Fontos
Tasslehof Fúróláb néma csendben ült a fogadóban Tanis és Caramon között. Raistlin, Kova és Sturm egy különleges füvet kerestek. A legutóbbi esett után jobbnak látták, hogy Tas minél távolabb marad a dologtól.
Szemben velük Caramonnál is termetesebb fickók ültek.
Tas biztos volt benne, hogy Caramon és Tanis csak az este folyamán elfogyasztott sörök hatására álltak le kockázni velük.
- Tanis – húzgálta meg finoman a félelf ingujját, aki elmélyülten nézte az egyik fickó dobását.
- Cssiss… - tolta félre a kezét. – Majd később Tas.
- De…! – rángatta tovább az ingét.
- Tas, viselkedj – nézett rá szúrósan Tanis.
Tas morcosan összehúzta a szemöldökét. Valami igazán fontosat akart mondani nekik.
Caramonhoz fordult, és apró kezét a harcos vaskos alkarjára tette.
- Caramon! – nyafogta. – Mondanom kell valamit!
- Ráér- vette oda foghegyről a harcos.
- De ez nagyon fontos!
- Ha a zsebedbe pottyant valami, pottyan gyorsan vissza – fordult felé Tanis miután ő is dobott.
- Most nem erről van szó! – rázta meg a fejét Tas. Lófarka vadul lenget a mozgás miatt.
- Akkor rá ér. Épp vesztésre állunk - suttogta Tanis.
- Mit keres ez itt? – kérdezte az egyik fickó.
- Mennyé ki, oszt nizzed mög, hogy utt vagyuk-e! – röhögött a másik, az asztalt csapkodva, Tas piros arca láttán.
Társa csatlakozott hozzá.
- Ki kéne tiltani ezeket – somolygott a másik.
Tas dühösen karba tette a kezét, és egészen a füle hegyéig pipacs piros lett.
- Hagyjátok! – mordult fel Caramon.
- Mi az? Mióta babusgatjátok a surranót? Mit lopott el, hogy ennyire vissza akarjátok kapni?
Tas az asztalra támaszkodva hajolt a fickóhoz.
- Nem vagyok tolvaj! – kiabálta dühösen.
Tanis és Caramon közösen fogták vissza. Más esetben keményebben léptek volna fel, de az összes pénzük elúszni látszott.
És nem akartak sem Kova fejmosását, sem Sturm rosszalló pillantásait. Raistlin önelégült és felsőbbrendű vigyorgására meg végképp nem voltak kíváncsiak.
- Maradj nyugton Tas – tette a vállára a kezét Tanis. – Vissza kell szereznünk a pénzünket.
- De tényleg nagyon fontos! – erősködött Tas, de Tanis már nem figyelt rá. Ezért újra Caramont kezdte nyaggatni. – Caramon! Ezek…! Hé! – a harcos szó nélkül a hóna alá nyúlt és kiemelte maguk közül, és lette az asztal mellé.
- Menj ki egy kicsit, ha nem tudsz nyugton maradni.
- Nem soká megyünk mi is – mondta Tanis.
- Pukkadjatok meg! – toppantott dühösen, és nem törődve kocka partnereik élcelődésével kivonult a fogadóból. Leült a fogadó előtti kőre és állával a kezére támaszkodva várakozott.
Egy óra múlva jött ki a két kockás hangosan röhögve dagadó erszényekkel. Az egyik röhögve mutogatott a surranóra.
- Ni má'! Itt a vaun a kis vákarík!
Tas meg sem szólalt. Dühös tekintettel méregette a két fickót.
- Gyere – húzta magával a társa. – Keressünk egy asszonyt. Van már elég pénzünk.
- Píz? Aszúny? – dörzsölte össze tenyerét. – Csák elűtte, mög fíncugtatom! – indult meg Tas felé.
- Hagyd, még összemocskolod magad – röhögve indultak el az ékszakába
Tas nem törődött velük. Várakozóan nézte az ajtót.
Nem kellett sokat várnia.
Tanis és Caramon lépett ki logó orral. Szótlanul ültek le Tas mellé.
- Mindez nem történik meg, ha oda figyeltek rám – jelentette ki felsőbbrendűen.
Tanis és Caramon összenéztek. Aztán Tasra.
- Végül is mi lett volna azaz irtózatosan fontos dolog, amivel feltétlen meg kellett zavarnod, hogy elmondhasd nekünk? – kérdezte Tanis ingerülten. – És mi köze ehhez?
- Cinkelt kockákkal játszottak.
Néma csend telepedet köréjük.
- Ez tényleg fontos lett volna – mondta végül csendesen Caramon.