Üdv!
Először is, a szokásos: Az Aa! Megami-sama Ah! My Goddess, Oh, My Goddess!, Áá! Istennőm!, stb.
világa, történései, szereplői és minden egyéb, Fujishima Kosuke tulajdonát képezi. E sorok írója - én -, semmiféle anyagi haszonhoz nem jut azáltal, hogy beleavatkozik ebbe a remek történetbe.
Megjegyzés: Mivel ezeket a sorokat olvasod, úgy döntöttél belenézel a fanficembe. (Vagy csak véletlenül
félrekattintottál?) Minden esetre köszi, és várom a visszajelzést.
A történet egy olyan feltételezés alapján született meg, amit most nem írok le, mert lelőném vele
a poént. A lényeg az, hogy a dolog meglehetősen abszurd, és a Megami-sama világát ismerve elég
hihetetlennek tűnhet. Engem minden esetre sokat foglalkoztatott a gondolat, hogy ˝mi lenne ha…˝,
és végül belevágtam. A végére azért igyekszem mindent úgy megmagyarázni, hogy az
elfogadható legyen.
Kedvcsináló ( / anti-kedvcsináló? ): Bell és K1 végre célegyenesbe ért szerelmi téren. (Keiichi-t ismerve,
már ezt is nehéz elhinni… ) A történet az esküvő napját követi végig, ami rengeteg, nem várt eseményt tartogat hőseinknek. Ezek közül az egyik minden képzeletüket felülmúlja…
Igyekeztem minden szereplőt az eredeti jelleméhez hűen megjeleníteni. Ha valaki esetleg ezzel
ellentétesen viselkedik, az többnyire szándékos. (vagy pedig az én hibám, amiért előre is bocs…)
Tehát a további szócséplés helyett, jó szórakozást kívánok az olvasáshoz. Remélem tetszeni fog.
- Welsper
Aa! Megami-sama!
Gonosz! Gonosz… Gonosz?
I. Fejezet:
Egy Csodás Nap Kezdete
Urd egész éjjel alig pihent. Három óra körül nyomta el az álom, de alig negyven perc múlva a szemhéja úgy pattant fel, mintha rúgót építettek volna bele. Ijedten ült fel, és egy egészen hosszú pillanatig azt hitte, hogy nem ébredt fel időben. Aztán a félhomályban a szobája falára akasztott tintahalas órára nézett. Kissé megnyugodott. Még volt több mint egy negyed órája, így hát nem kellett kapkodnia. Azonban pár másodperccel később újra ugyan olyan izgatott lett, mint elalvás előtt. Már csak tizenöt perc, és elkezdődik élete egyik legszebb napja. Olyan régóta várt erre, és volt idő amikor teljesen feladta a reményt, hogy valaha bekövetkezik. De megérte minden egyes másodpercnyi várakozás, mert csak szebbé tette ezt a rendkívüli eseményt. Ma ugyanis Belldandy és Keiichi végre össze fognak házasodni. Az ő drága húgocskája Bell, és az egyszerű halandó K1. Hát kívánhat ennél szebbet egy szerető nővér? Aligha. Az egész alig valamivel több, mint egy hónapja kezdődött. Urd tisztán emlékezett minden apró részletre. Egy elképesztően meleg nyári nap volt, ami teljesen úgy indult, mint az összes többi.
Elmosolyodott, amikor eszébe jutott egy apróság. Reggelinél tréfálkozni kezdett, hogy mennyire sajnálja Keiichi-t és Belldandy-t, amiért egy ilyen napon is menniük kell dolgozni. Még K1 arcát is tökéletesen fel tudta idézni, ahogy dühösen rámeredt. Aztán elmentek, ő pedig kifeküdt a tetőre napozni… És a továbbiakban tényleg semmi sem történt. Annyira, hogy az már unalmas volt. Még a TV-hez sem volt kedve, ami nála azért elég komoly dolognak számított. Aztán eljött az idő, amikor Belldandy és Keiichi rendhagyó módon haza szokott érkezni a munkából, csakhogy ezúttal nem voltak sehol. Sötétedés után Skuld-dal már alig lehetett bírni, annyira aggódott Bell-ért. Feltett szándékában állt, hogy megy és megkeresi őket. Urd visszatartotta, mondván hogy csak úgyis zavarná a fiatal párt abban amit ˝csinálnak˝. Ettől persze a kis Istennő még idegesebb lett, mivel Urd a lehető legkétértelműbben fejezte ki magát. Természetesen ő sem gondolta komolyan, és azt sem sejtett, hogy mennyire közel áll az igazsághoz.
Éjfél körül már rá is átragadt Skuld aggodalma, mivel Belldandy-ék még csak nem is telefonáltak. Elhatározta, hogy reggelig még vár, de ha akkorra sem kerülnek haza, a keresésükre indul. Egész éjjel virrasztott, csak úgy mint Skuld, aki a végén már kezdett az agyára menni. Aztán hajnalban beállított Keiichi és Bell, kéz a kézben. A szemük csillogása mindent elárult, amit Urd tudni akart. Mégis akkor olyan megdöbbentő volt az egész, hogy csak hebegni tudott. Skuld szó szerint sokkot kapott. Aztán miután magához tért, rögtön fel akarta robbantani Keiichi-t. De szerencsére Belldandy elkapta, és félrevonta egy kis beszélgetésre. Urd-nak fogalma sem volt arról, hogy mit mondhatott neki, de mikor visszajöttek Skuld már szinte Belldandy-éknál is boldogabb volt. Pedig a legnagyobb bejelentésről még fogalmuk sem volt. Bell gyengéden megfogta a nővérei kezét, majd megvárta amíg Keiichi átkarolja a vállát, és elmondta, hogy össze fognak házasodni. Na ez a hír aztán ütött, de természetesen pozitív értelemben. Valamint olyasmit hozott ki Urd-ból, amiről maga sem tudta, hogy ott van benne. Hirtelenjében olyan romantikus érzés rohanta meg, hogy majdnem kiszorította a szuszt az ifjú párból, ráadásul majdnem sírni kezdett. Belldandy nagyon örült a reakciójuknak, és ott helyben felkérte őt és Skuld-ot koszorús lánynak. Habozás nélkül el is vállalták, és azóta sem múltak el Urd romantikus rohamai. Néha már elgondolkozott azon is, hogy esetleg végképp eltorzul a személyisége, és egy csokoládézabáló, romantikus sorozatokat bámuló vénlány lesz belőle, aki folyamatosan zokog a TV előtt. Ez elég rémisztő gondolat volt, és igyekezett minél hamarabb kiűzni a fejéből. Abban reménykedett, hogy az egésznek vége lesz, amint Belldandy és Keiichi egybekelnek.
Ismét az órára nézett, és fáradtan fújt egyet. Még csak három perc telt el azóta, hogy felriad, de ő már annyira hozzákezdett volna a teendőkhöz, hogy legalább tíznek érezte. - Gyerünk már! - sürgette gondolatban a vidám szerkezetet, pedig tudta, hogy ezzel semmit sem ér el. Az elmúlt egy hónapban folyamatosan úgy érezte, hogy az idő gúnyt űz vele, és szándékosan lassabban telik, mint kellene. Egyszer már azon is eltöprengett, hogy fel kellene hívnia az Idővezérlő Központot Yggdrasil-ban, minden rendben van-e náluk. Persze dolguk is akadt bőven ezalatt a hónap alatt. A legnehezebb feladatnak a különböző fajba tartozó vendégek meghívása, valamint annak a megszervezése volt, hogy az egyszerű emberek ne gyanakodjanak a valódi kilétükre. Ez néhány esetben könnyű volt, legtöbbször elképesztően nehéz. A nagy hírt sem volt egyszerű mindenkinek elmondani. Rind-et például eszméletlenül nehéz volt utolérni. A harcos Istennő mindig valamilyen küldetésen volt, és majdnem egy héttel később tudta meg. Akkor udvariasan gratulált, majd amikor Urd-nak átadták a kagylót, tapintatosan megkérdezte, hogy mit is jelent egészen pontosan a házasság egy ember és egy Istennő tekintetében. Mivel erre még nem volt precedens, Urd sem tudott mást mondani, minthogy semmiben nem fog különbözni akármelyik másik esküvőnél. Pedig ez nem volt teljesen igaz, de telefonon keresztül nehéz lett volna teljes egészében felvázolni. Persze a szerelem jelentésével a Valkűr is tisztában volt, így talán nem is kellett a bonyolult magyarázat. Tamiya és Otaki esetében jókora bátorságra volt szükség. Ez inkább csak Keiichi részéről volt igaz, mivel a többi esettel ellentétben Urd és Skuld is talált valami elfoglaltságot arra az időpontra. K1 később elmesélte, hogy mindenáron a két melák akarta megszervezni az egész esküvőt, és csak nagyon nehezen sikerült őket lebeszélni erről.. Urd bele se mert gondolni, hogy mi lett volna belőle, ha valóban így történik. Egy esküvő Tamiya és Otaki elképzelése alighanem bárki más szemével nézve egyenlő a totális káosszal. És azután meg kellett szervezni egy olyan időpontot, ami mindenkinek megfelelt.
De most már nagyjából minden rendben volt, minden nagyobb fennakadást sikerült elsimítani. Mára csupán az apróbb teendők maradtak, amiből azonban olyan sok volt, hogy Urd fel sem tudta volna sorolni fejből. Szerencsére bőven akadt segítő kéz, úgyhogy nem lehetett fennakadás. - Elég! - jelentette ki magabiztosan, majd felpattant és határozottan dobbantott egyet a lábával. Úgy döntött, nem fog tovább tétlenül feküdni. Egy mozdulattal megidézett magra egy ruhát. Ez még nem az volt, amit az esküvőn is viselni akart, de a célnak egyelőre megfelelt. Már csak két perce maradt, úgyhogy igyekezett felkészülni mindenre. Kíváncsi volt, hogy vajon ő az egyetlen, aki már alig bírja a várakozást, vagy esetleg mások is vannak. Erre is választ fog kapni nem is olyan sokára. A másodpercmutatót figyelte, ahogy lassan belekezdett az utolsó körbe. Továbbra is ugyan olyan lassan haladt, de Urd-ot ez már nem zavarta. Az a pár másodperc már igazán nem számított semmit.
Aztán végül mégis megtörtént a nagy áttörés, és a nagymutató a négyesre ugrott. Urd a fusuma-hoz lépett, és nagy lendülettel félretolta azt. Szinte ugyan ebben a pillanatban a vendégszoba ajtaja is hasonló hevességgel tárult fel. Peorth nézett ki rajta mohó tekintettel. Urd már látta, hogy nem ő volt az egyetlen aki nem aludt valami sokat. Óvatosan odalopóztak egymáshoz, majd vihogtak egy sort, csakhogy megszabaduljanak a várakozásban felgyülemlett feszültségtől. Ráadásul mindketten ugyan olyan boldogok voltak, és egy kis időre jó volt ezt megosztani a másikkal. Aztán mikor a pillanat elmúlt, elérkezett az idő arra is, hogy komolyan vegyék a dolgokat.
- Készen állsz? - kérdezte Peorth, mire Urd határozottan bólintott.
- Naná! - lassan körülnézett, mintha hiányolna valamit. - Hol van Skuld?
- Nem tudom… - érkezett a bizonytalan válasz. - Szerintem még alszik…
- Már nem sokáig. - morogta Urd, majd elindult a húga szobája felé. Peorth követte, mert nem akart semmi jóból kimaradni. Hangtalanul odasurrantak Skuld szobájához, majd benyitottak. A legfiatalabb Istennő mélyen aludt, és úgy tűnt nem is akar felébredni. Urd, Peorth-szal szorosan a nyomában óvatosan megközelítette a futonját, majd vett egy mély levegőt és halkan megszólalt, de nem a saját hangján. - Skuld… - tökéletesen utánozta Belldandy-t. A mögötte álló Peorth döbbenten nézett. - Ébredj, Skuld… - Urd még Belldandy arckifejezését is teljesen élethűen imitálta. A kishúga pedig lassan megmozdult. Hatalmasat ásított, és megdörzsölte a szemét.
- Onee-sama? - suttogta álomittas hangon, majd pislogva felnézett félig nyitott szempillái mögül. Amelyek aztán rémülten pattantak fel teljesen, amikor meglátta az alig pár centiméterről grimaszoló Urd-ot.
- Hu!!! - mondta a nővére a hatás kedvéért. Skuld fel akart sikoltani, és ebben csak az akadályozta meg, hogy a testvére gyorsan befogta a száját. Peorth halkan kuncogott a hátuk mögött. A kis Istennő még vergődött egy darabig, aztán amikor felismerte, hogy Urd van előtte, nem pedig egy szörny, lassan megnyugodott. És ekkor a nővére elengedte.
- Mi a fenét művelsz, Urd? - kérdezte suttogva. - És te is itt vagy, Peorth?
- Ideje felkelni, te hétalvó. - dorgálta meg rosszallóan a nővére. - Eljött a nagy nap.
- És mennyi az idő… - miközben beszélt, megnézte a faliórát. - Hogy mi…?! - kérdezte döbbenten. - Még csak négy óra… Elment az eszetek?
- Hé, csak nem elfelejtetted, hogy négyre beszéltük meg? - mordult fenyegetően Urd.
- Én világosan emlékszem, hogy hat órára beszéltük meg! - vágott vissza a húga. - egyáltalán minek kell ilyen korán felébredni? Az esküvő csak egykor lesz…
- De akkor is, még rengeteg dolgunk van. - Válaszolta a hófehér hajú Istennő, Peorth pedig bölcselkedve bólogatott mögötte. - Neked még meg kell csinálni a látványtechnikát az esti partira. Úgyhogy ne fecséreld tovább az időt, láss neki azonnal.
- Persze… - morogta Skuld, miközben kibújt a takarója alól. - Miért… - egy hatalmas ásítás szakította félbe mondat közben. - Miért nem lehet még két órácskát aludni. - A nővérén látszott, hogy egyáltalán nem hajlandó engedni neki. - Egyébként is… én nem akartam ezt a hülye esküvőt… Miért nem csinálja az, akinek érdekében áll? Fogadni mernék, hogy Keiichi még alszik.
- Igen, mert K-boynak és Bell-nek szüksége van arra, hogy kipihentek legyenek. Nekik sokkal több dolguk lesz, mint bármelyikünknek, elvégre ők a mai nap főszereplői - magyarázta Peorth kifürkészhetetlen arckifejezéssel. - Ott az idegeskedés, hogy minden jól menjen… a szertartás… utána a parti… - egy pillanatra megáll és köhintett, majd a következő szót egészen halkan ejtette ki. -…nászéjszaka…
- Hah?! - Skuld felháborodottan nézett rá. - Az én drága Onee-samám… Ahhoz nekem is lesz egy-két szavam…
- Nem, nem lesz… - mondta jéghideg, túlvilági hangon Urd. Skuld arca halványkék lett a rémülettől. Bár általában nem szokott megijedni Urd fenyegetéseitől, tudta hogy mikor kell meghátrálni.
- É… értem. - mondta remegő hangon.
- Egyébként sem ez lesz az első alkalom, ugye jól tudom… - hajolt közelebb mosolyogva Peorth.
- De nem ám. - tért vissza újra a normális beszédstílushoz Urd. A húga csak motyogott valamit durcásan, de ahhoz még nem volt elég bátor, hogy hangosan is visszaszóljon.
- Jól van na! Menjetek már ki, szeretnék átöltözni.
- Az ajtó előtt várunk. - kacsintott rá Urd, majd mielőtt kilépett volna még hozzátette. - Két perced van. - Majd gyorsan becsukta az ajtót, mert egy párna közeledett felé rohamos sebességgel. Tompa puffanás hallatszott odabentről. Peorth éppen elnyomott egy ásítást. Az első osztályú Istennő is úgy érezhette magát, mint ő: fáradt volt, de egyben üde is.
- Nos akkor vegyük át kinek mi lesz a dolga… - dörzsölte meg a szemét Peorth.
- Először is lássuk csak… Meg is van. Skuld összerakja a technikai kütyüket, te felelsz a virágokért, én pedig kezdetnek összedobok valami ütős piát…
- Aha értem. - bólogatott a sötét hajú Istennő. - Tehát először a virágok, azután majd később megbeszéljük a többit.
- Pontosan. - helyeselt Urd. - És még valami… Azért ügyelj arra, hogy a ˝virágok˝ szó alatt nem csak rózsákat értjük. Oké?
- Hát pe… persze. Miből gondoltad, hogy csak rózsákat akartam?
- Nem volt nehéz kitalálni. A lényeg, hogy minden szép legyen, és ízléses.
- Azt nyugodtan rám bízhatod… - legyintett hanyagul Peorth. Majd Urd-ra sandított. - Te pedig vigyázz az itallal… Lesznek itt fiatalok is. Nem lenne jó, ha egy pohárkától teljesen berúgnának.
- Nem kell aggódni… - mondta mosolyogva Majd alig hallhatóan hozzátette. - Egyszer ők is kibírják… - Peorth lemondóan megrázta a fejét. - Tényleg… Mi a helyzet Rind-del? - váltott témát Urd.
- Mikor kijöttem a szobámból még meditált. - válaszolta a másik Istennő. - Nem akartam felkelteni. Nem sok hasznát vennénk egy esküvői előkészületnél egy Valkűrnek.
- Ebben igazad van. - sóhajtott Urd. - Kíváncsi vagyok, hogy fog ő és a környezete egymásra hatni.
- Már azt is nehéz volt neki elmagyarázni, hogy a díszegyenruhája miért nem elég kielégítő viselet egy ilyen eseményre. Erről jut eszembe… Te már láttad egyenruhán kívül bármi másban?
- Most hogy mondod… Azt hiszem az esküvőn kívül tartogat még meglepetéseket ez a nap. - Mire ezt kimondta Skuld szobájának az ajtaja feltárult. A legfiatalabb Istennő morcosan nézett fel rájuk.
- Itt vagyok… - jelentette be kedvetlenül. - Kezdhetjük…
- Először menjünk a konyhába, és igyunk egy teát… - javasolta Peorth. - Attól mindenkinek jobb kedve lesz. Skuld bár fanyalgott egy kicsit, de követte a két idősebb Istennőt. Mikor azonban a étkezőbe értek megdöbbenve vették észre, hogy már megelőzték őket. Négy bögre állt az asztalon, Belldandy pedig egy gőzölgő kancsóval a kezében lépett ki a konyhából. Mindannyian azonnal megérezték a tea mennyei illatát.
- Jó reggelt mindenkinek! - Mondta mosolyogva Bell. - Gondoltam jól esne egy kis tea… Tessék! - Aztán sorra mindenkinek töltött.
- O… Onee-sama? - mondta meglepetten Skuld. - Honnan tudtad…
- Miért nem alszol még, Belldandy? - érdeklődött Urd a legkedvesebb mosolyát felöltve. - Olyan sok minden fog ma történni, hogy biztosan nagyon hamar elfáradsz, ha nem pihened ki magad.
- Tudom… - mondta a húga tétovázva. Majd kissé elpirult, és lehajtotta a fejét. - De annyira izgatott voltam, hogy nem tudtam aludni. Gondoltam sütök egy kis teasüteményt, hogy ne vesszen kárba az a rengeteg idő.
- Oh… hát végül is érthető… - mondta Urd, majd a húga vállára tette a kezét. - Mi sem tudtunk aludni…
- Már aki… - kottyintott közbe Skuld, de egy szúrós pillantás elhallgatatta.
- És ne félj, nem lesz baj. Hiszen mi vigyázunk arra, hogy minden rendben menjen.
- Oh, Nee-san annyira hálás vagyok nektek… És tudom hogy ma minden tökéletes lesz. - Ezzel még a mogorva Skuld-ot is sikerült levennie a lábáról.
- Nem aggódj, Onee-sama… - kezdte lelkesen. - Mindent megteszek, hogy a te esküvőd legyen a legszebb. Számíthatsz rám! - Azzal megragadta a hozzá legközelebb álló bögrét.
- Köszönöm szépen, Skuld! - A kis Istennő kapott egy extra mosolyt ajándékba. - Remélem ízleni fog a tea. - Mind a négyen egyszerre kortyoltak a bögréjükből.
- Hm… - sóhajtott Peorth hosszasan. - Ez mennyei. Belldandy, a te teád a legfinomabb.
- Komolyan úgy gondolod? Nagyon örülök, hogy ízlik. - Mire befejezték a teázást, már el is felejtették, hogy alig néhány perccel azelőtt még fáradtak voltak.
- Akkor mos már tényleg mindenki munkára! - csapta össze a tenyerét Urd. - Én itt maradok, és segítek Belldandy-nak süteményt készíteni. A többit majd még megbeszéljük.
- Ugye nem csak lógni akarsz a munkából? - Nézett rá gyanakodva Skuld.
- U… ugyan dehogy… - a legidősebb nővér próbált meggyőzőnek látszani, meglehetősen kevés sikerrel.
- Belldandy, ne hagyd, hogy lazsáljon! - mutatott Peorth szigorúan Urd-ra, majd odafordult hozzá. - És ha lehet ne csak az innivalóval foglalkozz.
- Rendben, én is tudom a feladatom… - morogta az Istennő fenyegetően. Peorth és Skuld pedig egymás után távoztak az étkezőből. - Na végre! Ennyit a kellemetlenkedő alakokról.
- Akkor kezdjünk is mindjárt hozzá a sütéshez, Nee-san. - mondta Belldandy. Urd vidáman bólintott. Bár általában nem igazán szeretett semmi ehhez hasonlóban részt venni, most nagyon boldog volt hogy segíthet a húgának. - Először is kezdjük egy kis csokoládés keksszel.
- Ahogy te akarod! - vágta rá Urd, majd megfordult, hogy nekikezdjen a feladatának, de hirtelen rádöbbent, hogy nem tudja hogy kell csokis sütit készíteni. Egy elegáns piruettel visszafordult a húgához, és közben egy pillanatra sem hervadt le a mosoly az arcáról. - Akkor tehát mit is kell csinálnom?
- Először elő kell készítenünk a hozzávalókat. - magyarázta Bell, majd sorra megmutatott mindent a nővérének, ami a finomsághoz kelleni fog. Urd buzgón bólogatott, és igyekezett minél lelkesebbnek látszani. Végül szinte mindent Bell csinált, Urd pedig minimális szinten asszisztált. Így is elég gyorsan haladtak… Ami azt illeti sokkal gyorsabban, mintha Urd teljes erőbedobással ˝segített˝ volna. Közben vidáman beszélgettek, és ebben legalább az idősebb nővér is százszázalékosan részt tudott venni.
- Nem mondod komolyan?! - kérdezte a húgától hitetlenkedve. - Késő éjjelig beszélgettetek?
- Igen. - válaszolta Belldandy, miközben csokoládét olvasztott egy nagy nagyobb edényből felszálló gőz segítségével. - Keiichi-sannal nagyon sok mindent kellett megbeszélnünk. De remekül éreztük magunkat, és sokat nevettünk.
- Úgy értem, csak beszélgettetek? - Urd hangja csalódottá vált. - Azt hittem, valami izgalmasabbat is csináltatok.
- Ó, utána még sokáig néztük egymást. Egészen addig amíg el nem aludtunk. Aztán amikor nemrég felébredtem, még mindig fogtuk egymás kezét. Nem akartam Keiichi-sant felébreszteni, ezért nagyon óvatosan jöttem ki a konyhába. - Urd azt vette észre, hogy meghatódva nézi a húgát.
- Jaj, te! - mondta kissé mérgesen. - Én nem erre gondoltam… - Bell kíváncsian nézett rá. Urd odahajolt és hosszan a fülébe súgott, jó alaposan kifejtve, hogy szerinte mit kellett volna beszélgetés helyett, vagy még inkább alatt csinálniuk. A húga arca egyre jobban elpirosodott.
- Nee-san! - mondta végül, a nővére pedig önelégülten vigyorgott. - Ez csak Keiichi-sanra és rám tartozik. - Majd szégyenlősen elmosolyodott. - Habár ha jobban meggondolom, ez teljesen természetes egy férfi és egy nő között, akik annyira szeretik egymást, mint mi.
- Úgy bizony! - lelkendezett az idősebb Istennő. - Ennél semmi sem természetesebb. Remélem egyszer majd mesélsz a részletekről. - Bell nem válaszolt, csak mosolyogva kevergette az olvadó csokit. - És miről diskuráltatok még? - váltott témát a testvére.
- Lássuk csak… - Belldandy csillogó szemekkel nézett a távolba. - Arról, hogy rendezzük majd be a közös szobánkat… Hogy mikor és hová menjünk nászútra… - Urd miközben hallgatta kíváncsian kivett a mutatóujjával egy kis csokit, és óvatosan megkóstolta. - Családalapítás… - Ez megtette a hatását. Az Idősebb Istennő majdnem félrenyelte a csokoládét.
- Mi… mit mondtál legutoljára?
- Családalapítás. - Ismételte meg a húga vidáman, majd adott egy szalvétát a testvérének és megmutatta hol kente össze magát a csokival. - Keiichi-sannal szeretnénk gyerekeket.
- Ezt miért nem mondta eddig? - Urd még mindig levegő után kapkodott. - Ti már ennyire előre terveztek?
- Természetesen! - Belldandy határozottan bólintott. - Az ilyen dolgokról nagyon fontos beszélni. - Hirtelen odalépett Urd-hoz, majd megszorította a kezét. - De tudnod kell, Nee-san, hogy te és Skuld mindig a testvéreim maradtok. És ugyan úgy a családunkhoz fogtok tartozni. Keiichi-sannal abban is egyetértettünk, hogy addig maradtok, ameddig akartok.
- És ez Keiichi is tényleg így gondolja? - kérdezte Urd egy kicsit szkeptikusan, majd megvonta a vállát. - Egy ilyen invitálást nem utasíthatunk vissza! Szerintem Skuld-nak is tetszeni fog. - Egy pillanatra elgondolkozott. - Habár valahogy majd be kell adni neki ezt a ˝családalapítás˝ dolgot.
- Biztos vagyok benne, hogy ő is boldog lesz. - kacsintott Bell.
- Igen, azt hiszem igazad van. - értett egyet a testvére. - Szerintem amíg te boldog vagy, bármennyire is próbálja titkolni valójában ő is az. Erről jut eszembe… A gyerekek vajon halandók lesznek, vagy Istenségek?
- Ezt nem tudhatjuk. - mosolyodott el ismét Bell. - De bárhogy is lesz, egyformán szeretni fogjuk őket.
- Őket? Ezek szerint tényleg több babát is szeretnétek. Én csak poénból használtam többes számot… Persze így sokkal jobb!
- Igen. - bólintott a húga. - Jó lenne, ha gyermekkacajtól lenne hangos ez a ház, igaz, Nee-san?
- Naná! - válaszolta Urd kapásból. - Akkor pedig én és Skuld nagynénik leszünk. - Halkan felnevetett. - Urd nénéit sokkal jobban fogják szeretni, mint Skuld nénit. Ebben biztos vagyok.
- Hát, ennyire még ne szaladjunk előre, Urd. - mondta Belldandy, de látszott rajta, hogy gondolatban ő is az elkövetkezendő jövőbe tekint. - De igazad van… Már én is alig várom. Azt is tudom, hogy mindkettőtöket egyformán szeretni fognak. - Urd annyiban hagyta a dolgot, de biztos volt benne, hogy őt mégis csak sokkal jobban fogják kedvelni a gyerekek. Hiszen ő lesz az, aki majd minden izgalmas dolgot megmutat nekik, szemben Skuld-dal, aki folyton csak arról fog papolni, mit nem szabad. Abban viszont már teljesen biztos volt. Egész végig itt fog maradni, hogy szemmel tarthassa a húgát, és az egész családját. Semmiért nem hagyta volna ki. - Urd? - Azt vette észre, hogy Belldandy aggódó tekintettel nézi, és rájött, hogy valószínűleg kicsit elmerült a gondolataiban.
- Igen, itt vagyok. - mondta mentegetőzve. - Bocsáss meg, csak egy kicsit elbambultam.
- Látom te is nagyon izgatott vagy. - jegyezte meg Bell,a nővére pedig idegesen megdörzsölte a tarkóját.
- Ennyire nyilvánvaló…? - majd megvonta a vállát. - Bár nem kellene meglepődnöm. Mindig is jó szemed volt az ilyesmihez. Valóban elég furcsán érzem magam az utóbbi időben. Mintha a Keiichi és a te boldogságotok rám is átragadna. Vagy nem is tudom… mintha legalábbis a saját esküvőmre készülnénk… - Belldandy meghatódva összecsapta a kezét, Urd pedig rájött, hogy talán túl sokat mondott. - De ne is törődj velem. Úgyis csak sületlenségeket beszélek.
- Nem kell mentegetőznöd. Örülök neki, hogy ennyi boldogságot okozunk neked. És remélem hamarosan a te esküvődre is ilyen vidáman fogunk készülődni, drága nővérkém. - Nevetett Bell vidáman.
- Ugyan nem kell ennyire túlkomplikálni… - nevetett erőltetetten Urd. - Tudod, hogy nem született még olyan férfi a világmindenségben, aki méltó lenne hozzám. - Azonban Belldandy-t már nem lehetett leállítani.
- És aztán Skuld esküvője következik, majd Peorth-é… És Rind is hamarosan rátalál az igazira… - Urd alig akart hinni a fülének. Ha a húgán múlt volna, a fél Mennyországot most azonnal megházasította volna. - …és Megumi-san is.
- Á… Álljunk csak meg egy pillanatra. - megfogta Belldandy vállait, így a húga kénytelen volt abbahagyni a felsorolást, és rá figyelt. - Ki az, aki túlságosan előreszaladt?
- Igazad van, Urd. - ismerte el Belldandy elpirulva. - Az ilyesmit nem lehet elsietni.
- Nos ezt nálad és Keiichi-nél senki nem tudhatja jobban, hm? - a húga bólintott.
- Emlékszel, Nee-san, hogy milyen sokszor próbáltál összehozni minket? - kérdezte, miközben visszatért a csokis sütemény készítéséhez.
- Hogy is felejthetném el? - kérdezte a nővére. - Persze soha nem úgy sült el, ahogy én szerettem volna.
- Viszont rengeteget nevettünk utána. És mindenekelőtt, soha nem unatkoztunk.
- Örülök, hogy legalább te így gondolod. Van egy olyan érzésem, hogy ezzel egyedül vagy. - majd megállt egy pillanatra. - Nem tudnál esetleg valami feladatot adni? Ha Skuld vagy Peorth benéz, azt fogják hinni hogy nem csinálok semmit. - Ami tulajdonképpen igaz is… - tette hozzá gondolatban.
- Hát akkor légy szíves kevergesd ezt, amíg csomómentes nem lesz. - Belldandy átadott neki egy tálat, amiben finomnak kinéző massza volt. Urd örült neki, hogy ilyen egyszerű feladatot kapott. És közben nyugodtan tovább tudtak beszélgetni.
- Szerinted mikor fognak befutni a meghívottak? - kérdezte Urd kíváncsian.
- Megumi-san azt mondta, hogy fél hatkor jön. - válaszolta Belldandy elgondolkodva. - A többiek mind különböző időpontban érkeznek. Keiichi-san szülei kilenc-tíz órát említettek… És Ő is ekkorra várható. - Urd rögtön egy árnyalatnyival sápadtabb lett, amint meghallotta az utolsó mondatot.
- Tudod, nem bánnám, ha ˝Ő˝ inkább otthon maradna. - morogta szomorúan. - Nem igaz, hogy nincs elég dolga.
- Ugyan, Urd… - mosolygott rá békítőleg Belldandy. - A Mindenható még úgy sem járt nálunk egyszer sem.
- És ezzel én nagyon is elégedett voltam. - makacsolta meg magát az idősebb Istennő. - Eszébe jutott az a korán sem kellemes emlék, amikor a Mindenható felhívta őket. Hát persze, hogy épp neki kellett felvenni. Amikor aztán meghallotta, hogy az esküvő idejére a Földre fog jönni, majdnem szívbajt kapott. Már ha ez egy Istennő esetében lehetséges. Urd megköszörülte a torkát, és szigorú arckifejezést vett fel. Majd szándékosan elmélyítette a hangját, és élethűen utánozni kezdte a Mindenhatót. - ˝Mivel egyáltalán nem mindennapi esemény, hogy az egyik legkiválóbb Istennő megházasodik, ezért úgy döntöttem, én is jelen leszek a szertartáson. Az érkezésemre a nevezetes napon, helyi idő szerint délelőtt tíz órakor számítsatok.˝ - Bell halkan felkuncogott.
- Nee-san… Ezt nem szabad! - mondta suttogásra halkított hangon. De látszott hogy ő is remekül mulatott. Urd egy kissé jobb kedvre derült annak ellenére, hogy még mindig a rossz hír hatása alatt volt. Természetesen Skuld sem örült túlságosan, és még Keiichi is elég idegesen reagált rá. Összességében véve a Mennyek vezetőjének érkezése - annak ellenére, hogy valóban kuriózumnak számított - , sokak nak okozott komolyabb fejfájást, hosszabb rövidebb időre.
- Legalább nem marad sokáig. - mondta végül az idősebb Istennő. - És különben is úgy beszélt, mintha nem is az esküvőtök, hanem az ő érkezése lenne a legnagyobb esemény. - Azt most nem említette, hogy miután a Mindenható mindezt elmondta, még legalább egy fél percig szólongatta, mert Urd addig képtelen volt reagálni. - Mindegy… - legyintett hanyagul. - Ha az az ára az esküvőtöknek, hogy neki is itt kell lenni, akkor felőlem akár ide is költözhet! - Ezt a kijelentést még ő maga se hitte el, de nagy nehezen sikerült kimondania.
- Nem olyan szigorú ő… - mondta Belldandy kedvesen. - Végül is utasítást adott arra is, hogy mellőzük a formaságokat amíg a Földön tartózkodik. Így nem kell felfednünk a kilétünket.
- Igen, ez tényleg marharendes volt tőle. - a nővére olyan képet vágott, mint aki citromba harapott. - De szerintem néhány dologra jobban oda kellene figyelnünk, mint a protokollra… - Urd nem mondta ki hogy mire gondol. Elég volt, ha valaki csupán megkérdezni Belldandy-tól hogy kicsoda, máris mindent megtudhatott a kilétükről. Vagy ugyan ez volt a helyzet Rind-del és Peorth-szal is… Az első osztályú Istennők ugyanis nem hazudhattak, és így szerinte hatalmas hátrányban voltak. Még Peorth-ról el tudta képzelni, hogy valami egészen nyakatekert módon kicselezi a kérdés anélkül, hogy hazudna… De Rind, a becsület és a kötelességtudás mintaképe, és Belldandy… ők biztos elmondanák, hogy Istennők. Persze erre nagyon nagy esély volt bármelyik átlagos napon is, de most egyszerre nagyon sok ember lesz körülöttük. Bár az sem biztos biztos, hogy ebben az esetben egyáltalán hinnének nekik.
- Így már jó lesz, köszönöm. - mutatott Belldandy a kezében lévő tálra. Urd bólintott, és odaadta neki. Észre sem vette, de egy pillanatra sem hagyta abba a keverést. Ennek eredményeként tökéletesen csomómentes masszát adott át a húgának. Kicsit még büszke is volt miatta magára.
- Ha pedig jól értem, nem sokkal az esti parti kezdése után már meg is szabadulunk tőle. - jelentette ki elégedetten.
- Igen, a Mindenhatónak, mint azt te magad is mondtad, rengeteg dolga van a Mennyországban.
- Akkor csak addig kell meghúzni magam… - somolygott Urd.
- Tessék?
- Á… semmi… semmi… Csak hangosan gondolkoztam. - Belldandy nem firtatta tovább a dolgot, Urd pedig ismét felirt egy jó pontot a hazugság javára. Néha tényleg hasznosak voltak az apróbb füllentések. Belldandy közben a süteményeket formázta, és megkérte rá, hogy melegítse elő a sütőt. Urd úgy is tett, és elnyomott egy ásítást. Borzasztóan kimerítő volt ez a sütögetés.
- De ne aggódj, Rind és Peorth utána még egy hétig velünk maradhatnak. Eddig még soha nem volt ennyi Istennő ilyen sokáig a házban. Nagyon jól fogunk szórakozni.
- Tudod… - kezdte Urd megfontoltan. - …törődhetnél egy kicsit a magad és Keiichi boldogságával is. Nem biztos, hogy az élete legörömtelibb perceit olyan nagy társaságban akarja eltölteni…
- Ezt is megbeszéltük Keiichi-sannal. - mondta Belldandy. - Csak azután megyünk nászútra, ha már mindenki hazament. - Egy pillanattal később hozzátette. - Természetesen te és Skuld kivételek vagytok. Ti fogtok addig vigyázni a házunkra.
- Számíthatsz ránk, hugi! - vágta rá Urd hamis mosollyal. Tudta, hogy nem sok esély van arra, hogy magukra hagyják a fiatal párt. Ő legalábbis biztos nyomon fogja követni a mézesheteiket, és ahogy Skuld-ot ismerte, a kishúguk sem fog nyugton maradni. Azonban egyelőre jó lesz ha Bell nem tud semmiről. Majd ha később kiderül a turpisság már nem lehet mit tenni. Eddig Keiichi és Belldandy még egyetlen egyszer sem ment el úgy nyaralni - sem más, lényegesebb programra -, hogy ne kísérték volna őket árnyékként. Azért a legidősebb nővér ügyelni szeretett volna arra is, hogy semmi, vagy senki ne zavarhassa meg a pár intim perceit. Itt leginkább Skuld-ra gondolt, de előfordulhatott más zavaró tényező is. - Aztán… - tette hozzá a látszat kedvéért. - Ne felejtsetek el hozni nekünk valami szuvenírt…
- Tudod, hogy olyat nem tennénk. - mondta Belldandy, a nővére pedig egyre elégedettebb lett magával.
Közben Bell ellenőrizte a sütő hőmérsékletét, majd betette a tálcát, amire gondosan fel voltak sorakoztatva a sütemények. Végezetül a testvéréhez fordult, és ismét megszorította a kezét. Urd egy pillanatra nem értette, hogy mit akarhat. - Nee-san, még egyszer szeretnék megköszönni mindent, amit értünk tettél. Hála neked, és a többieknek nemsokára minden megváltozik. - a nővére mosolyogva nézett rá. Az azért enyhe túlzás volt, hogy ˝minden megváltozik˝, de nem akart akadékoskodni. Ráadásul biztos volt benne, hogy a húga számára ez valóban mindent megváltoztat. Némán bólintott.
- Menjünk, keressünk valami más tennivalót. - ajánlotta fel, Bell pedig mosolyogva egyezett bele. A két testvér néha elképesztően jól megértette egymást.
Az előkészületek ugyan ilyen intenzív tempóban haladtak a másik két korán kelő Istennő esetében is. Mindketten Keiichi ideiglenesen átalakított műhelyében végezték a dolgukat. Peorth virágokat idézett, és csokrokba kötötte őket. Korábban úgy beszélték meg, hogy az egész házat szeretnék virággal feldíszíteni, így volt bőven dolga. Közben azért igyekezett minél távolabb húzódni a folyton ásítozó, veszélyes pirotechnikai eszközökkel foglalatoskodó Skuld-tól. Jellemző volt Urd-ra, hogy pont őt küldi dolgozni egy potenciális veszélyforrás mellé. Minden esetre felkészült, hogy ha esetleg úgy adódna, akkor nagyon gyorsan el tudjon tűnni. Semmi kedve nem volt felrobbanni. Egyszer már kilőtték egy hatalmas ágyúból, és az neki több mint elég volt. Skuld-ot persze nem zavarta az, hogy veszélyes robbanóanyagokkal dolgozott. Számára ez teljesen természetes volt. Még csukott szemmel is össze tudott volna szerelni egy Skuld-bombát. Persze most nem bombákat kellett csinálnia, hanem tűzijátékot. De a kettő tulajdonképpen majdnem ugyan az volt. Hanyagul ellenőrizte az előtte heverő sorozatot, majd a mellette álló Banpei hátára erősített tárolóba helyezte. Ha az összessel elkészült, majd elhelyezi őket a ház körül. Szeretett volna minél emlékezetesebb tűzijátékot. Persze szigorúan csak a nővéréért, nem pedig Keiichi-ért. Sigel szorgosan segédkezett neki. Egy darabig teljesen csendben voltak, aztán a kis Istennő nem bírta tovább.- Még mindig nem értem minek ez a fene nagy felhajtás. - morogta az üres levegőnek, de a szavait határozottan Peorth-nak címezte. - Elvégre ez is ugyan olyan nap, mint a többi. Egyesek persze még kényelmesen pihennek…
- Majd ha neked is esküvőd lesz, te is megérted. - magyarázta Peorth. - Vagy… - tette hozzá halkan. - …ha nagyobb leszel. - Skuld nem hallotta meg, mégis dühösen felmordult.
- Én soha nem veszek részt ilyen hülyeségben. - jelentette ki határozottan.
- Igazán? - kérdezte az első osztályú Istennő kételkedve. - Én úgy hallottam hogy te vagy a következő esélyes.
- Micsoda?! - Skuld alig kapott levegőt, és nagyon vicces látványt nyújtott ahogy egyre jobban elvörösödött a feje a dühtől. - Ki merészelt ilyesmit állítani?! Én soha… Fogadni mernék, hogy Urd volt! Na csak kerüljön a kezeim közé…
- Urd? - kérdezte Peorth tökéletesen ártatlan arccal. - Én soha nem beszéltem Urd-dal ilyesmiről.
- De hát… - motyogta a kis Istennő megszeppenve. - Onee-sama? Miért mondott volna ilyet a nővérem?
- Most miért vagy ennyire kiakadva egy ilyen kis apróságtól?
- Az, hogy mi történik Sentaro-kun és köztem, az csak ránk tartozik. - felelte felszegett fejjel Skuld.
- Oh… Szóval innen fúj a szél. - csicseregte Peorth, majd hozzávágott egy szál rózsát. - Hm… Sentaro… milyen kedves név. Biztos nagyon jóképű fiú lehet. - Szándékosan suttogóra fogta a hangját. - Majd mutass be neki, jó?
- Ne merészeld! - sziszegte összeszorított fogakkal Skuld. Hirtelen végigpergett előtte, mindaz, amit Peorth művelt Keiichi-vel amikor legelőször a Földre jött. Éttől iszonyú dühös lett, és egyben aggódni is kezdett. A kezét mintegy véletlenül a bombáit tartalmazó zsebére tette. - Figyelmeztetlek, te kis perverz…
- Nyugi… nyugi… - emelte fel tiltakozva a kezét az első osztályú Istennő, aki rájött, hogy talán túl messzire ment. Ritkán érezte ennyire forrónak a lába alatt a talajt. - Nem vagyok perverz, és csak vicceltem. - Skuld továbbra is szigorúan nézett rá. - Jól van már! Rá sem nézek a fiúdra!
- Nem a fiúm, de azért tényleg jobban teszed, ha visszafogod magad. - hirtelen elmosolyodott. - Tudod a bombákon kívül még ezerféle módszerem van arra, hogy kedvét szegjem azoknak, akik szórakozni akarnak velem. - Volt valami a hangjában, amitől Peorth hátán végigfutott a hideg.
- Inkább beszéljünk valami másról. - próbálta gyorsan elterelni a szót. - Biztos van amire te is nagyon vársz a mai napon…
- Ja igen… a végére. - mondta a kis Istennő, és visszatért a tűzijáték készítéséhez. Majd nagyot sóhajtott. - És persze Onee-sama mosolyára, amikor kimondják az igent.
- Na látod, mondtam hogy van benne valami jó! - mondta lelkesen Peorth. - És amikor majd megcsókolják egymást… - átölelte magát, és behunyt szemmel, láthatóan teljesen magán kívül sóhajtozott. Most Skuld-on volt a sor, hogy megijedjen. - Pont mint a romantikus mangákban…
- Na igen, a csók… - Skuld keze rászorult az egyik tűzijátékra, de annyira, hogy az ujjai teljesen elfehéredtek. - majd megpróbálom türtőztetni magam.
- Hogyan? - Peorth-nak nem nagyon tetszett amit hallott.
- Semmi… semmi. Nézd… - A kis Istennő szokatlanul komolyra váltott. - Keiichi egy vesztes. És ezen semmi nem fog változtatni. De amíg Belldandy-t boldoggá teszi, addig megengedem neki, hogy együtt legyenek. És azt is tudom, hogy ők ketten… a tökéletes pár. Ezt bármennyire szeretném, nem tudom megcáfolni. Éppen ezért minden erőmmel azon leszek, hogy Belldandy minél boldogabb legyen. De ez nem jelenti azt, hogy élveznem is kell.
- Oh, Skuld… - Peorth elmosolyodott. - Most teljesen úgy beszéltél, mint egy igazi fel… - elharapta a szó végét.
- Mi van? - nézett rá gyanakodva Skuld.
- Á… ne is figyelj rám csak egy tüske megszúrta az ujjamat… he-he…
- Na persze. El is hiszem neked. - Utána hosszú percekig hallgattak, de ismét Skuld volt az, aki megszólal. - Téged viszont nem értelek… - Az első osztályú Istennő kérdően pillantott rá. - Jól emlékszem mi mindent tettél azért, hogy megszerezd magadnak Keiichi-t. És az is világos, hogy egyáltalán nem vagy közömbös iránta. Ne értsd félre… - tette hozzá gyorsan. - Nem mintha nagyon érdekelne az ilyesmi… De akkor mégis miért örülsz ennyire a nővérem és K1 esküvőjének? Hiszen ez azt jelenti, hogy végleg elveszíted az esélyt, hogy valaha is…
- Hát… ez bizony igaz. - mondta Peorth egy hosszú habozás után. - De…. nagyon jól tudom, hogy Keiichi és köztem semmi nem lehet. Hidd el, régen tényleg mindent megpróbáltam, mégsem állt kötélnek. Ezt elfogadom. De ő és Belldandy a legjobb barátaim közé tartoznak, éppen ezért akkor vagyok boldog, has ők is azok…
- Ezt most úgy mondtad, mintha valami nagy önfeláldozás lenne a részedről.
- Ne gúnyolódj! - morogta sértődötten Peorth. - Nem tagadom, hogy nem egyszer eljátszottam már a gondolattal, mi lenne ha K1 és én… De első osztályú Istennő vagyok. Méghozzá a legjobb! És tudom, hogy helyesen cselekszem.
- Ha te mondod… - Skuld elégedetten rámosolygott. Ezúttal ő idegesíthette a másik Istennőt, és ez nagyon jó érzés volt. - Szerintem csak kénytelen voltál beismerni, hogy Belldandy mellett esélyed sincs megszerezni Keiichi-t. Ugye igazam van? - A piszkálódás célba talált, és éppen azt a hatást érte el, amit a kis Istennő szeretett volna. Peorth arca éppen olyan piros lett, mint a kezében lévő rózsa. Mivel első osztályúként nem hazudhatott, a legtöbb amit erre felelhetett, az egy nyakatekert kitérő válasz volt. Azonban erre nem volt elég ideje.
- Ez nem olyan egyszerű! - fakadt ki végül. - Belldandy és Keiichi együtt tökéletes és kész. Ők egymás mellett fognak maradni örökké, és más nem számít. Legyen elég ennyi neked is. Az esküvő pedig csodálatos lesz, és nem hagyom hogy elrontsd a kedvem. - Skuld nem válaszolt semmit.
Végül mindketten némán beleegyeztek, hogy a szópárbajuk döntetlen lett. Skuld elnyomott egy ásítást, majd befejezte a tűzijáték utolsó darabját is. Gondosan elhelyezte Banpei erre a feladatra kialakított tárolójában, majd elindult hogy telepítse azokat. Peorth döbbenten nézett utána. Ő még félig sem készült el a virágokkal, ezért belehúzott, hogy behozza a lemaradását. Urd-dal úgy beszélték meg előző nap, hogy a feltűnő dolgokat, amihez például varázslatra is szükség van, még az emberek érkezése előtt kell megcsinálni. Végignézett az elkészült műalkotásokon, és megállapította, hogy ezek valóban többek hétköznapi virágcsokroknál. Urd arra is figyelmeztette, hogy ne csak rózsákat használjon. Ennek ellenére igyekezett minél több helyen alkalmazni a kedvenc virágát. Elővett egyet a háta mögött sorakozó fonott kosarak közül, majd fölé tette a kezét. Egy gyors varázsige elmondása után máris tele lett szebbnél szebb virágokkal, olyan gyönyörű elrendezésben, amit még a legjobb virágkötők is megirigyeltek volna.
- Ez így nagyon lassú… - morogta az Istennő elégedetlenül. A következő pillanatban vakító fény ragyogott fel mögötte, és megjelent Gorgeous Rose, Peorth Angyala egy pár rózsainda kíséretében. Egymásra néztek, majd mind a ketten elmosolyodtak, hiszen szavak nélkül is tökéletesen megértették a másikat. Most már ketten együtt jóval gyorsabban haladtak. Mire Skuld visszaért, Keiichi műhelye tele volt virággal. Az első osztályú Istennő arra is gondolt, hogy majd a házat is fel kell díszíteni. Alig pár perccel múlt öt óra, ezért gyorsan felpattant és átsietett a házba. Volt egy nagyon fontos feladata, amit talán most utoljára tehet meg. Skuld töprengve nézett utána, majd elkönyvelte magában, hogy szegény Peorth-nak nyílván agyára ment az esküvői előkészület.
Keiichi nagyon mélyen aludt. A takarója félig le volt csúszva róla, annak ellenére, hogy Belldandy alaposan ráterítette, miután felkelt. Éjfél körül még nem igazán hitte volna, hogy egyáltalán el tud majd aludni, annyira izgatott volt. De sokat segített neki az Istennővel folytatott beszélgetés. Most az arca teljesen gondtalan volt, a légzése pedig nyugodt és egyenletes. Látta ezt a fölé hajoló sötét árny is. Alaposan végigtanulmányozta a fiút, és mikor koncentrált, még a szívverését is hallotta. Ez tökéletes volt számára, és a terve megvalósításához is erre volt szükség. Olyan halkan mozgott, hogy K1 egyáltalán nem vette észre. Nem akarta elkapkodni a dolgot, mivel az végzetes hibához vezetett volna. Nem először csinált már ilyet, és még egyetlen egyszer sem szúrta el. Igazi profi volt, aki higgadtan viselkedve hajtotta végre a feladatát.
Most azonban még ő is izgult egy kicsit, mert nem akármilyen célponttal volt dolga. Minden egyes változót figyelembe vett. Mikor elérkezett az idő, a levegőbe emelkedett, és egészen a célpontja fölé ereszkedett. Olyan közel volt hozzá, hogy érezte a lélegzetvétele által keltett légáramlatot. És amikor minden tökéletes volt, végrehajtotta azt, amiért jött. Vett egy mély levegőt…
- Keiichi-san… - suttogta alig hallhatóan. A fiú erre egy kicsit megmozdult. - Keiichi-san, ébresztő… - Erre már határozott reakció volt egy hatalmas ásítás. - Keiichi-san… - A fiú erre elmosolyodott.
- Belldandy… - suttogta teljes átéléssel. Lassan kinyújtotta a karját, és át akarta ölelni az Istennőt. A szemeit is kinyitotta és ekkor meglátta maga előtt… Csakhogy nem Belldandy volt az.
- Jó reggelt, Keiichi-san! - csicseregte Peorth vidáman. A trükk, amit nem rég tanult Urd-tól tökéletesen működött. Keiichi pedig úgy reagált, ahogy számított rá. Először is rémülten felkiáltott.
- P… Peorth?! - kérdezte dadogva, majd gyorsan maga mellé pillantott. Kissé megnyugodott, amikor látta, hogy nincs ott Belldandy. Visszafordult a másik istennőhöz, aki továbbra is ott lebegett felette. - Csak nem? - kérdezte félve.
- Ne aggódj te buta. - mondta neki az Istennő. - Nem akarom újra kezdeni. Csak itt az ideje, hogy felkelj.
- Izé… nem akarok panaszkodni… - mondta elvörösödve K1. - De ébreszthettél volna másképp is. És mi van akkor, ha Belldandy meglát?
- Nem kell aggódnod, tegnap beszéltem vele. Megengedte, hogy én ébresszelek. - Keiichi-nek kedve lett volna megkérdezni, hogy vajon Bell az ébresztés módjáról is értesült, vagy egyáltalán nem lett beavatva a folyamat mikéntjébe. Majdnem biztosra vélte, hogy az utóbbi a helytálló. De nem akart túl sokat feleslegesen a témával foglalkozni, mert azzal csak még kínosabbá tette volna a szituációt. Úgy tűnt, hogy Peorth is befejezte a dolgot, és nyugodtan a földre ereszkedett. - És… hogy érzed magad? Már csak pár óra van hátra a függetlenségedből. - Amint Peorth ezt kimondta, Keiichi idegessége visszatért.
- Jaj, ne… - mondta aggódva. - Mennyi az idő? Csak nem vagyok késésben? Látnom kell Belldandy-t!
- Nyugalom… - mondta kuncogva Peorth. - Még egyáltalán nem vagy késésben. Sőt, mindenre lesz még bőven időnk. Belldandy már régen felkelt, és most azt hiszem a konyhában szorgoskodik Urd-dal.
- Nem mondod komolyan? - Keiichi meglepetten pislogott. - Urd a konyhában? Ugye ez csak vicc…
- Nem, nem az. Megnézheted magad is.
- Huh. Fogalmad sincs mennyire izgulok. - jelentette ki K1 fapofával.
- De igen, látom. - mosolyodott el Peorth. - Aggódsz az esküvő miatt? Tudod, hogy úgy sem lesz semmi baj. Belldandy-val eddig is egy pár voltatok. Ez csak még jobban összeköt majd titeket.
- Igen, ez így elmondva nagyon egyszerűnek tűnik. - nézett a fiú a távolba. - Azonban aggódom… és nem az esküvő miatt! - tette hozzá gyorsan. - Tudom, hogy ti mindent megtesztek, így semmi baj sem lehet. Én csak magamban nem vagyok biztos. Mi van ha valamit rosszul csinálok, és tönkreteszem az egész napot? Ha megszégyenítem Belldandy-t mindenki előtt… Te jó ég, és még a Mindenható is itt lesz… - Peorth ekkor előrenyúlt, és a mutatóujját és az ajkára szorította, teljesen beléfojtva a szót.
- Hallgass… - mondta szinte suttogva. Keiichi meg sem mert szólalni, csupán laposakat pislogott. Egy hosszú másodpercekig tartó szünet után az Istennő elvette a kezét a szájáról. - Keiichi… - kezdte, és nyugodtan a szemébe nézett. - Nincs rá okod, hogy aggódj magad miatt. Úgy tűnhet, hogy csak a levegőbe beszélek, de hidd el nem így van. Én nagyon jól ismerlek téged. Mindig próbálod a legjobbat kihozni magadból, és ha ma sem teszel másképp, akkor minden tökéletes lesz. Nem kell átlagon felüli teljesítményt nyújtanod, csak légy önmagad. Amúgy is, Belldandy-val együtt képtelenek vagytok hibázni, márpedig a mai napon mindennél jobban együtt lesztek. - Keiichi lassan bólintott. Nagyon jól esett neki, hogy a barátja ennyire törődik vele. - És most aztán ne halljak több nyavalygást! - váltott enyhén fenyegetőre Peorth hangja. - Különben még kénytelen leszek azt feltételezni, hogy az esküvő előtt szükséged lesz egy intenzív önbizalom növelő tréningre. Az pedig nálam elég kemény diónak számít.
- Megértettem! - vágta rá gyorsan a fiú. - Minden rendben, csak egy kicsit megrémültem ahogy most mindent végiggondoltam. És köszönöm szépen, hogy megerősítetted bennem azt, amit már amúgy is tudtam.
- Nem tartozol köszönettel. Épp erre valók a barátok… - K1 tényleg nagyon örült neki, hogy olyanok veszik körül, mint Peorth, akik a maguk módján mind segítenek, és azt szeretnék ha ő és Bell jól éreznék magukat ezen a napon. Az iménti volt az egyik legjobb önbizalom növelő beszéd, amit valaha is hallott, valóban használt. - Szerintem öltözz fel, és induljunk a teázóba. - javasolta Peorth. - Fogadni mernék, Hogy Belldandy már finom reggelivel vár… Ha csak nem akarod az esküvőig hátralévő időt itt a matracodon tölteni. Vagy esetleg a szertartást is tartsuk itt? Biztos nagyon jól fogsz mutatni a pizsamádban….
- Jaj.. menj már. - nevette a fiú vidáman. Peorth viccelődése tényleg felvidította. Az Istennő várakozóan nézett rá, ő pedig vissza. Egy rövid ideig fesztelenül mosolyogtak, aztán K1 köhintett.
- Izé… esetleg kimennél, amíg átöltözök? - Az Istennő ártatlan arcot vágott, és úgy tett, mintha erre nem is gondolt volna.
- Ugyanmár… - búgta szándékosan incselkedve. - Hiszen barátok között az ilyen természetes. - Keiichi határozottan magára rántotta a takarót, így jelezte azt, hogy nem hajlandó megmozdulni amíg Peorth bent van.
- Indulás! - mondta kérlelhetetlenül. Az Istennő sértődöttséget színlelve felállt.
- Hát, ha ilyen undok vagy… - mondta, majd rákacsintott, és kiment a szobából. K1 megcsóválta a fejét, majd hozzáfogott öltözködni. Már csak azt szerette volna tudni, hogy a Peorth szavaiból nyert magabiztosság meddig fog tartani. Mikor kilépett a szobájából, Peorth még mindig ott állt az ajtó mellett és rá várt. Ezzel egy időben Skuld lépett be a bejáraton. Ránézett a fiúra, de nem lehetett azt mondani, hogy a kedvesség sugárzik a tekintetéből.
- Mi az, felébredtél? - kérdezte mogorván, majd anélkül hogy megvárta volna a választ, elment mellette. Keiichi Peorth-ra nézett, aki megrázta a fejét jelezvén hogy ő sem érti a kis Istennőt. A teázóban megtalálták Belldandy-t is, aki épp egy tányér gőzölgő rizst tett az asztalra. Az időzítése mint mindig tökéletes volt. A konyha felől finom illatok terjengtek, Peorth, Skuld és Keiichi hosszan a levegőbe szimatolt. Belldandy a fiúra nézett, és az arca boldogan felragyogott.
- Keiichi-san… - suttogta alig hallhatóan majd a fiúhoz lépett, és a karjaiba vetette magát. K1 még mindig kicsit esetlenül viselkedett ilyenkor, de már korán sem annyira, mint régen. Megölelte a kedvesét, majd lágyan megcsókolták egymást. Skuld nagyon nehezen viselte a dolgot és inkább elfordította a fejét. Peorth viszont csillogó szemmel, kissé zavarba ejtően nyíltan nézte őket. Miután az ajkaik elváltak, Keiichi elmosolyodott.
- Jó reggelt, drágám. - köszöntötte szavakkal is az istennőt. Belldandy pedig az asztalra mutatott.
- Tessék, egyél csak. - mondta kedvesen. - Mindjárt készítek neked egy kis teát is.
- Köszönöm. - K1 ismét megcsókolta, majd leült az asztalhoz, ahova Peorth és Skuld is letelepedett. - Jó étvágyat… - mondta, majd felemelte a pálcikát is enni kezdet. Bell lélegzet visszafojtva figyelte minden egyes reakcióját. - Nagyon finom! - jelentette ki a fiú az első falat után, és egyáltalán nem kellett megjátszania magát. Belldandy főztje, mint mindig most is tökéletesre sikerült.
- Örülök, hogy ízlik, Keiichi-san. - Az Istennő láthatóan nagyon örült annak, hogy a szerelme finomnak találta a főztjét. Ebben a pillanatban feltárult a konyhába vezető ajtó, olyan dolog történt, amitől Belldandy-n kívül mindenkinek tátva maradt a szája. Urd lejtett be a teázóba, a jobb kezén vastag, egyujjas sütőkhöz használt kesztyűvel. Egy tálcát tartott, amin szép sorrendben sütemények voltak felsorakozva. Az arcán bűbájos mosoly volt, és még a tartásából is kedvesség sugárzott. A teázóban akkor sem lehetett volna nagyobb csend, ha egyetlen pillanat alatt légüres tér keletkezi. Keiichi még az evésről is elfeledkezett, Peorth pedig már-már viccesen döbbent arcot vágott. Urd várt egy pillanatig, teljesen ki akarta élvezni a zavart amit okozott.
- Oh… - mondta meglepetést színlelve. - Ilyen sokan itt vagytok? Nem gondoltam volna… - Kissé elpirult, és zavartan lehajtotta a fejét. Tökéletes alakítás volt, amiért bárhol megkapta volna a legmagasabb díjat. Az asztalhoz sétált, és letette a tálcát. - De ha már így alakult… Nem lenne kedvetek megkóstolni ezt a süteményt? - Skuld, Peorth és Keiichi egymásra nézett.
- Te sütötted? - kérdezte Skuld szkeptikusan, és látszott rajta, hogy egyáltalán nem vágyik arra, hogy kipróbálja. Peorth és Keiichi is hasonlóan vélekedett.
- Ezzel arra célzol, hogy a csokis süteményem nem elég jó… - Urd szeméből könnyek kezdtek potyogni. - Ez annyira… annyira… - szipogta szívszaggatóan.
- Micsoda műsor… - morogta Skuld, aki tudta, hogy addig nem lesz vége, amíg meg nem kóstolja a süteményt. K1 és Peorth is elvett egyet, és mindhárman abban reménykedtek, hogy nem követnek el végzetes hibát azzal, ha megkóstolják. Urd ugyanis néha meglepő dolgokat kotyvasztott a saját kis laboratóriumában, így az egyszerű csokis süteménynek kinéző finomság akármi lehetett. Végül mindhárman egyszerre haraptak bele, és lassan rágni kezdték. A süti meglepően finom volt, és végül az utolsó morzsáig elfogyott.
- És ezt egyedül te csináltad? - kérdezte Keiichi hitetlenkedve.
- Miért, szerinted nem lennék képes rá? - kérdezte fenyegetően az Istennő. - Egyébként nem… Belldandy-val együtt sütöttük, igaz?
- Bizony, Urd és én mindent beleadtunk hogy nagyon finom legyen a sütemény. - mondta a középső testvér. Ettől láthatóan mindenki megkönnyebbült. Urd-nak viszont nagy örömet okozott, hogy sikerült mindenkire a frászt hozni egy rövid időre. Ő is felkapott egy sütit, majd rágcsálni kezdte.
- Hm… ez tényleg nagyon jó. - jelentette ki elégedetten. Keiichi közben visszatért a reggelijéhez. Kicsit fura volt a csokis sütemény után a rizs, de azért nem akart egy falatot sem a tányéron hagyni. Peorth és Skuld közben repetáztak a most már teljesen, vagy legalábbis félig, megbízható forrásból származó süteményből. Belldandy kiment a konyhába, és hamarosan teával tért vissza.
- Hát Urd… - kezdte Peorth elégedetten. - Le vagyok nyűgözve a süteménytől… Még akkor is ha csak félig a te érdemed. - Majd ravaszul elmosolyodott. - De azért sajnálhatod, hogy lemaradtál a csókjelenetről…
- Hogy micsoda? - a legidősebb nővér zaklatottan Keiichi-ékre nézett. - Ez nem igazság! - jelentette ki csalódottan. - Tessék még egyszer megcsókolni egymást!
- Ne bíztasd már őket! - rázta az öklét fenyegetően Skuld. Azonban Keiichi és Belldandy kaptak az alkalmon és újra megcsókolták egymást. A legfiatalabb Istennő ádázul szorította az asztal szélét, és legszívesebben a perverz Keiichi-hez vágta volna a süteményes tálcát. De mégsem tette, ugyan azért amiért az esküvőbe is próbált beletörődni. Mert a nővére boldog volt miatta. - Hagyjátok már abba! - mondta mégis a látszat kedvéért. - Így nem lehet normálisan társalogni… Egyébként is, Keiichi… mostál már fogat? Nem? Hogy mered a nővéremet így csókolgatni?
- Hagyd már őket, te kis méregzsák! - nézett rá Urd dühösen. - Törődj inkább a saját dolgoddal!
- Igen?! - nézett rá fenyegetően a húga. - Talán ma is harcolni akarsz? Én állok elébe…
- Bármikor, drága aranyos húgocskám… - Urd hanglejtése egyáltalán nem illett a kedves szavakhoz.
- Ejnye, Nee-san… - mondta Bell enyhe rosszallással a hangjában. - Ne legyetek durvák… Tessék szépen beszélni egymással! - A két Istennő ijedten nézett egymásra. Általában a testvérük nem volt túl szigorú, de amikor így beszélt, nem ártott komolyan venni. Lassan bólintottak, és a továbbiakban igyekeztek úgy folytatni a veszekedést, hogy Bell ne hallja. Közben az idő lassacskán telt.
Rind kinyitotta a szemét, és körülnézett a szobában. Teljesen éber lett a meditáció befejezése után. A látása azonnal alkalmazkodott a félhomályhoz, és egy pillanat alatt felmérte a környezetét. Peorth nem tartózkodott a szobában, ezt is azonnal megállapította. Az Istennő nyílván korábban befejezte az alvást, és elment végrehajtani azoknak a bonyolult feladatoknak az egyikét, amiről az este folyamán annyit beszélt. Mikor hozzákezdett a meditációhoz, Peorth még mindig fújta a magáét. Ám a Valkűr úgy ítélte meg hogy nem szükséges végighallgatnia, mivel csupa olyan dolgot mondott, amit már korábban is alaposan kifejtett. Különben sem érezte úgy, hogy Peorth elvárta volna tőle a folyamatos figyelmet. Ezért a leglogikusabb megoldás az volt, hogy hasznosan tölti el a reggelig hátralévő időt. Egy sima, elegáns mozdulattal felállt. Hangokat hallott a teázó felől, ezért úgy döntött, hogy megnézi mi történik.
Mindenek előtt átgondolta, hogy mi fog ma történni. Legfőképpen a saját szerepe volt ködös az egész dologban. Nagyon örült annak, hogy Keiichi és Belldandy egybekötik az életüket, azonban a szokásokat, amelyek egy ilyen eseménnyel együtt járnak elég nehéz volt megszoknia. Mindazonáltal figyelmesen meghallgatott minden idevonatkozó instrukciót, és alaposan meg is jegyezte őket. Most már sokkal többet tudott a házasságról, mint azelőtt hogy értesült volna az eseményről.
Természetesen az alapvető dolgokkal addig is tisztában volt. Ilyen például a szerelem, és persze az is egyértelmű, volt számára, hogy Keiichi-t és Belldandy-t ez az érzelem fűzi össze. Ezt már régen is észrevette, sőt egy kritikus pillanatban ez segítette át őket rengeteg nehézségen is. A végén azt is belátta, hogy miért érez úgy Belldandy egy ember iránt. De voltak olyan különös dolgok is egy esküvőn, amik merőben szokatlanok voltak. Peorth előző nap azt mondta a lényeg az, hogy érezze jól magát és mosolyogjon. Ez így önmagában egyszerűen hangzott, csakhogy Rind-nek nem volt erőssége a mosolygás. Azonban jól érezte magát, hiszen a legjobb barátaival lehetett. Csak ő ezt egy kicsit másképp fejezte ki. Aztán azt is megtudta, hogy rengeteg ember lesz jelen az esküvőn, és az azt követő partin. Neki pedig úgy kell majd viselkedni, hogy ne derüljön fény az Istennői mivoltára. Ez sem ígérkezett túl egyszerű feladatnak. Megbeszélték, hogy mindig legyen Peorth, vagy Urd közelében, és lehetőleg próbálja meg őket utánozni. Ez megoldhatónak tűnt, bár spontán mosolyogni még így is nehéz lesz. Skuld felajánlotta neki, hogy készít egy olyan apró szerkezetet, ami a szájába helyezve apró áramütésekkel váltja ki a mosolygáshoz szükséges izom összehúzódásokat. Rind bár hálás volt a segítőszándékért, visszautasította. Csakúgy mint Urd ˝Mosolyogj Dual X˝ nevű varázsszerét, amitől állítólag egész éjjel le sem hervadt volna az arcáról a mosoly. Nem akart ennyire drasztikus megoldásokhoz folyamodni. Önmagától szeretett volna mosolyogni, és biztos volt benne, hogy amikor eljön az idő, sikerülni fog. Akkor is képes volt rá, amikor Keiichi-t a barátjává fogadta, és tegnap is, miközben gratulált a fiatal párnak, nem sokkal az érkezése után. Ilyenkor különös módon ugyan azt a boldogságot érezte, mint egy harc közben. Csakhogy egy küzdelemben nincs semmi olyan, amin mosolyogni lehetne. Legbelül azt is érezte, hogy az előző sokkalta helyénvalóbb. Ennek ellenére továbbra is a harc volt a kötelessége, csak most egy ideig szüneteltek a küldetések. A teázóhoz ért, és habozás nélkül félretolta az ajtót. Odabent mindenki abbahagyta amit épp csinált, és ránézett.
- Jó reggelt. - köszönt egyszerűen, majd bezárta maga mögött az ajtót.
- Jó reggelt! - érkezett kórusban, majd Keiichi és Belldandy rámosolyogtak. Rind-nek ismét feltűnt, hogy nekik milyen könnyedén megy, amit ő csak nagyon ritkán tudott megtenni. Urd-ból ismét előtört a konyhatündér, felkapta a tálcát és Rind elé sietett vele.
- Parancsolj, Rind egy kis csokis süti! - mosolyogta kedvesen. Az ő vidámságát a Valkűr kissé másnak találta, mintha valamivel mesterkéltebb lett volna.
- Már megint kezdi… - mondta rosszallóan Skuld az asztalnál. Rind először el akarta utasítani a süteményt, aztán eszébe jutott az, amit tegnap Peorth mondott. ˝Attól, hogy nincs szükséged földi táplálékra, nyugodtan fogadd el, ha megkínálnak vele. Ártani nem árt, és sokkal megnyerőbb, mintha mindent visszautasítanál.˝ Éppen ezért most megfogadta a tanácsot, és elvett egyet a tálcán sorakozó édességek közül.
- Köszönöm. - mondta udvariasan, majd beleharapott az omlós tésztába. Az íz ami szétáradt a szájában érdekes volt, és határozottan kellemes. Valóban hasznosnak tűnt az új dolgok kipróbálása. - Nagyon finom. - állapította meg kissé meglepetten. Urd közben visszalebegett a helyére, ahol a dühös Skuld már várt rá.
- Ugye élvezed ezt? - kérdezte fojtott hangon.
- Gyere ülj le az asztalhoz, Rind. - intett neki Belldandy. A harcos istennő odasétált, és helyet foglalt. Közben észrevette, hogy Bell és Keiichi takarásban lévő keze össze van kulcsolva. Nyilvánvaló volt, hogy ez is a szerelmük egyik jele. Majdnem elmosolyodott, és ez még magát is meglepte.
- Most, hogy mind itt vagyunk... - kezdte Peorth, - …szerintem élvezzük ki az utolsó nyugodt perceket.
- Nem. - mondta Belldandy, mire mindenki meglepetten nézett rá. - Még nem vagyunk itt mindannyian. Welsper-san hiányzik. - A többiek láthatóan megkönnyebbültek.
- Elképzelhető, hogy ma nem fogod őt túl gyakran látni… - mondta Urd kényszeredetten mosolyogva.
- Miért nem? - kérdőn nézett a nővérére, amivel elég kínos pillanatokat okozott neki. Mivel Bell előtt a saját érdekében még mindig titokban tartották Welsper múltjának egyes részleteit, így az Istennő nem tudhatta, mit érzett, illetve valószínűleg még most is érez iránta a Démon. Nagyon valószínű volt, hogy ez a nap Welsper számára inkább tragikus, mint vidám.
- Nos… tudod… ő… - kezdte Keiichi idegesen, és segítségkérően nézett a négy Istennőre. Azonban ők sem tudtak semmi hihetőt kitalálni, úgyhogy ráhagyták a magyarázkodást. - Hát... Ő nem szereti az esküvőket! Ez az… Egyszer mondta, hogy egy régi eset miatt irtózik az ilyen eseményektől… - Mindenki visszafogottan figyelte Belldandy reakcióit.
- Hát ez igazán remek volt! - súgta a fiúnak Skuld. - Szerinted Onee-sama majd beveszi ezt a maszlagot?!
- Te talán jobbat tudtál…?! - nézett rá Keiichi mérgesen. Belldandy eközben szomorúan sóhajtott.
- Milyen kár. Még tortát is akartam adni Welsper-sannak. - Rind-en és rajta kívül az asztalnál mindenki a földön végezte.
- Hát ez durva volt… - mondta Urd remegő hangon.
- Nee-san? Valami baj van? - Bell aggódva nézett a többiekre.
- Áh… semmi - legyintett Peorth, majd többiekkel együtt feltápászkodott.
- Azért jó tudni, hogy Keiichi-san, és Welsper-san ilyen dolgokról is beszélnek. - Belldandy a fiúra nézett. - Ez azt jelenti, hogy ti ketten nagyon jól megértitek egymást.
- H… hát igen… - dadogta K1. - Ez tényleg nagyon jó dolog… - Pedig ennél távolabb semmilyen állítás nem volt az igazságtól. A Welsper és a közte lévő kapcsolat kimerült abban, hogy nem estek nap mint nap egymás torkának. De semmi több ennél.
- Akkor vegyük úgy, hogy Welsper-t kihúzhatjuk a mai napon a kajalistáról. - Jelentette ki nemes egyszerűséggel Peorth. Azonban valamire nem számított, csakúgy mint a többiek sem.
- Mi ez a nagy levertség? - szólalt meg egy túlságosan is ismerős hang az asztal mellől, majd egy apró, izmos fekete test szökkent egyenesen a süteményes tálca mellé.
- Welsper-san! - kiáltotta Belldandy vidáman. - Annyira örülök neki, hogy te is itt vagy. Most már tényleg teljes a létszám!
- Jó reggelt, Belldandy. - köszön a macska kedves hangon az istennőnek, majd Keiichi-re villantotta a tekintetét. - Te is itt vagy? - A fiú ennél szebb üdvözlésre nem is igen számíthatott. Welsper leült az asztalra, majd Urd-ra nézett. - Mi az, engem meg sem kínálsz? - kérdezte, és bár ez nem tűnt lehetségesnek, a szája mintha gúnyos félmosolyra húzódott volna.
- Eh… - mordult fel bosszúsan Urd, akit láthatóan nagyon meglepett a bajkeverő Démon megjelenése. Bár amióta Belldandy-éknál lakott, Welsper nem sok vizet zavart, soha nem lehetett tudni, hogy mikor fog úgy dönteni, hogy a BellxK1 felállásból elege van. És ahogy az esküvő közeledett, fennállt a veszélye, hogy esetleg valami ostobaságot tesz. Az Istennő jobban örült volna neki, ha ma tényleg nem kerül elő. - Izé… vegyél!
- Kösz. De kösz nem. - mondta a macska egy ásítás után, Urd pedig legszívesebben fejbe vágta volna az öklével, amiért szórakozik vele.
Hé, ha nem tudnád, nem illik az asztalon ülni! - csattant fel Skuld dühösen. - Egy macskának meg végképp nem itt van a helye!
- Igazad van! - mondta elgondolkodva Welsper. - Az én helyem ott van Belldandy ölében. Megyek is és elfoglalom…
- Ne merészeld… - sziszegte Keiichi dühösen, aztán észbekapott, és elmosolyodott. - Azaz csak tessék. Végül is csak egy macska vagy…
- Ne bíztasd már! - szólt rá Skuld dühösen. - Te pedig viselkedj rendesen, Szőrcsomó úr!
- Megyek és hozok Welsper-sannak egy kis finom csemegét. - mondta Belldandy, majd felállt, és ismét kiment a konyhába. Annak ellenére, hogy ma az ő esküvője volt, úgy tűnt ő dolgozik a legtöbbet. A macska elégedett léptekkel lesétált az asztalról, és letelepedett a helyére. Egy sor bosszús pillantást kapott.
- Hm… Mintha sokkal hidegebb lenne itt… - mondta a sajátos nyávogó hangján. - Ti nem érzitek? - K1 lemondóan sóhajtott. Végül is meg tudta érteni szegényt. Ha valaki más venné feleségül Belldandy-t, ő is így viselkedne. Pedig ez határozottan gyerekes volt.
- Valamit csináljunk már vele! - nyűgösködött Skuld. - Mi lenne, ha építenék egy szuperbiztos macskaketrecet?
- És ki kapna el, hogy belerakjon? - kérdezte Welsper gúnyosan. - Ha jól tudom ez nem épp az erősségetek.
- Majd Keiichi. - mutatott Urd a szerényen mosolygó fiúra. A macska unottan félrefordította a fejét, és nem válaszolt.
- Ha szükséges, sztázisba helyezhetem az esküvő idejére… - Jelentette ki Rind halálosan komoly hangon. Welsper füle alig észrevehetően megrándult, majd az Istennő felé fordította a fejét. Rind nyugodtan nézett rá, és látszott, hogy ha a többiek beleegyeznek, azonnal végrehajtaná a szükséges varázslatot. Az ex-Démon szeme kihívóan villogott, mintha azt mondaná ˝Próbálkozz csak, Valkűr… most nem fog olyan könnyen menni!˝ A feszültséget szinte vágni lehetett a levegőben. Keiichi sűrűn pislogott a konyha felé, azt remélve, hogy Belldandy bejön, és ezzel megoldódik a helyzet. Azonban ez egyelőre nem történt meg. Végül Peorth volt az, aki megmentette a pillanatot.
- Ugyan már, Rind… - mondta kényszeredetten mosolyogva. - Erre nincs semmi szükség… Mi csak vicceltünk.
- Szerintem meg jobb lenne, ha bezárná. - Skuld határozottan összefonta maga előtt a karját. - Nem értem miért kell ennyit problémázni. Csak nem azt akarjátok, hogy tönkretegyen valamit.
- Nem fog. - jelentette ki nyugodtan Urd. - Ez biztos. Fölöslegesek az óvintézkedések.
- Nem értem. - jelentette ki Rind. Nagyot sóhajtott, majd folytatta. - Ő egy Démon. Még akkor is ha reinkarnálódott, és most csupán az ereje töredékrészével rendelkezik. A leglogikusabb feltételezés az, hogy megkísérli szabotálni szertartást. Ezt nektek is be kellene látni. Már az sem biztonságos, hogy együtt laktok vele. - Úgy tűnt Welsper nem vesz tudomást a kialakult helyzetről, és nyugodtan mosakodott. Mintha nem is érdekelte volna a vita, amiben az aznapi sorsa dőlt el.
- Urd-nak igaza van. - jelentette ki nyugodtan Keiichi. Ezúttal ő került a tekintetek középpontjába.
- Elég nyugodt vagy, ahhoz képest, hogy a szerelmedről van szó. - mondta Peorth érzelemmentes hangon.
- Látjátok, ő érti miről beszélek. - Bökött K1 felé Urd, miközben egy sütit majszolt. - A lényeg az, hogy a mi kedvenc ex-Démonunk imádja Belldandy-t. Tudja, hogy a húgom akkor a legboldogabb, ha Keiichi-vel van. Számára ez sokkal fontosabb, mint az, hogy esetleg megpróbálja magának megszerezni. Tehát fölösleges bármit is tenni, mert ő lenne a legdühösebb arra, aki megpróbálja őket szétválasztani. - Keiichi egyetértően bólintott. Rajta, Welsper-en és természetesen Urd-on kívül mindenki meglepetten nézte a macskát. Még Rind arckifejezése is a csodálkozását tükrözte. Az ex-Démon pedig egyáltalán nem jött zavarba a dologtó. Unottan felnézett a többiekre, majd ásított egyet.
- Ez igaz. - jelentette ki nyugodtan. Skuld szólni akart valamit, de egy hang sem jött ki a torkán. Tisztában volt a körülményekkel, hogy mit művelt Welsper néhány éve, amikor először a Földre jött. És arról is hallott, hogy mindent azért tett, amit Belldandy iránt érzett. De soha nem gondolta volna, hogy ez ennyire komoly nála. Azt mindannyian tudták, hogy néha egészen extrém dolgokat képes magával művelni, hogy cserébe elérjen valamit. De ha helytálló volt az, amit Urd mondott, akkor ez valószínűleg minden eddiginél nagyobb szenvedés lesz számára. Pedig az önmagára kimondott átkokkal sem volt valami kíméletes…
- Az esélytelen harmadik, aki hősiesen lemond a szerelméről, mikor látja, hogy ő a másik fiúért van oda? - kérdezte Peorth féli gúnyosan, félig komolyan. - Ez olyan… olyan romantikus!
- Szerintem túl sok zagyvaságot olvasol azokban a gyerekes, nyálas shoujo mangákban… De ha te mondod… - szólt közbe hidegen Welsper. Majd hátborzongató tekintettel az Istennőre nézett. Ilyenkor Peorth-nak mindig az jutott eszébe, amikor olyan hosszú időre gyerekké változtatta, és kissé kényelmetlenül érezte magát tőle. A macska meglepően emberi gesztussal széttárta a mancsait. - Én Démon vagyok. - jelentette ki, mintha ezzel valami forradalmian új dolgot hozna mindenki tudomására. Várt egy kicsit, majd Keiichi-re sandított a szeme sarkából. - Tudok várni. Egy ember nem él örökké…
- Remek... - morogta K1 unottan, és egy falásra eltüntetett egy süteményt. Valahogy egyáltalán nem vidította fel a gondolat, hogy Welsper csak arra vár, hogy feldobja a talpát, majd utána pedig megszerezze magának Belldandy-t. Mi több, ez határozottan idegesítette. Szerencsére mire sikerült lenyelnie a hatalmas falatot, és utána levegőt venni, már lehiggadt. Ezen a napon semmi nem idegesítheti fel hosszú távon.
- Csodás a hangulat. - jelentette ki Peorth. - Akárcsak egy temetésen… - Ekkor nyitódott a konyhaajtó, és Belldandy jött vissza. Egy kis tálkát tette le a földre, Welsper pedig habozás nélkül rohant hozzá. A kedvenc csemegéje, ínycsiklandozó haldarabok voltak benne, és ami még fontosabb volt, hogy Belldandy maga készítette. Az Istennő mosolyogva nézte, hogy nekilát a falatozásnak, majd visszaült az asztalhoz, és megfogta Keiichi kezét.
- Ezzel meg is volnánk. - jelentette ki Urd elégedetten, mivel kiderült, hogy Welsper leszereléséhez igazán nem kell sok.
- Történt valami? - kérdezte Belldandy ártatlan arccal, mire a nővére gyorsan megrázta a fejét.
- Semmi különös. - tette hozzá a biztonság kedvéért. - De most már jobb lenne, ha pihennél egy kicsit, mert már megint mindent te csinálsz.
- De ez tényleg nem nagy dolog. - legyintett Bell. - Én szeretem, ha finom ételt adhatok Welsper-sannak… és persze Keiichi-sannak is. - Urd ezzel nem tudott vitatkozni.
- Hát ha téged ez boldoggá tesz… És meddig fogunk még itt lazsálni?
- Ha rajtad múlik, akkor bizonyára örökké. - jelentette ki Skuld kihívóan.
- Mit makogsz? - A két testvérnek ismét sikerült egymás torkának ugrani, a korai időpont ellenére már másodszor. Azonban most elég volt egyetlen pillantás Belldandy-ra, és beszüneteltették a vitát. Legalább is egyelőre. - Komolyan… - folytatta Urd, aki igyekezett megfeledkezni arról, hogy félbeszakították. - Biztos van még valami, amit meg kell csinálni… valami idegesítő apróság ami miatt később kapkodni fogunk.
- Én azt hittem, hogy mindent alaposan megterveztél. - nézett rá Peorth incselkedve, hogy egy kicsit cukkolja.
- Még szép, hogy megterveztem! - vágta rá Urd határozottan. - Csak… nem írtam le. Egyébként is… a fenének kell ez a sok hülyeség a lényeg úgy is az esküvő.
- Ezt épp te mondod? Mikor te voltál a legjobban oda a részletekért? - Peorth nem akart engedni az igazából. - Semmi baj, Urd szívem. Sejtettük hogy ez lesz.
- Na és te? Te is rengeteget tervezgettél. És most csak ülsz itt és tömöd a fejed…
- Nee-san… - szólt közbe Belldandy, mielőtt a vita Urd és Peorth között is komolyabbra fordult volna. - Nyugodjunk meg, és maradjunk csendbe egy ideig. Akkor biztos rá fogunk jönni mit felejtettünk el. Mindannyian megfogadták a menyasszony tanácsát, és némán gondolkoztak. A szobában hirtelen síri csend lett. Egyedül Welsper halk csámcsogása hallatszott, valamint a jelenlévők lélegzetvétele. Mindenki töprengett, hogy vajon mit felejtettek el. Ez így ment hosszú perceken keresztül.
Végül a macska is befejezte a táplálkozást, és csatlakozott a néma társasághoz. Neki határozottan megfelelt a csend. Viszont sokakat már zavart. Urd és Peorth alig várta, hogy beszélhessen, de mivel nem volt semmi ötletük, egyikük sem mert megszólalni. Skuld szeme az álmosságtól majdnem leragadt, és látszott rajta, hogy szívesen aludna még egy kicsit. Végül a hallgatás kezdett egyre kínosabb lenni. Már Keiichi majdnem közbelépett, egy javaslattal, hogy talán hagyják a problémát, amikor Rind egy apró köhintéssel magára vonta a figyelmet.
- Az Ablutio. - mondta egyszerűen. Elsőre senki nem értette. - Mielőtt a többi ember megérkezne, tanácsos lenne elvégezni az Ablutio-t. Mivel a mai nap folyamán a sűrű események miatt úgy sem lesz rá lehetőség.
- Ez az! Hát ezt kell még megcsinálnunk. - csettintett Urd vidáman.
- Úgy teszel, mintha gondoltál volna rá. - morogta Peorth rosszallóan. - Pedig ha Rind nem szól, akkor még mindig hallgatnál.
- Erre én sem gondoltam. - nézett hálásan a Valkűrre Bell. - Köszönjük, Rind, ezzel rengeteget segítettél.
- Így igaz, és valószínűleg Peorth sem gondolt erre, akármilyen nagy a szája. - mondta Urd vidáman, és még a sértést is sikerült ügyesen belefogalmazni. - Tehát, mivel nemsokára jönnek az első vendégek, mindenki pattanjon és nyomás a fürdőbe! - Az utolsó mondatával okozott egy kis kavarodást.
- Mi… mi… mindenki?! - kérdezte Keiichi dadogva. Egyszerűen képtelen volt figyelmen kívül hagyni a gondolatot, hogy Urd azt mondta, ˝mindenki˝ és természetesen rögtön fülig pirult. Kényszeredetten elvigyorodott, és megpróbálta elűzni fejében a felbukkanó képeket, amik egyre csak sokasodtak. Egyszerre volt kellemes, ugyan akkor szeretett volna túl lenni rajta. Minden esetre Urd ajánlata kétségtelenül érdekes volt.
- Hé, K-boy! - súgta neki az legidősebb nővér kaján mosollyal. - Miért vörösödtél el, hm? Te is jönni akarsz? Én csak az Istennőkre gondoltam, és egymás után, de ha gondolod elintézhetjük, hogy mindannyian…
- Dehogyis! - vágott közbe Keiichi, aki legszívesebben bebújt volna az asztal alá, amíg kicsit össze nem szedi magát. Urd persze továbbra is csak vihogott. - Én nem mondtam ilyet. - köhintett K1.
- Keiichi-san… - szólalt meg aggódó hangon Belldandy, amit a fiú kissé félreértett.
- Esküszöm, Bell tényleg nem… - ekkor döbbenten nézte, ahogy az Istennő a homlokára teszi a kezét. - Bell...?
- Csak nem vagy beteg, Keiichi-san? - kérdezte Belldandy remegő hangon. - Olyan piros az arcod… Talán lázad van. - Behunyta a szemét, és még Urd szája is tátva, amikor megérezte a húgából Keiichi felé áradó féltést. Majd egy pillanat múlva Bell megkönnyebbülten felsóhajtott. - A testhőmérsékleted normális, teljesen egészséges vagy. Hála az égnek! - Szorosan magához ölelte a fiút, aki először szólni sem tudott, aztán boldogan viszonozta. Úgy tűnt egy újabb kínos helyzetet került el Belldandy segítségével.
- Érdekes… - állapította meg Urd. - Túl nagy a nyugalom… - A kishúga felé nézett, aki előrebillent fejjel lassan szuszogott. - Így már világos. - jelentette ki szárazon.
- Biztos nagyon fáradt lehet szegénykém…
- Ne sajnáld annyira , hugi. - Mondta Urd, majd megbökte a kis Istennő oldalát, aki rögtön felriadt, és kábultan körülnézett. Majd megtörölte a száját, és morcosan Urd-ra nézett.
- Rendben, akkor végre kezdhetnénk a szertartást. - vetette fel az ötletet Peorth unottan. - Megyek elsőnek, ha nem bánjátok. - Felemelkedett, és már repült volna az ajtó felé, amikor Urd leszólította.
- Állj csak meg! Ha te mész először, az egész fürdőszobát beteríted a rózsaillatú kenceficéiddel, és megint szagolhatom egész nap magamon. Mint a legutóbb… ha más előreenged az rendben, de én nem.
- Ezen is vitázni akarsz? - Peorth visszaült a helyére. - Akkor még is… hogy szeretnéd eldönteni a sorrendet?
- Nekem van egy ötletem… - ajánlkozott Belldandy, majd felemelte a kezét, amiben öt darab papír volt. - Mindenki húz egyet, így igazságosan a szerencsére bízzuk, a sorrendet. - Nem volt más választás mindenki elvett egy darab papírt. Belldandy-nak megmaradt az utolsó.
- Az enyém az egyes. - jelentette ki Rind. Tehát én megyek először.
- Mázlista… - morogta Urd, akié az ötös szám lett. Peorth hangtalanul nevetve lóbálta előtte a hármast. Skuld-é a négyes lett, Bell-nek pedig a kettes maradt. A sorrend tehát megvolt.
- Akkor indulok. - mondta Rind miután felállt. - Javaslom, hogy a hátralévő kevés idő miatt a következő mindig készüljön el, amíg az előtte lévő az Ablutio-t végzi.
- Igen, ez remek ötlet. - Belldandy felállt, majd Rind-del együtt elindult a fürdőbe. Keiichi hosszan bámult utánuk. A szituáció kísértetiesen ismerős volt, és kellett egy nagy adag önuralomra, hogy ne kezdjen el képzelegni. Ebben rengeteget segített egy újabb süti. Úgy érezte, ha így folytatja az édesség dézsmálását, a nap hátralévő részében nem fog tudni mást enni.
Szerencsére a továbbiakban már nem volt semmi vita, és az Istennőknek sikerült gördülékenyen, és viszonylag gyorsan elvégezni a fürdés szertartását. Csodák csodájára Urd és Skuld sem verte szét az egészet, pedig legutolsókként együtt tartózkodtak odabent. Még csak csatazajt sem lehetett hallani. A két testvér még javában a szertartást végezte, amikor megszólalt a csengő. Keiichi kelletlenül feltápászkodott, és elindult a bejárat felé.
- Ez biztos Megumi-san lesz. - mondta Belldandy. Ekkor Peorth hirtelen felpattant, és gyorsan felrángatta Rind-et is. A Valkűr nem egészen értette, hogy mi történik, de azonnal megkapta a magyarázatot.
- A ruhád… - hadarta az Istennő. - Nem láthatnak meg ezekben. Gyere gyorsan… - Időt sem hagyva a válaszra berángatta Rind-et a konyhába. - Emlékszel a ruhákra, amit tegnap mutattam neked abban a magazinban?
- Igen. - jött a nyugodt válasz. - Mindegyikre.
- Akkor most próbálj meg valami azokhoz hasonlót megidézni az egyenruhád helyett.
- Értem. - jött a válasz. Belldandy érdeklődve hallgatta a konyhából kiszűrődő hangokat.
- Nem, nem! - Peorth hangja kissé idegesnek tűnt. - Ilyet majd estére. Valami hétköznapibbat… - Ebben a pillanatban jött vissza Keiichi, Megumi-t kísérve. A lány rögtön Belldandy-hoz rohant, aki felállt, és boldogan megölelték egymást. K1 azon kapta magát, hogy meghatódva mosolyog, miközben nézi őket.
- Jó reggelt, Belldandy.
- Szervusz, Megumi-san. - Majd eltávolodtak egymástól, de csak azért hogy láthassák a másik örömtől ragyogó arcát.
- Nem semmi… - kezdte Megumi elérzékenyülten. - Kei-chan és a legangyalibb lány végre összeházasodnak. - Ravaszul a bátyjára kacsintott. - Már azt hittem soha nem jön el ez a nap… De a többiek hol vannak? - Ebben a pillanatban félrehúzódott a konyha ajtaja, és Peorth lépett elő Rind társaságában. Keiichi-nek leesett az álla, amikor a Valkűrre pillantott. Eddig ugyanis még soha nem látta ˝civil˝ ruhában. Egyszerűen mondva lélegzetelállítóan gyönyörű volt a világoskék, bokáig érő szoknyában, valamint a hófehér magas nyakú pulóverben, ami volt két kicsi, háromszög alakú kivágás a kulcscsontjainál, valamint az egész karját szabadon hagyta. Rind most először viselte ez a ruhát, mégis olyan természetesen mozgott benne, mintha egész életében ehhez hasonló darabokat hordott volna. A fiú gyorsan be is zárta a száját, még mielőtt valaki észrevette volna. Számára Belldandy volt a leggyönyörűbb, és senki másba nem volt szerelmes rajta kívül. Azért a szépet ő is észrevette, és határozottan elismerte, hogy Rind, Peorth és Urd is gyönyörűek. Persze nem jelentettek számára semmit olyan értelemben, mint Bell... Inkább befejezte a gondolatot, mielőtt teljesen belezavarodott volna abba, hogy önmagának magyarázkodik.
- Kei-chan… - súgta neki a húga sürgetően. Ő várakozóan ránézett. - Mutass már be minket! - bökött a lány alig észrevehetően Rind felé. Keiichi-ben ekkor tudatosult, hogy ők ketten még nem is találkoztak.
- Ó ne haragudjatok. - Keiichi megköszörülte a torkát. - Rind, ő itt a húgom Megumi. Megumi, ő Rind, Belldandy-ék egyik… - aprót köhintett. - …barátja.
- Örülök, hogy megismerhetlek, Megumi. - Köszönt Rind Udvariasan.
- Részemről a szerencse. - Mosolygott a lány vidáman, majd alaposan végigmérte a Valkűrt. - Huh… Belldandy rokonai és ismerősei egytől-egyig gyönyörűek. Kei-chan…
- Mi van már? - kérdezte a fiú gyanakodva. Amikor a testvére ilyen nyávogó hangon ejtette ki a nevét, legtöbbször piszkálódni akart, és ez most sem volt másképp.
- Milyen érzés öt, ennyire szép lánnyal együtt élni? Biztos jobb, mint régen a kollégium...
- Hát izé… - kezdte nevetgélve K1, akinek megint sikerült zavarba jönnie. - Azt hiszem ezen még nem gondolkoztam… - Ennél nagyobbat nem is füllenthetett volna. Megumi azonban megkegyelmezett neki, és további zaklatás helyett inkább kiosztott néhány simogatást Welsper-nek. A macska lustán pislogva tűrte a dolgot.
- Nem sokára Urd és Skuld is csatlakozni fog hozzánk, akkor végre kezdhetjük az igazi előkészületeket. - mondta Belldandy mosolyogva. Keiichi nagyot sóhajtott, és elgondolkodva nézte, ahogy a lányok vidám cseverészni kezdenek, és még Rind-et is próbálják bevonni a beszélgetésbe, akin látszott, hogy mindent elkövettet. Rájött, hogy jobban nem is alakulhattak volna a dolgok. Amíg hozzájuk hasonlók veszik körül, - és ebbe még Welsper is beletartozott! - nem lehet semmi gond. Az égvilágon semmi, de semmi…