A/N: Üdv! Újra itt vagyok egy kis kieséssel. Hogy merre jártam hát... munka most is, mint mindig. De ne vonatkoztassunk el! Ezt a Prológust egyszer már közzé tettem, de most alakítottam rajta és új rongyban tárulóm elétek. x) Mindenkinek Sok Boldog Új Évet és akkor lássunk is hozzá. Jó étvágyat!
Kezdetek:
"..a legjobb lesz, ha az elejétől kezdem…"
Minden azon a szigeten kezdődött, ahol a népem él. A neve Ancaria. Rajta születtünk és Ő tart minket életben.
Otthonaink az erdők mélyén, a magas fákra épült házak, vagyis ez az én otthonom. A népemnek három kisebb és egy nagy városa van, amit körül vesz a többi. A hely ahol felnőttem, a sziget központja Arranca városa. A lomb koronák és szép őszi tájak helye. Aki katona akkor lenni, első útja vezessen ide. Az önkéntes toborzás, újoncok kiképzése, a hadi tanács, minden harcászati téma itt található.
Északra fekszik innen Beelze-gart (*Baál-Zegárd*), a mély üregek, kietlen tárnák és sötét, mély barlangok labirintusa hegyeinkben és völgyeikben. Bocsánat, hogy ilyen egyszerűen fogalmaztam. Eddig még nem sokszor sikerült eljutnom oda. Híres feltalálóiról, művészeteiről és technikai újításairól.
Dél-Keletre, Rosegart (*Rózegárd*) egy csoda szép, zöld domb vidék. Virágos mezeinek, gyógynővényeinek, orvoslásban elért eredményeinek nincs párja a szigeten.
Dél-Nyugatra Wolfgart (*WolfGárd*) pedig egy kikötő város. Itt zajlik minden kereskedelem, kisebb és nagyobb üzlet kötés. Hatalmas piaca fulladásig van tömve emberekkel. Otthonunk talán legnyüzsgőbb és legzajosabb helye.
Jöjjünk akárhonnan, igyekszünk békében élni a természettel. Nem veszünk el többet, mint amire szükségünk van. A körülöttünk élő álltok fontos szerepet töltenek be éltünkben. Ha leölünk egyet, köszönetet mondunk neki, vagy élőhelyének áldozatárt. Nem voltak felesleges vadászatok, és nem voltak felesleges zsákmányok, csak az életben maradás.
Viszont feltehetitek a kérdést, hogy hogyan jön az életben maradás kényszere egy négy városnyi néphez... nos, vannak akik nem nézik ezt jó szemmel. Lehet, hogy a természettel harmóniában élünk, egymással nem. Ez a másik őshonos nép pedig, a Sárkányok.
Egy éjszaka, újra eljött az idő, hogy a Hatalmas Lények egyike kiúszót az Óceánból közénk, hogy útmutatást adjon, a béke fenn maradásáért. Ők az Alfa Sárkányok.
Nagyapám, Ivor, előre járult. Fél térdre ereszkedve, lehajtott fejjel hallgatta, amit a Százévente Jövők mondanak neki. Szavukat csak a kevesen értik, mint Ő és fia, Szador. Ez, az Őket távolban, félkörbe állóknak egyszerű morgásnak és sutyorgásnak hangzott, mégis tudják, hogy hatalmas jelentőséggel bírhat.
De ez akkor más volt. A sutyorgás fenyegető üvöltés lett. Vezérünk rémülten kapta fel fejét. Felállt és szemébe nézett a nála harmincszor magasabb lénynek, aki hatalmas lendülettel eltaposta Őt.
Szador kirontott a tömegből. Megtorpant látva, hogy az Alfa tüzet készül fújni népére. Hangos kiáltozása felkeltette a Sárkány figyelmét és az, abbahagyva tombolását lenézett rá.
- Miért csinálod ezt?! Miért akarsz ártani nekünk?! - kérdezte kétségbe esve.
~ Elvettetek tőlünk valamit, egy tojást! ~ hangzott a felelet.
A fiú levegőért kapkodott. - Soha nem lopnánk tőletek! - kiáltotta túl magát - Az utódotokat főleg nem!
~ Mégis megtettétek! Adjátok vissza és nem lesz nagyobb vérontás. ~ húzta ki magát az óriás komor tekintetére támaszkodva.
Habozva ugyan, de Szador szembefordult népével...
- Az Alfa szerint, valaki ellopta az egyik tojásuk. - tudta, hogy a tolvaj nem dobná fel magát, bolond lett volna még csak eljönni is, de a helyzetből kifolyólag, ennél többet nem igen tehetett. - Lépjen elő aki ezt tette, és nem esik bántódásunk. - jött a parancs. - MOST! - hitetlen és elborzadt tekintet volt csak a válasz. Egy kislány sírva fakadt. Anyja bőszen igyekezett vigasztalni, ahogy saját magát is.
~ Legyen ahogy akarjátok. ~ a fiú tekintete kétségbe esve járt oda-vissza a két nép közt. ~ E naptól kezdve ti Emberek, nem vagytok a pártfogoltjaink. Árulásotokért népeink mostantól harcban állnak. ~ ezt már mindenki értette. A hatalmas Sárkány lelépett a megalázott vezérről, megfordult, és lassan vissza araszolt az Óceánba.
Szador oda sietve apja mellé térdre rogyott. Már nem volt életben. Arcára a döbbeneten és rémület vonásai fagytak rá. Az ifjú örökös könnyeket hullatva, halott apja mellkasára tette fejét.
Erőt véve magán, lecsukta Királya szemeit és megesküdött neki, hogy kideríti, ki az áruló soraiban, majd megtörten kiáltott fel a teliholdba. A partot pedig átjárta a fagyos gyász levegője.
Néhány évvel később, a rosszindulatúbb sárkányok, kik gyávaságukban védtelen településeket támadtak, már nem bírta elviselni az ifjú Uralkodó.
A parancs az volt, hogy ne bántsák a Sárkányokat. Tartsák távol őket a városoktól, de ne öljék meg őket, csak ha elkerülhetetlen. Mikor azonban látogatóba ment egy helytartójához Wolfgart-ba, nem talált mást, mint a felégetett város részt.
A palotába érve sokkolta a látvány. Egyetlen húga, Maura mellett, aki jegyese volt a helytartó fiának, holtan feküdt a trón terem padlóján. Felette pedig az a Sárkány állt, akit legrosszabb rémálmában sem akart ott tudni.
Töltet volt az, egy Éjfúria, akit húga kis kora óta nevelt és szeretett. Főlé magasodva, kifürkészhetetlen tekintettel meredt a testre. A Sárkánynak véresek voltak a mancsai és fogai, majd rémült tekintettel a felé közelgő ismerős ember és a katonáihoz fordult. Szador-t éktelen harag kerített hatalmába, amit csalódottsága táplált. Ott és akkor valami elszakadt benne. Többé már csak gyűlölni akarta a természet minden Töltethez hasonló Fattyát.
A Sárkány hátrálni kezdett halott gazdájától. ~ Szodar...! Megtudom magyarázni... ~ hebegte ki száján félve.
- Nincs mit magyaráznod.. - az Uralkodó felemelte kezét, húrok feszültek, az őrök céloztak.
~ Kérlek! ~ könyörgött a másik, és már menekülni sem volt ideje. Egyetlen kézlendítés, és hat felől érkezett egyszerre a halál, megelőzve a fájdalmas nyögést, ami keresztül járta a kihalt tróntermét.
Szador még sosem látott Sárkányt meghalni, és hiába volt dühös, szívében érezte, hogy nem is akar többet.
Parancsra indultak kifelé, mikor óvatlanul felpillantott a mennyezeti üveg kupolájára és egy árnyat látott elsuhanni. Rossz Ómennek érezte. Olyasmi volt, amivel még találkozik, amivel muszáj lesz szembe néznie. Egy másik Fúria, aki a háború okát vitte, egy ártatlan halálát. Szél sebesen.
"Itt kezdődik minden. A nevem Velek, és ez az Én történetem."