Két hónap telt el mióta Edward és Alphonse vonata kirobogott az állomásról és maga mögött hagyta Royt.
Edward minden erejével a kutatásaival foglalkozott és igyekezett minél kevesebbet gondolni Royra, hogy haladjon a munkákkal. Telefonálni azonban nem felejtett el, hetente legalább kétszer felhívta, és esténként is a férfi emlékével aludt el.
Envy, amint megtudta, hogy Edward elutazott nagyon begurult.
Onnantól kezdve nem hagyta békén Royt. Ha nem is bánthatta, legalább apró szemétségekkel keresztbe tett neki...
Maes és Riza kitartóan járták a kocsmákat, hogy előkerítsék azt a fickót, aki kiszökött a laborból. Nemsokára meg is találták a Greed nevű férfit, bár először nem nagyon tudták rávenni, hogy menjen velük vissza a laborba., amíg ki nem derült, hogy el akarják pusztítani...
Az egy hét lejárta után visszamentek az ötös laborba, de tárgyalni nem lehetet - főleg nem Envyvel. Jobb híján az egész épületet a levegőbe repítették.
Főleg Roy… egy elegáns mozdulatba került mindössze, de a buliban mind benne voltak.
Roy és kollégái egyre többet túlóráztak, ami szemet szúrt a Führernek is. A kutatást abbahagyták, persze csak miután a Labor nem természetes úton a levegőbe repült, és felismerhetetlen állapotú romhalmazként maradt hátra. Minden, ami bent volt, voltaképpen megsemmisült, a nyomokkal és bizonyítékokkal együtt.
Greed figyelmeztette Royékat, hogy ennyivel nem intézik el Envyt és a többi Homunculust, de nem hittek neki.
Már az elején tisztázták, Greed nem a többi Homunculussal van. Őt elzárták több mint egy évszázada és a laborban sínylődött hosszú évtizedeken át, míg Roy robbantása miatt beszakadt a szoba, feltörve a Greedet korlátozó pecsétet és szabadságot adva a különleges férfinak.
Közös együttműködésnek talán csak jóindulattal lehetett mondani négyük kapcsolatát, de legalább nem az ellenség oldalán állt. Kiismerhetetlen, néha-néha előbukkanó férfi volt.
Edo telefonhívásai szinte egyik napról a másikra szűntek meg. A kutatásairól sosem beszélt így Roy nem tudhatta, hogy mikor fog bele a tervébe. Legutolsó üzenetében annyit mondott, hogy messze és északon vannak valahol, és hogy talált valami érdekeset és talán nemsokára visszatérnek...
Mustang hiába várta, hogy Edo telefonáljon... azt már megszokta, hogy a fiú nem mond sok konkrétumot és a hívások rövidek. Próbált nem rá gondolni, legalább a munkaidőben, de érzelmei meglátszódtak rajta. Csendesebb, visszafogottabb lett, a munkába próbált menekülni. Riza visszasírta a régi kollégáját, azt a Tábornokot, akit hónap végén néha komolyan meg kell fenyegetni, hogy kezdjen neki az elszámolásoknak, adja le a jelentéseket.
A férfinak olyan érzése lett, mintha Edo elfelejtette volna. Két hónap telt el, hogy elment, és több mint 2 hete nem telefonált haza. Szorongva gondolt arra az eshetőségre, hogy a fiú már nem tartja fontosnak, hogy hazaszóljon, hol járnak.
Riza képtelen volt hatni rá, Roy elutasította a segítséget, kapcsolatuk egyre inkább hasonlított egyszerű felettes-alkalmazott féléhez, mintsem barátinak.
Kivéve egy emberét...
Maes amikor csak tudott igyekezett Roynak segíteni, vagy ha más nem vele lenni. Glacier is nagyon megértő volt, így Hughesnak ebből otthon nem volt problémája. Carla amúgy is sokat segített nekik és ugyan ő is aggódott a fiáért, de bízott Maesben és tudta, hogy Roy másnak úgysem beszélne a bajairól.
Az idő egyre melegebb lett és majdhogynem a nyár kopogott az ablakon. Az újoncok, akik már nem is voltak annyira újoncok egyre többet jártak esténként a kocsmába. Akik eddig a hideg miatt maradtak a szálláson, most vidáman és dupla erővel fogtak neki az ivászatnak.
Riza nem tudott segíteni Roynak, a férfi elutasította, így csak "messziről" figyelhette szenvedését. Neki ott volt Daren, mégse tudta tétlenül nézni, hogyan próbálja a munkába elásni magát felettese – és jó barátja.
Azon lepődött meg legkevésbé, hogy Maesnél talált végül vigaszt…