Döglött csönd, feszült arcok, elszánt szemek. Menetel a halálba. Sírás a megbocsájtásért. Halál egy vigasztaló csókot nyom a homlokra, megnézi a lelkedet. Meg-megáll, látatlanul egy mérgezett tőrt forgat meg a szívekben, bűntudatot ébreszt. Titkokat fejt meg, kezdődő sorsokat köt össze.

A következő egy fehér hajú, ősi szemű férfi, kinek szeme nem sír, nem nevet, nem értetlenkedik.

Tudja, mi vár rá.

-Mire vársz?- förmed a sötét alakra, hangja harciasan csattan a csöndben. A tömeg megáll, mindenki felébred a kábulatból. Lázadás, a Semmiben. És miért? Késik Halál csókja.

-Még nem végeztél.- a reszelős hang, mintha nem is a testből szólna, nincs hangsúlya, nem illik élőhöz, se holthoz. Feszültté válik a lét is.- Menj vissza, de nem is.- felemeli az állát a férfinak, s a szemébe nézve a szájára csókol. Ha homlok, megbocsájtás, letisztázás, az érzelmek akkor csak velejárók. Ha száj... büntetés, ami évekig eltart, akár örökké. Az érzelmek pedig belülről emésztik el, nem eresztik, nem engedik felejteni.

Zihálva ébred fel, a fülledt éjszakai szoba ablaka nyitva, de inkább csak a meleget engedi be, ami lengedezteti a fehér függönyt. A szoba almazöld színe nyugtatóan hat rá, elmerengve figyeli a szegényes berendezését. Az ablak alatt egy egyszerű asztalka, rajta pár kedves fénykép, porcelán figurák. A szoba átellenes oldalán szekrények sorakoztak, ajtajukra Gilbird-madárkák sokasága, pár magyar zászló, elvétve egy-egy porosz is. A szabad falrészeken csendéletek, portrék rég elveszett, egyszer megpillantott emberekről. Az ágyban csak ő és házigazdája vannak, Gilbert és Erzsi.

A nő békésen aludt, mint aki nem is sejti, hogy mi játszódott le a fél méterrel mellette fekvő ember álmában néhány perccel ezelőtt.

Poroszország fáradtan elmosolyodott, s megsimogatta a magyar nő barna fürtjeit, arcának vonalát, nyaka kecses ívét, gömbölyű vállait. A nő belefészkelte magát érintésébe, belenyöszörgött a párnába.

-Gilbert...- mormogta, s kezével kitapogatta az említettet.- Még a Nap se jött fel.- hangja álomtól karcos, arca gyűrött, látszanak rajta a lepedő ráncainak nyomai.

-De megszeretném nézni veled!- Gilbert megsimogatta Erzsi álmos arcát, s egy lágy csókot lopott a magyartól. Erzsi felmorrant, s mikor már a porosz eltávolodott volna ajkaitól, a tarkójánál fogva visszarántotta magához.

-Tisztázzunk valamit! Én ilyenkor még aludni szoktam, nem a fényes gömb felkelését lesni, mint valami bugyuta brazil dráma hősnője!- morogja Erzsi, mikor szétválnak. Gilbert elvigyorodik a magyar álmos tekintetétől, hiába akar Erzsi megrovóan nézni.

-Gyere már, Meine Liebe.- kötözködően megbökte a nő oldalát, s megragadta a lendülő lábat. Végigsimított rajta, s megcsókolta a puha combokat. Erzsi elpirult, morogva rántotta el lábát az édes kínzástól.

-Megyek már.- makogta, s kipattanva a kényelmes ágyból, hátranézett a válla felett a férfira.- Jössz?

Gilbert elvigyorodott, s az ingében tetszelgő magyar mellé ugrott.

-Csak így?- suttogta az arcába hajolva.- Egy szál semmiben?

Erzsi felszegte az állát, s egy szót sem szólva a hátsó ajtó felé vette az irányt. Poroszország szórakozottan megingatja a fejét, majd a nő után megy.

Mikor kiérnek, megállnak a kert közepén, körülöttük kókadozó, virágzó virágok, mik csillognak a harmattól. Egymásnak dőlnek, összekulcsolják ujjaikat, lábujjaikat a nedves földbe fúrják. Béke van, csönd, nyugalom, szerelem.

A Nap lassan, fokozatosan kel fel, s Gilbert előre lép, elereszti a törékeny kezet. Szomorúan mosolyogva melengeti arc bőrét a sugarakban. Érzi, hogy itt van. A közelben. De élvezni akarja még egy kicsit a pillanatot, maga körül tudni Magyarország jelenlétét.

Magyarország gyönyörködve eltátja a száját, megremeg, ahogy meglátja Poroszország mögött felsejlő napfény-szárnyakat. Mint egy tiszta, fenséges, magasztos lény. Annyira nem tudja elképzelni néha ezt Poroszországról, most mégis képes lenne elhinni, hogy angyalként tért vissza az elfeledettek földjéről. Könnyek szöknek a szemébe.

Majd megpillantja Gilbert vállából felszálló, fényes pontot. És fokozatosan egyre több és több szabadul el a férfi testétől, egyre kevesebb marad a férfiból. Egyre több könny szökik Erzsi szemébe, s előre lendülve hátulról megöleli. Belezokog a mezítelen hátába, s szorosan átkarolja. Nem akarja, hogy vége legyen! Mondjon már valamit! De Gilbert csak szomorúan mosolyog a napfelkeltébe.

És eltűnik, csak egy ruhadarabot hagyva maga után.