Csurran, cseppen, csepereg a vér...
Lobog a tűz a régi stílusú kandallóban. Ott állt a párkánynak dőlve, egy piszkavassal a kezében. Szórakozottan játszogatott vele, hol lóbálta, hol a tűzbe mártogatta, míg vörösen izzani nem kezdett.
- Tudod, az egész házban ez a kedvenc szobám.- szólalt meg halkan, szavait a karosszékben ülőnek intézve. Az idősebb úr nem válaszolt. Csöndben maradt semmilyen hangot nem adott ki. Szemei üvegesen meredtek előre, kezei a szék karfáin nyugodtak. A könyv, amit nemrég még javában olvasott, most a földön hevert, lapjait csúnyán maga alá gyűrve.
Lassan oda sétált hozzá, felemelte a megviselt tárgyat majd a könyvespolchoz lépett és helyére rakta. Nagyon szerette a rendet, ezért is volt neki mindig ellenszenves az öregúr. Ahogy végig nézett az ódivatú dolgozószobán, kisebb katasztrófát kellett látnia. Könyvek és papírok hatalmas halmokban borították a poros padlót. Az íróasztalon üres üvegek és poharak sorakoztak, enyhén koszosan. Ha már a koszról volt szó, undorodva pillantott végig a sarokban sorakozó használt műanyag tányérokon, melyeken itt-ott még ételmaradékok díszítettek.
Vissza lépett a férfihoz és végig nézett rajta, szemeiből csak úgy csöpögött az utálat. Koszos fehér ing, sötétzöld foltos mellény és vászonnadrág. Kissé lehajolt, hogy fejük egy vonalban legyen. Ekkor csapta meg orrát az a fertelmes bűz, amit az öreg árasztott magából. Gyorsan elhajolt tőle, majd lehelet könnyű érintéssel végig húzta mutatóujját az öreg férfi mellkasából kiálló késen, melynek nyelére már rászáradt a korábban kicsordult vér, sötét foltokat hagyva ruházatán.
Kezeit zsebre rakva indult meg az ajtó felé, hogy kilépjen a sötét folyosóra. Mielőtt azonban ezt megtette volna, vissza fordult és elmosolyodva mondta neki:
-Látod? Mondtam, hogy senkinek se hiányoznál...
Becsukta maga után az ajtót, lépteinek monoton hangját csak a régi dallam törte meg, mit halkan dúdolgatott.
Csurran, cseppen, csepereg a vér...