Leírás:

"A menyasszony eljátssza, hogy szűz, a vőlegény eljátssza, hogy megtalálta az igazit, és az örömszülők eljátsszák, hogy kedvelik egymást. Ez a hazugok karácsonya, és mégis milyen szép az a pillanat, amikor két ember végül egybekel."/Hazudj, ha tudsz/

Ron és Lavender a menyegzőjükre készül, ahova boldog-boldogtalant meghívnak. Hermione évek óta nem él párkapcsolatban, és ezzel minduntalan kivívja, hogy az egykori Arany Trió másik két tagja ugrassa. Amikor Potter és Weasley odáig megy, hogy fogadást kötnek a Weasley ikrekkel arra, hogy Hermione egyedül érkezik-e az esküvőre vagy sem, Ginny nem tudja megállni, hogy ne szóljon bele a dologba. Személyes sértésnek veszi, ahogy a többiek a barátnőjével bánnak, ezért egy meglehetősen bonyolult tervet eszel ki. Piton akaratlanul is részese lesz ennek a tervnek, és Hermionéval együtt felkészülnek arra, hogy életük legnagyobb színjátékát adják elő a násznépnek. De a négynapos esküvő bőven tartogat meglepetéseket mindenki számára…

A történet a Wedding Date /Lagzi Randi/ című film megihletése miatt készült el. Remélem, jól fogtok rajta szórakozni. Kíváncsian várom a véleményeteket. A karaktereket csak kölcsön vettem, anyagi javam nem származik a történet megírásából, a jogok továbbra is JKR tulajdonát képzik!

1.

Esküvői előkészületek

A háború óta eltelt években sok minden megváltozott a Weasley család életében. Mióta Arthurt kinevezték a Mugli-Felügyeleti Főosztály vezetőjének, többé már nem nélkülöztek. Kopottas úti köpenyét elegáns szabású, fénylő fekete talárra cserélte. Szedett-vedett otthonukat lecserélték egy igazán csinos családi házra, aminek csak hóbortos berendezése emlékezetett nyomokban a régi Odú hangulatára.

A Weasley házban nagy volt a sürgés-forgás, Molly a konyhában ténykedett, és egy újabb adag finomságot tett az óriási asztalra. Imádta, ha minden gyereke a házban van, és ezen a hétvégén senki nem hiányzott.
Lavender Brown a kanapén ült, és jövendőbeli férje nyaka köré fonta vékony karjait, de úgy tűnt, Ront a legkevésbé sem zavarja ez a fajta túlzott ragaszkodás. Előttük az asztalon ülésrendek és menülapok hevertek, néhány dekorációs ötletet felvonultató esküvői magazin társaságában. Az ikrek és Charlie a nappali sarkában húzták meg magukat, és azon tanakodtak, milyen nászajándékkal lepjék meg az házasuló párt. Fred agyában megfordult, hogy feltalálhatnának valami igazán vicces újdonságot, hiszen még volt egy hónapjuk a nagy napig, de a bátyjuk még idejében leállította őket. Lavender bizonyára hisztériás rohamot kapott volna, ha mondjuk az ajándékba kapott habfürdő kékre színezi a bőrét.

Ginny és Harry halkan vitatkoztak a lépcsőn ülve. A férfinek nem tetszett, hogy a vörös hajú boszorkány újfent elvállalta az éjszakai folyosóügyeletet, és ezért nem tud hazamenni jövő héten, csak csütörtökön. Harry mindig bosszús lett, ha Ginny a Roxfortban töltötte az estéket, pedig a lány imádta az állását, de sehogy nem tudta beláttatni a férfival, hogy vannak bizonyos kötelezettségei. Nem kérhette arra az igazgatónőt, hogy kivételezzen vele.

Hét éve, hogy mindannyian végeztek a tanulmányaikkal a Roxfortban, és Ginny az aurorképzés után úgy döntött, hogy elfogadja McGalagony professzor ajánlatát, és elvállalta a sötét varázslatok kivédése tantárgyat és a repülésoktatást. Harry a maga részéről egyáltalán nem akart tanítani, ő élvezte a titkos bevetéseket, még akkor is, ha a társa Draco Malfoy volt, akivel ugyan sikerült egy kissé ingatag, barátinak mondható viszonyt kialakítania az évek során, de azért mindennaposak voltak közöttük a kisebb-nagyobb súrlódások.
Hermione szintén a Roxfortban tanított, miután Minerva erőnek-erejével rávette Binns professzort, hogy vonuljon végre nyugdíjba, megürült a mágiatörténet professzori poszt, és a göndör hajú lány szinte azonnal lecsapott rá. Mindig is odavolt a történelemért, és úgy érezte, ez álmai állása.
Az iskolában egyedül Piton nem örült annak, hogy két volt diákja is visszatért a kastély falai közé. De miután továbbra sem volt társasági lény, ha csak tehette, messzire elkerülte a két lányt. Csak a tanári értekezletek alkalmával váltott velük szót, de olyankor annyira lekezelő volt velük, hogy Hermionénak sokszor vissza kellett fognia Ginnyt, hogy ne ugorjon a bájitalmester torkának.

Harry órákon át volt kénytelen hallgatni Ginny dühkitöréseit Piton miatt a roxmortsi otthonuk nappalijában. Pár éve vette meg a négy szobás házat ott, hogy közelebb lehessen a lányhoz, Ginny esténként hazamehessen. Ennyi engedményt még McGalagony professzor is hajlandó volt tenni, dacára annak, hogy a Roxfort bentlakásos intézmény volt, és ez nem csak a diákokra vonatkozott, hanem a tanárokra is.
De a vörös hajú lány mostanában egyre többször hivatkozott iskolai dolgokra, és ezért nem sok időt töltöttek együtt. Harry türelme pedig fogyatkozóban volt.

– Neked is fontos a munkád, akkor az enyémet miért nem tartod annak? – kérdezte a lány sértődötten.
– Nem arról van szó, hogy nem fontos – védekezett Harry. – De nem értem, miért kellett elvállalni az ügyeletet megint.
– Ez is hozzátartozik a feladataimhoz, velem sem tehetnek kivételt mindig. Az utóbbi hetekben Hermione rendre átvállalta az én ügyeletem is, de nem fogom mindig megkérni rá, hogy tegyen nekem szívességet! – közölte a lány, majd feltápászkodott a lépcsőről, és odasétált a bátyjához, mert Lavender fennhangon arról kezdett el panaszkodni, hogy egyes vendégek még mindig nem jeleztek vissza nekik.

A barna hajú lány negédesen Ronra mosolygott, mintha tőle várná a választ a kérdésre. A Weasley fiú nem tudott érdemben hozzászólni a dologhoz, csak azért egyezett bele, hogy mindent együtt szervezzenek – noha a megállapodás ellenére nem igazán volt beleszólási joga semmibe –, mert a menyasszonya ezt várta tőle.
– Biztos vagyok benne, hogy napokon belül visszajeleznek – nyugtatgatta Weasley.
– Remélem, így lesz – nyávogott Brown. – Többek között a barátnőtök válaszára is várok, mert még mindig nem tudom, hogy egyedül, vagy kísérővel érkezik – nézett szemrehányóan hol Ronra, hol Harryre. – Igazán vehetné a fáradságot, hogy visszajelez.

A fiúk egymásra vigyorogtak, és egyetértően bólintottak, látszott rajtuk, hogy valamiben sántikálnak. Fred és George letelepedett közéjük, és ők is összepillantottak. Lavender sértődötten nézett a vörös hajú ikerpárra, amiért gyakorlatilag félrelökték Ron mellől, de nem szólt egy szót sem.

– Ez meg mit jelentsen? – kérdezte Ginny egykedvűen.
– Micsoda? – kérdezett vissza Ron, ártatlan képet vágva.
– Vigyorogni kezdtetek, mikor Lavender Hermione kísérőjéről kezdett el kérdezősködni. Nem lehettek benne biztosak, hogy egyedül érkezik! – Ginny igyekezett kiállni a barátnője mellett, holott ő is biztos volt benne, hogy Hermionénak nem lesz párja az esküvőre.

Granger gyakorlatilag apácaként tengette a napjait a Roxfort falai között, és valószínűleg még Minervának is mozgalmasabb volt a magánélete, mint az övé. Szomorú volt, de igaz, Hermione teljesen besavanyodott. A legborzasztóbb pedig az volt az egészben, hogy Grangert ez láthatóan nem zavarta, és nem is kívánt tenni ellene semmit. Ő a maga részéről elégedett volt az életével, és nem tudta megérteni, miért ragaszkodnak a többiek ahhoz, hogy együtt legyen valakivel, ha ő nem akarja. Utálta a megalkuvást, márpedig egy kapcsolat valakivel, akit nem tud minden szempontból elfogadni, az lett volna. Voltak randevúi, de soha nem talált senkit, aki érdemben megmozgatott volna benne egy szikrányi kis érzést.

– Kötöttünk egy kis fogadást – vigyorgott Fred. – Harry és Ron Hermione ellen tette le a voksát, mi azért adunk neki egy sanszot, hátha sikerül összeszednie valakit, hiszen még van egy hónapja. Persze elég nagy kockázatot vállaltunk, de aki mer, az nyer!
– Mi nem aggódunk, már a zsebünkben érezzük az arany galleonokat – jegyezte meg George jókedvűen.
– Jut eszembe, a legjobb lesz, ha felállítjuk a szabályokat – közölte Harry sietve. – Ha Hermione kísérővel érkezik az esküvőre, ti nyertek, de már most szólok, hogy egyikőtök sem hívhatja el magával! – Az ikrek vigyora eltűnt az arcukról, mert pontosan ezt tervezték. – És nem avathatjátok be a fogadásba Hermionét!
– Ennyire sportszerűtlennek nézel minket? – húzta fel az orrát Fred sértődötten.
– Éveken át játszottam veletek egy kviddics csapatban. Tudom, hogy a sportszerűséget hírből sem ismeritek! – vigyorgott Potter.
– Rendben van, elfogadjuk a feltételeket – közölték az ikrek egyszerre.

Brown eszetlen vihogásba kezdett, amivel kiérdemelt magának egy szemrehányó pillantást Ginnytől, de nem igazán zavartatta magát.
– Szerintem nem fog neki sikerülni, de hát ti tudjátok – vonogatta a vállát a barna hajú boszorkány. – Soha nem volt népszerű lány. Persze az a haj, meg azok a fogak…
– Nyugodtan írd a neve mellé, hogy egyedül jön – paskolta meg kedvese kezét Ron. – Kizárt dolog, hogy találjon valakit, ha az elmúlt hét évben ez nem sikerült neki, most sem fog!
– Kiállhatatlanok vagytok! – közölte Ginny, és tüntetően felhúzta az orrát. – Nincs jogotok bírálni őt!
– Ugyan már, szívem, csak reálisan látjuk a dolgot – mondta Harry békülékenyen. – Hányszor láttad őt elmenni valahová akárkivel is?

Ez sajnos igaz volt, de a lánynak akkor sem tetszett, hogy mindig Hermionén élcelődnek a többiek. Minden karácsonykor az volt a téma, hogy ideje lenne, hogy találjon végre magának valakit, vagy vénkisasszony marad, aki tucatnyi macskát tart majd, és soha senki nem nyitja rá az ajtót. Az utolsó karácsony alkalmával Granger olyan nagyon megbántódott, hogy megfogadta, többet nem ünnepel együtt a Weasley családdal, ha nem fogják vissza magukat.

– Akkor azt hiszem, nincs más választásom, át kell őt ültetni az egyedülállók asztalához – színlelt sajnálkozást Lavender, és áthúzta Hermione nevét az asztalnál, ahol eredetileg ült volna.
– Ne! – kiáltott fel Ginny. – Ott csak gyerekek ülnek, nem?
– Nem foglalhatja a helyet, ha egyedül jön, akkor szingli asztalhoz kerül! – közölte Brown, és megerősítést várva Ronra pillantott.
– Vacsora! – harsant fel Molly hangja a konyhából.

Ginny egész vacsora alatt azon rágódott, hogyan fogja megmondani Hermionénak, hogy kihúzták a nevét a páros asztaltól. Biztos volt benne, hogy a barátnője a szívére fogja venni a dolgot, és minden joga meg is lesz a sértődésre. Az ő saját döntése volt, hogy egyedül akar élni, és ez a hátrányos megkülönböztetés, amit a többiek mutatnak iránta, nem volt helyénvaló.
Ginnyt legjobban az bántotta, hogy a jelek szerint senki mást nem érintett érzékenyen az az arcátlanság, amit Ron menyasszonya tenni készül. Lavender egyszerűen csak ki akart szúrni Hermionéval, mert máig nem tudta megbocsátani, hogy hatodéves korukban Ron őt választotta. A bosszúságán az sem csillapított, hogy most az ő ujján díszelgett a hatalmas eljegyzési gyűrű.

SS/HG

Hermione szokásos hétvégi elfoglaltságának hódolt, dolgozatokat javított. Sikernek könyvelte el, hogy mióta átvette a tantárgyat, már nem aludtak el a gyerekek az óráin, jóllehet ő nem beszélt olyan monoton hangon, mint az elődje, és a kobold háborúknak sem szentelt a szükségesnél több figyelmet.
Nem nagyon mozdult ki a kastélyból, hiába nyaggatta Ginny, hogy néha el kéne mennie randevúzni. A barátain kívül senkivel sem szeretett együtt lenni. Jobban szerette az időt olvasással tölteni, és őt nem zavarta, hogy a szociális élete lassan unalmasabb, mint bárki másé, akit ismer.
Néha felkereste az igazgatónőt a lakrészében, hogy elbeszélgessenek egy csésze tea mellett. Időnként Ginny is csatlakozott, de Granger nem igazán örült ennek, mert olyankor addig forszírozta Hermione magánéletét, hogy Minerva is belefogott a saját szentbeszédébe.
Kettőjüket együtt már sokkal nehezebben tudta meggyőzni, hogy jól van minden úgy, ahogy van.
Most, hogy Ron házasságkötése már a küszöbön volt, kezdte kicsit átértékelni az életét, és arra a következtetésre jutott, hogy bizony nagyon magányos. Nem irigykedett Lavenderre, igazán nem sajnálta tőle Ront, hiszen nekik nem igazán volt közös jövőjük. De soha nem gondolta volna, hogy a vörös hajú varázsló előbb fog oltár elé állni, mint ő.

Hétfő reggel a nagyterembe érkezve megpillantotta Ginnyt a tanári asztalnál, aki valamiért nagyon izgatottnak tűnt. Miközben kitöltötte szokásos reggeli kávéját, igyekezett figyelemmel követni a vörös hajú lány beszámolóját a hétvégéről. Ginny elhallgatta előle a fogadást, de úgy döntött, hogy nem fogja hagyni Harrynek és a bátyjainak, hogy kitoljanak a barátnőjével. Már volt is egy terve, és tudta, hogy Hermione ellenezné, így nem is akarta még beavatni.

Tanítás után felvértezte magát minden griffendéles bátorságával, és elindult a pincébe, hogy felkeresse a legkomorabb embert, akit valaha a hátán hordott a föld. De nem volt más ötlete, hogy honnan „akaszthatna le a szögről" egy valamire való agglegényt Hermione számára.
Felemelte a kezét, és kétszer rákoppintott a férfi lakosztályának ajtajára. Kisvártatva megjelent a résnyire nyitott ajtóban a bájitalmester, és érdeklődve szemlélte az előtte álló vörös hajú lányt. Nem igazán váltottak szót, mióta Ginny tanítani kezdett a Roxfortban, és ennek megvolt a maga oka.

– Jó napot, Miss Weasley! – biccentett a férfi, és szélesebbre tárta az ajtót.
– Jó napot, Piton professzor! – köszönt vissza a lány.
Egy pár percig kínos csend telepedett rájuk. A vörös hajú boszorkány be-betekintett az ajtó mögött megbújó előszobába, míg végül a bájitalmester megemberelte magát és megszólalt.
– Talán Minerva küldte ide valamiért? – kérdezte Piton. – Mondja meg neki, hogy akármit is akar, ma már nem foglalkozom iskolai ügyekkel!
– Nem, egyáltalán nem iskolai ügy miatt zavarom, és nem akarom sokáig rabolni az idejét, de nagyon fontos dologról szeretnék önnel beszélni – mondta a lány határozottan.

A férfi érdeklődve felvonta az egyik szemöldökét, majd utat engedett a lánynak, és becsukta mögötte az ajtót. Átkísérte a keskeny előszobán egyenesen be a nappaliba.

– Hallgatom, foglaljon helyet! – mutatott a kanapé irányába.

Ginny leült a díványra, és tekintetével végigkísérte, ahogy a férfi helyet foglal a karosszékben. Most, hogy bejutott Piton lakosztályába, nem is igazán volt benne biztos, hogy jó ötlet ilyen személyes dologba beavatnia a férfit. Biztosra vette, hogy Hermione ki fogja tekerni a nyakát, ha rájön, hogy az ő nevében beszélt.

– Nos, az a helyzet, amint bizonyára ön is tud róla, de lehet, hogy elkerülte a figyelmét az a kétoldalas cikk a Prófétában pár hónapja… Szóval a bátyám Ron megnősül! – bökte ki nagy nehezen.
Piton is látta az újságban azt a számára gyomorforgatóan ömlengő cikket, ami arra volt hivatott, hogy az ifjú szerelmesek egymásra találását taglalja. Tökéletesen egymáshoz valónak tartotta Lavendert és Weasleyt, mindketten meglehetősen együgyűek voltak. Nem is érdemeltek jobbat a másiknál.
– Gondolom, nem az esküvőre óhajt meghívni – mondta a férfi, unottan dobolva az ujjaival a szék karfáján. – Legalábbis merem remélni, hogy nem ezt tervezi.
– De! – vágta rá a lány, majd Piton riadt tekintetét látva gyorsan folytatta. – Úgy értem, hogy szívesen látjuk, mármint Ron lehet, hogy annyira nem, de a szüleim biztosan nem bánnák, ha eljönne.
– Ne haragudjon meg érte, Miss Weasley, de meg kell, kérdezzem, ivott valami elmezagyváló-főzetet, mielőtt idejött? – A férfi nem igazán értette a lány furcsa viselkedését. – Az is lehet, hogy valaki megátkozta… Tanácsos lenne elmennie a gyengélkedőre.
Ginny hevesen megrázta a fejét.
– Jól vagyok! – mondta kissé elpirulva. – Az lesz a legjobb, ha a legelejétől kezdem el mesélni.
– Tegyen úgy – hagyta rá a bájitalmester, kétkedő pillantással mérve végig a lányt.

Ginny belefogott a hosszadalmas magyarázatba, többször megemlítve, hogy Hermionénak fogalma sincs róla, hogy ő most itt van, és biztosan megfojtaná, ha rájönne. De egyszerűen nem hagyhatta, hogy a fiúk ilyen csúnyán elbánjanak a legjobb barátnőjével. Ezért aztán azt találta ki, hogy ha törik, ha szakad, ő bizony talál valakit Hermionénak, aki elkísérheti az esküvőre. És végül így lyukadt ki az ajánlatára.
Perselus teljesen elhűlve hallgatta a díványán ücsörgő lányt. Utoljára akkor érte ilyen váratlanul valami, amikor Albus Dumbledore arra próbálta rávenni, hogy ölje meg, ezzel átvállalva Draco Malfoy feladatát. Kezdte azt hinni, hogy ez egy nagyon rossz térfa, de nem feltételezte a Weasley lányról, hogy venné magának a bátorságot, hogy pont vele kezdjen el packázni.

– Ha jól értem, egy gyerekes fogadás miatt arra a következtetésre jutott, hogy én lennék a legalkalmasabb, hogy elkísérjem Grangert az ön bátyának borzalmas esküvőjére? – Nagyon remélte, hogy valamit félreértett az előbb a lány hosszadalmas mondókájában.
– Pontosan ezt szeretném! – bólogatott elszánt tekintettel Ginny.
– Azt hiszem, maga nem normális! – nevetett a férfi, és tűnődve nézett a lányra.
– Nézze, tudom, hogy nem kérek keveset – kezdett bele Ginny türelmesen –, és nyilván nem ingyen szeretném a segítségét, de nagyon fontos lenne, hogy beleegyezzen a dologba. Lehet, hogy magának ez csak egy gyerekes fogadás, de én már unom, hogy a többiek Hermionén köszörülik a nyelvüket, és darabokra törne a szíve, ha megtudná, hogy mire készülnek a fiúk.

Piton egy pár pillanatig mérlegelte a dolgot. Valójában már hosszú ideje vágyott valamire, amit csak Ginny Weasley adhatott meg neki…

– Tegyük fel, hogy hajlandó vagyok elmenni az esküvőre… – Ginny arca azonnal felragyogott. – Mi is az pontosan, amit ezért cserébe várhatok öntől?
A lány egy kicsit elbizonytalanodott. Végtére is, nem igazán ismerte jól a férfit, és megfordult a fejében, hogy Piton esetleg valami tisztességtelen dologra célozgat.
– Azt hiszem, nem tudok más felajánlani, csak a segítségem. Egészen tűrhető voltam bájitaltanból, és hajlandó vagyok akár életem végéig a segédje lenni, és bármilyen undorító hozzávalót előkészíteni, ha úgy kívánja…
– Ne vegye sértésnek, de egy Weasleyt sem szívesen engedek az üstjeim közelébe!
A lány elszontyolodott, jobban át kellett volna gondolnia a dolgot, hiszen nem igazán tudott mit felajánlani. Amennyiben nem engedi át a férfinak a SVK tantárgyat, amit pedig nem akart odaadni Pitonnak.
– Ámbár, ha nem csalnak a forrásaim, az ön anyja egy Peverell leszármazott, és az a család egykoron számtalan ősi bájitalrecept büszke tulajdonosa volt. – Piton észrevette, hogy a lány fészkelődni kezd, és ezt csakis arra tudta vélni, hogy bizony jól sejtette a dolgot, a Weasley családnál is van egy recept.

Ginny tudta, hogy a szüleinek egész életükben más kincsük sem volt, csak az a bájitalrecept, ami egy porladozó pergamentekercsen állt, és a gringottsi széfjükben őrizték. De az szent és sérthetetlen volt, hiszen az anyja – bár nagyon sokat ért –, még a legszűkösebb időkben sem volt hajlandó megválni tőle. Bármit odaadott volna a férfinak, ha módjában áll, de a családját nem akarta becsapni.

– Sajnos nem segíthetek, biztosan nagyon érdekes az a recept, és értékes az ön számára, de nem adhatom oda… – Szomorúan állt fel a díványról, nem volt már miről beszélniük a továbbiakban.
– Bizonyára nehéz meghozni a döntést, hogy a családja vagy a barátja a fontosabb. Hagyok egy kis gondolkozási időt magának – mondta Piton engedékenyen.
– Nincs rá szükségem, professzor, már választottam. Magamat! – Ginny eltökélten nézett a férfira. – Én soha nem árulnám el a családom, és a barátaimat sem.
– Az alku tárgya a bájitalrecept, és még így is nagyon nagy szívességet tennék önnek, ha elkísérném a kis barátnőjét az esküvőre. – Piton legalább olyan eltökéltnek látszott, mint a vörös hajú lány.
– De nem fogom magának adni!
– Ha mást nem tud felajánlani…
– Segítenie kell! – jelentette ki Ginny harciasan.
– Miért is, ha szabad kérdeznem? – vonta fel a szemöldökét Piton kíváncsian.
– Mert Hermione megmentette az életét, és tartozik neki!

A bájitalmester arcán átcsapott az indulat hulláma. Lassan meglazította az inge gallérját, de mikor észrevette, hogy a vörös hajú boszorkány szinte lélegzetvisszafojtva lesi minden mozdulatát, újra visszagombolta az inge felső gombját. Senki sem látta még meg a sebhelyét a Szent Mungó gyógyítóin kívül, és most sem állt szándékában mutogatni.
– Tudja, a mi kedves igazgatónőnk is ezt az érvet használta, amikor nem akartam beleegyezni, hogy Miss Okostojás alkalmazva legyen a Roxfortban. – Nagyon lassan felállt a karosszékből, és odalépett a lányhoz. – Vagy amikor újfent nem kaptam meg azt az állást, amire én vagyok a legalkalmasabb, ehelyett odaadta magának!
Ginnyt valami megmagyarázhatatlan okból félelem járta át a férfi közelségétől. Már kezdte megbánni, hogy idejött, Piton igazán veszélyes tudott lenni, ha akart. Nem volt tanácsos felbosszantani, és a jelek szerint neki mégis sikerült.
– Sajnálatos módon egy évben csak egyszer lehet kihasználni ezt az ütőkártyát…
Ginny hátrált egy lépést, majd megpördült a sarkán, és odasétált az ajtóhoz.
– Sajnálom, hogy raboltam az idejét.

Piton nézte a lányt, ahogy az ujjaival megérinti az ajtógombot, és valamiért szánni kezdte. Neki is volt egyszer egy ilyen jó barátja, Lily, aki mindent megtett volna érte, mint ahogy most Ginny a barátnőjéért. Egy barát az életeden át a társad marad, ha jól vigyázol arra a szent kötelékre, ami köztetek van. Bármit kérhetett volna Lilytől, ő teljesítette volna az óhaját, és nem ismert lehetetlent, ha róla volt szó.

– Várjon! – állította meg a Weasley lányt. – Ha rá tudja venni Grangert is, hogy menjen bele a játékba, akkor még meggondolom a dolgot. – Már akkor gyűlölte magát, mikor ezt kimondta.
– Komolyan mondja? – kérdezte a lány elkerekedett szemekkel. – De nem tudok magának semmit sem adni cserébe, hacsak nem tart igényt egy ingyen rabszolgára a laborban.
Piton megcsóválta a fejét, és egy leheletnyi mosoly suhant át az arcán.
– Nem értem, miért csinálja…
– Az nem a maga dolga – közölte a férfi. – Lehet, hogy nem is olyan rossz ötlet borsot törni Potter és Weasley orra alá… De még ne örüljön, hiszen rá kell vennie Grangert is, és valami azt súgja, vele nehezebb dolga lesz, mint velem!
– Egy dolgot még kérnem kell öntől – nézett rá komolyan a vörös hajú lány. – Hermione nem tudhat a fogadásról!
Piton lassan kifújta a levegőt.
– Rendben van. De nincs több szívesség! Értve vagyok?
A lány bólintott, és egy perc múlva már a folyosón rohant.

SS/HG

Ginny napokig halogatta a dolgot, nem tudta, hogy mondja el Hermionénak, hogy Piton fogja elkísérni az esküvőre anélkül, hogy a barátnője ne követelte volna tőle, hogy látogassa meg Madam Pomfreyt… Egyébként is nehéz dolga volt, mert szentül megfogadta, hogy nem fog egy szót sem szólni a fogadásról.

Még a délelőtt folyamán levelet küldött Harrynek, amiben közölte, nem tud hazamenni, mert újabb folyosóügyeletet osztottak rá. Már nem merte tovább halogatni a dolgot. Mikor látta, hogy Piton feláll a tanári asztaltól, és minden bizonnyal a lakosztályába tart, úgy érezte, itt az idő. Miközben Hermione szobája felé tartottak, Ginny hirtelen megtorpant a folyosón.

– Valami baj van, ott felejtettél valamit a nagyteremben? – kérdezte Granger.
Weasley elvörösödve rázta a fejét.
– Piton professzor beszélni akar velünk, még délután szólt, hogy vacsora után keressük fel – hazudta szemrebbenés nélkül. Fred és George mellett az ember önkéntelenül is megtanul jól hazudni.
– Mit akar tőlünk? – nézett rá gyanakodva Hermione. – Ugye minden rendben van?
– Honnan kéne tudnom, majd ő megmondja – noszogatta Ginny a lányt, aki csak vonakodva volt hajlandó elindulni a pincébe vezető lépcsősor felé.

Piton morogva nyitott ajtót, szeretett volna egyedül lenni, azok után, hogy a vacsora közben végighallgatta Minerva hosszadalmas előadását a roxmortsi hétégével kapcsolatban. Semmi másra nem vágyott, csak egy kis magányra, de ahogy az ülepe hozzáért kedvenc karosszékéhez, máris kopogtattak az ajtaján.

A meglepődés gyorsan átsuhant az arcán, mikor megpillantotta a folyosón ácsorgó Grangert és Weasleyt.
Ginny a barátnője háta mögött igen sajátos kézmozdulatokkal próbálta a bájitalmester tudtára hozni, hogy Hermione nem tud semmiről, de Piton nem vette a jelet.
Kelletlenül beinvitálta a két hölgyet, és várakozásteljesen fordult feléjük. Mivel egyik sem szólalt meg, leült a karosszékbe, és a kanapéra mutatott a két lánynak. Ginny nyomban leereszkedett a díványra, de Hermione még mindig furcsállta ezt az egészet, így pár pillanatig még állva maradt.

– Szóval, miről akar velünk beszélni? – kérdezte Hermione, érdeklődve fürkészve a férfi arcát. – A mai értekezlet is kiválóan megfelelt volna arra, hogy megosszon velünk bármilyen iskolai üggyel kapcsolatos észrevételt…
Ginny fülig vörösödött, ahogy a Bájitalok Mestere egy igen szúrós pillantást küldött felé.
– Véleményem szerint leginkább Miss Weasleynek van közlendője az ön számára – fonta karba maga előtt a kezeit. – Talán, ha belefogna, kisasszony.

Granger a vörös hajú lány felé fordult, aki nyelt egy nagyot, majd nehézkesen ugyan, de belefogott. Hermione szájtátva hallgatta a másik lányt, ahogy azt ecsetelte, hogy Piton milyen előzékenyen felajánlotta, hogy elkíséri őt az esküvőre. A férfi nem javította ki a lányt a kis ferdítés miatt, mert az igazat megvallva nagyon élvezte, hogy Granger szinte majdnem leájul a díványáról. A boszorkány úgy magyarázott Hermionénak, mintha az értelmi fogyatékos lenne. Többször kihangsúlyozta a lehetőségét annak, hogy Lavender a gyerekek asztalához száműzi, és mivel egyedül érkezik, az összes olyan programot ki kell majd hagynia, ahol elkélne egy partner.

Hermione szálfa egyenes tartással ült a díványon, ahova az első néhány mondat elhangzása után ereszkedett le, mert úgy érezte, Ginny hirtelen kihúzta a talajt a lába alól. Mindvégig higgadtan, szótlanul hallgatta barátnőjét, de az agya lázasan kattogott, valamiféle mentséget keresve a másik boszorkány számára, ami majd eltántorítja őt attól, hogy megölje.

– Nyilvánvalóan ez csak egy vicc, de nem a legjobb fajtából! – közölte Hermione elutasító hangon, lassan végigsimítva kék szoknyáján.
– Nem értettél jól? – kérdezett vissza Ginny türelmetlenül. – Ha egyedül mész, a szemét Lavender beültet az egyedülállók asztalához, ahol csak gyerekek fognak ülni! Ők majd egész este téged fognak cukkolni, és ételdarabokat dobálnak a ruhádra.
Piton elfojtott a tenyerébe egy mosolyt, Granger riadt arckifejezése láttán.
– Te pedig ezt úgy kívántad kivédeni, hogy Piton professzorral párosítanál össze? – kérdezte Hermione összevont szemöldökkel. – Igazad van, ha vele megyek, akkor nem lesz gondom az ültetéssel, mert asztalt sem kapunk! – Bocsánatkérő pillantást küldött a férfi felé.

Szó szót követett, míg végül Hermione már ott tartott, hogy egyszerűen kinevette a barátnőjét, aki újra és újra ugyanazt magyarázta neki, egyre lassabban, mintha Granger azért lenne képtelen felfogni az elhangzottakat, mert nehezére esik értelmezni a gyorsan forgó lány szavait. Piton egy idő után megelégelte a két lány vitáját, és úgy döntött, ideje rövidre zárni ezt a látogatást.
Semmi esetre sem akart fültanúja lenni, ahogy a boszorkányok éretlen csitri módjára egymásnak esnek. Pár napja még valóban fontolóra vette volna, hogy kisegíti a Weasley lányt a kellemetlen helyzetből, de látva Granger irritáló hozzáállását, meggondolta magát.

– Amint látja, Miss Granger, a barátnője úgy gondolta, hogy az ön érdekében megkímélné attól a megaláztatástól, hogy egy csapat kiskorúval üljön egy asztalhoz. Még engem is rávett, hogy belemenjek ebbe a képtelenségbe, vagy legalábbis gondolkozzam el a lehetőségen, hogy elkísérem, de amint látom, önnek derogál, ha segíteni akarnak magán! Mivel ezt a kérdést nem lehet önnel értelmesen megbeszélni, megkérném rá, hogy távozzon Miss Weasleyvel együtt, és máshol essenek egymás torkának! – A szavai csak még jobban felpaprikázták Hermionét, mégis a lehető leghűvösebb modorban válaszolt.
– Ön roppant lovagias volt, Piton professzor, de valóban jól látja, nem kívánok élni az ajánlatával...
– Hermione, kérlek, gondold ezt át még egyszer – próbálkozott Ginny. – Piton professzor ezúttal tényleg önzetlenül felajánlotta a segítségét, meglehet elég kétségbeesettnek tarthat engem, hogy hozzá fordultam.
– Téged tart kétségbeesettnek? Akkor én mi vagyok? – bökött Hermione a mellkasára.
– Szánalmas? – tárta szét a karját a férfi.
– Kérem, ne is zavartassa magát, legyen nyugodtan udvariatlan.
– Nézd, semmi az egész, odamentek, eljátsszátok, hogy egy pár vagytok, jól érzitek magatokat, és kész! – csapta össze a kezét Ginny, mintha valóban semmiség lenne.
– Álljunk meg egy pillanatra, eddig szó sem volt róla, hogy azt kéne imitálnom, hogy bármiféle viszony van Granger és köztem! – döbbent meg Piton.
– Azt hittem, ez egyértelmű – vonta meg a vállát Weasley.

Hermione kissé sápadtan csúszott vissza a díványra. Ez az egész hideg zuhanyként érte. Hát tényleg idáig süllyedt, hogy már a barátnőjének kell neki partnert vadásznia? Hol van az önbecsülése, hol van az a Hermione, kinek meg se kottyant volna, hogy bárkit randevúzni hívjon? Ráadásul nem értette, hogy merészelt Ginny a háta mögött intézkedni, és így megszégyeníteni azelőtt a férfi előtt, akinek már évek óta próbálja kivívni a tiszteletét sikertelenül. Ők együttesen utálták a férfit, amiért levegőnek nézte őket. Minden nap válogatott ocsmányságokat mondtak róla, és esténként egy pohár jó bor mellett órákig vihogtak, ha arra gondoltak, mi történne a bájitalmesterrel, ha csak az egyik gonosz imájuk meghallgattatna végre.

– Ginny, hagyjuk abba ezt az ostoba beszélgetést, látod, hogy nem vezet sehova – szólalt meg Hermione hosszas hallgatás után, és olyan méltóságteljesen állt fel, majd indult meg az ajtó felé, hogy Piton egy pillanatra még el is csodálkozott rajta.
– Én csak nem akarom, hogy az egyedül…
– Ezt már mondtad, már ezerszer elismételted az ültetéssel kapcsolatos aggodalmaidat. Bízd ezt rám! Tanácsosabb lett volna beszélnünk, mielőtt idejövünk, és valaki olyannak raboljuk a drága idejét, aki egyáltalán nem vágyik a társaságunkra!
– Persze, neked kellett volna szólnom előbb, de tudtam, hogy hét hipogriffel sem tudnálak ide levonszolni!
– Ezt nagyon jól gondoltad! – Hermione kitárta az ajtót. – Sajnálom, hogy vesztegettük a drága idejét, professzor.

Piton lassan felállt, és odalépett a barna hajú boszorkány elé. A lány dacosan felszegett állal nézett a férfi sötét szemeibe.
– Jó éjt, hölgyeim!

Ginny lehorgasztott fejjel menetelt Hermione után, aki azonnal megígértette vele, hogy soha többet nem beszélnek erről, amint kiléptek a bájitalmester lakosztályából. Hermione sértve érezte magát, de nem akart összeveszni a barátnőjével, mert tudta, hogy csak jót akart neki. Piton viselkedése viszont alaposan meglepte. Nem tudott rájönni, hogy vajon miért lett volna hajlandó belemenni ebbe az egész színjátékba, amikor semmi haszna nem származhatott belőle.

SS/HG

A diákok sokkal élénkebbek voltak mágiatörténet órán, mióta Hermione tanította, de a mai napon a lány valahogy nem olyan volt, mint máskor. Többször belezavarodott a saját mondandójába, és mivel nem akart valami óriási sületlenséget mondani a diákoknak, inkább felkérte őket, hogy lapozzák fel a könyvüket, és kezdjék el olvasni az éppen aktuális fejezetet. A lány zavartságát a reggeli posta okozta. A szokásos újságjaival együtt megérkezett Ronald újabb esküvői meghívója is – miután az előző kettőre nem adott választ–, és mikor kibontotta, rájött, hogy Ginnynek igaza volt. Azonnal ráismert Lavender túlcicomázott betűire, és a fellengzős stílusára is. A lány kedves érdeklődésnek próbálta feltüntetni a kérdést, mikor kitért arra, hogy Hermione kísérővel szándékozik-e megjelenni a ceremónián. Volt egy lap, amit ki kellett töltenie a menüvel és az ültetéssel kapcsolatban. Piros tintával alá volt húzva az egyedülállók asztala, hogy még véletlenül se kerülje el a boszorkány figyelmét.

Ha bárki másnak az esküvőjére kellett volna elmennie, akkor a legkevésbé sem érdekelte volna, hogy egyedül kell részt vennie a ceremónián, de most Ronról volt szó. A férfi az elmúlt években Harryvel egyetemben szinte már sportot űzött belőle, hogy minden eseményen cukkolja, ahol megjelent. Természetesen az esetek többségében egyedül volt, és a két férfi ezt valahogy olyan tipikusan Hermionénak találta. Szerintük ugyanis nem volt a földkéregségen olyan férfi, aki megfelelt volna a lány igényeinek. Ez természetesen nem volt igaz, ez egyszerű balszerencse kérdése volt.

Pár napon belül vissza kellett küldenie a választ Lavendernek. Szíve szerint lemondta volna az egészet, de tudta, hogy azzal vérig sértené Ront. Fogalma sem volt, mihez kezdjen. Tényleg nem akart az egyedülállók asztalához ülni, mert tudta, hogy semmi másra nem fog emlékezni az egész esküvőből, csak arra, hogy valaki pástétomot kent a ruhájára. Valahogy szert kell tennie egy kísérőre…

Későre járt már, de Hermione még mindig nem indult el a fürdőszobába. A dolgozóasztalnál ült, előtte hevert az esküvői meghívó. A kezében pennát tartott, és a szája szélét beharapva már vagy tizedszerre mártotta bele a tintásüvegbe a toll végét. Roppant tanácstalan volt. Ha most azonnal lemegy Pitonhoz, és valahogy mégis megegyeznek abban, hogy együtt menjenek, akkor az biztosan fel fogja kavarni az eseményeket. De ha inkább úgy dönt, hogy egyedül érkezik az esküvőre, akkor pedig a saját önbecsülése fog újfent darabokra hullani. Felhajtotta a pohara fenekén megülő két korty bort, majd magára kanyarította a talárját, és minden büszkeségét félretéve elindult, hogy beszéljen Pitonnal.

SS/HG

Ki tudja, már hányadik alkalommal kopogtatott a gyéren megvilágított folyosón lévő ajtón. Már éppen kezdte volna feladni a dolgot, mikor Piton dühösen kikiáltott neki.

– Ha nem ég az iskola, vagy sérült meg súlyosan az egyik diák, akkor legyen olyan kedves és hagyjon végre békén! – harsogta a férfi. – Legalább húsz perce püföli az ajtómat, és higgye el, van más elfoglaltságom is, mint ezt a zajt hallgatni!
Hermione csettintett egyet a nyelvével.
– Beszélni szeretnék önnel!
– Képzelje, kitaláltam, de nem érek rá!
– Akkor visszajövök később, mert nem fogok egy ajtón keresztül társalogni még magával a nagy Perselus Pitonnal sem! – Hátraarcot vágott, és elindult visszafelé a folyosón.
Alighogy tett pár lépést, a bájitalmester nagy robajjal kicsapta az ajtót, és ráförmedt a lányra.
– Ha lehet, gyorsan mondja, mert sem most, sem pedig később nem szeretném a társaságát élvezni…
Hermione megvonta a vállát, és visszasétált a férfihoz. Várakozásteljesen nézett a bájitalmesterre, aki fintorogva ellökte magát az ajtófélfától, és nem túl szívélyesen, de beengedte a lányt az előtérbe.
– Szóval, miben állhatok a szolgálatára, kisasszony?
Hermione szólásra nyitotta a száját, ám már az első hang is a torkárra forrt, ahogy észrevette, hogy Piton köntöse félig szét van nyílva, és a férfi nem visel pizsama felsőt. Enyhén elpirulva elfordította az arcát.
– Milyen kis szemérmesek vagyunk – gúnyolódott a férfi, majd megigazította a ruházatát.
– Csak jól nevelt vagyok, ennyi az egész. – A lány visszafordult, és nagyon komoly tekintettel nézett Pitonra. – Gondolkoztam az ajánlatán, és azt hiszem, el kéne fogadnom…
– Javítson ki, ha tévedek, de én nem ajánlottam önnek semmit – fonta karba a kezét a férfi.
Hermione megint csettintett egyet a nyelvével. Piton közben óvatosan megigazította a köntöse gallérját, hogy elfedje a sebhelyét.
– Történetesen mindegy, hogy ki hozakodott vele elő, de úgy vélem, jobb lenne, ha mégis elkísérne az esküvőre.
– Egészen pontosan, miért is tennék ilyet? – vonta fel a bal szemöldökét a sötét hajú varázsló. – Nem azt mondta, hogy nincs szüksége rám?
– De igen… Ahogy látja, meggondoltam magam.
– Jellemző, egy nő sem tud kitartani a véleménye mellett – élcelődött a férfi jóízűen. – Tudja, a barátnője alkut ajánlott nekem. Mikor ön elállt az „ajánlattól", az alku érvényét vesztette. Kíváncsian hallgatom, mivel kíván meggyőzni arról, hogy szívességet tegyek magának.
Granger beharapta a szája szélét, és szégyenteljesen lehajtotta a fejét. Soha, de soha azelőtt nem hozakodott ezzel elő, de úgy érezte, nincs más választása, még akkor is, ha az, amit mondani készül, erkölcsi megfontolásból véve nagyon is helytelen.
– Megmentettem az életét, tartozik nekem… – Olyan halkan beszélt, hogy Pitonnak kicsit közelebb kellett hozzá hajolnia.
A férfi sötéten felnevetett.
– Olyat mondjon, amit még nem hallottam ezelőtt.
Granger zavarodottan nézett a férfire.
– Mostanában a Roxfortban szokássá vált az orrom alá dörgölni ezt a dolgot… Milyen kiábrándító, hogy maga is erre vetemedett. – A bájitalmester meglehetősen élvezte, hogy kínos helyzetbe hozhatja a lányt, mert Granger láthatóan feszengett attól, hogy szívességet kellett tőle kérnie.
– Tudom, hogy helytelen volt felemlegetnem… Bocsásson meg érte!
Perselust meghökkentette a lány szavainak őszinte csengése. Lehetséges volna, hogy a lány tényleg bánja, hogy megemlítette a dolgot? Az elmúlt időszakban már másodszorra okoz neki meglepetést a lány, és ez némileg gondolkodóba ejtette.
– Egy feltétellel megyek el magával…
– Akármit kérhet! – csapott le a férfi szavaira a boszorkány.
– Miss Weasley azt mondta, tanácsosabb volna úgy megjelennünk, mintha már régóta egy pár lennénk – szinte undorodva ejtette ki a „pár" szót.
– Én egyáltalán nem ragaszkodom ehhez.
Piton lesajnálóan megrázta a fejét.
– Látom, még mindig nem sikerült elsajátítania a körmönfont gondolkozás alapjait. Ha csak úgy odamegy velem, akkor még nagyobb „bajban" lesz, mint előtte.
– Igen, lehet… – Hermione gyorsan mérlegelte a dolgot. Harry és Ron sokkal nagyobb patáliát csapnának, mintha csak szokásosan egymagában érkezne. Akkor már valóban jobb lesz, ha eljátssza, hogy egy ideje Pitonnal van.
– Mit tanácsol?
– Jó lenne egy kicsit összecsiszolódni, mielőtt megjelenünk a társaság előtt.
– Vagyis?
– Vagyis holnap délután várom az irodámban.
– Korrepetálásom lesz…
– Akkor vacsora után lesz szíves beszorítani a menetrendjébe! – csattant fel Piton. – Ne felejtse el, hogy én teszek szívességet magának, és nem fordítva!
– Ne aggódjon, ez nem fog kimenni a fejemből…
Piton kinyitotta az ajtót a lánynak, aki kilépett a folyosóra. A férfi már félig behajtotta az ajtót, mikor Granger megállította.
– Még nem mondta, mit kér cserébe. Nem sok mindent tudok felajánlani, és momentán egy használható ötletem sincs, de maga már biztosan kitalált valamit. – A férfi arcán átsuhant egy kifejezés, amit a lány nem tudott hova tenni.
– Azt mondta, akármit kérhetek – mosolyodott el gúnyosan a férfi.
– Igen, de, úgy értettem, hogy… Igazából nem tudom, hogy értettem.
– Egyelőre maradjunk annyiban, hogy nincs ára a segítségemnek, egész addig, míg együtt tudunk működni.
– Ne legyen nevetséges, semmi sincs ingyen…
– Hol a bizalom, Miss Granger? – kapott a mellkasához Piton színpadiasan. – Ha már tudom, mit akarok, meg fogom mondani. Jó éjt!