Prológus
Shinganshina körzet, 836. november 3.
- Nyugi bátyó, lélegezz, nem sokára vége. - mondta nyugtatóan Isabel, miközben Levi kezét fogta. Ő és Farlan ott ültek az ágya mellett, egy pillanatra sem hagyva őt magára.
- Könnyen beszélsz, nem neked kell vesződnöd a kiskölyökkel! - ripakodott rá Levi a fogát csikorgatva.
- A tökfejnek kivételesen igaza van, Levi. Nyugodj meg, és lélegezz. - mondta Farlan, kivívva ezzel a "testvérek" gyilkos pillantásait, azonban nem törődött velük.
- Nyugalom Levi, nem sokára vége. - jelentette ki Dr. Jäger. Levi őszintén reménykedett benne, hogy ez valóban így van.
Visszaemlékezés
Földalatti város, 836. február 8.
Levi olyan gyorsan futott el az átjárótól, amennyire csak tudott. A bokája megsérült harc közben, és emiatt nem csak, hogy kénytelen volt elmenekülni, de ráadásul még elég nehezen is ment. Mikor már biztos volt benne, hogy az üldözői nem látják, sietve beugrott a legközelebbi sikátorba, majd lélegzet visszafojtva hallgatózott. Közeledő léptek zaját hallotta, amik hirtelen elhaltak.
- Hová lett? - kérdezte egy mély férfihang.
- Honnét tudjam? - felelte egy másik.
- Nyavalyás kis patkány! Csak kapjam a kezem közé! - mondta az első férfi.
- Ugye nem akarod megkeresni? - kérdezte egy női hang.
- Még szép, hogy megakarom keresni! Amiatt a kis tetű miatt szakadt fel az állam!
- Ugyan! Semmi értelme! Az a szarházi idelent él, valószínűleg úgy ismeri ezt a kosz fészket, mint a saját tenyerét. Semmi esély rá, hogy megtaláljuk csak eltévednénk... - mondta egy harmadik, szelídebb férfi hang.
- Tch... - morogta az első férfi, majd Levi hallotta ahogy elindulnak vissza, amerről jöttek. Mikor már biztos volt benne, hogy elég messze mentek, akkor kilépett a sikátorból, csak hogy valaki hátulról megragadta, és visszarántotta. Levi-t meglepte az akció, és a hanyatt
esett, amivel meghúzta a már amúgy is sérült bokáját; átkozta magát az óvatlansága miatt. Hirtelen azon kapta magát, hogy egy magas férfi készül ráfeküdni.
- Hé, te! Mit ~ - kezdte, de a férfi levágta egy csókkal. Levi szeme egy pillanatra elkerekedett, majd megpróbálta eltolni magától az idegent, mihelyst feléledt a pillanatnyi sokkból. A férfi minden bizonnyal részeg volt, mert Levi a szagán, és az ajkán is érezte az alkoholt. Azonban a férfi nem engedte el, ehelyett még jobban ráhelyezte a súlyát, hogy ne tudjon kiszabadulni. Persze Levi továbbra sem adta meg magát, tovább küzdött miközben a férfi elkezdte kigombolni az ingét. Levi halványan érezte magában a növekvő pánikot, de igyekezett eloltani, és továbbra is józanul gondolkodni azon, hogyan menekülhetne el. A férfi mostanra levette az ingét, és szorosan összekötözte vele a kezeit, így azokat már nem
tudta használni ellene, és a nyelve hegyével nyalogatta Levi mellbimbóját, aki halkan sziszegett a teste reakciójától. Néhány percig ez ment, amíg a férfi meg nem unta, és elkezdte kigombolni a nadrágját, amit aztán lehúzott, és megkötözte vele Levi lábait, aki
ismételten felszisszent, ám ezúttal a fájdalomtól, ami a sérült bokájának volt köszönhető. De nem volt ideje sokáig ezzel foglalkozni, mert rájött, hogy immáron teljesen meztelen, védtelen, és ki van szolgáltatva a másik férfinak, valamint a vágyainak. A férfi ekkor a nyelve hegyével megnyalta Levi péniszének a hegyét, és Levi eltátotta a száját a testén hirtelen végigfutó elektromosságtól. Az idegen kihasználta ezt, és három ujját bedugta Levi szájába, majd egyesével körbeforgatta őket a nyelvén, miközben Levi próbált nem megfulladni. Mikor már elég jónak vélte, elkezdte kihúzni őket áldozata szájából, aki kapva az alkalmon tiszta erőből beleharapott. A férfi felkiáltott fájdalmában, mielőtt ránézett áldozatára.
- Ez nem volt szép, drágám. - mondta csendes, lágy, megnyugtató hangon, ami fura volt egy olyan férfitól, aki épp megerőszakol valakit, jelen esetben egy másik férfit.
- Ezért meg kell büntesselek... - súgta Levi fülébe, majd megnyalta a fülcimpáját, amitől a fiatal férfi összerezzent, az idősebb pedig kuncogott. majd az egyik ujját bedugta Levi fenekébe, aki fájdalmában ismételten felszisszent . A férfi lassan ki-be húzta az ujját, néha egy kicsit megmozgatta, majd mikor úgy vélte, hogy a "partnere" készen áll, akkor bedugta a másodikat is, és megismételte a műveletet. Levi érezte, hogy a két ujj sem jelent már neki problémát, és tudta, hogy a férfi is így gondolja, ezért arra számított, hogy jön a harmadik ujj, azonban a férfi kivette az első kettőt, majd elkezdte kigombolni a saját nadrágját. Levi szeme elkerekedett két okból is:
az első, hogy látta a férfi nadrágjában lévő dudor méretét; a második, hogy valószínűleg ez lesz a büntetése a harapásért. És igaza is lett. A férfi levette a nadrágját, felfedve az erekcióját, amit ezután Levi bejárata elé tett, majd egy gyors, hirtelen mozdulattal belökte magát. Levi nem tudta megfékezni magából a kiáltást, amit a férfi mosolyogva nézett, majd
miután Levi megnyugodott, lassan ki-be kezdte húzni a péniszét. Levi-nak minden akaraterejére szüksége volt, hogy ne adja be a derekát a biológiai reakciójával szemben, vagy hogy ne kezdjen el sírni a testi és lelki fájdalomtól. Ez így ment addig, míg végül a férfi
elérte a csúcspontját, és Levi érezte, hogy három helyen is melegség önti el: a fenekében, ahonnan a férfi épp most húzta ki a magát, ezen kívül a hasán és a mellkasán, ahol a saját spermája landolt. Még soha nem szégyellte magát ennyire, soha nem érzett még ilyen
megalázottságot. Elhatározta, hogy gyűlöli ezt a férfit, és hogy egy nap megkeresi, és megöli a ma estéért. Ezek voltak az utolsó gondolatai, mielőtt minden elsötétült...
836. február 9.
Másnap reggel Farlan talált rá a sikátorban, miközben a 3D Manőver Felszerelés segítségével kereste őt. Ő és Isabel már nem bírtak tovább várni, és már kora reggel a keresésére indultak. Farlannak nem kellett kérdeznie semmit, és így Levinak sem volt mit magyaráznia, a helyzet magáért beszélt: Levi bokája jócskán feldagadt az esti kettős
sérüléstől, teljesen pucéran volt megkötözve a saját ruháival, sperma látszott a fenekéből, és csakugyan sperma borította a hasát és a mellkasát. Az egyetlen szavak, amik elhangzottak köztük, azok voltak, hogy Isabelnek erről egy szót sem szólnak...
Visszaemlékezés vége
836. november 3.
Levi felkiáltott fájdalmában. Hallotta néhányszor a nőktől, hogy milyen fájdalommal jár a szülés, de most úgy gondolta, hogy közel sem írták le elég jól az érzést. Mikor már kezdte azt hinni, hogy a teste nyomban darabokra szakad, az intenzív fájdalom hirtelen alábbhagyott és néhány pillanattal később meghallotta a sírást. Hangos volt, szinte már fülsértő, de Levi valahogy tudta, hogy a baba csak így akarja a tudtára adni, hogy jól van.
- Gratulálok, Levi! Van egy gyönyörű kisfiad! - mondta Dr. Jäger, és átadta neki a síró, vonagló kis köteget. Levi óvatosan átvette, remélve, hogy nem fogja bántani. A kisfiú néhány pillanattal később elcsendesedett; már nem volt olyan hangos, nem sírt, csak halkan
nyöszörgött. Levi ránézett a kis arcára. Pufók, ráncos és véres volt, de mégis a legszebb kisbaba, akit valaha látott, nem mintha sok kisbabát látott volna. A fővárosban nem igazán volt ideje ilyesmivel foglalkozni. A nap nagy részét képzéssel töltötte, bizonyos napokat
kivéve, és nem igen volt alkalma babákkal találkozni. A Földalatti városban pedig az anyák többsége inkább megfojtja a gyermekeit, mint hogy hagyják őket abban a nyomorban élni.
Isabel és Farlan szintén kíváncsian méregették az apró jövevényt, és hasonló gondolataik voltak, mint Levi-nak. Bár Farlan kissé csodálkozott, hogy Levi azelőtt vette a karjába a kicsit, hogy megfürdették volna, de aztán mentálisan vállat vont. Isabel hirtelen elvisította magát.
- Annyira aranyos! - kiáltotta.
- Csitt, te idióta! - szidta Farlan. - Megijeszted!
S valóban, a kicsi újból sírni kezdett, Levi pedig megrémült, mert nem tudta mit tegyen. Látva a problémát, Dr. Jäger elmosolyodott, és óvatosan visszavette a babát.
- Megyek, megfürdetem, aztán megtanítok neked egy két dolgot. - mondta Levi-nak, aki bólintott válaszképp. A doktor kiment a szobából a kisbabával a karjában, és Levi hátradőlt. Nagyon ki volt merülve, még életében nem érezte magát ilyen fáradtnak, ráadásul szinte az egész teste fájt, de mégis... úgy érezte, hogy megérte.