.
Hát, mindenkit üdvözlök. Nagyon távoli időpont az a január 20; és mivel ezzel az érzéssel nem vagyok egyedül, gondoltam, jó lenne egy kis átmeneti elfoglaltság. A történet nem a Bones-időszámítást követi, hanem a mi-világunkét, tehát a cselekmény január vége felé játszódik, közvetlenül a 6x10 előtt.
.
.
.
.
Első fejezet
.
.
.
A középkorú nő unottan oldalba rúgta a földön heverő testet. Aztán, mivel a férfi még mindig nem tért magához, fejét csóválva a közelben álló asztalhoz lépett és teletöltötte a vizespoharat az üvegkancsóból. Mohón ivott. Az elmúlt órák igencsak igénybe vették erejét. De nem csak az órák. Az elmúlt hetekben, sőt hónapokban erre a pillanatra várt. Erre készült, erre fordította minden szabad percét. Abból pedig volt bőven. A River Kingben azonban arra is ügyelnie kellett, hogy ne keltse fel az őrök gyanúját.
Halk nyöszörgés szakította el gondolataitól. Odafordította a fejét. „Nocsak!" – mosolyodott el magában. „Hát ebben a nőben is nagyobb az életösztön, mint egy férfiban. Mint egy FBI ügynökben!" – javította ki magát. „Mintha bizony bármire is menne vele. Vagy az intelligenciájával! Itt egyedül azt teheti, amit én megengedek neki!"
A nő is a földön feküdt. Kezei hátra voltak bilincselve, lábai a bokájánál erősen összekötözve. Kinyitotta a szemét és először párat pislogott a fénytől. Aztán lassan hozzászokott a világossághoz, hogy óvatosan, bizonytalanul körülnézhessen, támpont után kutatva. Világosbarna haja az arcába hullott; megrázta kicsit a fejét, hogy láthasson valamit. Aztán tekintete megakadt a tőle néhány lépésnyire álló túrabakancsokon. Már elolvadt róla az a kevés hó, ami kint az éjjel hullott és a piszkosfehér tócsa is felszáradt körülötte. Feljebb emelte tekintetét. A hideg, szürke szemek egy pillanatra sem hagyták figyelmen kívül mozdulatait. A bakancsok egy lépéssel közelebb jöttek. A vörös hajú nő elégedetten elmosolyodott:
– Üdvözlöm, Dr. Brennan! Örülök, hogy Önt és társát – bökött fejével a Tempe látószögén kívül eső irányba –, ezúttal a vendégemként láthatom viszont.
Brennek először nagyra nyílt, majd összeszűkült a szeme:
– Maga… – hebegte. Majd agya lassan feldolgozta a hallottakat. Felkapta a fejét, hogy az ellenkező irányba nézhessen – és elkínzottan felnyögött: a nyakszirtjébe belehasító fájdalom túlságosan is ismerős volt…
.
.
.
.
Hűha…? De hiába nézitek az oldalt a legaljáig; ahhoz, hogy a folytatást megkapjátok, zsaroláshoz kell folyamodnom: legalább 10, azaz tíz darab hozzászólást szeretnék látni ehhez a fejezethez; ahogy megkapom, ti megkapjátok a hőn áhított folytatást…
Bruhahaaa...! (Ez most egy sátáni kacaj akart lenni...)
Tehát: kis nyilacskát a "Review"-ra és Enter!
:-)
.
.
.