Pislogtam párat hát, ha rosszul látok. De akárhogy pislogtam vagy dörzsöltem a szemem a kép ugyan az volt. Nem hiszem el. Itthon vagyok. Újra a saját, normális, veszély és kalandmentes világomban vagyok. Ez pont olyan, mint amikor átkerültem oda. Emlékszem olyan mintha tegnap lett volna.

/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/*/

Épp az erdőben jártam akkor. Most nem a szokásos hazafelé úton mentem, mert kicsit ki akartam szellőztetni a fejem. A szüleimnek úgy is mindegy, hogy mikor megyek haza, sőt az igazságot megvallva az se érdekli őket, hogy élek-e vagy halok. Különben is nem voltam olyan állapotban, hogy haza menjek. Bár már nem látszott, hogy pár órával ezelőtt Lisander vállán sírtam ki a bánatomat, amit Castiel okozott. Nem tudom meddig sírhattam, de a szürke hajú ott volt velem végig és hagyta, hogy kisírjam a vállán magam. Komolyan miért Castielbe szerettem bele miért nem inkább belé? Végül is már az elejétől fogva tudtam, hogy ez egy viszonzatlan szerelem lesz. Olyanok vagyunk, mint ég és föld. Bezzeg Lisanderrel könnyebben kijövök, és csomó dologban hasonlít az ízlésünk. Oh, miért? Miért vagyok ekkora barom? Miért. Utálom ezt a szót.

A nagy mérgelődésem közepette észre se vettem, hogy letértem a haza vezető útról és eltévedtem. Remek! Mi jöhet még a mai napon? Összetalálkozok egy pedofillal? Vagy talán valami szörnnyel netán egy ogréval? Vagy át kerülök egy másik világba? Itt szomorúan elmosolyodtam miközben megálltam.

- Egy másik világ mi? – nevettem fel halkan. - Bárcsak eltűnhetnék... Bárcsak átkerülhetnék egy másik világba! – sóhajtottam, majd tovább mentem. Hiába kerestem a megfelelő ösvényt nem találtam meg, sőt még jobban eltévedtem. Hirtelen egy kis rétet pillantottam, meg aminek a közepén gombák voltak. De még nem is akármilyen gombák! Kicsi kék gombák, amik kört alkottak.

Kíváncsian mentem közelebb. Hirtelen a gombák világítani kezdtek és én hirtelen szédülni kezdtem és szorosan összezártam a szemem. Amikor legközelebb kinyitottam egy furcsa teremben voltam.

Ebben a teremben talán a legfurcsább a hatalmas kristály volt. Szinte késztetést éreztem, hogy megérintsem.

Hirtelen egy furcsa macska fülű és több rókafarkú (nem félre érteni) lány jelent meg. Tisztára úgy nézett ki, mint a lolban Ahri. Mielőtt bármit is csinálhattam volna már intézkedett is.

- Ki vagy te és mit keresel itt? – kérdezte, de a válaszomat meg sem várva már adta ki az utasítást. – Börtönbe vele! – kiáltotta mire egy ork jelent meg és felkapott.

- Hé, eressz el! Hova viszel? Nem hallod eressz el! – kapálóztam és kiabáltam. Nem épp a legkellemesebb szoknyában így utazni. Még a végén olyan is kilátszik, aminek nem kéne. Ellenkezésem jeléül elkezdtem püfölni a disznó fejű hátát, amit meg sem érzett. Hirtelen egy sötét helyre érkeztünk ahol furcsa ketrecek voltak. Na, itt már végre lettet, de csak azért, hogy egy pillanattal később behajítson az egyik ketrecbe. Nagyot nyekkenve értem „földet". – Normális vagy? – mordultam rá. Azt hiszem nem fogtam fel teljesen a helyzetem mivel minden olyan hirtelen történt.

- Itt maradni! – szólalt meg.

- Mert szerinted még is hova tudnék menni, hm? – kérdeztem vissza gúnyosan, mire rám csapta a cella ajtót. Asszem bele tapostam a lelki világába. Miután egyedül maradtam, felhúztam a lábam és átkaroltam, majd az államat a térdemre tettem és elkezdtem duzzogni. Normális ember ilyenkor be pánikolna vagy a kiutat keresné azonban anyámék szerint én mindig fordítva voltam bekötve. Az ő hibájuk, mert ők hoztak össze. Na, szóval épp nagyban duzzogtam, amikor egy sötét alakot pillantottam meg világító szemekkel. És itt volt az a pont, amikor tényleg kiderült, hogy nem vagyok normális. Mert, hogy egy normális ember a helyemben megijedt volna, azonban én még elkezdem kombinálni, hogy vajon milyen szellem lehet az illető. Tudom, hülye vagyok, de ez van, ezt kell szeretni. Na, vissza az eredeti témához. Kiderült, hogy kedvenc szellemem még sem szellem, hanem csak egy sötét öltözködésű húsvér valami. Ebben a világban eltöltött egy óra után már csak ilyen következtetést tudok levonni. Nah, de nem ez a lényeg. Szóval ez a fickó fogta magát és kinyitott a cella ajtót, majd elkezdett nekem activitizni. Na, jó nem, csak mutogatott egy irányba amerre véleményem szerint a kijárat volt. De a biztonság kedvéért rákérdeztem elvégre néma gyereknek az anyja se érti a szavát. – Szóval arra van a kijárat? – kérdeztem mire bólintott. – Oké, köszi! – mondtam, majd megindultam az adott irányba. Egy hatalmas aulaszerű helyiségben bukkantam ki, de még véletlen se olyan helyen ahol valami kijárat féle volt. – És most merre? – kérdeztem magamtól. Ec pec kimehet-, szel a választásom a tőlem balra lévő ajtóra esett, ami egy folyósóra vezetett. Nah itt ért a mai napi második sok, amikor egy furcsa fickóba botlottam. Gyors hátra arc után visszamenekültem az aulába és végül egy másik ajtón mentem be. Látszólag kifogtam az éléskamrát. Az asztalon kenyerek voltak meg minden féle gusztusos kaja. A gyomrom ekkor jelezte, hogy már reggel óta nem ettem semmit. Magamban 30 másodpercig variáltam, hogy hozzá nyúljak-e a kajához, vagy ne amikor a gyomrom újra megszólalt ezzel döntést hozva. – Biztos nem baj, ha egy kicsit eszek… - gondoltam én. Aha. Épp hogy hozzá értem volna az asztalhoz valaki elkapott hátulról, szívinfarktust hozva rám. Egy furcsa manó fülű, hosszú kék hajú férfi volt ez a drága egyén. Persze rögtön kérdőre vont én meg kezdhettem magyarázkodni. De szerintem még a második kifogásomig se jutottam el, amikor a szobába berontott az a lány (/nő) akit elneveztem Ahrinak (akkor is ez lesz a neve, ha kiderül, hogy van normális neve). És én itt könyveltem el magamban, hogy nem szimpatikus. Annyira kedveltem meg, hogy legszívesebben felakasztanám az első útba eső fára. Csak kicsit vagyok hibbant. Ez még egészséges mérték! Na, szóval ott tartottam, hogy ez a drágaság, aki a szívem csücske berontott a szobába, de nem egyedül, hanem hozott magával még furcsább fickókat. Mi a franc ez itt? Rémségek cirkusza? Mi jön még? Egy bajuszos nő? Shrek? Komolyan már azon se lepődnék meg. Közben, amíg én el voltam magamban arra lettem figyelmes, hogy valami lopást akarnak nagyon rám fogni. Arra már figyelmet sem méltattam, hogy az a róka megint börtönbe akar dugni. Komolyan mi baja van? Talán meg jött neki a piros hét? Ha igen megértem én, de ne rajtam vezesse le a feszültségét!

- Nem loptam el semmit! Azt se tudom, miről van szó.

- Akkor az előbb mit csináltál? – kérdezett rá szemét mosollyal a kék hajú. Bazd meg oké? Látom, te se leszel a szívem csücske.

- Az más vili? Reggel óta nem ettem, ráadásul amióta ide kerültem mást sem csinálok, mint stresszelek vagy rohangálok, hogy mentsem az irhám. Fejlődő szervezet vagyok, kell az energia! – szóltam vissza, mire kicsit meglepődött.

- Tedd vissza a cellájába! – vágott közbe a róka csajszi. Most már biztos, hogy felkötöm! Csak adjon valaki egy kötelet!

- Én ugyan vissza nem megyek oda! – tiltakoztam. Hirtelen az egyszarvú fickó közbe szólt.

- Miko legalább hallgasd meg! – áh, szóval Miko a neved. Nah, aranyom felkerültél a fekete listámra! Nagy mázlid van, hogy nincs Death Note-m különben már rég halott lennél kicsi csillag!

- Rendben. – egyezett bele. Erre mindenki felém fordult, mire kissé megszeppentem. Említettem már, hogy enyhén lámpalázas vagyok? Nah, akkor most képzeljétek magatokat a helyembe. Csomó fura fazonnal körbe véve, akik arra várnak, hogy elmeséljem azt, amit még én is alig tudok felfogni. Csak kicsit izgulok.

- Nem tudom hol is kezdjem… - nyögtem ki kínomban.

- Mondjuk az elején. – javasolta szemét mosollyal Ahri alias Miko.

- Hogy kerülték ide? – kérdezte az egyszarvú. Kezd szimpi lenni mivel annak ellenére, hogy ő nézz ki a legfurcsábban ő a leg rendesebb eddig. Szóval az ó kedvéért elregéltem, hogy is kerültem ebbe a (számomra) furcsa világba.

- Boszorkány kör? – kérdezte a kék hajú.

- Az mi? – kérdeztem. Elképzelem milyen hülye képet vághattam hozzá.

- Várom a folytatást! – szólt közbe a lolos csajszi. Egy ölni tudó pillantás után folytattam a kicsiny mesémet az idekerülésemről. Ez után el kezdtek tanakodni a körről meg arról, hogy most hazudok-e vagy sem.

- Nem érzem, hogy hazudna. – szólt közbe a fekete hajú alak, akivel a folyosón futottam össze.

- Én csak haza akarok menni! – szóltam közbe. Ha egyszer haza érek, nem érdekel sem a suli, sem a szüleim befekszek az ágyba és csak a szükséges dolgok miatt kelek ki!

- Nem mehetsz haza. – mondta fapofával a róka.

- Parancsolsz? – kérdeztem vissza enyhén felháborodva. – És miért nem?