Drága ár
Írta: Mariko
Kikötés: A Kuroshitsuji Toboso Yana tulajdona, pedig Sebastiant igazán nekem adhatná.
A termet a padlótól a mennyezetig vér és halottak borították. Sebastian Michaels mindig kifogástalanul teljesítette a feladatát, legyen szó akár takarításról vagy tömeggyilkosságról, bár az utóbbit jobban szerette.
Egy elegáns mozdulattal elhajította a kezében tartott piszkavasat, amit ezidáig rendeltetésétől eltérően használt, és lassú léptekkel elindult a helység hátsó végében álló ketrechez.
– Az Úrfinak valahogy mindig sikerül efféle helyzetekbe keverednie – mosolyodott el. Lehajolt a kalitka előtt, hogy tekintette egy magasságba kerüljön a bent kuporgó alakéval.
Az ifjú Phantomhive ilyenkor általában a dühtől és félelemtől felindultan szokta utasítani, hogy szabadítsa ki, most azonban nem reagált. Térdét álláig felhúzva, összekucorogva ült a sarokban és üres tekintettel bámult maga elé. A ruhái véresek voltak és koszosak, az ajka pedig fel volt dagadva. Valami nagyon csúnyát tehettek vele, de Sebastian nem bánta, tetszett neki így a fiú. Az első találkozásukra emlékeztette, ahogy felkoncolva feküdt a kőoltáron, gyönyörű látvány volt. Most majdnem ugyanolyan szépen festett.
Minden erőfeszítés nélkül letépte a ketrec ajtaját és a terem közepére hajította. Ahogy szabaddá vált a kijárat, az eddig mozdulatlan fiú megelevenedett és belekapaszkodott Sebastian karjába.
– Kérlek, vigyél haza... – a hangja rekedt volt, talán a sírástól.
A komornyik óvatosan végigsimított ura haján, az selymes volt és lágy, sokkal lágyabb, mint a macska bundája. Megengedett magának egy kis mosolyt. Még sose látta ilyen elesettnek és gyengének Phantomhive ifjú grófját. Most pont úgy viselkedett, mint ami valójában volt, egy kisfiú. Pár percig még ülve maradt, hogy maradéktalanul kiélvezhesse a helyzetet.
– Menjünk haza! – jelentette ki végül. Az ölébe vette az úrfit és felállt, a fiú vékony karjai ösztönösen rákulcsolódtak a nyakára és fejét a vállára hajtotta.
– Ígérd meg, hogy mindig megvédesz! – Ciel hangjába kezdett visszatérni szokásos határozottsága.
– Már párszor megígértem, de ha az Úrfi úgy kívánja még egyszer megtehetem – felelte Sebastian. – Maga mellet maradok mindvégig, egészen a halála percéig és megvédem bármitől, ami veszélyezteti.
Az ifjú Phantomhive megnyugodott, még akkor is, ha jól tudta Sebastian sokkal rosszabb, mint bármi veszély, ami fenyegetheti, és egy napon drága árat kell fizetnie neki.
Vége