Fejemet lehajtva sétáltam a Griffendél asztalához, és úgy éreztem, hogy mindjárt sírok. Szomorú voltam bár, de mégis büszke. Ha jobban belegondolok nem voltam annyira szomorú, csak féltem a szüleim reakciójától. Igaz, hogy elég nagy vagyok már... Tizenhat évesen még mindig a szüleim elnyomásában élek. Bár meg kell hagyni, ők nem "átlagosak". Nem csak leszidnak... Képesek lennének Crutio átkot is végrehajtani rajtam... Érthető, hogy nem akarok velük ujjat húzni...

Csak az asztalt bámultam, mintha olyan érdekes lett volna, és csak akkor néztem fel, mikor húgom nevét hallottam meg:

- Alexandra Grant! - mikor ráemeltem tekintetem, és ő is rámnézett az átható kék szemeivel, valami furcsát véltem felfedezni bennük. Talán gyűlöletet, egy kis sajnálattal. Ő most elsőéves, de már sikerült elérnem, hogy megutáljon... Ha nem lenne ez az egész aranyvérmánia...

- Mardekár! - kiáltotta a süveg, és ő pedig boldogan szökdécselt a Mardekár asztalához, leült Tyna mellé, és valamiről elkezdtek sugdolózni. Valószínűleg rólam. Akkor egy kicsit magamról, és a családomról, hogy érthető legyen... Tizenhat éves vagyok, a nevem Milena Grant. Három testvérem van, két húgom, Lexy és Tyna, és egy bátyám, Michael. A szüleim, Sebastian és Susannah Grant. Anya, apa és Michael halálfalók. És van egy olyan sejtésem, hogy azt szeretnék, hogy én is az legyek, de már a gondolattól is rosszul vagyok. Barna hajam tizenöt-húsz centivel lóg a vállam alá, és barna szemeim vannak. Nem vagyok valami feltűnő látvány, és nem is szeretnék az lenni, bár egyszer-kétszer mondták rám, hogy szép vagyok. Én ilyenkor csak udvariasan mosolyogtam, megkérdeztem, hogy hogy van, érdeklődtem a családja felől, majd tovább sétáltam egy másik vendéghez, ismét bájcsevegni. Ugyanis ez általában a bálokon történt meg, nem vagyok pasizós típus. Eddig a Beauxbatonsba jártunk, de apa volt olyan kedves, és átiratott a Roxfortba. Hogy miért? Igaz, hogy ez az utolsó évem, de eddig a családból mindenki idejárt... Ki lehet találni, hogy melyik házba. De nem ez a fő ok. Voldemort is itt van, így kicist macerás lenne, ha Franciaországba járnánk iskolába. Főleg mert azt szeretnék, hogy én is legyek az... És a másik ok, amit a legjobban utálok, mégse tudok ellene semmit tenni: amint befejezem az iskolát férjhez kell mennem. Lucius Malfoyhoz. A beleegyezésem nélkül... bár az nem is nagyon kéne, ha érdekházasságról van szó. És ez az. Pontosan az. Igyekeztem meghúzni magam, hogy senki ne vegyen észre, nem akartam beszélgetni senkivel. De nem is volt szükség rá. Mindenki el volt foglalva a nyári élményei mesélésével, így rám nem is figyeltek. Legalábbis én azt hittem. De ekkor meghallottam valaki hangját.

- Lily Evans vagyok, ha nem bánod, akkor holnap megmutatom a kastélyt. - szólt hozzám egy mosoly kíséretében, egy szép, vörös hajú és zöld szemű lány.

- Milena Grant. - mosolyogtam vissza rá. - Ha tényleg nincs más dolgod...

- Ez a dolgom, prefektus vagyok. Azt hiszem, a mi szobánkban fogsz lakni. Akkor majd azt is megmutatom. - hálásan néztem rá.

- Köszönöm.

Másnap reggel nem túl jó hangulatban indultam el a Nagyterem felé, Lily, Alice és Nat társaságában. Ők beszélgettek, és nevettek, és ha engem kérdeztek, akkor csak egy ahával, vagy egy nemmel elintéztem a dolgot. Nem akartam közelebb engedni magamhoz őket, tudtam, hogy annak nem lenne szép vége... Leültem a helyemre, majd elkezdtem enni, mikor egy hangot hallottam meg. A velem szemben ülő fiú hangját – kék szem, fekete haj, és nagyon jól nézett ki.

- Mondták már, hogy szép a szemed? - kérdezte, mire félrenyeltem, és kisebb köhögőroham kapott el. Nem értettem hogy jön ez ide, a barátja mellette csak röhögött a reakciómon.

- Nem szoktak nekem hazudni... - válaszoltam kissé rekedtes hangon. - És örülnék, ha nem molesztálnál. - tettem hozzá egy mosoly kíséretében, mire a mellette ülő srác mégjobban kezdett nevetni, neki pedig az arcára fagyott a mosoly, de azért tovább folytatta.

- Csak megjegyeztem. Sirius Black. - mutatkozott be, és a Black név hallatán majdnem hátraestem a székemmel, és emiatt kicsit furcsán néztek rám. Jellemző... Aranyvérmániásak, mint mindenhol. Azt hittem a Griffendélbe legalább nyugtom lesz ilyen téren, de ezek szerint nem. Bár nem igazán láttam fogadásokon, és talán... ki tudja? Ha a Griffendélbe került, akkor talán ő sem olyan, mint a többi Black. - Elárulod a neved? - zökkentett ki hangja a gondolatmenetemből.

- Milena... - nyögtem. - Milena Grant.

- Grant?! Mit keresel te itt akkor? - reagált kábé úgy, mint én.

- Azt, amit te, Black. - nyomtam meg a Black szót. - Ide osztott be a süveg. - válaszoltam gúnyosan.

- Nem tűnsz túl vidámnak... - nem válaszoltam, tényleg nem voltam vidám. Tudtam, leglábbis sejtettem, hogy mi fog történni néhány perc múlva. És sejtésem beigazolódott. Ugyanis ekkor egy bagoly szállt le mellém közvetlenül, egy piros borítékkal, amit óvatosan szedtem el tőle.

- Azta! Tapmancs vigyáznunk kell, lehet hogy ez a lány meg fog előzni minket... Most is majdnem előbb kapott rivallót, mint mi... - mondta a Sirius mellett ülő fiú.

- Haha, nagyon vicces... - motyogtam, és félve forgattam a kezemben a rivallót.

- Nem bontod fel? - kérdezte kíváncsian Sirius pár perc múlva.

- Minek, ha úgyis tudom, hogy mi van benne? - kérdeztem, de mégis felbontottam, jöjjön aminek jönnie kell.

- MILENA GRANT! MÉGIS HOGY KÉPZELED, HOGY A GRIFFENDÉLBE KERÜLSZ? - kiabálta, amin akaratlanul is elmosolyodtam, ez anyámra volt jellemző, mintha nem tudná, hogy nem önszántamból kerültem ide. Bár ennek még jobban örülök, mintha a Mardekárba kerültem volna... - ÉS EZ MÉG NEM A LEGNAGYOBB BAJ! TÚLÉLNÉM, ELVÉGRE TE MINDIG IS MÁS VOLTÁL! DE HOGY SÁRVÉRŰEKKEL VESZED KÖRBE MAGAD! HA MÉG EGY ILYET MEGHALLOK, ESKÜSZÖM KITAGADLAK! - ezután a kedves kis monológ után mindenki engem bámult. Még jó, hogy nem kért meg rá, hogy legyek rendes Malfoyjal, mert akkor arról is ki kellett volna tálalnom nekik.

- Igen, Sirius, ezért nem vagyok vidám. Megyek órára... - mondtam, majd felálltam, és elindultam a terem felé, mert Lily előtte útbaigazítást adott. Nem sokára ők is követtek.

- Nézd, én sajnálom... - szólalt meg Lily.

- Te sajnálod? Én sajnálom, hogy azt mondta rátok. - ugyanis Nat is mugliszletésű.

- Nem akarsz beszélgetni?

- Figyeljetek... Tudom, hogy nem ismerlek titeket hosszú ideje, mégis ti voltatok idáig, akik beszélgettek velem. Akiket érdekelt, hogy mi van velem... - tényleg érdekelte őket, bár nem mondtam magamról igazán sokat. - De ha anyám ezt megtudja, akkor vér fog folyni itt... És jobb esetben az enyém lesz, és nem a tiétek... - ekkor megláttam pár személyt errefelé sétálni, talárjukról láttam, hogy Mardekárosok. - Remek... - motyogtam csak úgy magamnak. Az egyik szőke hajú fiúban felismertem Malfoyt, mellette Bellatrix és Narcissa sétált. Elég sokszor találkoztam velük, de nem igazán beszélgettünk, valahogy nem érdekelt a véleményük a mugliszületésűekről. - Malfoy. - biccentettem neki.

- Jaj, ugyan Lena, hívj csak Luciusnak... - kezdte negédes hangon.

- A Malfoy nekem megfelel... - morogtam. - És ne hívj Lenának, úgy csak a barátaim hívnak. - mordultam rá mérgesen.

- Meg kéne szoknod, Lena... Törődj bele. - rántott vállat, majd elsétált mellettem.

- Ez meg mi volt?! Mit akart tőled? - ezeket a kérdéseket nem Naték tették már fel. Hanem az újonan érkezett személyek közül egy. Sirius.

- Miért érdekel? - kérdeztem vissza. - Ne érdekeljen, úgyse mondom el. - tettem hozzá, majd besétáltam a terembe.

Folytatása következik... Ha persze kapok kritikákat