Supernatural - A kezdetek
- A szokásosat?
- Igen, kösz.
- Korán van még a whiskyhez.
- Jobban forog tőle az agyam.
- Baj van? – kérdezte tőle a csapos, miközben kitöltötte az italt.
- Semmi konkrét – hajtotta fel egy szuszra. Elgondolkodva forgatta kezei között az üres poharat. Gyűrűsujján vastag ezüstgyűrűt viselt.
- Újratöltsem?
- Ja. Felváltasz nekem egy dollárt a telefonhoz? Kösz. – A második italt magához vette, és elindult a báron át.
- Dean? – az idősebbik Winchester fiú hátrafordult neve hallatán. – B-berta?
- Majdnem. Becca – nézett rá a hosszú barna hajú lány.
- Mit csinálsz itt?
- Téged kereslek.
- Ó, tényleg? – futtatta végig tekintetét a helyiségen. – Mire fel ez a nagy érdeklődés irántam?
- Talán észrevetted, hogy kicsit meghíztam, mióta utoljára volt szerencsénk egymáshoz.
- Csak a jó oldalát nézem – fixírozta a dekoltázsát.
- Dean, te tuskó, terhes vagyok.
- Gratulálok! – hörpintette ki whiskyjét. – Kérsz egy málnaszörpöt? Én állom.
- Te vagy az apa – szólalt meg élesen.
- Hogy én… mi? – nézett rá dúlt tekintettel. – Kéne még egy ilyen! – mutatta fel poharát a pult a felé. A hangja érdekesen kibicsaklott. – És ez… és ez… ez biztos?
- Szűz voltam, és azóta nem voltam senkivel.
- De hát én… mi… te azt mondtad – markolta meg a biliárdasztal szélét.
- Na mi van, hová lett a híres beszélőkéd? Nos, ugyan nem érdemled meg, de figyelmeztetlek, hogy apám úton van feléd, és elégtételt kíván venni rajtad.
- Az apád… még mindig az a behemót favágó?
- Sajnos.
- Azt a rohadt – hajtotta fel a megérkező nedűt. – Most mi lesz?
- Lépj olajra.
- Úgy értem… veletek – tett egy tétova mozdulatot Becca hasa felé.
- Teljesítetted a rád eső részt. Ha megint erre jársz, láthatod a kölyködet.
- Nézd, ha bármiben…
- Dean! – dördült egy hang a bejárat felől.
- Hoppá – mondta Becca.
- Bassza meg – így Dean.
- Apa, figyelj… - indult el a kétméternyi ős felé a lány.
- Ez nem a te dolgod! – tolta félre finoman. Két lépéssel a fiú mellett termett, és megmarkolta imádott bőrkabátja nyakát. – Dean… - morajlott.
- Nézd, Joe, én igazán…
- Mondd meg Garynek, hogy ha a kezem közé kerül, kitekerem a nyakát!
- Gary… ki az a Gary?
- Hát Gary haverod! Aki megbecstelenítette az én kislányomat! – szökött könny a szemébe.
- Ja! A Gary! A mocsok! Már emlékszem rá! – összehúzott szemű pillantást vetett a jól mulató Beccára. – Mindenképp átadom neki az üzeneted.
- Helyes! – engedte el a nyakát, és a pult felé vetődött.
- Asszony! Hogy tehetted?! – dühöngött.
- Megérdemelted, nem? Úgy volt, hogy felhívsz, erre eltűntél a városból! Ezután vigasztalódtam Garyvel. Szóval ez az egész valahol a te hibád! – böködte a mellkasát.
- Persze, az én hibám, hogy…
- Hogy micsoda?
- Hogy szeretsz… szórakozni.
- Te csak fogd be! Ki tudja, hány zöld szemű, cinkelős kisfiú rohangál az országban? Amerre jársz, gyereket csinálsz!
- Hé, hé! Én nem csak mondom, én tényleg védekezem.
- Nyilvánvalóan könnyű kijátszani a védekezőrendszered, különben nem hitted volna el, hogy a te gyereked.
- És hová lett Gary? – kérdezte csúfondárosan.
- Ő most… - jött zavarba -, éppen dolgozik.
- Mit?
- Hát… kamionozik.
- Melyik cégnél?
- Oké, lelépett, most boldog vagy?!
- Nem értem, miért tette ezt. Olyan könnyű természet vagy.
- Ne dumálj, különben bevallom apának, hogy te csináltál fel.
- Nem fogja elhinni.
- Nem-e?
- Nem, mert tudja, hogy szentéletű ember vagyok.
- Na húzzál innen el.
----
- Hé! – kapta el a fejét.
- Jó, bocs, bocs! Nem húzom meg többé.
- Ígéred?
- Cserkész becsszó.
- Na jó – helyezkedett el megint.
- Úgy szeretem a hajad – szagolt bele.
- Na – nevette el magát -, engem már nem is?
- Te csak az elengedhetetlen velejárója vagy. Hogyan néznék ki egy sétáló hajtömeggel?
És egy sétáló haj?!
- De Én hogy néznék ki mellette?!
- A haj tudja ezt? – fordult oldalt, és az ölébe kapta a lányt.
- Akár – nevetett rá szerelmesen.
- És ezt? – csókolta meg.
- Erősen kétlem.
- Én is – bólogatott, és ismét megcsókolta.
- Akkor megyünk holnap a buliba? – kérdezte később. – Megígérted! – tette hozzá, Sam csodálkozó arcát látva.
- Én? Ilyet ígértem? Hát bolond vagyok én?
- Úgy tűnik – merült el újra a ruhásszekrényben Jessica.
----
Másnap arra ébredt, hogy a szemébe süt a Nap. Türelmetlenül a másik oldalára dobta magát, és megpróbált visszaaludni, de már nem sikerült. Az óra 9:12-t mutatott. Kikászálódott, és az ablakhoz lépett. Tekintetével végigpásztázta a környéket. Egy idősebb nő sétáltatott egy vadászgörényt… - Egy vadászgörényt?! – orrát az ablakhoz nyomva röhögött. – Ne már, csajszi! Inkább vegyél magadnak egy – sajnos az úton elrobogott egy kamion, így nem tudjuk meg, mit ajánlott. Kikocogott a fürdőbe, megfürdött, elégedett képpel megborotválkozott, majd felöltözött, és elsétált a sarkon lévő bisztróba.
- Szia kicsikém. Jó éjszakád volt? – simogatta meg a parkolóban álló fekete autó karosszériáját. – Mit bámulsz? – förmedt rá egy arra járó kisfiúra.
- Az autóhoz beszéltél.
- Nem, dehogy.
- Hallottam.
- Tönkrement a füled az olvasásban – lódított egyet rajta.
Reggeli után (két kávé, kolbászos rántotta) elolvasta az újságot. Furcsaságok után kutatott, de semmi nem keltette fel az érdeklődését. – Már egy hete semmi… - gondolkodott el. – Apáról sincs hír. – felhősödött el a homloka. – Talán mégis fel kellene hívnom – mondta ki hangosan, már az utcán sétálva.
- Magadban beszélsz? – érdeklődött az iménti kiskölyök.
- Húzzál már innen! – kapta fejéhez a kezét, és a hajába túrt. – Ne kövess!
A motelszobába érve ellenőrizte, hogy minden ugyanúgy van-e, ahogy hagyta. Miután látta, hogy nem, odébb rugdalta a küszöbön fekvő takarítónő kivéreztetett hulláját, és letelepedett az asztalhoz, majd tárcsázott.
- Bobby?
- Dean, kölyök! Apádról valami hír?
- Épp ezt akartam én is kérdezni.
- Beszéltem egy ottani vadásszal, de napok óta színét se látta.
- Mi a fene történhetett?
- Nem tudom. Te – szólalt meg némi hallgatás után -, próbáltad már…
- Hívtam, nem válaszolt. Másik életet választott. Nem akarom belevonni.
- Úgy tűnik, kénytelen leszel. Én nem tudok most odamenni veled.
- Egyedül is odatalálok! – fortyant fel.
- Tudom, hogyne tudnám! De mégiscsak az apátok! – felelte ingerülten.
- Jól van, jól van. Még gondolkodom rajta. – talpával finoman gyúrogatta a takarítónő puha csípőjét.
- Csak nehogy túl késő legyen.
----
Sam az éjszaka közepén halk neszre ébredt fel. Szíve a torkában dobogott, miközben a nappali felé óvakodott. Babonából megpróbált a hóna alá köpni – ezt minden fontosabb vizsgája előtt megtette. A hónalja száraz maradt, a vizsgái viszont rendre ötössel zárultak. Talán mert a seggét is széttanulta. Sam rájött az összefüggésre; a gimnázium második osztálya óta minden dolgozat előtt elvonult a mosdóba köpködni. Ekkor kapott szárnyra az a – teljesen alaptalan – pletyka, hogy másmilyen szükségleteit elégíti ki ilyenkor, mint amire a helyiség rendszeresítve van. Szerencsére nem tartózkodott eleget abban a közoktatási intézményben, hogy fülébe jusson a szóbeszéd. Mindenesetre egy meglehetősen kemény, 4 dolgozattal fűszerezett napra tisztán emlékezett azóta is: a sokat látott 15 éves kamaszfiúk elismeréssel néztek rá, mikor visszatért a 4. dolgozat előtti szerencsehozásból.
És aznap csattant el az első csók is! – Ahh, Mary-Elizabeth… - merengett el. Az utcáról besütő lámpa fénye megremegett kidolgozott hasizmán, és halk sikkantásokat hallatott. (Sam még mindig nem vette vissza a pólóját a szerencseköpködések után – thank God.) – Felmentése volt tesiből, de a nyelve nem volt lomha! – csettintett halkan. A hang hatására visszatért a jelenbe. Felkapta a pólóját – a lámpafény zokogásban tört ki -, és ideges tekintettel vizslatta a szobát. Végre meglátta a hangforrást: fél fejjel alacsonyabbnak tippelte magánál, és kevésbé vonzónak.
- Biztosan a számítógépekhez sem ért, és olvasni sem szeret! Gondolom van egy régi kocsija, talán még az apjától, és azt bütyköli folyton. Idióta. Na meg a nőket hajtja. Azt én nem szeretem – húzta ki magát, minek következtében némi vakolat hullott a vállaira. – Redvás hobbitlyuk! – szidta magában otthonát. – Nem bírom a nőzéssel járó stresszt. Még jó, hogy itt van nekem Jess – melegedett meg a szíve körül. – Meg is kérem a kezét nemsokára. Mondjuk… ha jól sikerül a meghallgatás hétfőn. Azután.
A behatoló halk kurvaanyázásba fogott, köszönhetően a combja és az asztal sarkának összepuszilkodásának. Sam végre magához tért, és cselekvésre határozta el magát. Idegesen végigsimított a haján, leköpte az állát, és elüvöltötte magát ímigyen: - Maradj, ahol vagy, kisköcsög! – erre rávetette magát, és a padlóra zuhantak. Odaverte a csípőjét, a jogtalanul ott-tartókodó pedig a frissen lezúzott combját, úgyhogy mindketten hangos káromkodásra fakadtak: - SON OF A BITCH!!
Ezt mondták. Mind a ketten. Egyszerre. Eskü.
Sam kisagyában kezdett világosság gyúlni. Ezt a lámpafény már végképp mindennek a tetejének vélte, és halk pukkanással eldurrant a feje. A most már feketelyukra hajazó szobát Sam reszkető hangja töltötte be: - Te vagy az… Jézus Krisztus?
- Istenem, nem, te nagyon hülye – csattant a felelet. – Én vagyok az, Dean.
- Dean?
- Dean.
- Dean??
- Na most már elég legyen.
- Ó, testvérem! – borult a nyakába.
- Miért ölelgeted a kaktuszt? – kérdezte csodálkozva Jess, miután felgyújtotta a lámpát. A kezében tartott kétlövetűt most a falnak támasztotta.
- Azt hittem csak nem borotválkozott ezt a strici – sziszegte. – Anyám, hogy fog ez holnap fájni! – pityeredett el.
- Biztos, hogy ő a testvérem? – fordult a lányhoz Dean. – Te kevesebbet sírsz. Egyébként Dean vagyok, szia. Na, mi a helyzet? – mérte végig.
- Húzzál a picsába.
- Oké – fordult megszeppenve öccséhez, hogy segítsen végre neki. – Beszélnünk kell – súgta a fülébe, miközben lecuppantotta a kaktuszról. Sam nyakán az erek érdekesen kidagadtak.
- Nem hallottam, mit mondtál, te fasz?! Bocs, hogy káromkodom, de éppen az összes pórusomból egyszerre távolítottak el ilyen kis szúrós micsákat - kóválygott a feje. – Maj' megnézem a neten, most nem jut eszembe, miafaszom a neve.
- Kaktusz? – érdeklődött az ajtóból Jess.
- Ja, ja, igazad lehet – bólogatott kábán.
- Azt mondtam, beszélnünk kell – szűrte a fogai között a szót Dean.
- Beszélj te a jó édes – tüsszögött a mondat végén Jess.
- Na, na, na – kérte ki magának Dean. – Hol a kezed?
- Szeretnéd, hogy ott legyen – mondta fejét felszegve a lány.
- Dean, öcsém – sírta el magát most már komolyan Sam, és a nyakába kapaszkodott -, teljesen leamortizáltál, és most a nőmre is ráhajtottál! Mit képzelsz magadról, mondd? Ezért a Pokolra fogsz jutni, az biztos. És bele fogsz keverni minket azoknak a kurva angyaloknak meg a démonoknak a háborújába, ahogy az a szar szemét Dan Brown könyvének címében megírta, rohadjon meg ott, ahol van.
- Te tanítottad ilyen csúnya beszédre? – nézett szigorúan Jessicára.
- Angyalok és démonok? – kérdezett vissza.
- Bebasz… vágta a fejét, mikor földet értünk – nyugtatta meg.
- Nem is vágtam be – ellenkezett Sam.
- Apa eltűnt. El kell jönnöd velem. Érted, te kis hülye? És nem vezetheted az autót – hajolt a füléhez, és tagoltan beszélt.
- Jó, megyek – állt fel. Kicsit megszédült, de szerencsére olyan magas volt, hogy nem tudott hosszában végigvágódni a padlón, így csak arccal a szemközti falnak csapódott, és végigfolyt rajta. Végül a felsőteste a falon maradt, a lábai pedig kinyújtva a földön hevertek. Jessica elképedt arccal nézett szerelmére; Dean a fél karját odaadta volna egy fényképezőgépért.
- Azt hiszem ráérünk reggel indulni – karolta derékon a lányt, és kifelé menet leoltotta a villanyt.