A feltüntetett korhatár majd csak a későbbi fejezetekre lesz érvényes

1. fejezet

Hermione lassan húzta végig tincsein a fésűt. Furcsa volt a tükörbe néznie, megváltozott. Arca felnőttesebb lett, haja végre olyan egyenes, mint amilyet mindig is szeretett volna. Izgalmasnak tartotta, hogy most azok az emberek lesznek a kollégái, akik egykor őt tanították. Az iskolai talárt felváltotta, a tanároké.

Az órára pillantott, és felállt az asztaltól, ideje volt, hogy lemenjen a tanáriba, és részt vegyen az első megbeszélésen. A teremben már mindenki más jelen volt, csak rá vártak. Senkit nem ért meglepetésként, hogy belépett a roxforti tanárok sorába, hiszen mint egykori iskola-első, szinte maga után vonta a következtetést. Az igazgató meleg mosollyal fogadta, és a többség is biztató pillantást küldött felé. Egyetlen ember volt, aki kételkedett benne, hogy valóban itt a helye, de ő sem adott hangot „aggodalmának".

Mint régen a házi-dolgozatai, az óratervei is pontosak és tökéletesek voltak, senki nem keresett bennük hibát. A többi tanár elmés beszélgetésbe kezdett az értekezlet végeztével, csupán ő és Perselus Piton burkolózott hallgatásba. Okuk ugyan volt rá, de itt volt az ideje, hogy tovább lépjenek rajta.
Piton még mindig kotnyeles, mindent tudó diáklánynak látta Hermionét, és bár a háború véget ért, és Harry és Ron sem volt már itt, ő mégis azt várta, mikor bukkan fel a két vigyorgó bajkeverő, hogy a lányt is rávegyék valami ostobaságra.
Hermione lassan végigsimított haján, és halkan sóhajtott egyet. Egy röpke pillanatra a férfira nézett, aki éppen akkor kapta el róla pillantását.

Kicsit elpirult, de aztán összeszedte magát, elvégre eltökélte, hogy komolyan és felelősségteljesen fog viselkedni, mint egy igazi tanár. Vége a gyerekes csacskaságoknak, noha az ő esetében nem is nagyon volt rá példa, hogy ilyenek előfordultak volna.

Egyetlen dolog volt, amit kisgyerek kora óta nem tudott leküzdeni. Sajnos kényszeres bizonyítási vágy élt benne, így mindig, mindenkinek meg akarta mutatni, hogy tényleg jó abban, amit csinál. Ez általában senkit nem zavart, illetve azért nem volt a legkönnyebb elviselni, de a legendás barátság, amit a két fiúval kötött, azt bizonyította, hogy mégsem lehetetlen. Viszont már diákkorában is akadtak olyanok, akiket inkább bosszantott ez a fajta „mindent tudok" viselkedés, mint elismerésre sarkalt. Perselus Piton is ezek közé az emberek közé tartozott. Nem a mugli származása, vagy a Griffendélbe kerülése miatt volt annyira gonosz vele, hanem mert lány létére kenterbe vert olyanokat, akiktől ő maga többet várt.

Példának okáért Draco Malfoyt. Hermione rendszeresen lepipált mindenkit, és ez nagyon idegesítő volt hosszú távon.
Most, hogy tanár lett, Piton biztos volt benne, hogy a diákok körében nem lesz népszerű, ha ugyanazokat a követelményeket várja el tőlük, amiket ő is teljesített annak idején. Azonban még nem tudta, hogy Hermione eltökélte, hogy nem lesz szigorú hozzájuk. Kitűzött ugyan egy határt, amit mindenkinek el kell érnie, de nem akart lehetetlent kérni tőlük.

Az értekezlet végén tett egy hosszú sétát a parkban, hogy átjárják az emlékek. Kicsit szomorú volt, hiszen a többi évfolyamtársa nem tért vissza az iskolába, így a korosztályából nem volt senki, akivel beszélhetett volna. Az igazgató rendkívül barátságos volt vele, mint mindig, de vele azért mégsem beszélhette meg a gondjait. Piton éppen bájitalt főzött, amikor egy pillanatra kinézett pincelaborjának ablakán, és meglátta, hogy a lány kint sétál egyedül. Valahogy úgy érezte ki kell mennie hozzá, de aztán egy „teljesen hülye vagyok" mondattal elintézte a dolgot.

Hat év telt el azóta, hogy utoljára a tölgyfa alatt üldögélt a barátaival. Ha belegondolt, akkor a szíve inkább összeszorult, mint hogy mosoly került volna arcára. Érezte, hogy sorsa kísértetiesen hasonlítani fog McGalagony professzoréra. Nem akart vénkisasszony maradni, de sehol nem lelete párját, így mindig a tanulásba menekült. És most ott van ahonnan indult, az iskolában, ahol elkezdődtek a magányos évek. Viktorral hamar rájöttek, hogy eléggé híján vannak a közös tulajdonságoknak, így szép csöndben megváltak egymástól.
Ronnal évekig érlelődött köztük valami, ami aztán óriási hévvel lángra kapott, majd kihűlt, és újra barátsággá szelídült. Hermione még erőltette volna a dolgot, de aztán be kellett látnia, hogy már nem működik. Az egyetem alatt volt pár randevúja, de általában semmi nem lett belőle. Valahogy nem találta meg a másik felét. Fogalma sem volt róla hol keresse, de gyanította, hogy ha nem kapkodja magát, egyedül marad. Szörnyen kínosnak érezte, hogy a szüzessége elvesztésén kívül semmit nem tud felmutatni. A szexuális tapasztalat számlájára, csak két alkalmat írhatott, és összesen öt emberrel csókolózott eddig. Ha ebbe belegondolt, ki kellett nevetnie saját magát.

Lassan, csöndesen sétált vissza a kastélyba. Kezével meg–meg érintette a falakat, és arra gondolt, bár elé toppanna egy igazi férfi.

Perselus gyors léptekkel haladt a gyengélkedő felé, kezében egy doboz bájital volt. Befordult a sarkon és…

– Bocsánat, nem akartam – szabadkozott Hermione, és segített összeszedni az elgurult fiolákat, szerencsére egy sem tört el.
– Nézzen a lába elé, Granger! – förmedt rá a férfi, és nem is foglalkozott vele, hogy milyen nyers hangot használ.
– Legközelebb igyekszem majd – felelte kimérten a nő. Nem akart vitát, de azért neki is volt önérzete. Éveken át lenyelte a sértéseket, mostantól nem fogja.
– Ahogy mindig, kis igyekvő, mindent tudó! – köpte oda Piton és már ment is tovább.
Szeme elkerekedett a kapott választól, még soha nem sértette meg ilyen durván, nem is értette a viselkedését.

– Fordulj fel, igen ezt kellett volna mondanom neki. Hogy lehet valaki ilyen primitív szemét? Azt hittem emberszámba fog venni, de nem, ugyanolyan, mint régen. Csak tudnám, miért bosszant? De majd én megmutatom neki… Remek megint rám tört a bizonyítási vágy. Harrynek megmentési kényszere van, nekem meg ez. Hamarosan Ronról is ki fog derülni valami mánia – mondta már a szobájában, ahol egy hintaszékben üldögélt, és macskáját simogatta.

– Ugye, kiscicám, szerinted sem vagyok normális? – kérdezte az állattól, aki csak bambán bámult rá.

Piton zuhanyozás közben azon gondolkozott, hogy mit mondott a lánynak. De végül úgy döntött, hogy nem érdekli, hogy esik neki, hiszen a háborúnak vége, az átok megszűnt, az állás felszabadult, erre mégsem ő kapja meg. Nem tudta mi egyébnek kéne még történnie, hogy ő taníthassa a SVK tantárgyat. Kettőt beleütött a falba, és eldöntötte, ha addig él is, el fogja kedvetleníteni a tanítástól egykori tanítványát. Tudta, hogy gyerekes a felfogása ebben a dologban, de úgy volt vele, ha az övé nem lehet az állás, akkor senkié se legyen.

Eme gonosz gondolattal aludt el, és már álmában is a szegény lányt gyötörte. Reggel is ezzel a gondolattal ébredt, és rájött, hogy ugyan állapota az elmebajjal határos, mégis véghezviszi tervét. Az elmúlt évek során volt alkalma tanulmányozni a lány viselkedését, pontosan tudta mik a fájó pontjai, és mivel Potterrel is közelebbi ismeretségbe került a rengeteg büntetőmunka alkalmával… hát, átragadt rá egy kis „csibészség", így nem volt ötletek híján.

Ez az első számú dolog, amit, mint csevegési téma be akart dobni, Weasley volt, és a közelgő esküvője…
Egy pillanatra elbátortalanodott, ahogy belépett a nagyterembe, de arcán nem látszott semmi. Azonban ahogy meglátta, hogy Albus mellett most a lány ül, nem pedig ő, a szemében újra fellobbant az elszántság szikrája.

– Rendben van, Granger, magadnak kerested a bajt… Hát akkor kezdődjék a játék – morogta magában, ahogy helyet foglalt, az egyetlen üres széken Bimba mellett, aki szóra sem méltatta.