Előszó:
Történetem a Dragon Ball Z jövőbeli idővonalán játszódik fontos alternatív eseményekkel kiegészítve, amik nagyban befolyásolják ezen világ sorsának az alakulását. Képzeljünk el közösen egy olyan alternatív idősíkot, ahol ugyan Son Goku meghalt a szívbetegségében, és az Androidok is felbukkantak hatalmas pusztítást maguk mögött hagyva, ugyanakkor nem marad minden veszve, és Future Trunks túléléséhez nem lesz szükséges az időgéppel való visszautazás a múltba. Még mielőtt azonban belevágnék, vessünk egy pillantást a Dragon Ball hivatalos idővonalára, csakhogy minden olvasó teljes mértékben képben legyen (forrás: Dragon Ball Wikia):
Év 766 - Future Trunks megszületik
Év 766, November - December: Future Goku meghal a szívbetegségében.
Év 767, Május 12. - Future Android 17 és Future Android 18 megjelenik és Future Gohan-on kívül mindenkit megölnek a Z-Harcosok közül.
Ebben az utolsó pontban következik be változás nálam, aminek köszönhetően egy teljesen új történet keletkezik, megváltoztatva az idővonalat. Igyekszem ezt a történetet egészen a jelenig megírni, és akár még tovább is, amennyiben lesz rá érdeklődés. Ötleteim vannak bőven, és minden jelenlegi arcra körvonalazódott már bennem egy alternatív történet. Bár a karaktereket ezen idővonalon kivétel nélkül a "Future" melléknévvel illetik, én ezt ettől kezdve elhagyom, mivel mint mondtam, nálam ez lesz a fő idővonal. Végezetül pedig, a teljes Dragon Ball történet kitalálója és tulajdonosa természetesen Akira Toriyama, jómagam pedig természetesen nem kívánom ezt tőle elvenni, a művemet csupán Fanfiction-nek szánom. Az irományban csúnya szavak hangozhatnak el, így mindenki csak saját felelősségre fogjon bele az olvasásába! Ezzel a jogi részét is lezártam a dolognak, úgyhogy végre következzen a történet.
1. Fejezet - A pusztítás elkezdődik, az Androidok eljövetele.
Bár már több, mint fél év telt el Goku halála óta, hőseink még mindig nem tudtak magukhoz térni ezen sokkból. Mindenki beletemetkezett a gyászba és a bánatba. A Goku mögött hagyott űr betölthetetlennek tűnt. Vegita, aki így a Föld és egyben az Univerzum legerősebb harcosává lépett elő, egyszerűen nem találta a helyét az elmúlt fél esztendőben. Sikeresen elérte a Super Saiya-jin szintet, itt azonban megrekedt. Mivel legnagyobb riválisa már nem volt az élők sorában, nem tudta a saját kezeivel legyőzni, ami mérhetetlenül bántotta az önérzetét. Nem volt jelenleg semmi, ami tovább ösztönözze. Elvonult a világ és otthona elől, kietlen pusztaságokba vándorolt, hogy kiélje a dühét. Az egyik sivatagban azon a napon is rengett a föld, mint az elmúlt időben mindegyiken.
- Kakarotto... ezt sohasem fogom megbocsájtani neked. - mondta maga elé Vegita fogcsikorgatva. Miért kellett pont most, ennyi befektetett munkám után, ilyen hirtelen meghalnod! A rohadt életbe, hogyan vágjak így vissza nekeeeeed!
A mondata üvöltésbe váltott, ahogy a düh előtört belőle és ezzel megint átalakult az SSJ formájába. A düh volt ugyanis a kulcs az átváltozáshoz, természetesen a megfelelő mennyiségű edzés mellett. Ahogy az arany Ki-aura vibrált körülötte, úgy rengett alatta a föld. Ő viszont csak bámulta a kezeit továbbra is, Son Gokura és a kettejük közötti rendezetlen ügyre gondolva. Ami most már örökké az is fog maradni.
A házuk mellett lévő udvaron, Gohan felkapta a fejét a Piccoloval való edzés közben. Hatalmas energiát érzékelt pár száz kilométerrel távolabb. Nem volt azonban számára újdonság.
- Gohan, már megint lankad a figyelmed! - kiáltott rá Piccolo, ahogy bevitt neki egy jobb-egyenest az ellentámadása közben. Ne hagyd, hogy bármi megzavarjon, egyszer még ez lesz a veszted! Koncentrálj és ne engedd magad a külvilág által befolyásolni!
- Sajnálom, Piccolo-san. - törölgette az arcán bekapott ütés helyét Son Gohan, majd az égre meredt. Úgy tűnik, Vegita megint tombolásba kezdett.
- Igen, és ismételten átalakult. Pontosan ezt szeretnénk nálad is elérni. - majd bevitt egy rúgást is az ellenfele irányába, amit azonban Gohan már sikeresen blokkolt.
- Úgy néz ki, hogy még mindig hatalmas a különbség közte és köztem. Nem tudom, valaha képes leszek-e elérni én is ugyanezt a szintet.
Piccolo megállt.
- Képes fogsz lenni rá, elvégre a te ereidben is Saiya-jin vér csörgedezik. Ezért edzünk apád halála óta. A hozzáállásod azonban még mindig hibás. Az előtted lévő akadály elvonja a figyelmedet a célodról. Ne engedd, hogy ez az akadály kételyeket ébresszen benned. Ürítsd ki az elmédet és eddz még nagyobb erőbedobással!
- Köszönöm, Piccolo-san. Úgy lesz! - mosolyodott el Gohan és helyezkedett újra készenléti pozícióba. Folytassuk!
- Ugyan már Piccolo, te is tudod, hogy a pihenés is legalább annyira fontos, mint maga az edzés, tartsatok egy kis szünetet. - lépett hozzájuk egy kicsivel nagyobb távolságról egy viszonylag alacsony, kopasz alak.
Krillin, mint az elmúlt időben mindig, továbbra is próbált pozitív maradni. Goku halála óta nem először csatlakozott Piccolo-hoz és Gohan-hoz edzeni, de inkább afféle társaságként, mintsem partnerként tekintett magára. Természetesen őt is sokkolta legrégebbi barátjának a halála, azonban úgy gondolta, hogy végül minden jóra fog fordulni, amennyiben a barátaival továbbra is összetartanak. Túl fogják élni és ki fogják pihenni Goku halálát is, az életnek mennie kell nélküle is tovább. A kezét Gohan vállára tette.
- Apád biztosan büszke rád, amikor odafentről figyel, Gohan! - mondta biztató mosollyal az arcán. Nem egyszerű feladat Goku örökébe lépni, de én biztos vagyok benne, hogy előbb-utóbb sikerülni fog neked. Gohan hirtelen elmosolyodott, majd magabiztos arckifejezés ült ki az arcára.
- Köszönöm, Krillin. Csak azt nem értem, miért nem lépett még eddig kapcsolatba velünk odaátról. Biztos vagyok benne, hogy azok után, amit egész életében tett, megtarthatta a testét. Kaio mesterről sem hallottunk már egy jó ideje. Remélem minden rendben van velük.
- Nem ismerjük teljes egészében a túlvilág szabályait, Gohan. - vette át a szót ismét Piccolo. Mindennek meg van a maga oka. Apád már egy másik világ részévé vált, és mi nem támaszkodhatunk örökké az ő segítségére. Innentől kezdve mindent magunknak kell megoldanunk, ezért van szükség arra, hogy mindannyian sokkal erősebbé váljunk. Ez rád is vonatkozik, Krillin. - tekintett jóval alacsonyabb barátjára a nameki, majd kihúzta magát. Tartsuk meg a már említett szünetet.
A folyó békésen csordogált a medrében, amikor hárman letelepedtek mellé és bámulni kezdték a tiszta, kék eget. A közelben lévő erdőből madarak röppentek ki- és be, de a mellettük lévő tisztáson is szaladgáltak kisebb állatok. Gohan először érezte magát újra nyugodtnak. Minden rendben van, és minden rendben is lesz. Kis idő elteltével három közelítő energiára lettek figyelmesek. Mindhárom nagyon ismerős volt. Az energiák gazdái is hamarosan láthatóvá váltak az égen. Egy kifejezetten alacsony figura, egy magas-kopasz alak három szemmel, és egy átlagosnak mondható, sebhelyes arcú férfi. Krillin magasba emelte a kezét és elkiáltotta magát, amikor észrevette őket:
- Hé, Chiaotzu, Tien, Yamcha, erre!
A három alak a hang irányába pillantott és elmosolyodott, majd elkezdett feléjük ereszkedni.
- Régen láttuk egymást, barátaim. - mondta Tien Shinhan mosolyogva.
- Gondoltuk ezúttal mi is csatlakozunk a napi edzésetekhez egy kicsit. - folytatta Yamcha.
- Most, hogy Goku már nincs köztünk, nem lazsálhatunk, hogy ő majd mindig megvéd bennünket. - fejezte be Chiaotzu elszánt tekintettel.
Piccolo szeme becsukódott és a szája félmosolyra húzódott.
- Nos, azt hiszem ezennel a szünetnek hivatalosan is vége...
A meghitt májusi délelőtt kora délutánba váltott. Hőseink fáradhatatlanul edzettek, hol egy az egyben, hol mindenki mindenki ellen, és további változatokban. Ahogy egyre jobban beleélték magukat a gyakorlatokba, váratlanul egy női alak lépett ki a mellettük lévő házból:
- Gohan, hányszor mondjam még el neked, hogy fogd vissza magad, még a végén elpusztítod az otthonunkat! És ez a többiekre is vonatkozik!
Azonban senki sem figyelt fel Chi-chi mérges utasítására, ugyanúgy folytatták az egymással való küzdelmet. Ez lett a vesztük. Ahogy észrevette, hogy a többiek fel sem figyeltek a szigorú parancsára, elkezdett lüktetni az ér a fél éve megözvegyült asszony halántékán, és a hirtelen előrobbanó dühétől vörös ki-aura kezdte körbelengeni. Ekkorra már mindenki felfigyelt a dühös energiára, de túl késő volt. A felbőszített asszony vadállatként ugrott előre és menthetetlenül fejbe rúgta a hozzá legközelebb álló meglepett Krillint, aki ennek hatására a tőle több méterre lévő sziklába csapódott és elájult. Mindenki hátrahőkölt.
- Anya... kész lett az ebéd? - kérdezte a megrémült Gohan elcsukló hangon.
- Az majd ezután fog következni szerintem, hiszen még csak most ejtette el a zsákmányt... - tekintett Yamcha elfúló hangon Krillin hűlt helyére.
A többiek tágra nyílt szemmel figyelték, ahogy a nő végül kezdett lenyugodni.
- Gohan, megengedtem neked apád halála után, hogy a barátaiddal és Piccoloval eddz a közelben és ne csak a tanulmányaidra kelljen fókuszálnod, de ez már túlzás! A lakásban elkezdtek a bútorok mozogni, akkora felfordulást csináltok idekint! Azt akarod, hogy átgondoljam, valóban jó ötlet volt-e kicsit engedékenyebbnek lenni veled? Béke van! Nem fenyegeti semmi a Földet! És ha mégis történne valami, akkor itt van nekünk Vegita is!
Nektek pedig éppen ezért semmi szükségetek romba dönteni a házunkat! - vágta ki a még mindig indulatos Chi-chi egy szuszra.
Pár méterre jajveszékelés és sopánkodás kezdett hallatszódni, ahogy Krillin előmászott a sziklatörmelékek közül.
- De Chi-chi, ugyan már, nem tettünk tönkre semmit. - mondta a kivörösödött arcát fogva Krillin. Tudjuk hol a határ, és neked is tudnod kellene. De nekünk muszáj edzenünk, hiszen a férjed halála óta Vegita egyedüliként a legerősebb, és ki tudja milyen veszedelmek leselkedhetnek ránk a jövőben, nem ülhetünk ölbete...
- Mondd csak Krillin, szeretnél a másik oldalra is egy fejberúgást? - hunyta be a szemét Goku özvegye. Mert ha nem, akkor ne feleselj velem!
- Az az igazság, hogy... - vette volna át a szót a még mindig kimeredő szemmel bámuló Piccolo, de Chi-chi egy legyintéssel elhallgattatta.
- Ahogy mondtad Gohan, kész az ebéd. Gyertek be mindannyian, biztosan rátok fér ennyi verekedés után. Azzal szó nélkül becsukta maga után az ajtót.
- Ember, nem is tudtam, hogy ennyi lappangó erő lakozik benne... - ámult el Tien Shinhan a közeledő Krillinre nézve. Talán a segítségünkre lehetne ő is a későbbiekben.
- Ugye most csak viccelsz... az egész univerzum veszélybe kerülne. - utasította el Yamcha a javaslatot. A házból tüsszentés hallatszott ki.
- Srácok, szerintem menjünk tényleg inkább enni, még mielőtt még egyszer szól... - nyelt nagyot Chiaotzu. Így végül hőseink jobbnak látták az aznapi edzés berekesztését és bementek ebédelni a házba.
Eközben több száz kilométerrel távolabb, a tenger közepén egy apró szigeten, onnan is egy apró házból hangos zene hallatszódott ki. A rózsaszín, egy emelettel rendelkező ház ablakai nyitva voltak, a kellemesen meleg szél szabadon fújkált be rajtuk, de a bent lévő alakok szemmel láthatólag mással voltak elfoglalva. Egy kopasz, szakállas öregember tévére tapasztott arccal hajtogatta:
- Egy-két, egy-két, csak így tovább hölgyeim, egy-két, egy-két.
- Hé vénember, már megint a tv szájából nézed a tornát, így nem tudom folytatni a gyakorlatot! - förmedt rá egy alacsony, malacszerű figura, a padlón lévő edzőszőnyegről.
A felszólításnak látszólag semmi hatása nem lett, az öregember meg sem hallotta a malac kiáltását.
- Hé, te perverz vén disznó, mondtam valamit! - ismételte el Oolong kissé ingerültebben.
- Hagyd csak, tudod, hogy ilyenkor nincs mit tenni, teljesen lemegy alfába, amikor ez a műsor megy. - szólt a kanapéról egy apró, macskaszerű lény.
- Tudom, de ez akkor sem mehet így tovább, valaki szeretne egy kicsit edzeni! Meg kell valahogy szabadulnom az utóbbi időben feljött kilóktól. - válaszolta mérgesen a malac.
- Talán kevesebbet kellett volna enned! - civakodott vele tovább Puar.
- Na várj csak, ezt megemlegeted, te hülye halzabáló!
- Minek neveztél engem, te dagadt sertés?!
A veszekedésüket a zene hirtelen elhallgatása szakította félbe. Muten Roshi-sama is felébredt a mámorából a műsorszünet következtében, és hitetlenkedve elvette az arcát a tv képernyőjéről.
- Na miez, mivan, már vége is a műsornak? Vagy elromlott ez a nyavalyás masina? - szólalt most meg ő bosszankodva.
Szavait a tv bemondója szakította félbe, amint elkezdett különféle képsorokat mutatni, aljukon egy vészjósló szöveggel.
- Megszakítjuk adásunkat, rendkívüli állapot bevezetése következtében. Eddig ismeretlen tettesek támadást indítottak ellenünk egy déli szigeten, a hadsereg csapatai jelenleg is harcban állnak ellenük. A település nagy része már romokban hever. A következő képsorokat kérem csak erős idegzetűek tekintsék meg.
És a tv átváltott a város jelenlegi képére. A főtér, a hatalmas felhőkarcolók és a pályaudvarok is mind-mind romhalmazzá változtak.
- Te jó ég, ez borzasztó... - tért magához végleg Muten Roshi az előbbi öröméből. Mégis kik lehetnek ilyenre képesek?
Mintha csak a bemondó meghallotta volna a kérdését, az alábbi információkkal folytatta.
- Most kaptuk a hírt a helyszínről tudósító kollégánktól, hogy a hadseregünk elbukott, de az erősítés már úton van és bármelyik pillanatban megérkezhet. Kérjük önöket, hogy a lehetőségekhez képest ne essenek pánikba, és vonuljanak biztonságos helyre. Az alábbi ábrán a tudósítónk által rögzített, feltételezett elkövetők szerepelnek.
És ekkor a jobb felső sarokban megjelent egy kép két fiatalról. Egy vállig érő hajú, szőke lány és egy fekete hajú fiú volt rajta. Mindketten huszonéveseknek tűntek, az arcuk és a tekintetük kifejezéstelen volt, mégis nyugtalanságot keltő. A nő egy farmerdzsekit hordott, alatta fekete pólóval, a férfi pedig egy narancssárga kendőt viselt a nyakában, alatta egy fekete pulóverrel, aminek a karjai fehérbe váltottak. A mellkasa bal oldalán egy vörös, masniszerű minta volt, benne két fehér "R" betűvel. Amikor Muten Roshi meglátta a jelképet, elakadt a lélegzete.
- De hiszen ez... a Vörös Szalag Csoport címere... ez nem lehet. Mégis hogyan... - hüledezett a teknősremete. Ez biztos, hogy semmi jót nem jelent. Azonnal értesítenünk kell a többieket!
Azzal az irammal a telefonhoz rohant, hogy tárcsázza Chi-chiék számát. Többször is érezte már a mai napon, hogy abban az irányban nagy energiák csapnak össze, így biztos volt benne, hogy ott fogja tudni őket elérni. Puar és Oolong közben vészjóslóan tekintettek egymásra.
- Halló, itt Chi-chi beszél. - jött a válasz a telefonból néhány csengés után.
- Halló Chi-chi, itt Muten Roshi beszél. Mondd csak, nincsenek véletlenül nálatok Krillinék és Tien Shinhanék?
A párbeszédet egy pillanat néma nyugtalanság vette át, de aztán folytatódott.
- De igen, itt voltak egészen egy pár percig ezelőttig mindannyian, éppen ebédeltünk, amikor a tv hirtelen műsort váltott és... - csuklott el a hangja neki.
- Jó-jó, de most hol vannak? - vált egyre türelmetlenebbé Muten Roshi-sama.
- Elmentek személyesen felderíteni, hogy kik lehetnek ezek az elkövetők és mit akarhatnak. Mindannyian. Nem akartam őket engedni, borzasztó rossz előérzetem van ezzel kapcsolatban.
Újabb perc baljóslatú csend következett, amit aztán az öreg remete hangja tört meg.
- Ne aggódj, valószínűleg Vegita is érzékelte a bajt és úton van oda, biztosan találkozni fognak. Ne feledd, hogy jelenleg ő a legerősebb az univerzumban, a férjedhez hasonlóan ő is elérte a Super Saiya-jin szintet. És a fiad is egyre közelebb van hozzá, továbbá itt van nekünk még Piccolo is. Nem történhet semmi baj. - mondta nyugtatólag Roshi mester.
- Remélem, hogy igazad lesz, Muten Roshi-sama... - válaszolta némi hezitálás után kételkedve Chi-chi. Elvégre a Föld legerősebb harcosai mennek néhány terrorista ellen...
- Így van, kérlek nyugodj meg, biztosan minden rendben lesz. Majd később beszélünk, vigyázz magadra.
- Te is. - és azzal bontotta a vonalat.
Ahogy visszatette a remete a telefont a helyére, az ismételten megcsörrent. Ezúttal egy másik női hang volt a vonal túloldalán.
- Halló, itt Muten Roshi beszél.
- Halló, én vagyok az Bulma, nézted a tv-t?
- Igen, és eléggé nyugtalan vagyok miatta...
- Nem úgy volt, hogy Goku még kiskorában szétverte a Vörös Szalag Csoportot? - kérdezte Bulma hitetlenkedve.
- Jómagam is ugyanebben a hitben voltam, azonban úgy tűnik, hogy mégiscsak maradhattak túlélőik... vagy esetleg néhány fiatal a követőikké vált.
- Az előbb hívtam Chi-chi-t, azt mondta, hogy a többiek már úton vannak a helyszínre. Biztos vagyok benne, hogy Vegita is odamegy, éreznie kellett a robbanásokat.
- Igen, én is ugyanezen a véleményen voltam, én is beszéltem Chi-chi-vel. - folytatta Muten Roshi-sama. Ugyanakkor van valami megmagyarázhatatlan dolog, ami különösen nyugtalanít az elkövetők kisugárzásában...
A háttérben a tv közben élő közvetítésbe váltott a helyszínről. Valóban hatalmas volt a pusztulás, szinte minden a földdel egyenlővé vált, ilyen kis idő alatt is. Mindenhol civilek és katonák holttestei feküdtek, a törmelékek között pedig rengeteg tank és helikopter roncsai hevertek. A távolból fegyverropogás hallatszódott. Úgy tűnik, hogy megérkezett a várva várt erősítés, több tucat tank és harci repülő lepte el a romba dőlt területet. Ahogy két, szélvészen cikázó homályos alak jelent meg a képernyőn, a hadsereg erői tüzet nyitottak rájuk, majd hatalmas robbanások és sűrű füst következett. Ahogy a füst végre felszállt, most tisztán kivehetővé váltak a már mutatott tettesek, a nő és a férfi, látszatra sértetlenül. Sátáni kacajra fakadtak, és most ők lendültek ellentámadásba. Mindketten felszálltak az égbe, és hahotázásuk közepette felváltva elkezdtek élénksárga Ki-lövedékekkel tüzelni a hadseregre. A riporter úgy tűnik, hogy eddig bírta idegekkel, a következő pillanatban már csak a levegőbe repülő kamerája látszódott és pánikszerű sikolyokat hallatott.
Muten Roshi kezéből kiesett a telefon a rémülettől. Nem akart hinni a napszemüvege mögött megbúvó szemeinek. Ahogy a telefonból távoli kiabálás hallatszódott, ismét a füléhez tapasztotta és belekiáltott.
- Idehallgass, Bulma, úgy tűnik, hogy sokkal nagyobb a veszély, mint ahogyan vártuk! Ezek az elkövetők képzett harcosok, Isten tudja honnan kerültek elő! A Ki-jüket pedig valamilyen oknál fogva képtelen vagyok érzékelni. Nincs vesztegetni való időnk, jobb elébe menni a bajnak! A legjobb lenne, ha összegyűjtenéd a Sárkánygömböket!
- Éppen a Sárkányradart tanulmányozom, és úgy tűnik, hogy 6 gömb már egy helyen van és vészesen közelednek a hetedikhez! Valaki már keresi őket! Lehet, hogy éppen Vegita az!
A teknősremete elhallgatott és koncentrálni kezdett. 6 hatalmas erőt érzékelt együtt a távolban, és egy még hatalmasabbat, ahogy közelít hozzájuk. Távolabbról pedig egy egészen kicsit is észrevett.
- Mondd csak Bulma, mennyire lehetnek messze a gömbök? - kérdezte.
- Nos, a radar szerint északra vannak néhány száz kilométerre.
- Akkor semmiképpen sem közülünk való, aki keresi őket, ugyanis a mieink mindannyian délre tartanak. Kivétel nélkül.
- Ez borzasztó... nagyon rossz érzésem van ezzel kapcsolatban. Azonnal indulok az irányukba. - szörnyedt el Bulma.
- Kérlek, vigyázz magadra és szerezd meg a gömböket, még mielőtt túl késő lenne.
- Úgy lesz! - és azzal Bulma letette a telefont.
Muten Roshi erre ismét a tv képernyőjére irányította a tekintetét, ahol változatlanul a földön fekvő kamera fordított élőképe látszódott a kihalt várossal.
- És mi most mihez kezdünk Muten Roshi-sama? - kérdezte Puar a teknősremetétől.
- A legtöbb, amit tehetünk, hogy tovább figyeljük a híreket és szorítunk a barátaink sikeréért. Attól tartok, hogy nem sok hasznunkat vennék, ha mi is közbeavatkoznánk... Talán ha megpróbálnék kapcsolatba lépni Kaio-samaval a túlvilágon, fel tudna minket világosítani a helyzettel kapcsolatban.
És úgyis tett. A vén remete megpróbált az elméjén keresztül szólni az északi galaxis Kaio-jához, elvégre Goku is mindig így lépett vele kapcsolatba és kommunikáltak.
- Kaio-sama, Kaio-sama, hallasz, itt Muten Roshi beszél, a Földről, a segítségedet szeretnénk kérni.
Eltelt pár perc, de semmi válasz. Úgy döntött, hogy újra megpróbálja.
- Kaio-sama, kérlek válaszolj, úgy néz ki, hogy egy újabb krízis közelít felénk, a segítségedre lenne szükségünk.
Ekkor hirtelen egy gépiesített hang zajlott le a fejében.
- Halló, itt az északi Kaio beszél. Jelenleg sajnos nem vagyok elérhető, vészhelyzetekben kérlek használjátok az eddig megszerzett tapasztalataitokat és soha ne adjátok fel a reményt. Minden jót. Üdvözlettel, az északi Kaio.
Majd egy hosszú, sípoló hang hallatszódott Muten Roshi fejében és a kapcsolat megszakadt. A teknősremete erre magába roskadt.
- Úgy tűnik, hogy ezúttal tényleg magunkra maradtunk...
Harcosaink ekkor már teljes sebességgel repültek a déli sziget felé. Alig hogy végeztek az ebéddel, derült égből villámcsapásként érte őket a tv rendkívüli híradója. A hirtelen jött támadás, az ismeretlen harcosok és hogy nem voltak képesek érzékelni az energiájukat, mérhetetlen nyugtalansággal töltötte el őket, így jobbnak látták, ha mindannyian személyesen derítik fel őket.
- Szerintetek kik lehetnek ezek? - kérdezte repülés közben Tien Shinhan mogorva arccal.
- A srác pulóverén látható jelképből ítélve, a Vörös Szalag Csoport kötelékébe tartozhatnak... - válaszolta Yamcha szintén feszült tekintettel.
- Azt mondtad, hogy a Vörös Szalag Csoport?! Hiszen Goku eltörölte őket a Föld színéről még gyerekkorában! - mondta Krillin riadtan.
- Nos, úgy tűnik, hogy most visszatértek. - válaszolta hidegen Yamcha ismét.
- Úgy tűnik azonban, hogy nem csak mi figyeltünk fel a támadásra. Nézzétek ki közeledik. - szólt közbe Piccolo.
És valóban, a másik irányból egy hatalmas erő érkezett meg hozzájuk, így mindannyian megálltak. Már fél éve annak, hogy nem találkoztak vele testközelből. Vegita, mint mindig, komor arccal üdvözölte a Föld harcosait.
- Lám csak, megérkezett a söpredék is.
- Mi is örülünk, hogy látunk, Vegita. - válaszolta neki Piccolo félmosolyra húzott szájjal.
A Saiya-jin herceg arcára túlzott magabiztosság ült ki és úgyszintén elmosolyodott.
- Itt nincs szükség rátok, magam fogok gondoskodni ezekről a terroristákról. Nyugodtan menjetek csak haza. - mutatott a hüvelykujjával magára.
- Köszönjük a nagylelkű ajánlatodat, de úgy döntöttünk, hogy mi is feltérképezzük ezeket a betolakodókat. - mondta Piccolo határozott arckifejezéssel. És ezenkívül, véletlenül sem szeretnénk, hogy valami váratlan fordulat miatt bajod eshessen, úgyhogy inkább rád is vigyáznánk. - váltott át az arca egy kissé szenvtelen mosolyra.
Vegita halántékán erre kidagadtak az erek és azon nyomban kikelt magából.
- Na ne röhögtess, én vagyok jelenleg a legerősebb az univerzumban, én egy Super Saiya-jin vagyok, a népem hercege, senki sincs jelenleg, aki legyőzhetne engem!
- Én pedig azon vagyok, hogy ez hamarosan megváltozzon, Vegita. - mondta most Gohan magabiztosan.
A herceg behunyta a szemeit és nyugalmat erőltetett magára.
- Hát legyen, gyertek csak, ha annyira akartok. De ne engem hibáztassatok majd, ha véletlenül otthagyjátok a fogatokat! - és azzal szó nélkül továbbrepült a város irányába, a többiek pedig csatlakoztak hozzá.
Pár perc múlva meg is érkeztek a városhoz, amit akkorra már teljes füstfelhő borított. Mivel a távolból senkit sem tudtak látni, így leereszkedtek a földre. Mindenhol lerombolt épületek és járművek roncsai hevertek, nem kevés holttesttel közöttük. Hőseink elborzadtak a látványtól. Hogyan válhat hirtelen egy tökéletesen békés napból ilyen pokoli.
- Mégis ki lehet képes ilyesmire... - mondta maga elé fogcsikorgatva Krillin.
- Átkozottak... - értett vele egyet dühösen Gohan is.
Vegita és Piccolo minden szó nélkül elkezdte felderíteni a környéket, így a többiek is csatlakoztak hozzájuk. Pár perc múlva egy nagyobb utcán, az egyik autó roncsai között nyöszörgésre lettek figyelmesek, így odasiettek. Egy vérrel borított középkorú katona vívta a haláltusáját kínok között. Ahogy Tien Shinhan kiszabadította a börtönéből és a karjaiban tartotta, fájdalmas hangon megszólalt.
- Ezek... szörnyetegek... - mondta elfúló hangon. Senki sem tudja honnan jöttek, de iszonyatos erejük van. Nem lehetnek átlagos emberek, egy szempillantás alatt összezúztak minket. Nem lehetnek... meneküljenek innen...
Egy hirtelen sárgás villanás következett valahonnan távolabbról, majd egy vékonyka ki-sugár száguldott át a halálán lévő ember koponyáján, aki azonnal szörnyethalt. Tien Shinhan és a társai riadtan a sugár irányába kapták a fejüket és észrevettek két alakot a távolban lévő egyik épület tetején. Egy férfit és egy nőt. A nő farmerdzsekit viselt, a férfin pedig egy narancssárga sál volt, alatta fekete pulóverrel. A pulóver bal oldalán ott díszelgett a Vörös Szalag Csoport címere. Ők voltak azok, a tettesek. Sátáni kacajuk közben megszólaltak.
- Úgy tűnik, mégiscsak voltak még mindig túlélők. - mondta a nő gonosz mosollyal a száján.
- És milyen jó, hogy végre az utolsót is elintéztük. Elvégre ez az igazi móka, ha mindenkit kiirtottunk. - válaszolta most a férfi baljós hangon.
- Nézd C17, úgy tűnik, hogy jöttek még valahonnan.
- Nézzük meg őket, C18. - válaszolta ördögi mosollyal az arcán C17, majd alászálltak az épületről a földre, a Z-harcosok közelébe.
Hőseink fogcsikorgató dühvel az arcukon figyelték a két pusztító személyt, a feszültség szinte szikrákat szórt a szemben álló felek között.
- Mégis kik vagytok és mit akartok?! - csattant fel Vegita iszonyú méreggel a szemében.
A halálos páros azonban nem válaszolt neki, helyette démoni nevetésre fakadtak.
Utóirat:
Nos, ennyi lett volna. Mivel ez volt az első fejezet, több információt és karaktert kellett bemutatnom, még ha már mindenki ismeri is őket, ezért sikeredett ennyire hosszúra. A továbbiakat nem tervezem ennyire elnyújtani, de végül majd úgyis kiderül, hogy ezt mennyire sikerül megvalósítani. Igyekszem a fejezeteket heti-kétheti rendszerességgel megírni, meg persze ahogyan az időm engedi. Amit még sok Fanfiction végén látni szoktam, azok az erőszintek. Nos, mivel a Dragon Ball Superben ezek már szinte követhetetlenek, én ezeket csak a történetem Z vonaláig fogom közzétenni, utána nem fogok én se tovább számháborúba bocsátkozni. Nos tehát, végezetül jöjjenek az erőszintek az első fejezetből (részben hivatalos, forrás: .com):
Vegita (Base): 3.700.000
Piccolo: 2.500.000
Gohan: 150.000
Tien Shinhan: 67.000
Krillin: 42.000
Yamcha: 33.000
Chiaotzu: 14.000
Vegitán kívül mindenki a feltámasztása utáni állapotában van, kivéve Gohant és Piccolo-t, mivel velük elkezdtem az edzéseket fél éve csináltatni, a többiek csak ímmel-ámmal edzettek vagy csatlakoztak hozzájuk. Vegita viszont ugyanúgy el akarta érni az SSJ szintet itt is, mint a fő idővonalon, ezért ugyanúgy edzett, az ereje éppen ezért nem sokkal kevesebb, mint a fő idővonalon lévőé.