek, térképek, alaprajzok, gyengepontok, és így tovább. – Kikapta Rai kezéből a térképet, aki ezért csúnyán rábámult. – És most figyelj – folytatta Shintaro, figyelmen kívül hagyva a nőt. – Az északkeleti bejáraton kell bejutnod, így kerülsz legközelebb a célodhoz. Menj át ezen a három csarnokon – egy senbon tűvel mutogatott a térképen –, és a harmadik végén, jobbról a kilencedik ajtó vezet a tekercsszobába. – Felnézett a térképből. – Ne felejtsd el, ha követnek, ne csinálj magadnak ajtót valamelyik falba. Csak azt éred el vele, hogy az egész bázis beomlik, vagy valami kísérleti szobában fogsz kikötni.

– Nem kell egy medikus nindzsa tanácsa, akinek az „üzlet-apró-trükkje" azt jelenti, hogy olyan értékes információkat lopkod össze, amivel simán el lehetne pusztítani egy rejtett falut.

– Ez úgy hangzott, mintha rosszfiú lennék. Tudod, hogy te vagy az, akitől a legtöbb információt kapom.

Rai a fejét rázta, miközben mosolygott.

– Szóval, milyen messze van innen?

Shintaro szünetet tartott, amikor a csésze az ajkaihoz ért. Egy percig gondolkodott – Rai szinte látta, hogyan forognak a kerekek a fejében.

– Hm... Egy tapasztalt shinobinak azt mondanám, egy hét körüli utazás. Neked viszont azt mondom, hogy az Arashingan villámlépteivel nem lehet több három vagy négy napnál. Plusz-mínusz néhány nap, ha esetleg bajba keverednél.

Rai finoman kuncogott.

– Mi olyan érdekes? – kérdezte Shintaro oldalra döntött fejjel.

– Elfelejtettem mondani. Mióta utoljára találkoztunk, megtanultam, hogyan aktiválhatom az Arashingan második fokozatát. A normális villámlépteim tízszeresen felgyorsultak. Nehéz irányítani, de kezdek belejönni.

Shintaro átnyúlt az asztal felett, és megpaskolta Rai fejét.

– Ez a jó kislány.

A nő sötéten bámult rá, és félrelökte a kezét.

– Csináld ezt mégegyszer, és ez a jó kislány levágja a kezedet.

Rai csalódottságára a férfi mosolya csak szélesedett a megjegyzésre.

– Ah... az egyik pillanatban még annyira aranyos a vagy, a következőben pedig már halálos. Nem csoda, hogy az én alkalmazottam vagy. Jól tanítottalak.

Rai felkelt az asztaltól, s felkapta a tekercset és a köpenyét.

– Jobb lesz, ha elindulok. Viszlát.

– Emlékezz, mit ígértél! – kiáltott utána Shintaro.

A nő kezével intett a válla felett, jelezvén, hogy hallotta a férfi szavait.

Shintaro nézte, ahogy Rai elsétált, végül pedig kilépett a bárból. Mosolya leolvadt arcáról, ahogy visszapillantot a teára. Remélte, hogy a gyanúi Orochimaruval szemben alaptalanok. Ha nem így lenne, nem tudná, mit csináljon.

Várjunk. Rai az, akiről beszélek. Természetes, hogy rendben lesz. Végül is, én képeztem őt...

Mosolygott magában. Mégis miért aggódik? Semmi rossz nem fog--

Krikk

A mosoly eltűnt, és a borostyánsárga szemek összeszűkültek. Shintaro a hang forrását kutatta, és tekintete megakadt teáscsészéjén. Az oldala berepedt...

Rossz ómen.

Gyorsan megitta a teát, felállt, és szemöldökráncolva elhagyta a helyet.

Orochimaru... jobban tennéd, ha halott maradnál.