SELAR

By Soledad

Disclaimer: All Star Trek belongs to Gene Roddenberry and Viacom or whoever owns the rights at this moment. I don't make any profit out of this – I wish I would, but I don't, so suing me would be pointless.

Rating: G

Series: none.

Archiving: Please, ask first. I like to know where my stuff goes.

Summary: Dr. Selar leaves the Enterprise to start a new scientific career on Vulcan.

Author's notes: This short story takes place after the 2nd Season of ST – TNG. The Andorian girl, Thala, and Dr. Saduk are characters from the TNG novels "The Eye of the Beholder" and "Contamination", respectively.

The story has been written in the 1990s, in my native Hungarian, and was first published in the fanzine of the Hungarian Star Trek Club.

Part 1

Lieutenant Selar várakozása ellenére gyorsan beilleszkedett a Vulkáni Tudományos Akadémia életébe. A Csillagflottánál szerzett szakmai reputációja megelőzte érkezését, s a tény, hogy magára vállalta egy vak andori leányka felnevelését, aki saját népének körében vagy egy fogyatékosoknak fenntartott otthonban kötött volna ki, vagy a raj háremében vegetált volna szülőgépként, csak növelte irányában a suraki IDIC-filozófián felnevelkedett vulkániak megbecsülését.

Szűk látókörű, bornírt egyéniségek persze Vulkánon is akadtak – Selar saját családja és korábbi jegyese, Sukat szolgáltatta erre a legjobb példát –, de mindent egybevetve Vulkán, és különösen az Akadémia, olyan hely volt, ahol elsősorban az számított, amit valaki teljesít, nem pedig az, hogy honnét származik.

Selar a legforróbb nyár kellős közepén érkezett meg Thalával ShiKahr űrkikötőjébe. Beletelt némi időbe, míg a bevándorlási formaságokon túlestek, aztán már csak valami járművet kellett találni, hogy az Akadémiának a városon kívül eső, kiterjedt épületkomplexumába eljussanak.

– Dr. Selar?

Selar megfordult. Egy magas, karcsú, elragadóan szép középkorú nő állt mögötte, az Akadémia tudósainak, bő tunikájában és kényelmes térdnadrágjában. Vulkáni nyugalma mögött mintha valami rejtett vadság izzott volna.

– Selar vagyok – erősítette meg az Enterprise orvosnője, mire a jövevény a hagyományos ta'al köszöntésre emelte a kezét.

– Hosszú és eredményes életet, Dr. Selar. Az én nevem Saavik. Munkatársa leszek az Akadémián. Szabad elkalauzolnom a szállására?

Selar viszonozta a tradicionális üdvözlést, bemutatta Saaviknak Thalát, és megköszönte neki, hogy eléjük jött. Az idegen hangzású név homályos emlékeket ébresztett benne; úgy rémlett neki, mintha ismerniök kellene egymást. Természetesen őrizkedett attól, hogy kérdezősködjék; a kötelező vulkáni tapintaton túlmenően az a nyugtalanító érzése támadt, hogy Saavik kellemetlen és... nagyon veszélyes tud lenni, ha sarokba szorítják.

– Az Akadémia a rendelkezésére bocsájt egy szolgálati lakást – közölte az idősebb nő, miközben gyakorlottan lavírozott velük a légpárnás járművek parkolóhelye felé –, ahol mindaddig lakhat, amíg az Akadémián dolgozik. De, feltételezem, szándékában áll egy megfelelő házat keresni, már csak a gyerek miatt is.

– Valóban.

– Nos, ShiKahr nem olyan reménytelenül túlnépesedett, mint más bolygók egyetemi városai, de azért időbe telik majd, amíg olyan házra talál, ahol kielégítő módon be tud rendezkedni – Saavik beült a légpárnás sikló kormánypultja mögé, és nagy ügyességgel, de nem minden vakmerőség híján útnak eresztette az egyetemi város felé – Ha nem tekinti tolakodásnak, felajánlom a segítségemet. Végtére is több, mint százhúsz vulkáni periódus óta élek ShiKahrban – hátrapillantott a válla fölött, és sötét szemében valami teljességgel vulkániatlan, mert vidám fény csillant – Igaz, hogy tiszteletre méltó hitvesem szerint még ez az idő is kevésnek bizonyult ahhoz, hogy elsajátítsam a kötelező vulkáni önmérsékletet.

Selar zavartan hallgatott, mert nem tudta, mit feleljen, Thalából azonban kitört a kuncogás, és Saavik alig észrevehetően ráhunyorított.

– Amennyire kívülállóként meg tudom ítélni, Ön teljes mértékben megfelel a vulkáni magatartás követelményeinek – jegyezte meg végül az orvosnő – A magam részéről nem hiszek abban, hogy a vegytiszta vulkáni férfit vagy nőt mesterséges úton elő lehetne állítani.

– Én sem – Saavik engedélyezett magának egy ironikus mosolyt, amely valami különös, idegenszerű vadságot kölcsönzött finom vonásainak –, de akit az a balszerencse ért, hogy az ereiben felerészt rihannsu vér folyik, s akinek még rendes vulkáni neve sincsen, annak a tradicionalisták még kevesebbet néznek el, mint egy tiszta vérű vulkáninak.

– A hagyományt lehet pozitív és negatív módon követni – viszonozta Selar – Az Ön helyében nem törődnék a szűk látókörűek véleményével... bár tapasztalatból tudom, hogy ezt könnyebb mondani, mint megtenni. De legalábbis a magunk részéről meg kell kísérelnünk az IDIC-alapelveket szem előtt tartani, tekintet nélkül arra, hogy mások követik-e a példánkat vagy sem.

– Önnek természetesen igaza van – Saavik bekanyarodott a légpárnás siklóval az Akadémia lakónegyedének föld alatti parkolójába – Nos, megérkeztünk. Az elektrobot mutatja önöknek az irányt; rendezkedjenek be! 3,1.7.6 helyi óra múlva egy fogadás lesz az Akadémia aulájában, ahol bemutatják Önt a többi szekcióvezetőnek, Dr. Selar. Amennyiben kívánja, igénybe veheti az akadémiai gyermekfelügyelő szolgálatot. Kiváló szakembereink dolgoznak ezen a területen.

– Köszönöm, de nem gondolom, hogy ez szükséges volna – válaszolt Selar – Thala saját népének mértékével mérve már nem olyan kicsi, és egyébként is nagyon önálló.

– Annál jobb rá nézve – Saavik arcán rossz emlékek árnya suhant át – Minél előbb tanul meg a saját lábán megállni, annál kevesebb szívességet kell elfogadnia. Az pedig mindenképpen javára válik majd. Nos, nekem most mennem kell. A fogadáson még látjuk egymást, doktor.

– Megtiszteltetésnek venném, ha a nevemen szólítana Saavik. Ha jól értettem, együtt fogunk dolgozni, és a Csillagflotta egészségügyi szekciójában nem fektetünk akkora hangsúlyt a hivatali címekre.

– A Csillagflottánál uralkodó szokások ismeretesek előttem – felelte Saavik –, de tanácsosabbnak láttam, ha először a formaságoknál maradok. Természetesen kész vagyok Önt a nevén szólítani, Selar, ha ez a kívánsága. Akkor hát viszontlátásra estig.

Saavik elhajtott a légpárnás siklóval, és Selarnak csak később, kicsomagolás közben jutott eszébe, hogy az idősebbik nő nem vulkáni, hanem terrán módra köszönt el tőle.

Selar némi tanácstalan fejtörés után díszegyenruhában ment az akadémiai fogadásra – az alkalomhoz illő civil öltözet nem állt még rendelkezésére, köznapi ruhában pedig nem lett volna illendő megjelennie. A nagy aulában annyian voltak, ahány személyt vagy tizenöt standardéve látott utoljára, a záróbanketten. Túlnyomórészt vulkániak, de akadt jó néhány idegen tudós is. És persze ismerősök, szép számmal.

Selar feltűnés nélkül a nagy terem azon sarkába sodródott, amely legtávolabb esett korábbi jegyesének és az őt övező csoportnak a tartózkodási helyétől. Nem érzett magában elég belső szilárdságot, hogy Sukattal szembenézzen. Még nem. Majd ha már akklimatizálódott egy kissé az itteni légkörhöz; ami alatt mind Vulkánt magát, mind az Akadémiát értette. Tizenöt standardév a Csillagflotta nyitott, felvilágosult légkörében nem könnyítette meg ezt a feladatot.

Egy elhagyatott sarokban fölfedezett egy magas, karcsú vulkáni férfit, aki szintén a Flotta tudományos szekciójának kék díszegyenruháját viselte. A férfi háttal állt neki, de hajlékony termete, kecses fejformája valahonnét ismerősnek tűnt. A Flottánál szolgáló vulkániak kevés kivétellel a tudományos szekcióban dolgoztak, elképzelhető volt tehát, hogy ismerik egymást.

A férfi megérezte, hogy nézik. Hajlékony mozdulattal megfordult, és Selar most már valóban ráismert: Dr. Saduk volt az, aki egy igen nagy jelentőségű mikrokontaminációs kísérletsorozatot vezetett az "Enterprise" laboratóriumi részlegében. Néhányszor találkoztak a betegszobán, a kötelező orvosi vizsgálatok során (vulkániaknál ezt értelemszerűen mindig Selar végezte), de személyes kapcsolatot nem tartottak fenn. Selarnak most mégis könnyebbséget jelentett egy hasonló szellemű kollégával találkozni.

Saduk is ráismert az orvosnőre, de tekintete nem árult el meglepetést. Vagy tudott arról, hogy Selar újabban az Akadémián dolgozik, vagy nagyon jól uralkodott magán.

– Gondolom, Dr. Sadukot nem kell bemutatnom – Saavik tűnt föl mellettük, fekete-fehér mintás, romulán szabású estélyi ruhában, mely szabadon hagyta egyik vállát és mindkét karját; a hagyományos vulkáni ünneplőt viselő nők körében szinte meztelennek tűnt, s egzotikus frizurába tűzött, fényes fekete hajával a Terra középkorából származó elegáns japán tusrajzokra emlékeztetett.

– Valóban ismerjük egymást az Enterprise fedélzetéről – viszonozta Selar –, mindazonáltal nem volt tudomásom arról, hogy szintén az Akadémiára került.

– Biztonsági okokból át kellett helyeznünk a mikrokontaminációs kutatásokat a hajólaborból az Akadémiára - magyarázta nyugodt, kellemes hangján Saduk – Mint a projekt vezetője, csak üdvözölni tudom ezt a döntést. Az ismert sajnálatos események következtében a kutatócsoport gyakorlatilag megszűnt, így lehetőségem nyílott arra, hogy magam válasszam ki a munkatársaimat. Az Akadémia lehetőséget ad rá, hogy a legkiválóbb szakemberek közül válogassak.

– Gratulálok, Dr. Saduk.

– Nos, egy gratuláció az én részemről ugyanolyan indokolt és illendő, Dr. Selar. Az Ön tudományos érdemei a bioelektronikus protézisek kifejlesztésében, különösen a xenobiológia területén, közismertek, és elégtétellel veszem tudomásul, hogy az Akadémia választása ilyen kompetens személyre esett.

– Megtisztel, Dr. Saduk.

– A tisztelet kijár az arra érdemesnek – vélekedett Saduk, majd gyors pillantást vetett Saavikra – Feltételezem, hogy T'Kahr Spock játszott bizonyos szerepet ebben a döntésben.

– Nyilvánvalóan – felelt az asszony kissé szárazon –, hiszen az asztrofizikai kar igazgatójaként tagja az Akadémia vezetésének. De ha érdeklik a részletek, máris megbeszélheti a kérdést vele magával. Spock szeretne személyesen megismerkedni mindkettőjükkel, és megkért, hogy kísérjem Önöket az irodájába.

– Megtiszteltetés számunkra – válaszolta Selar, és úgy is gondolta. Spock legendának számított a Csillagflotta berkeiben; a hősimádat ellen immunis, józan elmék még James T. Kirkénél is nagyobbra becsülték szolgálati érdemeit, különösen ami a nehéz diplomáciai küldetéseket illeti. Tudományos jelentőségéhez pedig végképp nem fért kétség. Az új típusú, nagy csillaghajók computerrendszerei egytől egyig az ő tervein alapultak, és forradalmian új felfedezések fűződtek a nevéhez a sztelláris matematika, a partikuláris fizika és egy sereg egyéb tudományág terén, melyeknek egyszerűbb halandók még a nevét sem ismerték. Ezen túlmenően egyedül ő élt már a legelső, legendás Enterprise eredeti legénységéből, mióta McCoy tengernagy az elmúlt évben, száznegyvenegy esztendősen meghalt.

Selar holofelvételekről jól ismerte Spock vonásait, s most meglepve tapasztalta, hogy az eleven legenda alig változott az elmúlt nyolcvan standardév alatt. Az arany klán-szimbólumokkal díszített sötét köntöst viselő Spock magas volt és még mindig karcsú, makulátlanul a homlokába fésült haja sem őszült, csak éppen a vonásai lettek keményebbek. Ferde metszésű, sötét szemében az érett férfikor bölcsessége ragyogott: közel százhatvan standardév tudása és tapasztalatai.

– Üdvözlöm Önöket az Akadémia igazgatói nevében – csendült föl mély, nyugodt hangja, melyet a Flotta minden tisztje jól ismert, ha máshonnét nem, hát korabeli felvételekről – Megtisztelő, hogy elfogadták az Akadémia ajánlatát. Remélem, a Csillagflottánál szerzett tapasztalataik megkönnyítik az Önök számára, hogy az idegen tudósokkal együttműködjenek. Különösen Önnek, Dr. Selar, mert Ön a feleségemmel fog együtt dolgozni – Spock tekintete úgy pihent meg Saavikon, hogy azt szinte szeretetteljesnek lehetett volna nevezni, ha a vulkáni fegyelem nem tagadta volna az ilyen gyengeségek létezését – A magam részéről határozottan... üdítőnek találom az impulzivitását, jóllehet kevésbé felvilágosult egyének nem osztják ezt a nézetemet. Mindazonáltal a szakmai hozzáértéséhez nem férhet kétség.

– Nem szeretem, ha úgy beszélsz rólam, mintha nem volnék jelen – jelentette ki Saavik, valamivel nyomatékosabban, mint ahogy azt a helyzet megkívánta – Ilyenkor az a benyomásom, mintha nem egy személy volnék, hanem valami tárgy, méghozzá olyan, amelynek a gyártási hibái miatt állandóan mentegetőznöd kell.

– Ezt már említetted néhányszor – Spock türelme rendíthetetlennek bizonyult –, s én fölhívtam a figyelmedet arra, milyen logikátlan ez a benyomásod.

– Valóban – bólintott Saavik –, mindazonáltal szeretnélek emlékeztetni rá, hogy nem sikerült meggyőznöd.

– Ez nem az első és nem az utolsó eset – felelte nyugodtan Spock –, de talán ne terheljük családi nézeteltéréseinkkel az új kollégákat. Sajnálnám, ha rögtön elsőre rossz benyomást tennénk rájuk.

– Én olyan családból származom, amely erénynek tekinti a vulkáni szűklátókörűséget – jegyezte meg Selar – Nem azért menekültem a rokonaim elől a Flottához, hogy az első adandó alkalommal magam is hozzájuk hasonlóan reagáljak. Az ilyesmi ellentmondana a logikának, különösen most, hogy magamra vállaltam egy idegen népből származó gyermek nevelését.

– Hallottunk róla – bólintott Spock –, és minden nagyrabecsülésünk az Öné ezért a vállalkozásért. A feladat ugyan távolról sem lesz könnyű, de az a benyomásom, hogy Önben megvan hozzá a szükséges erő és szellemi szilárdság. Ha megengedik, hogy egy tanácsot adjak Önöknek... mindkettőjüknek.

– Megtiszteltetés számunkra – felelték egyszerre.

– Önök hosszú ideig távol éltek Vulkántól – kezdte Spock –, méghozzá a Flottánál, ahol toleráns, felvilágosult szellem uralkodik. Tapasztalni fogják, hogy Vulkánon sokkal lassabban változnak a dolgok. Bármennyire ellentmond is a logikának, az első időben valószínűleg elég sok szűk látókörű gáncsoskodással találkoznak majd. Nos, az én tanácsom a következő: ne habozzanak egymás segítségét igénybe venni! Semmi nem segíthet annyira abban, hogy ismét hozzászokjanak Vulkánhoz, mint valaki, aki ugyanezzel a problémával küzd.

Selar csodálkozva rebbentette meg a szemöldökét.

– Figyelmessége megtisztelő számunkra, T'Kahr Spock Szabad kérdeznem, miért fárad annyira azon, hogy a segítségünkre legyen?

Egy ember sértésnek vette volna ezt a kérdést, holott vulkáni értelemben köszönetnyilvánításnak lehetett tekinteni. Selar egy pillanatra el is bizonytalanodott, vajon a megfelelő szavakat használta-e. Végtére is Spock, származása révén, megengedhette magának az emberi reagálást; igaz, úgy hírlett, sohasem teszi.

A nagy tekintélyű férfi szemében mosoly csillant anélkül, hogy az arckifejezése megváltozott volna.

– Tapasztalatból tudom, mit jelent az, kívülállónak lenni a saját népem körében, Dr. Selar – felelte nyugodtan – Amikor a Flottát elhagytam, nekem is újból alkalmazkodnom kellett a vulkáni életmódhoz. Saaviknak pedig meg kellett tanulnia itt élni. Szeretnénk Önöknek az átmenetet megkönnyíteni, hogy továbbra is a munkájukra koncentrálhassanak – és a gyermeknevelésre az Ön esetében, Dr. Selar.

Spock fölemelkedett, jelezve, hogy a megbeszélés véget ért. A két fiatal tudós udvariasan követte a példáját és elköszönt.

– Visszatér a partira? – érdeklődött Saduk. Selar a fejét rázta.

– Nem látom értelmét. A kollégák megismerésére még bőven lesz időm... Egyéb találkozásokat pedig szívesebben elkerülnék.

– Ez jogában áll – Saduk tapintatosan mellőzte a kérdezősködést – Amennyiben nincs ellenére, szívesen elkísérném. Magam sem szándékozom tovább maradni, s mint hallottam, szomszédok vagyunk.

Selart meglepte az ajánlat, s őszintén szólva az is, hogy Saduk máris kiderítette a lakcímét. Érdekelte volna, vajon csak a régi kolléga iránti figyelmesség vezette-e, de úgy találta, még korai lenne kérdéseket föltenni. Minthogy azonban nem volt kifogása Saduk társasága ellen, elfogadta a fölajánlott kíséretet.

Meglepetésére a férfi a légpárnás járművek parkolójába irányította.

– Érdemes erre a rövid távra kocsiba szállni?

– Voltaképpen nem – Saduk megnyomott egy gombot a műszerfalon, mire az elegáns, lapos, áramvonalas jármű bal oldala hangtalanul fölemelkedett, bőséges helyet kínálva a nőnek a beszállásra –, de el kellett hoznom a fogadásra néhány távolabb lakó munkatársamat.

– Ők hogyan kerülnek haza, ha mi most elmegyünk?

– Nem jelezték, hogy haza is kell vinnem őket, ez tehát már az ő gondjuk – felelte nyugodtan a férfi – Bezárná, kérem, a kocsiajtót? Azzal a fekete gombbal az Ön oldalán.

Selar megnyomta a jelzett gombot, s a kocsi hangtalanul rájuk zárult, akár egy űrkabin.

– Ez a kocsi valami új konstrukció, nem igaz? – jegyezte meg – Ezt a típust még sosem láttam, igaz, hogy régóta nem jártam forgalmas városokban.

– A legeslegújabb, ami csak létezik – Saduk elindította a járművet, s az hang nélkül megugrott és suhanni kezdett a néptelen egyetemi utcácskákon – Valójában még csak ezután adják ki sorozatgyártásra. Kísérleti példány.

– Akkor hát honnét szerezte? Ahhoz képest, hogy Ön is most tért haza, elég jók az összeköttetései.

– Ó, nem, nem annyira. Az az igazság, hogy az egyik konstruktőr közeli rokonom – Saduk talányos pillantást vetett a mellette ülő nőre – Nem minden család reagál paranoid módon, ha az egyik családtag a Flottához megy.

Selar örült az őket körülvevő sötétségnek, hogy a férfi nem láthatja, hogy sötétzöldre "pirult" ingerültségében.

– Gondolhattam volna, hogy még az Akadémia sem lehet meg hírhordás nélkül!

Saduk kihallotta a hangjából a haragot.

– Sukat nem vette jó néven, hogy Ön kapta meg a tanszékvezetői posztot – közölte tárgyilagosan. – Tudniillik, ha a tanársegédeknek hinni lehet, maga is pályázott rá. Most aztán minden tőle telhetőt megtesz annak érdekében, hogy lejárassa magát.

– Úgy érti: hogy engem járasson le – helyesbített Selar.

– Ez nézőpont kérdése – viszonozta félreismerhetetlen iróniával a férfi – Sukat nyilvánvalóan úgy gondolja, hogy az Ön jóhírének árt azzal, ha kiteregeti a családi nézeteltérés részleteit, de a Chtía természete már csak olyan, hogy mindenkire visszahárítja cselekedeteinek következményeit. Sukat máris sokat veszített a megbecsülésből, melyben azelőtt része volt, s ha így folytatja, nem nehéz megjósolni, hogy rövidesen lehetetlenné válik munkatársai szemében.

A Cthía, "hűség-a-valósághoz" kifejezést használta arra a fogalomra, melyet többnyire – helytelenül – logikának fordítottak más nyelvekre. A szóhasználat arra vallott, hogy elmélyülten tanulmányozta Surak írásait; aki nem foglalkozott komolyan a filozófiával, az gyakran egy másik, a modern vulkáni nyelvből származó kifejezést választott, amely jobban megfelelt a logika fogalmának, úgy, ahogyan azt más népek értették – vagyis egy korlátozott és félrevezető értelemben.

– Úgy veszem észre, Ön járatos a filozófiában – jegyezte meg Selar. Meglepetésére a férfi nemet intett.

– Csak rövid ideje foglalkozom ilyesmivel. Éppen annyi ideje, hogy fölismerjem, mennyire nem értettem meg kötelező tanulmányaim során Surak tanítását. És a megértés még csak a kezdet. Sokkal nehezebb valóban életre is váltani azt, amit megértettünk.

– Ez minden vallás, eszme és filozófia problémája a történelem kezdete óta – vont vállat Selar.

– Igaz – bólintott Saduk –, és Vulkánra ez különösképpen érvényes. Szerencsére ott vannak a többiek, akik szembesítenek minket holt teherré váló erényeinkkel. Még Sarek is elismerte, hogy az emberekkel való találkozás nélkül társadalmunk végérvényesen elmerevedett volna.

– Surak teremtette az öntőformát, melyben Vulkán azzá lett, ami – válaszolta elgondolkodva Selar –, de mindig eljön az idő, amikor az öntőformát föl kell törni, különben megfojtja az életet. A terrai tengerek rákjai is csak úgy maradhatnak életben, ha időről időre lerepesztik magukról a maguk védelmére növesztett kemény páncélt... hogy aztán türelmes munkával újat növesszenek, amit megintcsak feltörnek a maga idejében.

Saduk hosszú ideig hallgatott, csupán néhány kézmozdulattal irányítva az érzékenyen reagáló járművet.

– Azt hiszem, e rövid út során még valamit megértettem – mondta végül, amikor lefékezett az épület előtt, ahol mindketten laktak, s kinyitotta az ajtót Selarnak.

– Éspedig? – kérdezte ő.

– Azt, hogy miért tanácsolta Spock, hogy legyünk segítségére egymásnak az akklimatizálódásban.

Selar néhány pillanatig tűnődve nézett kísérője nyugodt, sötét szemébe.

– Igen – mondta aztán –, azt hiszem, én is értem. Fogadja köszönetemet a tanulságos beszélgetésért.

– Én tartozom köszönettel – válaszolt a férfi –, s ha nincs ellenére, szívesen találkoznék Önnel máskor is.

– Ebben nincs semmi kivetnivaló – viszonozta Selar –; bizonyos vagyok benne, hogy kínálkozik majd megfelelő alkalom. Jó éjszakát, Dr. Saduk.

– Jó éjszakát, Dr. Selar.

TBC