Az öt legnagyobb, legősibb ninja klán leszármazottai birtokolják azt az erőt, mellyel a világ felett korlátlan hatalmat gyakorolhatnak

Írta: Grimmjawfangirl5 és Moonlightkittypaw

Naruto:©Masashi Kishimoto

Az ötletet egy töri órai élmény alkotta meg...

Akatsuki + 5 iskolás lány Világuralom?

Az öt legnagyobb, legősibb ninja klán leszármazottai birtokolják azt az erőt, mellyel a világ felett korlátlan hatalmat gyakorolhatnak. Sok ember vágyik e hatalomra, de csak egy szervezetnek adatik meg, hogy megszerezze. Ekkor a történet elkezdődik.

P.O.V. Yumi

Az a nap is átlagosan indult, akárcsak a többi. Semmi olyan nem volt a napirendemben, ami szokatlan lett volna, és úgy tűnt, ez így is marad. Tévedtem.

Egy keddi nap volt. A barátnőimmel, Rékával, Domival és Anikóval jól elbolondoztunk, de aztán jött… a törióra. Előző hétről több oldalnyi anyag volt feladva és bevallom őszintén, én nem sokat tanultam, így a szünetet a füzet tanulmányozásával töltöttük, akárcsak a többiek.

Az egész úgy indult, mint más órák. Egy különbséggel: a levegő szikrázott a feszültségtől. Mindenki a tanárt szuggerálta, míg végül elhangzott az ítélet: László Eszter. A megmenekültek nagyot sóhajtottak, én pedig unaloműző tevékenységként elkezdtem a füzetembe rajzolgatni, és láttam, hogy Réka, vagyis Mieko is ugyanezt teszi. Mindketten animebolondok vagyunk és van egy kis animés „klubunk", ahol mindenkinek megvan a saját, japán neve.

Miközben épp szenvedtem a rajzommal, végigfutott a hátamon a hideg és tiszta libabőr lettem. Ilyen érzést még soha nem tapasztaltam, de olyan volt, mintha valaki figyelne. Egy gombóc formálódott a torkomban. Letettem a ceruzámat és megnyugtatásképp közelebb húzódtam az ablakhoz, hogy a friss levegő az arcomat érje. Ekkor vettem észre, és nem hittem a szememnek. Egy hullafehér arc, fekete hajjal keretezve közeledett felénk. Orochimaru feje bezúgott az ablakon és Mieko-t vette célba, de nem volt lehetősége a támadásra, mivel egy töriatlasz csapódott bele a képébe, az én hathatós segítségemmel. Először teljesen lefagytam, agyamban egy kérdés lebegett: „Ez most komolyan Orochimaru?"

Amikor azonban észrevettem, hogy felénk jön a másodperc töredéke alatt felkaptam az első, kezem ügyébe eső tárgyat.

Mikor megbizonyosodtam arról, hogy Orochimaru visszaszállt oda, ahonnan jött, becsaptam az ablakot. Épp ültem volna le, mikor észrevettem, hogy mindenki engem bámul. Kita, vagyis Domi szólalt meg először:

- Az… az az egyik szereplő volt… abból a meséből… igaz?

Nem tudtam mit felelni. A töritanár számonkérően nézett rám, és szinte tudtam, mit fog kérdezni: "Ismered azt a furcsa kinézetű férfit?"

Az Eszter még mindig az ablakot bámulta üveges szemmel. Tudtam, hogy ő biztosan felismerte Orochimarut. Mielőtt azonban bárki megszólalhatott volna, a csendet hangos kopogás törte meg. Az osztály egy emberként fordult az ablak felé, ahol a párkányon ott guggolt egy férfi. A szívem kihagyott egy ütemet. Vörös, kócos, rövid haj, mézbarna szemek… Nagyot nyeltem. Én tudtam, ki ez az ember. Teóriámat a köpenye is alátámasztotta: fekete alapon, fehér körvonalú, vörös felhők. Vagyis ő nem lehet más, mint… Akasuna no Sasori.

Sejtettem, hogy a mellettem ülő Mieko-nak is elállt a szava.

- Danna, ne szarakodj már annyit! – ordította valaki odakintről, amit egy robbanás követett. Sasori az ablak maradványaival együtt berepült a terembe, végigcsúszott az asztalon, leütve egyúttal a töritanárt, végül landolt a másik oldalon egy puffanás és egy hangos „AU" közepette.

Ekkor tört ki a pánik. Mindenki menekült volna kifelé, ezért egymáson is áttapostak, de nem mertek elmenni Sasori előtt, aki nehézkesen feltápászkodott és villogó tekintettel nézett az ablakban megjelenő szöszi akatsukisra.

-Deidara… - sziszegte – ezért még kinyírlak.

-Bocsi, Danna. – mentegetőzött Deidara.

-Erre most nincs időnk. – szólalt meg mögöttük egy mély hang. Itachi. Ekkor tűnt csak fel, hogy ott van még Hidan és Pein is. Hidan vállán egy ernyedt test himbálódzott. Elhűlve vettem tudomásul, hogy az Kumiko, a fogadott anyukám. Emellett két ájult alakot is láttam a lábainál, de őket nem ismertem fel elsőre. A bensőmet teljesen elárasztotta a düh és megindultam Hidan felé, Mieko-val együtt.

Nem sokáig jutottunk, mivel egy villanás, és Mieko-t felkente a falra Itachi. Én sem maradtam sokáig állva, ugyanis valaki elkapott és felkerültem a tanári asztalra, vízszintes testhelyzetben. Csak egy kicsit roppant meg a vállam, de az adrenalin miatt nem éreztem. Még a kisujjamat sem tudtam megmozdítani, olyan hirtelen történt minden. Egy kéz pihent a mellkasomon, nagyjából a kulcscsontom magasságában. Nem éreztem fenyegetőnek, hiszen nem fojtogatott, de elég jó helyen volt ahhoz, hogy visszanyomjon, ha ficánkolnék.

Egyszercsak a kéz gazdája, Sasori hajolt fölém. Teljesen belevesztem a világos, mézbarna szemeibe, és a külvilág zajait sem érzékeltem. Nem tudtam elfordítani a tekintetemet és a felsőmön keresztül is éreztem, hogy milyen meleg a tenyere.

Áhítatos csendben szemléltük egymást, én enyhén kiszolgáltatottan, ráadásul a helyzetünk is elég… khm, félreérthető volt. Egyszercsak egy hang törte meg a varázst:

- Most ráugrasz és megkeféled, vagy elvisszük? – hát persze, hogy Hidannak kellett valamit benyögnie. Én olyan vörös lettem, mint a főtt rák és még Sasori is elpirult, de azt csak én láttam. Hirtelen felegyenesedett, összehúzta a szemöldökét és lenézett rám.

- Elvisszük… egyelőre. – nem tudtam, hogy ez mit jelent, vagy minek kellünk mi neki, de hogy nekünk az nem fog tetszeni az tuti.

Egy vörös villanás vonta el a figyelmemet Sasori-ról, és volt szerencsém belenézni Itachi Mangekyou Sharingan-jába. Pillanatokon belül beburkolt a sötétség.

- Yumi! Yumi! – „Valaki szólongat. De ki? És merre van?"

- YUMI! – felpattant a szeme és nehezen, de sikerült fókuszálnom Mieko arcára. Pislogtam egyet-kettőt.

- Jól vagy? – kérdezte. – Már nagyon aggódtunk miattad.

- Kik? – ültem fel, és láttam, hogy ott van Sachiko, Reiko és Kumiko is. Elmosolyodtam, látva, hogy élnek és jól vannak.

- Veletek mi történt? – kérdeztem Sachiko-ékat.

- Hát… - kezdte Sachiko – ültünk az órán, egyszercsak berobbant az ablak és ott volt Itachi, meg Deidara.

- Teljesen lefagytunk, így persze nem tudtunk védekezni a Mangekyou ellen. – folytatta Reiko.

- És itt ébredtünk fel. – fejezte be Sachiko. – Pontosabban Mieko keltett fel minket.

- Engem is. – szólt közbe Kumiko.

- De hát… téged is a Mangekyou ütött ki, nem? – néztem kérdően barátnőmre.

- Nem. Nem fogott rajtam a Sharingan. Engem a tábla ütött ki.

- De hogyhogy nem fogott rajtad? – szólt közbe Reiko. – Az hogy lehet?

- sóhaj Könnyebbet, kettőt.

- És egyáltalán minek hoztak el minket? – töprengtem hangosan. – Mi hasznuk van abból, ha elrabolnak öt diáklányt?

- Ha megengeditek, elmagyaráznám. – szólalt meg hirtelen egy hang. Mindegyikőnk arra kapta a fejét. Most fogtam csak fel a környezetemet. Egy nagy „szobában" voltunk, rideg, párától nedves kőfalakkal körülvéve és az egyik falba bele volt mélyesztve egy nagy ajtó.

Az ajtóban ott állt Pein és mögötte a többi Akatsuki tag. Kisame jött be utolsónak és bezárta az ajtót.

Pein észrevette, hogy a kijáratot bámulom, és kárörvendően elmosolyodott.

- Ne is álmodj róla. Felesleges. Innen nem juttok ki az engedélyem nélkül.

Nos, úgy hallottam, kíváncsiak vagytok, hogy miért is hoztunk ide benneteket. Ezt is el fogom mondani. De először is… szeretnék egy-két dolgot megtudni. Arról, hogy mennyire is vagytok tisztában a helyzettel. Hidan! Hozd… - Kumiko-ra mutatott – mondjuk őt.

- B meg, már megint engem ugráltat. – mormogott Hidan. Pein elengedte a füle mellett a megjegyzést. A fehér hajú halhatatlan felrántotta ültéből Kumiko-t és Pein felé lökte, aminek az lett az eredménye, hogy fogadott anyukám majdnem elesett.

- Egy kicsit óvatosabban nem lehetne?! – förmedt rá Hidanra, aki kifejezéstelen arccal fogta le a karjait, és Pein felé fordította. Mint egy hivatásos börtönőr.

- Nem.

- Nos, hogy hívnak? – kezdett bele a vezér.

- Fujiwara Kumiko. De mi ez az e… - nem tudta folytatni, mivel Hidan befogta a száját. Nekem ökölbeszorult a kezem, ennek láttán. Ez Pein figyelmét sem kerülte el.

- Úgy látom, jobb, ha rajtatok tartjuk a szemünket. – intett a fejével, mire mindegyikőnk mögé odaállt egy-egy akatsuki-s, nehogy bármivel is próbálkozzunk.

- Rendben, akkor folytassuk. – fordult ismét Kumiko felé Pein. – Tudsz arról, hogy kik vagyunk?

- Honnan kéne tudnom? – „Értem, szóval játsszuk el a boldog tudatlant."

- Hmm… Nem erre a válaszra számítottam. Meg voltam róla győződve, hogy mind az öten tudjátok a választ. – nézett ránk. Nem bírtam ezt a feszültséget.

- Na jó, és ha tudjuk, hogy ti vagytok az Akatsuki, akkor mi van?? – tört ki belőlem. Kaptam is Kumiko-tól egy rendreutasító pillantást. De úgy tűnt, hogy Pein pontosan ezt várta.

- Mennyit tudsz a chakráról? – szegezte barátnőmnek az újabb kérdést.

- Nem sokat. – a narancssárgás hajú vezér összehúzta a szemöldökét.

- Úgy látszik, nincs más választásom, mint elmagyarázni.

A chakra a testi és a szellemi energiából keletkezik. A megfelelő chakrairányítás az alapja a helye jutsuhasználatnak. A chakra… - hogy ezek után a magyarázat hogyan folytatódott, halvány lila segédfogalmam sincs, az agyam feladta a küzdelmet, hogy megjegyezze.

- Szóval, ez lenne a chakra rövid magyarázata. És most… hadd kérdezzek még valamit. Tisztában vagy vele, hogy neked van-e chakrád?

- Most mire akar kilyukadni? Honnan tudjam, hogy van-e? Mi vagyok én? Ninja?

- Rendben. Ennyi elég is lesz. Leülhetsz. Most pedig… Sasori, őt. – megfagyott a vér az ereimben. Most nekem kell Pein elé állnom? Öt méterről is elég félelmetes, hát még félről! Azonban nem volt sok választásom, mivel a mögöttem álló Sasori kényszerített, hogy menjek és mikor megálltam a vezér előtt, követte Hidan példáját, és lefogta a karom.

- Mi a neved?

- Ku- Kurokawa Yumi. – egy kicsit dadogtam. Kihozta belőlem a Rin'negan látványa.

- Tőled is megkérdezem, mennyit tudsz a chakráról?

- A nagy semmit. – „Rohadj meg!"

- Rendben, akkor elmagyarázom. A chakra a…

- Most megint végig akarod mondani az egészet? Semmi újat nem fogsz tőlünk hallani, kivéve a nevün… - Sasori befogta a számat, és nem hagyta befejezni a mondatot.

- Hagyd, Sasori. – szólt Pein, összehúzott szemmel. – Engedd el.

Akkor kedves hölgyek, megtudhatnám a nevüket? Látom már, hogy így semmire sem jutunk.

- Asukai Mieko.

- Horiuchi Sachiko.

- Kuroda Reiko.

- Nagyszerű. Most pedig elmondanám az itttartózkodásotok okát.

Nem olyan régen, a birtokunkba került egy kifejezetten értékes információkat tartalmazó tekercs. Sajnos ezt a tekercset később a konohai ninjáknak is sikerült elolvasniuk, így nem mi vagyunk az egyetlenek, akik ismerik a tekercs tartalmát.

Ebbe a tekercsbe egy ősrégi jóslat volt lejegyezve, mely öt bizonyos ninjáról szól. Pontosabban az öt legnagyobb ninja klán leszármazottairól, akiknek olyan erő van a birtokukban, mellyel uralmuk alá hajthatják az egész világot.

- És hogy jövünk mi a képbe? – szakította félbe Reiko. – Csak nem azt akarod mondani, hogy…

- De, pontosan. Ti öten vagytok azok, akiknek a segítségével uralhatjuk a világot.

- Ez nagyon izgalmas, meg érdekes… - mondtam – de szerintem tévedtek. Mi nem vagyunk ninják. Arról se tudok, hogy egy ninja klánból származnék. Honnan veszed, hogy pont mi vagyunk az az öt?

- Ti voltatok ott, abban a világban az egyetlenek, akiknek chakra áramlott a testében.

- Biztos. Én akkor sem hiszem.

- Azon pedig, hogy nem vagytok ninják, könnyen segíthetünk. Ki fogunk titeket képezni.

- Egyébként, visszatérve a tekercshez… az miért fontos, hogy a konohai ninják is olvasták? – szólt közbe Kumiko.

- Természetesen azét, mert ők is megpróbáltak volna titeket megszerezni, ha mi nem érünk oda időben.

- És miből gondolod, hogy együtt fogunk veletek működni? – kérdezte Sachiko.

- Két választásotok van: vagy együttműködtök, vagy meghaltok.

- De… - jutott eszembe – mi vagyunk azok, akik segíthetnek neked megszerezni az egész világot. Így ha nem is működünk együtt, te akkor se ölsz meg minket.

- Ne dédelgess hiú reményeket. Ha ellenálltok, nem lesztek többé használhatók, vagyis nem lesz szükség rátok. – nagyot nyeltem. Ebben igaza volt. Azt hittem, szembefordíthatom a saját szavaival, de rossz emberrel kezdtem.

- Emellett van még egy okunk arra, hogy miért vagytok itt. – Mind az öten felnéztünk rá. A földön ültünk és kényelmetlenül hátra kellett feszíteni a nyakunkat. – Szeretnénk biztosítani az Akatsuki második generációját, ha minket véletlenül megölnének.

Több másodpercbe beletelt, míg megértettem szavainak a lényegét.

- NA, AZT MÁR NEM!! – pattantam fel.

- NEM VAGYUNK TENYÉSZLOVAK!! – kiabált Mieko.

- NE IS ÁLMODJATOK RÓLA!! – kelt ki magából az egyébként általában nyugodt Kumiko.

- Muszáj ordítanotok? – kérdezte még mindig higgadtan Pein. Úgy tűnt, számított erre a reakcióra és fel is készült rá.

- Akkor sem tehetitek ezt velünk! – vettem lejjebb a hangerőt.

- Jelen pillanatban bármit megtehetünk veletek. – na, ez hatott. Rögtön lenyugodtunk, és próbáltunk nem Pein-re nézni. – Így mindjárt más. Azt hiszem, jobb, ha ezt a témát egy ideig nem bolygatjuk, nem igaz, hölgyek? – feszült csönd. – Térjünk át a kiképzésetekre. – nagyot sóhajtottam. – Mind az öten két Akatsuki taggal lesztek együtt, ők fognak megtanítani benneteket először az alapokra, majd arra, amit jónak gondolnak. Nem szeretném, ha bármelyikőtök is megpróbálna elszökni. Mindjárt megkapjátok a szükséges felszerelést, de előbb elmondom, hogy ki kivel lesz.

Kumiko-san lesz Hidannal és Kakuzu-val, (B meg, miért pont én?!) Mieko-san Itachi-val és Kisame-val, (Hn.) Sachiko-san Zetsu-val és Tobival, (Miért versz istenem, miért??/ De jó! .) Yumi-san Deidara-val és Sasori-val, Reiko-san pedig velem és Konannal. Most pedig megkapjátok a szükséges dolgokat. – azzal sarkonfordult és elviharzott. Zetsu és Tobi odaadtak nekünk egy-egy hátizsákot. Nyúltam az egyikért, de hirtelen fájdalom nyilallt a bal vállamba, valószínűleg az asztallal való találkozás eredményeként. Egyre jobban lüktetett és felszisszentem. A barátnőim aggódva néztek rám.

- Yumi, jól vagy? – kérdezte Mieko.

- Persze, csak kiugrott a vállam. – szűrtem a fogam között a szavakat. Hirtelen egy kezet éreztem a vállamon. Hátrafordultam és megláttam Sasori-t.

- Fáj? – kérdezte kifejezéstelen arccal.

- Nem, szórakozásból csinálom, hát persze, hogy fáj!

- Ne mozdulj.

- Mié… ÁÁÁ!! – pillanatok alatt a csuklómnál fogva visszarántotta a csontot eredeti helyzetébe.

- Miért csináltad? – kérdeztem, mikor képes voltam beszélni.

- Nincs szükségünk se sérültekre, se nyafogókra. – mondta, majd a többiekkel együtt elhagyta a szobát és hallottuk, ahogy kattan a zár.

- Kedves. – szólalt meg Kumiko, én pedig elnevettem magam és a többiek velem nevettek. Igazából sírni volt kedvem. Elrabolt egy csapat elmebeteg, fel akarnak használni, kényszeríteni akarnak, hogy gyereket szüljek és még csak azt sem tudom, hogy fogom-e még látni valaha is a szüleimet. Közel voltam ahhoz, hogy elbőgjem magam.

Hogy ne gondolkodjak ezen, inkább belenéztem a hátizsákba, amit kaptunk. Egyszerű ninja ruha, cipő, kunai- illetve shurikentartó. Semmi extra. Levetkőztem és a régi ruháimat belegyömöszöltem a zsákba és felvettem az újakat. Legnagyobb meglepetésemre tökéletesen illett rám.

- A ti méreteteket is eltalálták? – néztem körbe.

- Aha, pont jó. – válaszolt egy elég mérges Mieko.

- Mi a baj? – kérdeztem, látva az arcát.

- Mi a baj? Mi a baj!? Az, hogy azzal a nyamvadék Uchihával vagyok egy csapatban!! Az!!

- Nyugi. – szólt közbe Kumiko. – Nézd a jó oldalát: mire vége ennek a kiképzésnek, profi genjutsu használó leszel.

- Az… - Mieko mondatát az ajtó nyílása szakította félbe. Az ajtóban Konan állt.

- Ideje indulnunk. – kénytelen-kelletlen követtük és hirtelen egy óriási barlangban találtuk magunkat, aminek bejáratát egy óriási szikla torlaszolta el. Kedves akatsuki-saink ott álltak előtte.

Itachi formált egy kézjelet, mire a szikla megmoccant és elindult felfelé, terebélyes bejáratot képezve.

Mindannyian kiléptünk a szabadba és a banda öt csoportra oszlott. Olyan gyorsan indultak el, hogy még elköszönni sem volt időnk egymástól, mert tudtuk, hogy nem fognak ránk várni.

Futólépésben igyekeztem a két művész után, de hátra-hátrapillantottam a barátnőimre és nem tudtam, mikor látom őket legközelebb. Ha lesz legközelebb.