- Mi az ördög lehet ez? – tette fel az egymillió dolláros kérdést Declan, ahogy az old towni menedék központi laborjában alaposan szemügyre vette a tartályban lévő folyadékban lebegő kígyószerű lényt.

- Fogalmam sincs. Sosem láttam még ilyet – rázta meg a fejét Dr. Magnus, a menedékhálózat vezetője. – Igen, bármilyen furcsa is, van ilyen – nevette el magát, mikor Declan csodálkozva nézett rá.

- Egyáltalán életben lehet? – tért vissza végül Declan figyelme a lényhez.

- Gyanítom igen, mivel zölden villognak a ledek ezen a valamin. De nem tudnám megmondani, hogy az elektromosság, amit a műszerek érzékelnek, a tartálytól vagy a lénytől származik-e. Nem próbáltad kinyitni? – nézett Magnus a férfira.

- Nem igazán. Jobbnak láttam, ha előbb megmutatom neked, mielőtt még kárt teszek benne.

- Köszönöm, Declan – pillantott fel újra Magnus, de az nem tudta volna eldönteni, hogy komoly vagy ironikus a hangja.

- Akkor? Mi legyen?

- Megvizsgáltatom a tartályt Henryvel. Azt gyanítom, hogy ez valami hibernációs eszköz lehet…

- De láthatóan nincs lefagyasztva – rázta meg a fejét Declan. - A tartály fala szobahőmérsékletű, és a benne lévő anyag is folyékony.

- Talán valami más elven működik.

- És ki talált volna fel ilyesmit? Lehet, hogy Praxisből való? Az utóbbi időben elég sok minden felkerült onnan.

- Nem tudom, Declan, ez az eszköz legalább akkora talány a számomra, mint a benne lévő ismeretlen lény. Semmit nem tudtok róla?

- Nem – rázta meg a fejét Declan. – Egy feketepiaci razzia során találtuk három nappal ezelőtt. Elkaptunk néhány pitiáner alakot, de a szokásos. Nem lát, nem hall, nem beszél.

- Elengedtétek már őket?

- Nem, az embereim még dolgoznak az ügyön. De nem hiszem, hogy sokat tudnának. Pitiáner közvetítők, csak az volt a dolguk, hogy őrizzék az árut, míg egy másik közvetítő érte nem jön. Lenyomozhatatlan, mint mindig.

- Azért próbálkozzanak tovább, hátha sikerül megtudniuk valamit. Én pedig szólok Henrynek. Te addig pihenj egy kicsit! Hány napja nem aludtál?

- A repülőn aludtam – vont vállat Declan a szokásos nemtörődömségével. Ha a menedéknek szüksége volt rá, ő nem evett, nem ivott, nem aludt, míg nem kezelték a problémát.

- Ébresztelek, ha ki tudjuk nyitni ezt a valamit – ígérte Magnus. – Most pedig alvás, ez parancs!

- Jól van, megyek – húzta el a száját a férfi, de nem mondott ellent a főnökének, tudta, úgysem lenne túl sok esélye. És amúgy is igaza volt a nőnek, sok napja nem volt lehetősége, hogy rendesen kipihenje magát.

Magnus egy halvány mosollyal az arcán figyelte, ahogy Declen elsétál, majd magához hívatta Henryt.

- Helló! Mi a helyzet? – lépett be a fiatal férfi néhány perccel később. Borostás volt, és égnek állt a haja, mint mindig, de Magnus tudta, hogy a kamaszos lazaság mögött komoly technikai zsenialitás rejlik.

- Megnéznéd ezt? – pillantott rá a nő, aki egészen a gondolataiba merülve tanulmányozta a lényt, míg várt a kollégájára.

- Hát, nem túl szép látvány, bár van rondább lakónk is – húzta el a száját Henry. – Veszélyesnek sem tűnik annyira, bár a látszat néha csal, mint tudjuk.

- Neked elsősorban az eszközt kellene megvizsgálnod – nevette el magát a nő.

- Ja, akkor jó – könnyebbült meg Henry. – Mi ez?

- Ha tudnám, nem lenne szükség vizsgálatra – sóhajtott Magnus.

- Jól van, jól van – lépett közelebb Henry. – Megnézem, de ez egy kis időbe telhet.

- Tudom. Láss hozzá! – adta ki az utasítást Magnus.

- Mi ez az írás rajta? El tudod olvasni? – reménykedett még némi segítségben a férfi.

- Sosem láttam még hasonlót sem – csóválta meg a fejét Magnus. – Csupa rejtély ez az ügy. Ismeretlen lény egy ismeretlen berendezésben, ismeretlen írással írt feliratok… Megpróbálok keresni valamit, de kétlem, hogy sikerrel járnék. Értesíts, ha rájössz valamire – kérte még Henryt, aztán átsétált a könyvtárba.

Magnus egész délután és este a könyvtárban keresgélt, de ahogy azt várta is, nem talált semmi használhatót. Sem a lényről, amihez foghatót sem ő, sem az apja nem látott soha, sem az írásról. Nagyláb időnként behozott neki egy csésze teát, és addig-addig házsártoskodott vele, míg meg nem itta.

Mikor a nő este tizenegykor visszament Henryhez, a férfi még nem sok mindenre jutott. El tudta már különíteni a berendezés és a lény által kibocsátott alig érzékelhető elektromos jeleket, de fogalma sem volt arról, hogy nyithatnák ki a tartályt. Végül Magnus elküldte őt aludni, majd saját maga is követte a jó példát.

Másnap hajnalban éktelen dörömbölésre ébredt.

- Magnus! Magnus, ébredj! – kiabált neki Henry, mire kiugrott az ágyból, és magára kapott egy köntöst.

- Mi történt? – nézett ki az ajtaján.

- Rájöttem! Kinyitottam! – újságolta a férfi, és Magnusnak meggyőződése volt, hogy egész éjjel le sem hunyta a szemét. Talán már egy fél órával azután visszatért a laborba, hogy ő elzavarta pihenni.

- Kinyitottad? – nézett rá enyhe rosszallással.

- Nem, nem úgy… - tiltakozott Henry. – Nem nyitottam ki, de már tudom, hogy kell. Azért nem lehetett kinyitni, mert az a valami tényleg aludt benne. Vagy legalábbis valami olyasmi. De most már mozog, és biztos vagyok benne, hogy a tartály már ki fog nyílni.

- Rendben.., ébreszd fel Declant is. Negyed óra múlva találkozunk a laborban!

- Oké – rohant el Henry, Magnus pedig visszalépett a szobájába, hogy némi életet leheljen magába.

Alig tíz perccel később Declan és Magnus egyszerre értek a laborba, ahol Henry még mindig a tartállyal pepecselt.

- Nos, íme a varázslat – nézett fel rájuk karikás szemekkel, majd megnyomott egy gombot a tartály tetején, és az egy apró sziszegéssel feltárult. – Ez innentől a ti asztalotok – sóhajtott fáradtan a férfi. – Ha megengeded… mennék aludni.

- Menj csak! – mosolygott rá Magnus, mire Henry eltűnt a színről.

- És most? – nézett rá kíváncsian Declan.

- Ki kellene találnunk, hogy mi a csuda ez – lépett közelebb az immár nyitott tartályhoz Magnus.

- Nem találtál róla semmit, igaz?

- Nem. Mintha még soha senki nem találkozott volna ezzel a lénnyel. Hasonlók vannak, főleg az egyiptomi mitológiában, de semmi olyan, amit hitelesnek tekinthetnénk.

- Kivegyük a vízből? – kérdezte Declan, és Magnus magában jót mosolygott, mert ugyanaz a tudományos kíváncsiság égett a szemében, amit ő maga is érzett.

- Biztos vagy benne, hogy víz? Nem ártana egy elemzés – csitította Magnus a férfi lelkesedését. – Még abban sem lehetünk biztosak, hogy a szabad levegőn életben marad. Veszek mintát a folyadékból, és megnézzük, mit tartalmaz.

- Rendben – egyezett bele Declan, így nekiláttak a tartályban lévő folyadék elemzésének.

- Semmi különleges – nézett fel a mikroszkópból Magnus egy órával később. – Aminosavak, szerves anyagok és víz. Mintha ebből a folyadékból táplálkozna.

- Vajon meddig tartana ki ennyi kajából? – vette szemügyre Declan a tartályt.

- A testtömegét figyelembe véve elég sokáig, arról nem is beszélve, hogy valószínűleg tényleg valamiféle hibernált állapotban volt. Az általa kibocsátott elektromosság most jóval magasabb, mint korábban. Ha a teste működését lelassították, évekig, akár évtizedekig kitartott volna.

- Nem semmi – nézett Declan elismerőn a tartályra. – Megvizsgáljuk végre?

- Persze – bólintott rá Magnus, majd gumikesztyűt húzott, és óvatosan kiemelte a lényt a tartályból. Ahogy azonban az szabad levegőre ért, éktelenül magas hangon visítani kezdett.

- Ezt sokáig nem fogom bírni – fintorgott Declan.

- Talán majd abbahagyja – nézett a kezében tartott lényre aggódva Magnus.

- Talán csak azt jelzi, hogy szüksége van arra a löttyre – feltételezte Declan.

- Akkor siessünk! Mérjük le, csináljunk róla egy röntgent, aztán tegyük vissza.

- Reménykedjünk, hogy addig kibírja.

- Oké – bólintott rá Magnus, majd gyorsan lemérte a lény súlyát és nagyságát, majd a röntgenfelvétel elkészülte után gyorsan visszatette a tartályba, ahol a valami egy kicsit megnyugodott.

- Hát, ezt túlélte – csóválta a fejét Declan.

- De láthatóan jobban szeret a tartályban – állapította meg Magnus. – De még így sem hasonlít semmire, amit ismerek – jelenítette meg a röntgenképet a tabletjén.

- Akkor lehet, hogy tényleg praxisi. Majd ha Kate legközelebb hazajön, megkérdezzük, hogy nem hiányzik-e a leltárból egy ilyen izé.

- Nem hinném, hogy odalent ismernék ezt a lényt.

- Akkor honnan került ide?

- Fogalmam sincs, Declan – nézett tanácstalanul Magnus a férfira. – Talán egy DNS vizsgálat segítene, de fogalmam sincs, jó néven venné-e, ha megszurkálnám. Talán ha a bőréből egy kis darab… - tűnődött el, majd kivette a szemetesből a használt gumikesztyűjét, hogy DNS-t keressen rajta.

- Én még életemben nem láttam ilyet… pedig láttam már ezt-azt – csóválta a fejét Declan egy órával később.

- Valóban nem hasonlít semmilyen élőlény DNS-ére – erősítette meg Magnus. – Egyre kevésbé értem… honnan jött és hol rejtőzött mostanáig?

- Remek kérdések, Magnus. De nem tudom rá a választ – ült le az asztalhoz Declan is, és tanácstalanul néztek össze a főnökével.

- Talán konzultálnunk kéne a többi házzal – vetette fel Declan.

- Az általuk felfedezett valamennyi lény benne van az adatbázisunkban.

- Hát, akkor ez egy új lény. Nem lehet, hogy valami genetikai kísérlet eredménye, és ellopták valami laborból?

- Bármi lehet, Declan. De akkor is, legalább nyomokban kellene valami ismerős DNS-t tartalmaznia. Azét a lényét, amiből kialakították. De ez valami teljesen idegen.

- Akkor nincs más hátra, mint eggyel bővíteni az abnormálisok listáját.

- Igen – bólintott rá Magnus. – Majd… találunk neki nevet.

- Sokkolt a tény, hogy van valami, amiről nem tudsz, igaz? – ugratta Declan.

- Szó mi szó – mosolygott rá Magnus. –, ritka az ilyen. És eltűnődtem, hogy vajon több is lehet belőle valahol?

- Újabb találó kérdés. De hol? Valami földalatti tóban, aminek hasonló összetétele lehet, mint ez a folyadék?

- Nem hallottam hasonlóról – rázta meg a fejét Magnus.

- Ez az ügy olyan mértékű zsákutca, hogy az már idegesít – csóválta a fejét Declan. – Pedig hozzászoktam már, hogy nem találhatok mindig mindenre magyarázatot.

- Ez szakmai ártalom, Declan – nevetett Magnus. – De ez a lény engem is nyugtalanít. Ha ez egy új abnormális, be kellene sorolni valami csoportba, de mivel nem hasonlítható semmihez… fogalmam sincs, mit kezdjek vele. És egyáltalán… csak ezekből a szerves anyagokból táplálkozik, vagy megetethetnénk valami mással is?

- Más abnomrálisnak is kísérleteztük már ki az étrendjét, nem ő lenne az első – vont vállat Declan. – Bár ebben a három liter vízben élni nem lehet kellemes, esetleg kaphatna egy kicsit nagyobb helyet. A folyadékot tudjuk reprodukálni.

- Kérdés, hogy az elég-e?

- Nem tudjuk meg, ha nem próbáljuk ki.

- Igaz – hagyta rá Magnus, de még egy órájuk elment ilyen beszélgetésekkel és találgatásokkal, mielőtt belefáradtak volna.

- Megnézhetem én is közelebbről? – kérdezte végül Declan.

- Persze. Csak előtte fogd be a füled – hagyta jóvá Magnus fásultan, mire Declan felállt, és a tartályhoz lépett.

- Kell a kesztyű?

- Szerintem nem – legyintett a nő. – De ne szorítsd meg túlságosan. Olyan törékenynek tűnik.

- Majd igyekszem – ígérte Declan, aztán óvatosan belenyúlt a folyadékba, és kivette a lényt a tartályból. Az persze azonnal visítani kezdett, de Declan úgy gondolta, most alaposan megnézi magának, így egész közelről vette szemügyre. – Hát, barátocskám – mondta neki -, igazán nem kellene ilyen titkolózónak lenned. Elárulhatnád, hogy ki vagy – noszogatta, de úgy tűnt hiába. Néhány másodperccel később azonban, ahogy Declan és a lény farkasszemet néztek egymással, a síkos test kiugrott a férfi kezéből, majd a szájába férkőzve eltűnt a testében.

Declan lélegzete egy pillanatra elakadt a fájdalomtól, de a következő másodpercben arra eszmélt, hogy Magnus fegyvert fog rá.

- Magnus, ne! – kiáltott rá a férfi.

- Declan, jól vagy? – kérdezte óvatosan a főnöke.

- Ez elképesztő – rázta meg a fejét Declan.

- Mi történt? Mondj már valamit! – szólt rá keményen Magnus.

- Magnus… tedd le a fegyvert!

- Eszemben sincs!

- Nem akarlak bántani. És… ő sem.

- Ő?

- Hát… ez elég bonyolult – csóválta a fejét még mindig ámulva a férfi.

- Hallgatlak.

- Ha megengeded… elmondaná neked ő.

- Ki? – kérdezte Magnus növekvő türelmetlenséggel, de Declan csak lehajtotta a fejét, és amikor legközelebb felnézett, egy pillanatra felizzott a szeme.

- Dr. Magnus… - szólalt meg mély, reszelős hangon.

- Ki maga? – kérdezte Magnus óvatosan, miközben kicsit feljebb emelte a fegyverét.

- A nevem Lytha. Tok'ra vagyok. Nem akarom bántani. És Declant sem. Válaszolni fogok minden kérdésére, de arra a fegyverre semmi szükség.

- Ezt majd én eldöntöm. Azonnal hagyja el Declant!

- Meg fogom tenni, Dr. Magnus. Mint mondtam, nem akarok ártani neki. De ha nem hallgat meg, sosem tudja meg, hogy mi vagyok, és én sosem juthatok haza.

- Haza?

- Ez egy hosszú történet.

- Hallgatom.

- Nem ülhetnénk le?

- Nem.

- Ahogy óhajtja. Mint már mondtam, egy fajhoz tartozom, amit tok'rának hívnak. Egy másik világból… egy másik bolygóról származom.

- És komolyan azt hiszi, hogy én ezt beveszem?

- Miért? Ha létezhet élet sok száz méterrel a föld alatt, miért ne létezhetne egy másik bolygón is? Számtalan lakott világ van a Földön kívül.

- És hogy kerül ide a Földre?

- Erre a kérdésre nem tudok válaszolni, Dr. Magnus. A tartályban lévő folyadék összetételéből kiindulva azt tudom mondani, hogy nagyjából egy év telhetett el azóta, hogy sztázisba kerültem, még odahaza. És pár órája itt ébredtem önöknél. Nagy utat jártam be az otthonomtól idáig, de mivel százisban voltam, nekem fogalmam sincs az egészről.

- Miért volt sztázisban?

- Mint bizonyára észrevette a fajtám saját formájában nem igazán életrevaló, így emberi gazdatestben élünk, szimbiózisban a gazdatestünkkel. Ha találunk gazdatestet. Ha nem, marad a sztázis, és várunk.

- Vagyis embereket rabolnak el a földről, hogy gazdatestté tegyék?

- Nem, Dr. Magnus. Egy tok'ra sosem egyesül a gazdatesttel előzetes beleegyezés nélkül. És nagyon kevés gazdatestünk származik a Földről. Elenyészően kevés. De a galaxisban számtalan világban élnek emberek.

- Akkor hagyja békén Declant és keressen gazdatestet magának máshol!

- El fogom hagyni Declant, ígérem. Ha nem tenném, az diplomáciai szakadáshoz vezethetne a Tok'ra és a Tauri… vagyis a Föld között.

- Mi? Azt akarja nekem bemesélni, hogy van kapcsolat a Föld és maguk között? – hitetlenkedett Magnus.

- Természetesen, igen. Van kapcsolat. És… ezen a kapcsolaton keresztül szeretnék hazajutni.

- Miről beszél?

- Van egy szigorúan titkos szervezet… Dr. Magnus… ön tudja, mit jelent a szigorúan titkos…

- Igen.

- Akkor, amit elmondok, az köztünk marad?

- Hogyne.

- Ezt a szervezetet úgy hívják Csillagkapu Parancsnokság. Ők tudnak nekem segíteni, és ezáltal Declannek is.

- És hol van… ez a parancsnokság?

- Nem tudom. Ennyire nem ismerem jól a Földet. Sosem jártam még itt korábban. Sajnos ötletem sincs, hol lehet.

- Akkor mégis hogy akarja megtalálni? Főleg ha ennyire szigorúan titkos.

- Van egy ember, Samantha Carter őrnagynak hívják. Őt kell megtalálnunk. Ő segít nekem.

- Hát... ez már valami. De… ha megbocsát… ellenőrizném a sztoriját… és addig… jobb szeretném biztonságos helyen tudni.

- Hogyne, Dr. Magnus – hajtott fejet Lytha, és egyúttal visszaadta az irányítást Declannek.

- Magnus, erre semmi szükség. Jó, oké, megértem – hátrált egy lépést a férfi, ahogy Magnus megint feljebb emelte a fegyverét. – De most komolyan be akarsz zárni?

- Megértheted, hogy ez a történet nem túl hihető. Legalább valami támpontot kell találnom ahhoz, hogy hinni tudjak neked… vagy…

- Lythának. Igazat mond, Magnus. Tudom, hogy most nem hiszed el. Megértem. Nekem is hihetetlen lenne, ha nem láttam volna mindazt, amit láttam. Magnus… láttam mindent, amin ő keresztülment. Jól van, jól van… bezárhatsz – adta meg magát végül, mikor látta, hogy a főnöke kezdi elveszíteni a türelmét. - De ha találsz valamit… segítenünk kell Lythának hazajutni!

- Majd meglátjuk. Indulj!

- Segíthetnék keresni valami kiindulópontot – győzködte Declan a főnökét, miközben már elindultak a fogda fele. – Legalább egy gépet adj, hátha találok valamit.

- Persze, aztán a nyakunkra hozol valakit.

- Mégis kit, Magnus? Jól van, rád bízom. Makacs vagy, mint mindig. De legalább tájékoztatsz?

- Naná.

- Képzelem – fintorgott Declan, majd belépett egy cellába, és Magnus rázárta az ajtót. Declan egy sóhajjal nézett utána ahogy elsétált, majd letelepedett az ágya szélére.

- Sajnálom, hogy ilyen helyzetbe hoztalak – szólította meg Lytha.

- Nem nagyon volt más választásod – hárította el a férfi. – Megoldjuk valahogy. Azt hiszem… ennél rosszabb helyzeteket is megoldottunk már.

- Szerinted hinni fog nekünk?

- Ha csak egy aprócska bizonyítékot talál, igen. De megértheted… elég meredek, amit előadtál neki. Pedig ha valaki, hát ő hozzá van edződve a hihetetlenhez.

- Hát még, ha mindent tudna – kuncogott magában a szimbióta.

- Az még nekem is elég meredek – csóválta meg a fejét Declan. – Ez tényleg mind igaz?

- Láthatod az emlékeimet, Declan.

- De talán csak ezt akarod láttatni velem. Mint a migoiok.

- Erről úgysem tudnálak meggyőzni. De a migoi a te emlékeidből építkezik, míg nekem van sajátom.

- Jól van, igazad van. De most nem tehetünk semmit, csak várhatunk.

- Igen, tudom – adta meg magát Lytha.

Mindeközben Magnus a laborba rendelte Henryt, akinek még mindig elég álmos volt a feje, de némi morgás után belevetette magát a munkába, és megpróbált előásni valami információt Samantha Carter őrnagyról, miközben Magnus a legkülönbözőbb helyeken próbált megtudni valamit a Csillagkapu Parancsnokság nevű szervezetről.

- Falak – csapta le már tizedszer a telefont. – Mindenhol falakba ütközöm – nézett dühösen Henryre. – A legkonkrétabb válasz az volt, hogy mi lenne, ha az én titkaimat is csak úgy szíre-szóra kiadnák.

- Ez is valami – pillantott fel Henry. – Legalább tudjuk, hogy a titok létezik.

- Valami Samantha Carter őrnagyról?

- Már alezredes – bólintott Henry. – Katona. Légierő. Megjárta Afganisztánt mint vadászpilóta, meg még ki tudja mit. Mellesleg asztrofizikus. Jelenleg valami… telemetriás méréseket végez. Akármi is legyen az.

- Hol?

- Colorado Springsben.

- A titokzatos 52-es körzet – csóválta meg a fejét hitetlenkedve Magnus.

- Tudsz róla valamit?

- Nem sokat. Legalább annyira titkos, mint a Menedék-hálózat.

- Lehet, hogy Declan igazat mond?

- Nem tudom – csóválta meg a fejét Magnus.

- Akkor talán… oda kellene mennünk. Beszélhetnénk… az alezredessel. Ha ő igazolja, amit ez a… mi is a neve?

- Lytha.

- Szóval, amit ő mond… szóval… annál előbb megszabadulhatnánk tőle, nem? És visszakaphatjuk Declant.

- Lehet. De… nem akarok fejjel menni a falnak, Henry. Gondoljuk át ezt a dolgot.

- Miért? Maximum hülyének néz minket. Nem ez lenne az első, nem is az utolsó – vont vállat lazán Henry.

- De ha tévedünk… mi lesz Declannel?

- Magnus, ezen ráérünk akkor gondolkodni.

- Rendben, akkor… tájékoztatom Declant, és holnap indulunk.

- Holnap szombat, talán nagyobb esély van rá, hogy megtaláljuk.

- A légierőnél nincs hétvége, Henry. De reggel nyolckor indulunk.

- Én is?

- Te is.

- Király!

- Most pihend ki magad…

- Még meg kell találnom a címét az alezredesnek. Vagy a rendszámát. Vagy bármit.

- Sok szerencsét, Henry – nevette el magát Magnus, majd elindult Declanhez.

- Valami? – nézett fel Declan az ágya szélén ülve, mikor Magnus bekapcsolta a rádiót, amin keresztül tudtak kommunikálni.

- Megtaláltuk Carter alezredest.

- Ez jól hangzik.

- Holnap megpróbáljuk megkeresni.

- Személyesen?

- Egy ilyen sztorit nem adok elő telefonban.

- És mehetek én is, vagy addig itt tartasz elzárva?

- Jöhetsz te is. De légy óvatos! Egy rossz mozdulat…

- Magnus…

- Addig pihenj. Reggel indulunk.

- Remek – bólintott rá Declan. – De hogy fogjuk megtalálni?

- Henry épp a címét keresi.

- Na persze, mert az nyilvános.

- Bízz egy kicsit Henryben! Amúgy meg… figyeljük az utat, ami a bázis felől jön a városba, vagy ilyesmi…

- Az napokig eltarthat.

- És akkor szerinted? Sétáljunk oda a parancsnokság bejáratához, hogy ugyan már engedjenek be?

- Lytha szerint ez nem lenne túl jó ötlet.

- Na látod, ez az első dolog, amiben egyetértek Lythával.

- Kezdetnek nem rossz.

- Oké, most aludj! Reggel jövök érted.

- Jó éjt, Magnus!

- Neked is! – bólintott rá a nő, majd elsétált.

- Magnus! – futott utána Henry az egyik folyosón.

- Mi az?

- Ennek a Carternek nem kocsija van, hanem motorja. Nem is akármilyen.

- Igazán?

- Igen.

- Ez már valami, szép munka!

- Reggelre a címe is meglesz – ígérte Henry.

- Remek. Jó éjt!

- Neked is – mosolygott rá Henry, majd visszaszaladt a laborba. Magnus mosolyogva nézett utána, aztán megcsóválta a fejét, és elment aludni.