Helló, ideje volt valamit alkotnom, szerintem is. Nagyon régóta vágytam egy Stony ficire, mely egy ideje ott botorkált a fejemben, és tuti magassarkút viselt mert állandóan hallgattam a kopogást. Nos Avengers témában az első, bár van egy (Thorki) ficim, de akkor is. Tonyt imádom, szóval remélem sikerült valami értelmeset összedobnom.
Természetesen a jogok a film/képregény/stb miatt nem az enyémek, de a fic miatt igen, szóval ne lopd el! Hibák az enyémek, igen, Male x male témájú, azaz Steve Rogers x Tony Stark párosítás, sok sok szeretettel. Akit zavar, az ne olvassa!
Sorozatnak készül, Egyetemi AU témában, de azzal a különbséggel, hogy JARVIS nem egy komornyik hanem ugyanolyan rendszer, mint a Vaember filmben. :)
Figyelmeztetések: Szexuális tartalom, Slash, Yaoi, ahogy tetszik. További párosítás lehet, hogy lesz, még majd meglátom. :)
Jó olvasást!
U:i( Steve nevet ahogy Googleben láttam, lehet Steve, Steven vagy Stephennek írni. Igen, tényleg. Mindegy, én a "Steve" verziónál maradok, mert ez tetszik nekem. :3
Viszont mivel jön a szalagavatóm, és az érettségim, nem tudom, hogy hogy fogok majd történeteket felpakolni. Ihlet függő is, igaz, de remélem sikerül nem megbuknom, szurkoljatok. :3 Egyetem fúúh, nem tudom hova menjek. :/ :"D Valami művészeti kéne, nem tudtok valamit? :D
XxX
Tonynak fogalma sem volt, hogyan történt. Hogy miképpen történt. Lényegében, Tony kibaszottul nem tudott semmi épeszű gondolatfoszlányt összekaparni a csodaszép francia ágya alól az eset, a történtek megfejtésében. Pedig lett volna mit, ezt ő is tudta, mint például egy vagy két darab zoknit és természetesen pár szem porcicát, melyet Pepper nem volt hajlandó felszedni, egyik látogatásakor sem.
„Nem vagy a bejárónőd." – Mondta.
Mekkora hülyeség! A barátok – legjobb, egyetlen lány barát, csak hogy tisztázzuk a félreértést -, nem ezt szokták tenni? Segítenek? JARVIS nem teheti, mivel egy számítógépes program, de ugye Pepper sem gondolta komolyan, hogy a zseni, milliárdos, playboy és emberbarát Tony E. Stark majd kitakarít maga után?
Hahh.
Nem eszik olyan forrón a kását.
Talán ha megkérem Rhodeyt... Vagy fegyverek gyártása helyett takarítói robotokat kellene terveznem...? Aprító 2000... Nem is rossz – Kuncogott.
De hiába törte a fejét, tényleg nem tudta, hogy a dolgok hogyan alakulhattak e forgatókönyv szerint.
Tony nem volt híres. Jó a fenéket is, ez hazugság, de néha szerénynek is kell lenni. Tévedés ne essék, ez nem valami dics szöveg, vagy idézet, neeeem, ezt Anthony valahol még a neten olvasta, véletlenül. Biztos felugrott egy ablak a pornó oldal mellett-
És igen, véletlenül.
Na nem mintha Tony híres lenne, hisz csak kő gazdag, és omladoznak érte a nők 15 éves kortól egészen 40-ig, és azon túl még egy egészen kicsit. Nedves nagyik pedig kíméljenek, arra tökéletes lehet nekik a szomszéd kertész is, köszöni szépen.
Anthony vett egy mély lélegzetet és oldalra fordította a fejét. 11:49. Fuck. Az első óráját már rendesen le is késte, sőt annak már majdnem vége is, na nem mintha elbőgné magát miatta. Igaz, hogy lenne még egy emelt fizikája, meg egy kémia plusz órája, de arról inkább ne is beszéljünk. Így is eszes az egész hülye egyetemhez, nem csoda, hogy rendszertelenül jár be.
Anthony vett egy mély lélegzetet és oldalra fordította a fejét. Ismét. 01. 16, azaz szombat, tehát a rossebnek is feleslegesen jártatta azon az agyát, hogy melyik óráit foglya kihagyni, és alussza át a teljes napot helyette.
- Jó reggelt, uram.
Vagy nem.
Tony hümmögött, ami hangozhatott egy „Neked is J" –nek, de az Al így is betudta egy köszönésnek, ahogy minden olyan reggelen, amikor az ura morcos vagy ideges. Vagy fáradt. Vagy...
Vagy, mint minden reggelen. Igen.
Felkelt az ágyból, és nem várt következmények áldozata lett, melynek döbbenete egy férfiatlan nyöszörgés kíséretében nyilvánult meg. Tony elterült a fehér, irdatlanul puha és lábmelengető, limitált kiadású szőnyegén.
Pár szőrszálat prüszkölve eltávolított a szájából, majd kedve támadt visszaaludni ebben a pozícióban, amikor is megérezte a szúró, égető fájdalmat az alsó felében. És a hátában. Meg mintha a vádlija is sajogna...
Oh. Igen.
Most már nagyjából képben volt.
- Jól van, uram? – kérdezte aggódó hangon Jarvis. Pedig a hangja nem lehetett aggodalmas, hisz a mátrixára egy sima hangsáv volt feltöltve, mégis, Tony nem lepődött meg most már semmin sem, hiszen a programja olyan gyorsan fejlődött, hogy az hihetetlen.
Belenyögött a szőnyegbe, de ez nem volt elég, hogy meggyőzze J-t.
- Hívjam esetleg Mr. Rhodest, vagy Ms. Peppert? Esetleg a 911-et?
Tony egy hangos „Nem kell!" válasszal felült, persze csak óvatosan. A szúró fájdalom még nem múlt el, és támadt egy nagyon halvány sejtése az üggyel kapcsolatban, így kitágult szemekkel felbámult a plafonra.
- J. – Lehelte bele halkan a levegőbe, és azt hitte, a másik nem hallotta.
- Uram?
- Mikor értem haza?
- A pontos idő: Hajnali három óra, huszonhat perc, uram.
Igen. Most már teljesen emlékszik a tegnap éjjelre – és a ma kora reggelre. Az egyetemen megtartott gólyák bulijára mindenki hivatalos volt, kivéve a tanárokat, na nem mintha nem lett volna pár felügyelő, már csak azért is.
Ködös elméjében eszébe jutott még az is, hogy mennyire nagyon, de nagyon nem élvezte az estét, és mindenképpen haza akart jönni. Nem volt olyan hangulatban, hogy képmutatóan viselkedjen olyan emberekkel, akiknek még a nevére sem fog emlékezni másnap, így elmondta Rhodeynak, hogy lelép. Mielőtt a másik válaszolhatott volna, gyorsan odébb ballagott, de ahelyett, hogy hazasietett volna, lesétált a Football csapat – név szerint a sasok -, öltözőjébe, hogy elkábult, ittas állapotán javítson.
Beállt a zuhany alá, és engedte magára a jéghideg vizet, csak hogy hűsítsen a piától felhevült testén. Jó érzés volt, ott támaszkodni homlokkal a csempéhez, majdnem elaludni, de... Tony ekkor kopogó hangokra lett figyelmes, és amikor ezek a zajok elhaltak, hátra sandított. Igaz, hogy a szemébe folyt a víz, de nedves pilláin keresztül is látta, azt a személyt, akit egyáltalán nem akart látni, sem most, sem semmikor máskor.
Rogers.
Steve kicseszett kapitány Rogers. Óh, a „Kapitány" becenév a játék miatt ragadt rá, hiszen ezen a poszton játszott, mint játékos. Tony tudta, hogy a kapitány legjobb barátja – ki ne tudta volna? – Barnes, azaz Bucky, kezdte el hülyeségből így becézni, de ez úgy megmaradt a szőkén, mint rágógumi a cipő talpán.
Felsóhajtott, és biztos volt benne, hogy látszott rajta, mennyire nem kívánta ezt a találkozást, a hazaérkezése előtt. Jarvis nemsokára aggódni fog érte, s nem hagyhatja itt a Cap-ot úgy, hogy azt mondja: „Hé, bocs haver, haza kell mennem, mert a számítógépes rendszerem nemsokára kinyomozza a GPS koordinátáimat, és kihívja rám a zsarukat, hogy megtudja nem fekszem-e holtan az árokban, szóval-„ Igen, ez remek lenne. Be is dugnák egy intézetbe az tuti. Hiszen még senki sem tud Jarvisról, kivéve Peppert és Rhodeyt. De csak azért, mert ők néha átjárnak hozzá, az esetek többségében akkor, mikor Tony kerüli az egyetemet, és nem aludt eleget, vagy ha napokon át dolgozik vagy ha... nos a lista végtelen. És amúgy sem szeretné közkívánatra hozni még Jarvist, nem csak azért mert még korai, hanem mert túlságosan nagy felhajtást keltene egy majdnem "élő" számítógép, akinek saját logikája és beszédstílusa van.
J fejlődik. Minden egyes nap. És lehetséges, hogy ráfogják Tonyra a mesterséges intelligenciával való játszadozást, ezért... ezért Jarvis még egy ideig titokban marad. Ezért hamar le kellene lépnie, mert a végén még történik valami olyan a kapitány orra előtt, aminek nem lenne szabad...
Rogers úgy nézett ki, mint aki citromba harapott, ezt az arcán lévő fintor is remekül mutatta. Lerítt róla, hogy ő sem akart találkozni, bár ebben nem volt biztos de nem is érdekelte túlságosan.
Anthony elzárta a zuhanyt, és megfordult, hogy szembenézzen azzal a sráccal, akit a legjobban rühell az egyetemen. Elsőnek nem így indult, csak mivel mindketten kiváltságos figyelmet kaptak, így elterjedt a pletyka, hogy biztosan nem is jönnek ki jól, hogy olyanok, mint a kutya meg a macska. Tony remélte, hogy ő volt a kutya, már csak a felsőbbrendűség miatt is. Amúgy sem volt macska párti.
Valahogy nagy volt az egója, és ezt sokan meg is mondták neki, nem éppen a legkedvesebb helyzetekben. Aztán elkezdődött az örökös feszültség közöttük, a szúrós nézések, a néma egymás mellett való elsétálás a folyosón... Tonynak elég volt mindez, de még rátett egy lapáttal, hogy a Sasok szekálták a helyzete végett, csak mert olyan kurva okos és gazdag. A Labortesókat is fikázták, holott rohadtul semmi közük nem volt hozzá, sem a barátságához Bannerrel.
- Stark? – kérdezte, bár inkább hangzott tudatos köszönésnek.
Tony vett egy mély levegőt, és bólintott.
- Rogers.
Kínos, mély csönd, majd Tony elindul, kifelé, haza. Steve megfogja a karját, gyengéden, és Tony tudja, hogy Steve sose volt szemét vele vagy gonosz. A körülötte lévő emberek miatt nem tudott soha semmit mondani neki, egy bocsánatkérést, vagy valamit. De elgondolkozva, a helyzeten, rájött, hogy Steve valójában talán nem is akart bármit is tenni az ügye érdekében - na nem mintha rászorult volna, hisz meg tudta magát védeni, de azért mégis -, így haragosan és kissé duzzogva félrerántotta a kezét. Rogers fújtatott, az orrlyuka kitágult, az arca megkeményedett.
- Nem akartalak bántani. – Szűrte a fogai között, és kék szemeit Tonyra meresztette. Nem vette le róla a tekintetét, és ez a másik számára kezdett kényelmetlenné válni. – Te... – szaglászott a levegőben, Tony homloka körül, és rohadtul szar érzés volt, hogy kapitány csak így lenézett rá -, részeg vagy?
Minek néz úgy, mintha félne, hogy történne valami?
- Voltam. Most kaptam egy jó kis fejmosást. – Vigyorgott saját kis viccén, de úgy néz ki a másikat ez nem szórakoztatta.
Inkább túlságosan is komolynak tűnt. Idegesnek.
- És így tervezel hazamenni?
Suttogta. Tony nem is volt biztos benne, hogy hallotta. Viszont felsóhajtott, ami inkább tűnt egy frusztrált horkantásnak, ami természetesen a kapitánynak láthatóan nem tetszett, hiszen újból megmarkolta Tony alkarját.
Tony ránézett. Olyan tág barna szempárral bámult bele a kékekbe, hogy már csak emiatt is még jobban felhúzta magát a férfin. Így másodszorra is elrántotta a kezét, s kinyitotta a száját, hogy épp elküldje a másikat oda, ahová való, de ez sajnos nem jött össze, mivel megcsúszott a vizes padlón. De úgy néz ki - sőt - most már rájött, hogy a kapitány reflexei nem csak hírhedt pletykák, hanem tényleg igazak. Nem hiába játszik a srác lassan már két éve Amerikai Footballt, ugyebár. Stevenek épp úgy sikerült elkapnia a milliárdost, hogy annak háta a hideg és most már vizes falhoz ért, melynek nem sokkal ezelőtt még a homlokát döntötte.
Előtte pedig a hírhedt mindenki imádatának tárgya, Rogers kapitány állt, elég közel, túlontúl közel. Ha valaki ebben a pillanatban sétált volna be, a helyzet talán elég kétértelműnek tűnhetett a számára, amit aztán nehezen lehetett volna kimagyarázni. Steve hangosan szinte már fullasztóan szuszogott Tony fülébe, és amaz nem tudta, hogy ettől, vagy a jéghideg csempétől borsózott-e a háta.
Lehet, hogy az alkohol tette. De az is lehet, hogy nem, lehet, hogy csak a feszültség, vagy a sexuális frusztráció vagy... De Steve ajka gyomorbizsergetően közel kerültek Tonyéhoz, melynek következtében a zseni kábán pillantott fel, ellensége kék, fürkésző szemeibe.
Hogy ki csókolt meg kit előbb? Nos ezt ebben a kétes, pezsegtető állapotban nem lehetett tudni. Legalábbis Tony nem tudta abban a pillanatban, de azt sem sejtette, hogy vajon Steve mennyire van magánál, és mennyire keveri össze – a feltételezhető barátnőjével - Peggyvel. De akkor is, ha Tony egy halvány bűntudatot érezne a csók miatt, amit természetesen nem érez, hisz ő csak egy résztvevő, egészen biztos benne, hogy Rogers a hibás, amúgy sem érdekelné.
Ami itt történik, az itt is marad. Na nem mintha akarná, vagy vonzódna a férfiakhoz... Stevehez...
A szőke csapatkapitány szétszakította az egyik méregdrága ingét – még Peppertől kapta -, melynek gombjai leestek a földre, és elgurultak a lefolyóba. Persze nem akarta volna összeszedegetni, hogy utána vissza varrja, á, dehogy. Steve harapta a nyakát, nyalta, beletúrt a hajába, majd olyan szorosan ölelte át, hogy Tony azt hitte, menten kiszorítja belőle még a szuszt is. Nem ellenkezett, torokhangon felmorgott, jólesően, majd visszaölelt. És óh, igen a kapitány teste maga volt a tökély, a bicepsz, a kemény háta, a feszes dereka...
Tony felnyögött, mikor Steve belemarkolt a fenekébe, és nadrágon keresztül azt a pontját kezdte el simogatni. Ebben nem volt gyakorlott, de semmi jónak az elrontója nem volt, így hagyta, hogy azt tegyen vele a másik, amit csak akar, persze bizonyos kereteken belül. Meleg volt, fülledt, s a merevedéseik szorosan feszültek egymáshoz, Tony ezt remekül érezte. Ahogyan azt is remekül hallotta, mikor Rogers lehúzza a nadrágja cipzárját, az alsógatyájával együttesen. Tony kilép belőlük, bár csak félszegen, majdnem el is esett közben, és alig hiszi el, hogy már is itt tartanak, holott alig öt perccel ezelőtt – vagy egy órája? – még haragosan villogtak egymásra.
A kapitány felkapja az ölébe, és hihetetlen, mert még mindig állnak, s Tony háta még mindig a csempéhez nyomódik, és legfeljebb nyolcvan kiló, és a kapitány elbírja, és... A zseninek abbamarad a fokozatos agypörgése, ahogy érzi magában azokat a vastag ujjakat.
Ha valaki azt mondta volna neki tegnap vagy ma reggel, hogy ő ezt hajnali akárhánykor, Steve Rogers alias Amerika kapitánnyal – becenév, ismét -, fogja ezt csinálni, azt rosszabb esetben ott helyben pofán röhögi, jobb esetben pedig csak az után, hogy az illető távozott. Jó messzire.
Egy, két, három, kitudja mennyi ujj mozgott már benne, nem érzékelt semmit különösebben, úgy tűnik a zuhany sem segített, a pia még így is elvette a maradék józan eszét. Jarvis lehet, hogy hamarosan megcsörgeti a farzsebében – ami a földön van –, lévő kis mini kommunikációs eszközt – mely csak prototípus még – hogy mégis hol a jó fenében van már. Igen, J néha olyan, mint egy védelmező anyatyúk, de Tony ezért is szereti, hisz a saját anyjától ezt a fajta szeretet nem kapta meg, még csak távolról sem.
És akkor oooohhh, Steve elmerült benne, mélyen, teljesen, és közben mintha említette volna, hogy ezt fogja tenni, de Tony nem figyelt, nem tudott koncentrálni. Meleg volt, mit ad Isten, tűz forró, égető, perzselő. Kurva fájdalmas, a könnyek peregtek a szemeiből, némán, mivel nem az a sírósfajta, hál istennek. Steve suttogott, hogy „igen, minden rendben, lazíts", meg ilyen kis semmiségek, de Anthonyt sokkalta inkább izgatta, a „hihetetlen vagy, olyan szűk, mindig is ezt akartam tenni veled", szavak, melynek hatására, hangosan nyögött, de nem egyet, többet is. Meg is lepődött, rendesen, de ez akkor nem számított egy cseppet sem.
Élvezte, ahogy két erős kéz markolva megfogja a derekát, és még jobban izgatta a tudat, hogy ez másnapra látszani fog, közben pedig fogalma sem volt róla, hogy ilyen perverz. Na meg a cuppogó, csattogó hangok, melyek libabőrössé tették még a mellkasát is annyira, hogy kirázta tőle a hideg. És úgy tűnt, nem ő volt az egyetlen élvező ebben a történetben, hanem a kapitány is. Tony hallotta, hogyne hallotta volna, hiszen az egészet a bal fülébe kapta.
Steve nyögött, nyöszörgött, hümmögött, a létezés minden módján tudatni akarta, hogy mennyire is élvezi a kialakult helyzetet. Tony erősen szorította a kapitány tarkóját, majd az izmos vállakba mélyesztette a körmeit, ami miatt kapott egy fullasztó, nedves, fog összekoccanós csókot. A szőkeség szívta a nyelvét, mint valami hiperszuper porszívó, nem mintha Tonynak ellenére lett volna, dehogy is, sőt, biztatta is a másikat. A férfi belé vágódott egyszer, kétszer, sokszor, oly sokszor, hogy a zseni kezdte elfelejteni Selvig professzor termonukleáris asztrofizika elméletét... S mikor egy erős marok rátalált Tony kemény tagjára, az maga volt a csoda, a Buddha, a merő élvezet. Ahogy azok az ujjak játszottak a makkjával, simogatták, húzogatták, egészen addig, amíg azt a örömteli, alhasi bizsergetést nem érezte. Élvezetének bizonyítéka ottmaradt a hasán, és a kapitány kezében, s nem hallott mást, csak hogy: „ Tony, Tony, Tony."
A milliárdos tudta, hogy a társa még nem fejezte be, ezért, hogy rásegítsen szorosabban magához húzta a lábaival, és elkezdte megnyalni Steve nyakát, fülét. Majd lassacskán bele is harapott, ami miatt nem kellett sok, hogy mindenki kedvence, a feromonokat árasztó, Steve Rogers elélvezett. Forró volt, nedves, mélyen benne és rendkívül izgató, az meg még inkább ahogyan ketten együtt lecsúsztak a földre.
Lihegtek, s Tony valamilyen úton, módon felöltözve ült, vagyis jobban mondva inkább dőlt Steve izmos mellkasának, és ott pihegett. A mellkasa fel-le hullámzott, és Anthony élvezte hallani a másik szívverését.
- Uram?
Hangos nevetgélés ütötte fel a fejét, melynek következtében, egy hirtelen mozdulattal Steve felkapta, és elbújtak az egyik öltözőszekrény mögé. A száján egy óriási kéz volt, mely megakadályozta, hogy a fáradtságtól és az átélt élményektől hangosan lihegjen. Vagy sikítson. Férfiasan misem természetesebb. Ezek után nem emlékezett sokra, csak egy kocsira, ami hazahozta, egy támogató vállra, és arra, hogy ezt a valakit, aki talán lehet, hogy Steve volt, sőt biztos, Jarvis nem engedte be a házba, ugyanis ismeretlen személyként tilos volt belépnie. Hát igen, sokan akarták már megölni, megérti, hogy Jarvis ilyen figyelmes.
- Mr. Stark?
Egy ködös emlékkép rémlik neki egy bizonyos sietős búcsúcsókról, egy fájdalmas kék szempárról, aztán mást nem lát, csak az ajtót. És úgy tűnik Tony E. Stark részegen, egy kiadós sex után képes volt elbotorkálni egészen az ágyáig. Majd ruhástól beledőlni.
- Minden rendben van, J.
- Uram, a pulzus szintje 9,17 %-al felemelkedett, ezt nem tekintem jó jelnek. Az esetleges szívroham ugyan nem-
- J, bébi, nyugi. Apunak semmi baja, csak egy kicsit visszaemlékezett a tegnap – nyelt egyet -, éjjelre. A ma reggelre. – Húzta össze a szemöldökét. – Mindegy.
Megrázta a fejét, majd a fájdalom ellenére feltápászkodott, s figyelmen kívül hagyta félkeménységét, bebotorkált a fürdőszobába. Jarvis hallgatása azt jelezte, hogy sikerült meggyőzni a rendszert, hogy minden oké.
Ami természetesen hazugság volt, de ez részletkérdés.
- J, kérlek, szedj össze minden információt Steve Rogersről. – Tony végighúzta a kezét az arcán, és megvakarta az arcát a borostájánál. – Tudod mit? Inkább ne.
- Biztos benne, uram?
- Teljesen.
Az ajtó becsukódott mögötte, de ezt nem lehetett annak tekinteni, hogy J nem volt ott vele. Hiszen Jarvis mindenhol ott volt, na nem azért mert Tony szégyenlős lett volna miatta. J az J volt. Egy... barátja. A legjobb. Így könnyedséggel ledobta magáról a ruháit, és szemrevételezte magát a tükörben. Halvány kék zöld foltok a derekánál, melyek ujjnyomokra hasonlítanak, vöröses csókfoltok, harapás minták... Nem is várt mást... És-
Tony hirtelen kimelegedett, rózsafoltok jelentek meg az arcán, majd lassan lenyúlt, és óh, igen. Ahogy sejtette. Az arca elé emelte a kezét, és a fehér ragacsos anyag tökéletesen tudtára adta, hogy az együttlétet tényleg nem csak ő egyedül élvezte. Bár azt hitte ó, hogy a kapitány a biztonságos sex híve, úgy tűnik, van, amikor őt is elkapja a hév... Na nem mintha Tony nem lenne tiszta, és persze nincs is oka Rogersben kételkedni, de azért azt megtanulta az élettől, hogy jobb az óvatosság.
Felsóhajtott, megmosta a kezét, és ahogy vett egy mély lélegzetet, édes illatot érzett. Oldalra fordult, és mosolyogva vette észre, hogy a kádban már félig megtelt a habos, eper illatú víz.
Igen. Határozottan imádta JARVIS-t.
- Köszönöm J. Te vagy a legjobb.
- Bármikor, uram.
Anthony beszállt a meleg vízbe, kiáztatta fájó tagjait, és bőszen remélte, hogy majd kedden, ha bemegy az egyetemre, nem várja majd problémák hegye, melynek neve: Steve Rogers. Ugyanis azt is remélte, még ez mellett, hogy a szöszi nem gondol bele a történtekbe semmit, hisz egy egy éjszakás kaland már nem járás, vagy házasság.
Hát igen, ha tudta volna, Tony, hogy mekkorát téved...
Folytatása következik...