Óracsörgés…

„Ilyen gyorsan reggel lett?" Nem, ebbe House nem is akart belegondolni. Inkább az oldalára fordult, de keze beleütközött valamibe. Még nem nyitotta ki a szemét, inkább a kezével próbálta kitapogatni, hogy ki is lehet a „betolakodó". Akcióját halk kuncogás kísérte, majd mikor egyre lejjebb haladt, a lány megfordult, egyenesen Greg karjaiba.

- Éjszaka is így kezdtük… - mosolygott rá.

- Akkor most folytathatnánk. Tudod a jó dolgoknak nem szabad véget érniük Allison.

- Nem lehet, állásinterjúra kell mennem. Neked meg munkába. Ha téged kirúgnak, akkor aztán egyikünknek sem lesz állása.

- Cuddy úgyse rúgna ki. Én vagyok a legjobb orvosa. Tehát maradhatunk. – és belecsókolt Cam nyakába.

- Igen… de elkések…. Greg!....

Fél óra múlva mindketten sietősen ugrottak ki az ágyból, Allison állásinterjúra rohant, House pedig felhívta Wilsont, hogy vigye be a kórházba. Fütyörészve várta barátját, még az sem rontotta el a kedvét, hogy főnökétől valószínűleg jókora fejmosást fog kapni azért hogy megint késett. Hamarosan meg is érkezett Wilson, akinek először az tűnt furcsának, hogy House morgás helyett kivételesen rendesen köszönt, másodszor meg hogy a botjával nem ütögette meg az autója szélvédőjét, hogy még mindig repedésmentes-e.

- Szervusz House, látom jó napod van ma. – de mivel, hogy House válasz helyett csak mosolygott, folytatta: - Jól kijöttök Allison-nal?

- Ma reggel úgy jött le. Csak utána elrohant állásinterjúra.

- Nocsak és hová?

- A New Jersey Kórház új orvosokat vesz fel, és Cam megpályázta az egyik osztályvezetői állást.

- Nem aggódsz, hogy így kevesebb időtök jut egymásra? Talán, ha….

- Ne is folytasd, nem fogom megkérni hogy költözzön hozzám. Még csak négy hónapja járunk.

- De….

- Megérkeztünk! –emelte fel a hangját House – Köszi Jimmy hogy elhoztál, majd meghálálom egyszer.

House sejtése bejött, már várták a kórház aulájában. Igyekezett elhúzni a csíkot a liftek felé, mert már vészesen közeledett Cuddy, kezében egy beteg aktájával. Gyorsan belépett a liftbe, és már megnyomta a gombot, de főnöke gyorsabb volt és utolérte.

- Remélem tudja Dr. House, hogy már megint késett.

- Igen, Dr. Cuddy, egyből rájöttem a szépen pirosodó arcából, hogy itt még gondok lesznek.

- A HÉTEN ÖTÖDSZÖR!!!!

- Ezek szerint péntek van…

- Ne húzzon fel House! Itt van az új esete, ha ezt megoldja és még rendel heti plusz két órában az ambulancián, avval jóváteheti a késéseit.

- Plusz két órában, nem képzeli hogy…!!

- Jól hallotta. Viszlát! – És ezzel Cuddy a győztesek mosolyával faképnél hagyta felháborodott beosztottját.

„A fenébe, az embernek semmi nyugta nincs" – füstölgött House. Bicegve elindult az irodája felé, amikor megszólalt a telefonja. „Szia Greg! Képzeld megkaptam az állást, az igazgató igazán rendes, a munkaidőm meg teljesen normális, úgy hogy minden visszakerül a rendes kerékvágásba. Ráérsz most?" Allison hangja vidáman csengett a telefonban, de House ekkor meglátta Chase-t a folyosón. Ő még nem tudott a kapcsolatukról, és nem is most kívánta a tudomására hozni. „Figyelj, most le kell tennem. Nem, nem haragszom, de most közbe jött valami. Este találkozunk. Én is téged." Gyorsan letette a telefont, és bevonult az irodába, mielőtt Chase hozzászólt volna.

- Helló csapat! Új esetünk van, 13 olvasd fel gyorsan, mielőtt Foremann bealszik.

- 43 éves beteg, csökkent fizikai terhelhetőség, agyi embólia, és légszomj.

- Rendben, ötleteljetek, én meg írom.

- Magasvérnyomás?

- Ez hülyeség, Chase, attól nem lép fel embólia.

- Vigyük terhelésre, hogy megnézzük mennyire rosszabbodott az állapota – mondta Foremann.

- Rendben, a tiéd. Tizenhármasé pedig az EKG, a fejleményekről pedig beszámolót kérek. Chase, mivel ma semmi hasznosat nem szóltál hozzá, ezen a héten plusz két órát kell rendelned.

- Tudod, hogy magam alatt vagyok House! Nemrég váltam el!

- Öt hónapja volt! Tedd túl magad rajta!

- Ez nem olyan könnyű. Még a telefonját sem veszi fel, ha hívom, pedig múlt héten láttam a városban, épp telefonált és nagyon boldognak tűnt.

- Figyelj Chase, én nem szeretek nyavalyogni. Allison tovább lépett és láss csodát, most boldog. Na indulj.

- Honnan tudod hogy boldog???

- Most mondtad. Lódulj.

House tudta, hogy előbb – utóbb Chase rájön, hogy a volt feleségével jár, és azt is hogy ettől nagyon ki fog borulni, de egyenlőre nem árulhatta el neki. Alig várta, hogy leteljen a munkaideje, és találkozhasson Allison-nal.

Ötre végzett a sok munkával, csocsózott még egyet Wilsonnal, aztán elindult hazafelé. A kórház kapujában egy ismerős autó várakozott, ahogy közelebb lépett, látta, hogy Cameroné.

- Hazavihetem uram? – nevetett rá a nő, majd megcsókolta House-t.

- Ez nem fordítva szokott lenni?

- Igen, de mivel ma Wilson hozott be, nem akartam hogy buszoznod kelljen hazafelé.

- Pótolhatatlan vagy. – és megcirógatta Allison arcát. – Alig várom hogy hazaérjünk.

- Még öt perc, és teljesül a kívánságod.

- Figyelj, Allison, volna egy kis gond. Mégpedig Chase.

- Mi van vele?

- Egyáltalán nem tette túl magát a válásotokon, és félek, ha rájön hogy járunk, akkor esetleg zaklatni fog téged. Nem mintha nem tudnék elbánni vele.

- Ne aggódj majd én megoldom.

- Biztos vagy benne?

- Persze. És nézd, meg is érkeztünk.

- Rendben menjünk be. Rendelek pizzát, jó? – kérdezte House ajtónyitás közben.

- Tőlem… - Cameron már Greg puha ajkaival volt elfoglalva és cseppet sem érdekelte a pizza.

- Tudtam, hogy előveszed a vadmacska énedet, ahogy belépünk a lakásba.

„Most száz Chase se állhatna az utamba!" - gondolta House és mosolyogva becsukta az ajtót.