Álomfogó
Írta: the blanket
Fordította: Szikra
Eredeti címe: dream catcher
Párosítás: Nagato/Konan
A szerző ajánlása: Annie-nek, aki több, sokkal több, mint amit megérdemelnék. Köszönöm a megértésed. Igazán nem tudom, hogyan tudsz bánni az én… képtelenségemmel, de ennek ellenére örökké hálás leszek.
Összefoglalás: „Akkor, menj aludni. Meg fogok küzdeni a rémálmaiddal. Biztonságban leszel."
Fordítói megjegyzés: Ez az első fordításom, amiért nagyon köszönöm a segítséget Voldemortiának!
---
A háború maga a pokol.
Konan tudta ezt, ezért megpróbált nem elpityeredni, amikor látta összeomlani viskóját, amit egészen idáig átmeneti menedékként használt.
(átmeneti otthon – a legutolsó cérnaszál – napokig, hetekig, hónapokig, évekig feszül, és bámulja, mikor lesz az, amikor, mikor lesz az, amikor…)
Szétmorzsolódik, mint az értelem egy idegennek az idegen szavaiban.
Egy másik veszteség a háborútól, hogy elvitte az anyjátapjátbátyjáthúgát – és a lány hálás volt.
Legalább ez az áldozat képtelen vérezni.
---
Pár nap alatt bejárta a menekültek táborát. Valaha sárga ruhája most piszkos árnyalatú szürke volt, és nem evett a hal óta, amit úgy negyven-ötven perce fogott, már ha valaki mérte volna időben a távolságot.
Az emberek itt Reménytelenek.
Keservesek.
Hűvösek.
Gyorsan tanult – ne sétálj sötétedés után, ne hagyj ételt őrizetlenül, tömegben ne engedd, hogy a hátad mögé kerülhessenek, nenenene, mígnem az állandó ismételgetése a tagadásnak, korlátozásnak a fejében ragadt. Óvatosan nőtt fel, és szeme ezután rövid idő alatt elvesztette félelmét, és nyugodt, hűvös gyakorlatiasság váltotta fel.
Mégis, ő lány és fiatal, és néha bizony, megbotlik.
---
Nagato egy anomália, gondolta. Vagyis inkább gondolta volna, ha ismerte volna ezt a szót.
Véletlenül találkoztak, a közeli csermely partjainál. Konan, nyugodt, gondolata szerint közönyös mozdulatokkal, alattomban közelített, hogy meglepje őt, aki az arcát mosta. A fiú megbotlott, fejjel előre a szelíd vízbe csúszott.
A lány letépett egy csíkot a rongyos ingéből, és gyors fertőtlenítés után a felszíni horzsolásra illesztette. A fiú ránézett, különös szemével nem pislogott, és nem szólt egy árva szót sem.
Egy kicsit megtört fiú, gondolta.
(mint a régi babája, mint az üveggolyók megrepedtek a katona lábai alatt, mint a képkeret az öreg, barna asztalán, az öreg, barna házukban –
mint anya nyaka)
A fiú nem beszélt sokat, de ez rendben volt. Meg fog gyógyulni. Beszélni fog, ha készen lesz rá.
Erősebb, mint aminél látszik, és a lány tudta ezt.
Egyébként sem sok dologról lehet beszélni egy ilyen bezárt helyen.
Ők ketten összefogtak, a helyen, ahol nem választhatnak, de kénytelenek Otthonnak hívni, és reménykedtek valamiért, amit Megváltásnak hívhatnak.
---
– Nem beszélsz sokat.
– Nincs semmi különös, amit mondhatnék.
– De… el fogod mondani, ha lesz, ugye?
–… talán.
– Ez megfelel. Hát akkor. Együtt vagyunk, ugye?
–… igen.
---
A lány néha látta őket, álmai színházában.
Álmaiban boldog volt. Boldog és Fiatal(abb) és Vad és Szabad, Anyja oldalán, Apja mögött, Bátyja legelöl, és Húga a karjaiban, és együtt voltak, mosolyogtak, nevettek, és éltek a kis barna házban, ahol felnőtt.
A jelenet megváltozott.
A sötét egek hirtelen tiszta napfénnyel égtek, és Konan Tudta. Tudta mi fog következni.
(Ez nem igazságos, gondolta, vadul, kábultan, még mindig a nem egészen alvás miatt használt takaró alól. Már mindent elloptak. Legalább a napfényét itthagyhatnák.)
Megint átélte.
Anyja feje, úgy tűnt, nehezen fordul a szobájának padlója felé, Húga sírt, Bátyja vérzett, és Apja halotthalotthalott volt – halott apa, és a lány egy kicsit utálta azért, hogy itthagyta.
Körbeszemlélt az öreg, kék pokróca alól, és nem vett levegőt, és hamarosan zihált, fulladt, küzdött a levegőért, és amibenamibenamiben megkönnyebbülés van és –
– Konan!
Felébredt.
Még mindig a sötétség oltalma alatt voltak, belelélegzett, nagy kortyokban kapkodva a lélegzetért. Nagato tágra nyílt szemekkel, remegve nézte.
– Mi volt ez?
A lány rápillantott; még mindig levegő után kapkodott, bár most már meg-megfékezve.
– Egy… egy rossz álom. Ez minden.
– Rémálom? – kérdezte a fiú óvatos kíváncsisággal.
– Igen – az oldalára fordult – nem pihenhet a kimerültségig. – Menj aludni.
Nagato, az első alkalommal, amióta csak ismerte, felhorkant.
– Nem. Te alszol. Én őrizni foglak.
– Nem tudok aludni. Máskülönben újra vissza fognak jönni… – az utolsó részt majdnem azonnal mondta a lány, majdnem reménykedőn suttogva, és majdnem megsemmisítő fáradtsággal.
(Elege volt a szellemekből.)
Nagato lassan, hezitálva megfogta a kezét.
– Ügyelni fogok rájuk. A kísérteteidre – a fiú elfordult. – Szóval, aludj csak. Meg fogok küzdeni a rémálmaiddal. Megvédelek.
(Nem hagyjak el, ígérte szavak nélkül.)
Konan hosszú ideig rámeredt, aztán az oldalára fordult, és perceken belül elaludt. Nagato ott maradt nézni. El fogja kapni a lány álmait, gondolta. Meg fogja védeni, akkor is, ha nem érti miért.
Nem ereszti el őket.
Vége