Sakuratree
A hideg éjszakai szellő lágyan kapott bele a virágzó cseresznyefák ágaiba. A rózsaszín virágok bódító illata szinte elkábította Sasukét, aki az egyik ilyen fa lombjai között üldögélt. Fekete haját a szél ide-oda fújta, sötéten csillogó szemeit és száraz ajkait pedig a Hold ragyogó sugara világította be. Az egész olyan volt, mint egy gyönyörű festmény. Egy kép, melyen csak szép dolgok vannak és amelyen minden tökéletes… lenne.
-Tudom, hogy itt vagy – húzódtak mosolyra alig láthatóan a vékony ajkak – Ez nem jött be, dobe.
A fekete hajú srác leugrott a fáról és a vastag törzs másik oldalán megtalálta a személyt, aki nem illett bele a képbe. Naruto volt az. A árnyékban álló szőkeség kajánul vigyorogni kezdett.
-Hogy én soha nem tudlak meglepni! – kuncogott, majd tettetett csalódottsággal a hangjában hozzátette – Úgy látszik túl gyenge vagyok hozzád képest!
Sasuke erre finoman magához húzta. A másik fiú teste nem ellenkezett, sőt erősen hozzásimult az Uchiháéhoz. Narutot hirtelen megcsapta az a jellegzetes illat, az a megnevezhetetlen édeskés fűszer, tehát Sasuke.
-Ebben az esetben az a dolgom, hogy megvédjelek! – suttogta a magasabb srác finoman odahajolva barátja füléhez, lágy csókot lehelve a kreol bőrfelületre. A szőke arcán egy halvány pír jelent meg, majd ajkait a feketéjéhez közelítette.
-Szeretlek! – mondta halkan, miközben szája együtt mozgott a másikéval, majd egy halvány érintésben összeforrt.
Az egész viszont csak egy pillanatig tartott, mert az idősebb fiú hirtelen elkapta a fejét, majd eltolva magától társát, zavartan átment a törzs másik oldalára. Naruto tanácstalanul ott maradt az árnyékban. Ezt lehet nem kellett volna.. – gondolta át fájdalmasan az előbbi szava jelentését, de csöppet sem bánta meg, hogy kimondta. Így érzett már nagyon régóta… De talán az Uchiha nem, és ez elmondhatatlan fájdalommal töltötte el.
-Tudod.. – kezdett bele a földet nézve, kicsit rekettesen – Én az előbb komolyan gondoltam… - fejezte be egyre halkulva, égő arccal.
A másik oldalról egy mély sóhaj hallatszott, mire a szőkének összerándult a gyomra. – Ha neked mindez csak játék volt… akkor felejtsd el… nem mondtam semmit! – mondta elcsukló hangon egyre szomorúbban.
Nagyon fájt neki… Ha kiderülne, hogy Sasuke idáig csak szórakozott vele, ő belehalna. Belehalna a bánatba és a csalódottságba. ..
Hirtelen egy halk kuncogás szakította félbe a kínos csendet… majd egyre csak hangosodott és szinte már gúnyos volt.- Hogy képzelhetsz ilyen baromságot?! – szólalt meg végül a mélyhangú fiú.
Naruto tudta, hogy ez mit jelent. Sasukét teljesen hidegen hagyja, hogy ő mit érez. És az egészben az volt a legszörnyűbb, hogy miközben együtt voltak mindig szép szavakkal kábította és bíztatta. A szőkének akaratlanul is kicsordultak a könnyei.
-Rohadj meg! – mondta fogcsikorgatva, majd ökölbe szorítva a kezét, könnyes arccal elfutotta a fától.
Az Uchiha erre újra csak nevetett.
-Hogy gondolhatsz olyan baromságot, hogy csak játszottam veled? – suttogta magának, majd vörös arccal kilépett a fa takarásából.
Hogy ez mekkora egy hülye! Bár ha nem lenne az, akkor nem is szeretném ennyire.. -gondolta vigyorogva, majd idióta barátja nyomába eredt.