Végtelen Pirkadat

Történet: Két és egynegyed férfi érkezik az emberek szerint örökké unalmas Forksba, csakhogy fenekestül felforgassák a valóságban nem túlságosan nyugodt kedélyeket. Békességet keresnek, ám a Kis Túlélővel a fedélzeten, már előre elkönyvelhető a teljes természeti katasztrófa bekövetkezése.

Műfaj: Crossover (Harry Potter/Twilight), AU, Slash, H/C, némi Angst és egy kis Humor

Figyelmeztetések: (m/m) elemek, aki nem szereti, ne olvassa, gyilkosság, kínzás, creature!Harry, threesome, bashing!Ginny

Korhatár: 18 később mindenképpen

Párosítás: LM/HP/EC, BS/JB

A/N: Na szóval, valószínűleg sokan olvastátok már ezt a történetet a Merengőn, ahol továbbra is befejeztlenül üldögél, várva arra hogy végre letöröljem. Ugyanis, bár ez az első fejezet még megegyezik az eredetivel, a következők már több helyen eltérnek majd a régi változattól, de ettől függetlenül remélem, továbbra is ugyanúgy fogjátok szeretni, ahogyan korábban.

A frissítésekkel kapcsolatban még nem tudok sok mindent mondani, ugyanis meglepő módon a fejezetek angolról lesznek magyarra fordítva, de most hogy belekezdtem, igyekszem majd legalább hetente egyszer frissíteni.

1. Egy új élet

Tulajdonképpen fogalma sem volt, mit keres ebben az aprócska városban egy óceánnyi távolságra otthonától, méghozzá iskoláséveinek legutálatosabb tanárával, akiben alig pislákolt némi élet és egy krémszínű takaróba bugyolált csecsemővel, aki alig egy hónapja veszítette el szüleit. Ráadásként ő sem leledzett a legjobb állapotban, noha fájdalmai sokkal inkább lelki, semmint fizikai eredetűek voltak.

Alig tudta elhinni, hogy nem egészen 30 nappal korábban még szeretett iskolájának parkjában vívott élet-halál harcot egy kígyószerű rémséggel, ami őrületének csúcsán csak a pusztításnak élt, és a világot akarta uralma alá hajtani, hogy végül azt is megsemmisíthesse. Furcsán távoli emléknek tűnt csupán a tengernyi vér, fájdalom és halál, az árulásról nem is beszélve, ami a sokat áhított győzelem után következett.

Mert beteljesítette a jóslatot. Elvégezte feladatát, és végzett a világot fenyegető borzalommal, ám úgy látszott, sosem tehet eleget azért a rengeteg arctalan emberért, akik soha a kisujjukat sem nyújtották felé, csupán hátradőltek otthonaikban és némi rettegéssel kevert izgalommal várták a megváltást.

Azt várták, hogy a fényes győzelem után alig két héttel bejelenti eljegyzését Ginny Weasleyvel, mint a számára tökéletes nővel, nem törődve a halottakkal, a gyásszal, árván maradt keresztfiával és halottnak nyilvánított, a valóságban pengeélen táncoló Perselus Pitonnal, aki kész volt az életét áldozni érte.

És amikor mindez nem történt meg – mert az, hogy a lehető legtökéletesebb életet biztosítsa a rámaradt csecsemőnek, és hogy teljes titokban istápolja élet-halál között lebegő professzorát sokkal fontosabbnak bizonyult – az emberek ismét hátat fordítottak neki, a vörös üstökű család folyamatosan ordítozott vele, vagy éppen mélységes csalódását fejezte ki, míg Ginny zokogásba fúló interjúkat adott az ő érzéketlenségéről, és arról, hogy mennyire szenved, amiért egyetlen igaz szerelme nem látja, hogy ő a tökéletes asszony számára, noha nem volt több egy 16 éves fruskánál.

Nem sokáig kellett várnia, hogy kikiáltsák a következő Sötét Nagyúrnak, annak ellenére, hogy szinte ki sem mozdult a Sirius által ráhagyott Grimmauld téri házból. Azonban a cérna akkor szakadt el, amikor a minisztérium megpróbálta befagyasztani Gringottsbéli számláit és lefoglalni a szülei által ráhagyott ingatlanokat, mert állítólagos legjobb barátja volt olyan kedves, és exkluzív interjút adott Rita Vitrolnak megemlítve a nundu vért, ami kegyesen testet öltött ereiben a 17. születésnapján.

A varázsvilág persze egy emberként hördült fel, és azonnal gyilkost kiáltott, noha azon kívül, hogy védelmező ösztönei kiélesedtek érzékeivel együtt, szemfogai némileg hegyesebbek lettek, valamint körmei visszahúzható karmokká változtak és farkcsontja már nem csak egyszerű csont volt többé, hanem egy csinos, fekete macskafarok, semmi sem változott. Nem érezte szükségét, hogy vért ontson, halomszámra gyilkolja az embereket, nem lett szupererős, noha mágikus képességei jóval felülmúlták az átlagét, és nem tudott az emberi szem számára láthatatlan sebességgel mozogni, bár egy kissé gyorsabb és kecsesebb lett a mozgása, mint azelőtt volt.

Igazából nem várta el, hogy az emberek megértsék, ám arra sem számított, hogy az első hamis vád után hátba támadják. Azonban szerencséjére a Gringotts koboldjainak eszükben sem volt engedelmeskedni a Mágiaügyi Miniszter parancsának, és Ragnok, a Gringotts Főkoboldja személyesen írt levelet, amiben figyelmeztette Arthur Weasley próbálkozására.

Nem tudta volna megmondani, hogy mit is érzett. Valójában anélkül cselekedett, hogy alaposan átgondolta volna a dolgokat, csak utasította Siport, hogy pakolja össze minden holmijukat, majd a koboldok segítségével kiválasztotta a várost, ahol valószínűleg soha senki nem keresné A Fiút, Aki Túlélte, Csakhogy Földbe Tiporhassák.

Számláit zárolták mindenki számára, aki nem tartozott a Potter családhoz, megelőzve, hogy távozása után bárki megpróbálja az állítólagos engedélyével megcsapolni a vagyonát. Ő pedig egész egyszerűen fogta Teddyt és az épp csak magához térő Pitont, majd egy zsupszkulccsal reményei szerint örökre eltűnt Angliából és a Varázsvilágból egyaránt.

Természetesen nem óhajtotta és nem is tudta volna feladni a varázslást, nem csak azért, mert jóval kényelmesebb volt, mint a mugli módszerek, de varázslényként lételeme lett a mágia, és azt sem akarta, hogy Teddy, aki már így pár hónaposan jól látható jelét adta metamorfmágus képességeinek, úgy nőjön fel, hogy semmit nem tud a mágikus világról. Na meg persze, abban is biztos volt, hogy Piton nem lenne hajlandó mugliként élni, mihelyst felépült.

Így a koboldok, utasításai értelmében, a lehető legjobban elszigetelt otthont választották számára egy amerikai városkában, nevezetesen a Washington állambeli Olimpia-félszigeten fekvő Forksban, ahol szinte mindig esett az eső, és minden csodálatosan zöld volt, ami nem sokban különbözött Nagy-Britanniától, leszámítva, hogy Forksban alig laktak többen 3000-nél, és mindenki ismerte a másikat, ami természetesen nagyban megnehezítette, hogy észrevétlenül letelepedjenek.

Már első nap kiszúrták őt a szupermarketben, amikor Teddyvel éppen a nagybevásárlást intézte, és onnantól kezdve nem volt megállás. Az emberek nem hazudtolták meg önmagukat, és nyíltan, vagy legalábbis rettentő pocsékul leplezve bámulták meg bárhová is ment, és kétségtelenül összesúgtak a háta mögött, kibeszélve, mennyire elítélik, hogy egyedül nevel egy ilyen aprócska gyereket, miközben még középiskolába jár. Azt is sejtette, hogy egykori professzora is köztéma tárgyává vált, annak ellenére, hogy az itt létük óta eltelt másfél hétben egyszer sem látta senki.

Aminek az a nagyon egyszerű oka volt, hogy Perselus Piton a nap 24 órájából nagyon maximum négyet vagy ötöt töltött ébren, és akkor is csak alig hallható beszédre, na meg persze bájitalai bevételére futotta erejéből. Azonban számára már ez is óriási haladást jelentett, tekintve, hogy az Utolsó Csata után három napig úgy tűnt, minden próbálkozása ellenére a férfi nem éli túl Nagini harapását.

Végül hosszú ébren töltött napok megállás nélküli próbálkozásainak gyümölcseként sikerült végleg semlegesítenie a mérget, amiben nagy szerepet játszott Fawkes is, aki könnyei segítségével hatástalanította Voldemort kígyójának halálos váladékát. Ugyan boldog lett volna, ha a csodálatos állat velük marad, ám az csupán kedveskedően az állához dörgölte fejét, majd egy vidám trilla után, amilyen hirtelen jött, ugyanúgy el is tűnt.

Azóta pedig Piton állapota folyamatosan javult, bár csak remélni tudta, hogy mire két hónap múlva kezdetét veszi az iskola – úgy döntött, beiratkozik a helyi középiskolába, hogy legalább azzal ne keltsenek feltűnést, hogy ilyen fiatalon nem jár iskolába – eléggé jól lesz ahhoz, hogy Teddyre vigyázzon, amíg ő a padot koptatja.

Ha őszinte akart lenni, kifejezetten élvezte mind a gyereknevelést, mind mogorva tanára ápolását, és egy pillanatra sem bánta meg, hogy nem törődve az elvárásokkal csakis rájuk koncentrál. Legalább kiderült, hogy „családja" és „barátai" milyen emberek is valójában, még akkor is, ha szíve darabokra tört a felismerés hatására. Azonban az izgága kisfiú fogatlan mosolyaival és állandóan változó hajszínével képes volt boldogságot csempészni magányos hétköznapjaiba, ahogyan a vénember módjára zsörtölődő férfi is, aki ébren töltött óráiban egy pillanatra sem hagyta abba szitkozódását, amiért pont ő az, aki ennyire gyengének és elesettnek látja, na meg amúgy is, amiért ilyen gyenge és elesett.

Perselus Pitont nem a zsíros hajú rohadéknak látta többé, aki olyan sérelmekért gyűlöli őt, amit egy olyan ember követett el ellene, akit ő nem is ismert, hanem egy igazi hősnek, aki képes volt feláldozni önmagát érte, bár ezt egy elmormolt köszönömön kívül semmivel sem mutatta ki. És valahányszor a bájitalmester rákezdett csupán félig érthető morgására, kénytelen volt elnyomni az arcára felkúszni kívánó mosolyt, ugyanis ez azt jelentette, hogy professzora lassan, de biztosan halad a gyógyulás felé.

Aznap éjjel hangos gyereksírásra ébredt, ami csak egyet jelenthetett: a nyakába szakadt kis ördögfióka késői vacsoráját követeli. Magában szitkozódva vonszolta át magát a szomszédos szobába, ahol a kis Teddy égzengető ordítás keretében kalimpált picike kezeivel és lábaival, jelezve, ő bizony menten éhen hal, ha nem kapja meg az esedékes adagját.

- Hihetetlen, milyen akaratos egy fiúcska vagy te – jegyezte meg szeretetteljes dorgálással a hangjában, ahogy ölbe vette a kisgyermeket, aki szinte azon nyomban lejjebb vett a hangerőből.

Mosolyogva csóválta meg a fejét, ahogy a konyhába ment, hogy megmelegítsen egy cumisüvegnyi tápszert a kicsinek, és hálát adott Merlinnek, amiért varázslónak született, és megtanulta a csendvarázslatokat, megakadályozva Pitont, hogy felébredjen. Na meg persze azért is, hogy elég volt intenie a kezével, hogy a bébi táp felmelegedjen, és nem kellett percekig várnia.

Teddy elégedetten szürcsölte a tejszerű folyadékot, ami anyatej hiányában elegendő tápanyaggal látta el. Kezecskéi erősen szorították a cumisüveget, haja pedig rágógumi rózsaszínre változott, amitől viszont az ő szíve összeszorult. Még mindig nem sikerült teljesen feldolgoznia Tonks és Remus halálát, és gyermekük képessége, csupán annyiban segített, hogy úgy érezze, lelkük egy darabja tovább élt a karjában tartott parányi csodában.

Ahogy az üveg kiürült, szinte rutinosan büfiztette meg a kisfiút, majd egy gyors pelenkacsere után ismét visszahelyezte a kiságyba, csakhogy Teddynek teljesen más elképzelései voltak, és ismét nyöszörögni kezdett, mire ő nem tehetett mást, minthogy újból felvegye. Ám ezúttal – ügyelve arra, hogy tenyere biztosan tartja a picike fejet – függőlegesen szembefordította magával a démoni totyogót és komolynak szánt hangon próbálta leteremteni.

- Ne hidd azt, hogy mindig az lesz, amit te akarsz, világos? – kérdezte ingerültséget tettetve, de csak egy vidám nevetést kapott válaszul. – Komolyan, mit csinálok majd veled, ha nagyobb leszel? Na, jó, ma még velem alhatsz, de holnaptól nem kuncsorgod be magad az ágyamba! Megértettük egymást?

Újabb gurgulázó nevetés hallatszott, mire fáradtan felsóhajtott, és a hintőpor illatú testet magához szorítva lépdelt át saját hálószobájába, majd ügyelve rá, hogy a gyermekőrző varázslatok felkerüljenek az ágya köré, mellkasára vonta a már nem is olyan pici babát, és mindketten édes álomba merültek.