Folytatódik a mutánsok története a Mutánsok hajnala trilógia második részével! Aki itt jár, kérem írjon, kommenteljen! Köszönöm!

#21– A kutatás kezdetei

Charles Xavier professzor eltűnt. Pár régi tanítványa egy bizarr csapatot állít össze, hogy felkutassák. De a kutatás időnként váratlan fordulatot hoz…

Charles Xavier professzor közel egy éve gyűjtött össze egy csapatot fiatal mutánsokból, hogy megakadályozzák az X-Dosszié kiszivárogtatását, majd az elnök alatt álló X-Iroda közreműködésével megalakította az X-Ügynökséget. A Magnetó által titokban a háttérből irányított akciók során a Mutáns Felszabadítási Front többször is keresztbe tett nekik, míg a férfi által nyilvánosan vezetett Mutánsok Testvérisége sikeresen tartatta fenn a látszatot, hogy a mutánsok ügyéért harcolnak. Magnetó terve azonban kudarcot vallott, kisebbik lánya és Jean Grey meghalt, Logan eltorzult személyiséggel távozott – az Ügynökséget az elnök feloszlatta, Xaviert pedig gyilkossággal vádolják.

„Dr. Hank McCoy vagyok. Más néven Bestia.

Fél év telt el azóta, hogy az Ügynökség feloszlott. Sok titokra azóta se derült fény a bukásunk végnapjaival kapcsolatban. Sok tekintetben kudarcot vallottunk, a mutánsok elleni hisztéria egyre csak növekszik. Még nekem is bujkálnom kell, pedig nem követtem el semmit.

De most nem ez lényeges. Most csak egy dolog a biztos: Charles Xavier professzor eltűnt, és meg kell találni!"

Charles Xavier professzor a kúria halljában ült. Az Xavier Intézet neve már feledésbe merült, a prof hivatalosan is megszüntette. Csendes, kora nyári este volt, lassan alkonyodott. A nyitott ajtón időnként halkan befújt a szél. A prof egy tolószékben ült. Pár hónapja az ügyvédje kérését helybenhagyta a bíróság, és szabadlábon védekezhetett. Nem volt tanú, aki bizonyította volna az ártatlanságát, a biztonsági kamera felvétele alapján egyértelműen ő volt a gyilkos. Az egészsége megromlott, sokat betegeskedett. Közeledett a hatvanötödik születésnapja, de úgy érezte, mintha száz éves lenne.

Ott ült a tolószékében, lehajtott fejjel, összegörnyedve. Várta az esti járőrt, aki ellenőrizte reggel és este, hogy nem hagyta-e el a kúriát. Néha Hank napközben az erdőn keresztül meglátogatta, és bevásárolt neki, de ezeket leszámítva egyedül volt. Az egykor fénylő Xavier kúriában alig maradt valami, a kormány mindent lefoglalt, mondván, hogy az Ügynökség birtoka volt. Azzal nem törődtek, hogy a prof ingyen bocsájtott mindent az ő rendelkezésükre.

Elfogytak a mutánsok barátai. Brian Clint tábornok pár hónapja szívrohamot kapott, és meghalt. Az elnök és a pártok a választásokra készültek, és a népszerűségüket azzal akarták növelni, hogy kemény hangon szólaltak fel a mutánsok ellen. Magnetó washingtoni támadása óta a mutánsok voltak a leggyűlöltebb kisebbség, utálatukban egymásra talált jobb- és baloldal, fehér, fekete és spanyolajkú. Amerikán kívül még nyugodtabb volt a helyzet, de abban a világ országai félelmetes összhangban voltak egymással, hogy a mutánsoktól jobb félni, mint megijedni, és ezért ők nem sok jóra számíthattak.

Xavier professzor tehát ott ült tolószékében összegörnyedve, arcát kezébe temette, és komor gondolataiba mélyedt. Egyszer csak zajt hallott, felegyenesedett, és kikiáltott:

- Maga az, biztos úr?

Nem érkezett válasz.

- Biztos úr? Hank?

Nem érkezett válasz most se. Telepatikusan próbálta átvizsgálni a környéket, de hamarosan elsötétült minden.

Mikor egy óra múlva megérkezett a járőr, Xaviernek csak az üres tolószékét találta.

Következő nap New York belvárosában, az egyik toronyház tövében egy hatalmas, viharkabátos férfi ment oda az újságosbódéhoz. Egy ideig kémlelte a címlapokat, majd döbbenten felkiáltott:

- Charles!

Kinyújtotta szőrös kezét, egy aprót nyomott az döbbent újságos kezébe, majd megfogta az újságot, és gyorsan elfutott. Egy mellékutcában felnyitotta a csatornafedőt, és lemászott a csatornába. Kabátját félredobta, és nagy ugrásokkal, négykézláb futva hamarosan egy nagyobb csarnokhoz ért a föld alatt. A hely ágyakkal volt tele: itt aludtak a föld alatt élő mutánsok. Odakiáltott egyikükhöz, akinek egyetlen, hatalmas szeme mindig csukva volt:

- Küklopsz! Ezt nézd meg!

- Hank... díjazom a humorod, de ez azért erős volt. Tudod jól, hogy nem nyithatom ki a szemem következmények nélkül.

- Rendben Scott, akkor felolvasom. Ezt írja a New York Times: "Nyoma veszett Charles Xavier professzornak. A házi őrizetben lévő világhírű pszichológust, aki a mutánsokból álló X-Ügynökség vezetője volt és gyilkossággal vádolnak, tegnap óta nem találja a rendőrség. Bárki, aki nyomára bukkan, hívja a rendőrséget. Vigyázzanak, veszélyes!"

- Ugyan már, senkinek nem ártott még soha! - háborodott fel Scott. - Ez az egész vád abszurd.

- Most nem ez a lényeg. Hova tűnhetett? A protézisét a kérésére megsemmisítettem, egy tolószékkel nem juthatott messzire. De nem is mehetett el önszántából, hiszen végig szeretné csinálni az eljárást. És ahogy a mostani állapotát ismerem, nem hiszem, hogy bármit is akar még kezdeni az életével...

- Akkor nem önszántából ment.

- De ki vihette el? Az elnök emberei? Zöld manók a föld alól? Földönkívüliek?

- Hank... egyik se túl valószínű... – mondta zordan a föld alatti mutánsok vezetője.

- A lényeg az, hogy meg kell találnunk! Scott, segítened kell! Mivel nem önszántában mehetett el, valaki erőszakkal vitte el. Tartozunk neki annyival, hogy megmentsük, ha bajba jutott!

- Persze. De én nem hagyhatom magukra a többieket itt lenn.

- Nem vitatkozom veled. Ha a prof se tudott rávenni a távozásra, akkor én se leszek képes. De Kalibánt hadd vigyem magammal! – győzködte Scott-ot Hank.

- Nem engedhetem. A prof távozásával sokat esett vissza minden téren. Nem igazán szeret mások közelében lenni, pláne nem lenne képes valaha a felszínre menni. Nem lehet többé hasznos senki megkeresésében sem.

Bestia csalódottan vette tudomásul, hogy más segítőtársak után kell néznie. Persze számított rá, hogy Scott Summers nem fog a segítségére lenni. Örökös rettegése attól, hogy valakit véletlenül megöljön, vagy valami bajt okozzon a képessége miatt, képtelenné tette arra, hogy egy speciális védőszemüveggel a felszínre merjen menni. Hank sajnálta őt, de nem volt más választása: elindult a csatorna-rendszer kijárata felé, ismét felvette hatalmas kabátját, hogy külsejét leplezze.

Az első útja a Worthington Industries irodaházába tartott. A biztonsági őrök rendkívül barátságtalanul az útjába álltak, és a Doktor ékesszólása sem segített abban, hogy beengedjék az épületbe.

Eközben Warren Worthington az irodájában ült. A titkárnőnek határozottan megtiltotta, hogy bárki bármivel is zavarja. „Fontos megbeszélnivalóm van!" Az idős hölgy elharapta mosolyát, mert tudta, hogy valójában miről van szó. Pár perccel később már Warren igencsak „elfoglalt" volt.

- Persze, igazgató úr! - mondta Warren, a kezébe tartotta a telefonját, és az íróasztalánál ült. - Minden úgy lesz, ahogy megbeszéltük. A vállalatom mindent meg fog tenni a boldogulásáért!

- Warren, ne majomkodj már! - nevetett egy nő a szobában. - Ne tegyél úgy, mint aki dolgozik!

Az Angyal félrerakta a telefont, és rámosolygott a nőre:

- Csak a látszat kedvéért! Így legalább nem csöröghet a telefon, és nem zavarhat minket senki. Jó lesz ez így, Clarisse?

- Hát persze. Most pedig gyere, ülj ide mellém!

Clarisse egy igazán gyönyörű nő volt. Egy divatbemutatón volt modell, és ott ismerték meg egymást. Magas volt, hosszú szőke hajjal, és ami Warren számára különösen fontos volt: szép hosszú lábai is voltak.

- Mindjárt...

- Warren, miért vagy ilyen rideg velem? Talán nem tetszem? – kérdezte a nő, majd kacéran mosolygott, és megigazította a dekoltázsát.

- Nem... erről szó sincs! Csak tudod... inkább arról van szó, hogy... – habogott a férfi.

- Hallgatlak, édes!

Warren odaült Clarisse mellé a kanapéra, és megfogta a kezét. De még mielőtt bármit is tudott volna mondani, a nő felsikoltott, kirohant az irodából, és becsapta maga mögött az ajtót.

- Mi a fene... pedig még meg se mondtam neki, hogy mutáns vagyok... – csodálkozott a szárnyas mutáns.

Ekkor megfordult, és észrevette Dr. McCoyt, amint kinn vigyorog az ablak külső oldalán. Warren kinyitotta az ablakot, és Bestia beugrott.

- Megzavartam valamit? – kérdezte kaján vigyorral az arcán.

- Nem Hank... egy cseppet se... – sóhajtott szomorúan Warren. Hiába tartották a pletykalapok az egyik legismertebb modern playboynak, a valóságban nehézséget okoztak neki szárnyai, azaz mutáns mivolta, amelyek sok lányt elriasztottak már tőle. – De mi járatban vagy? Mi történt?

- Te nem olvasol híreket? - kérdezte döbbenten Bestia.

- De, csak... ma eddig más dolgom volt

- Olvasd el ezt! - és az asztalra dobta az újságot a szőrös mutáns.

Warren gondterhelten olvasta a cikket, és ráncolta a homlokát.

- És mit akarsz, mit tegyek?

- Meg kell keresnünk! Valami baja történhetett... - és Hank végigmondta az elméletét, hogy valaki elrabolhatta a profot.

- Hmmm. Tudod jól, hogy nem hagyhatom itt csak úgy a vállalatomat. Nem veszélyeztethetem az inkognitómat.

- Charles sokunkért vállalta a kockázatot.

Warren nem igazán akart csatlakozni a mentőakcióhoz. Arra viszont hajlandó volt, hogy bemutassa Hanket egy nyomozó ismerősének. Levette a kabátját, szárnyait szabadon engedte, és épp arra készült, hogy a Doktort az ablakon keresztül elvigye a nyomozóhoz.

Ekkor azonban kinyílt az ajtó, és berontott rajta pár biztonsági őr és rendőr, nyomukban Clarissával.

- Ott van, ez a mutáns támadott ránk! - mondta a nő, és Hank felé akart mutatni, de mikor meglátta Warrent, földbe gyökerezett a lába.

A folytatásban: az Angyal leleplezve!