A legkisebb
A reggeli nap sárgán világította meg a házat. A szoba ablakán a nap csak egy vékony csíkban sütött be,de ez is elég volt ahhoz, hogy megvilágítsa a helyiséget. Három alakot lehetett kivenni az ágyakban. A legnagyobb a saját ágyában feküdt, a másik kettő egy jóval nagyobb közösben. Az egyik a takarót félig a fejére húzta,csak a barna haját lehetett látni. Mellette a másik kezében görcsösen szorította maciját,a kis orrán keresztül halkan szuszogott. Hétköznapokon anyjuk már rég felkeltette volna őket,de most aludhattak. Szombat reggel volt.
A legidősebb fiú feje megmozdult és lassan kinyitotta a szemét. Egy ideig csak álmosan bámulta a plafont, majd hirtelen felült és a szekrényen álló órára nézett. Pár perce múlt hét óra.
-Malcolm,Malcolm. -mondta és meglökte a közelebbi testvére vállát.
-Mi?Mi van már?-motyogta és lehúzta a fejéről a takarót.
A másik válaszul az órára egy pillanat alatt éberré vált.
-Késtünk. A fenébe .Na mindegy, anyuék még biztos alszanak. -mondta Malcolm miközben mindketten kimásztak az ágyból. Eleve utcai ruhát viseltek, ezzel már nem kellett pocsékolniuk az időt.
-A biciklik?A csomagok?-kérdezte miközben felhúzta a cipőjét.
-Nyugi,minden elő van készítve. -válaszolta Reese arcán ravasz mosollyal.
-Oké,akkor mehetünk!Vigyázz,Deweyt nehogy felébreszd. - Kinyitották az ajtót, és átsettenkedtek a nappalin ki az udvarra.
Dewey ajtó nyitódásra ébredt. Megdörzsölte a szemét és az oldalára fordult.
-Biztos anyuék. -gondolta,de meglátta a két üres fekhelyet. Felpattant és az ajtóhoz ment, kihajolt és meglátta a nyitott hátsóajtót és halk beszélgetést hallott. Hangtalanul átfutott a nappalin az udvarra.
Malcolm és Reese épp két terjedelmes hátizsákot vett a hátára.
-Mit csináltok?-kérdezte Dewey. A két fiú összerezzent, csak most vették észre kisöcséjüket.
-Dewey azonnal húzz vissza aludni!-szólt rá fojtott hangon Reese.
-Nem. Várjatok meg! -mondta.
-Maradj már csöndben,felébreszted anyut. -szólalt meg Malcolm. De Deweyt ez teljesen hidegen hagyta.
-Én is menni akarok!-kiáltotta.
-Nem! Kis pisis vagy!Fogd már fel végre, hogy utálunk!Tűnj innen! -mondta türelmét vesztve Malcolm.
-Mi ez a hangzavar?-hangzott egy női hang belülről.
Malcolm és Reese ijedten felnéztek. Reese feje elvörösödött, ököllel arcon ütötte és fellökte Deweyt aki a betonra zuhant. Ezután biciklire pattantak és mikor anyjuk kiért már csak azt láthatta, hogy befordulnak a sarkon.
Deweynak könny szökött a szemébe és sírni kezdett,orrából ömlött a vér.
-Dewey!-kiáltott Lois és odarohant hozzá. Felemelte a földről bekísérte a konyhába és leültette.
-Hal!Hal gyere gyorsan! -elővett egy zsebkendőt és odaadta a kisfiúnak. -Nincs semmi baj,tartsad. -próbálta nyugtatni.
-Mi történt?Mi az?-kérdezte Hal mikor bejött a konyhába. -Úristen!-rohant oda a fiához.
-Reeseék…megütöttek.-szipogta.
-Semmi baj,semmi baj. -simogatta meg a fejét.
Pár perc múlva elállt az orrvérzése de Dewey tovább szipogott. Anyja elé tett egy tál gabonapelyhet.
-Egyél,ez a kedvenced.
Dewey a pizsamája ujjába törölte az orrát és lassan enni kezdett.
-Hova mentek Reesék? -kérdezte az anyja.
-Nem tudom. -vonta meg a vállát.
-Hát remélem,hogy nem messzire mert mikor visszajönnek, akkor lesz okuk…
-Drágám! Nyugodj meg,van még időnk kitalálni valami megfelelő büntetést. Csak ne siessük el a dolgot.
Dewey befejezte a reggelijét, felállt, leült a kanapéra, bekapcsolta a TV-t és csöndben nézte a Spongyabobot.
A két szülő a konyhából nézte.
-Hal,beszélj vele.Délelőtt be kell mennem dolgozni nem tudok itthon vigyázni rá.-szólt Lois.
-Nem tudnál kivenni egy szabadnapot?-ráncolta a homlokát.
-Menj már oda. -szólt rá a felesége.
-Jól van na,megyek,megyek.
Odament és leült fia a kanapéra.
-Spongyabobot nézel. Ezt szereted nem?-kérdezte.
-Aha.-Dewey bólintott és továbbra is mereven bámulta képernyőt.
Apja vállára tette a kezét és rámosolygott.
-Ne szomorkodj már!
-Elegem van Reeseből és Malcolmból!-mondta dühösen. -Folyamatosan csak piszkálnak és megvernek,két idióta.
-Ne foglalkozz velük.-legyintett Hal.
-De apu, mindig eltörik minden játékomat. A múltkor is széttépték a plüssállatomat és berakták a takaróm alá. Aztán kiröhögnek amikor sírok. Hogy lehet ezzel nem foglalkozni?
Mindkét szülő jól emlékezett erre az egyik kedvenc játéka volt,este órákon át sírt, mire sikerült rávenniük, hogy elaludjon. Persze utána Reese és Malcolm megkapta a büntetést,de hát ez nem sokat számított.
-Tudod mit!Amúgy is el kellene mennem a barkácsboltba. Nem jössz velem. Társasággal mindig viccesebb.
-Hát. Nem is tudom. -habozott Dewey.
-Lehet, hogy útközben még megállunk egy-két helyen. Mondjuk a fagyizóban. -tette hozzá.
-Oké menjünk.-állt fel gyorsan Dewey.
-Remek!Menj öltözz át!-nevetett.
-Kész vagyok!-jött ki a szobájukból Dewey.-Mehetünk.
-Gyere!
Beült a hátsó ülésre,Hal bekötötte őt,majd maga is beszállt, elindította a motort és a kocsi kigördült az úttestre. Dewey az ablakhoz nyomta az arcát és így nézte ahogy eltávolodik mögöttük a házuk.
Boldogan üldögélt és figyelte ahogy elsuhannak mellettük a házak, a fák, a gyalogosok. Nem érdekelte se Malcolm,se Reese. Most csak azon járt az esze, hogy milyen fagylaltot kérjen.
Az autó lassított ahogy megálltak egy kereszteződésnél. Hal halkan dúdolt magában és ujjaival dobolt a kormányon, miközben várta, hogy a lámpa zöldre váltson. Hirtelen motorzúgást hallott mögülük,majd a fékek csikorgását. Felnézett a visszapillantó tükörbe, egy száguldó sötétkék kocsit látott maguk mögött. De mielőtt észbe kaphatott volna, amaz teljes sebességgel az autó hátuljába csapódott.
