Cím: Naplemente
Írta: Nasuke
Fandom: Bleach
Párosítás: Byakuya/Renji
Korhatár: G
Megj.: Nincs megjegyzésem :) Rövidke ONE-SHOT, tessék elolvasni! Ajánlom minden Bleach rajongónak!
-Taichou, hol a fenében vagyunk? – kérdezte Renji az édesvízi forrást bámulva, melynek partján kecses virágok árasztották szédítő illatukat. A naplemente tündöklő fénye bevilágította az egész teret, bár a látvány enélkül is csodálatos volt.
-A Soul Society egy eldugott részében – felelte Byakuya teljes nyugodtsággal a hangjában, majd elindult a kis patak felé, hogy megszagolja a mellette lévő gyönyörű rózsát. A vörös hajú csak értetlen tekintettel követte kapitánya mozdulatait, szemei végig azt az eleganciától sugárzó kezet fürkészték. Figyelte, ahogy a finom ujjak körülfonódnak a puha szirmokon, majd közelebb emelik a növényt ahhoz a szépvágású archoz. Az ifjú tisztet akaratlanul is megbabonázta a látvány, észre sem vette, hogy szívverése felgyorsul.
-Ez a rózsa olyan, mint te, Abarai – fordult a vörös hajú felé Byakuya, mire az rögtön felébredt kábulatából.
-H-hogy érti ezt? –csúszott ki a száján reflexszerűen, miközben arcába szökött a vér a hirtelen kijelentés miatt. El sem tudta képzelni, hogy mire gondolhat a taichou.
Az idősebb férfi válaszként csak hallgatott, majd visszafordult a virághoz, hogy mégegyszer megcsodálhassa. Ez a reakciója Byakuyának csak méginkább zavarba hozta Renjit. Szeretett volna közelebb menni, leülni a kapitány mellé, de egy belső hang a fejében végig azt hajtogatta, hogy nem szabad. Végül a fekete hajú felállt és lecsippentve a növényt a száráról, közelebb lépett a meglepődött fiúhoz.
-Fogd, a tiéd – mondta parancsoló hangon és a kezébe nyomta a letépett vörösrózsát.
-Byakuya-sama? – Renji arca lassan hajszínét is felülszárnyalta. Miután ismét nem kapott magyarázatot a dologra, kezeivel erősen magához szorította a virágot. Az valóban elragadó volt és kellemes illatot árasztott. „Ez a rózsa olyan, mint te.." A mondat még mindig tisztán csengett fülében.
-Köszönöm – csak ennyit tudott kinyögni, de a kapitánynak bőven elég volt. Elégedett tekintettel nézett végig a fülvégig pirult hadnagyon és nagyon kellett küzdenie a vigyor ellen, mely akaratlanul is ki akart ülni arcára.
- Hm... Ma különösen szép a naplemente – jelentette ki a szokásos fagyos hangon, de boldogságot sugárzó szemekkel. Renji csak bólogatott, majd az égre meredt. Kezei még mindig erősen szorították a rózsát…
Ezen a napon valóban gyönyörű volt a naplamente… valóban..