Rachnee unottan hallgatta a lentről felhangzó veszekedést, Suu és Papi vidám kacagását, ami felszűrődött a felújított lakásban. Nem volt kedve lemenni, hogy megnézze, hogy hogyan csépelik egymást azok az ütődöttek, s Kurusu hogyan próbálja meg lecsitítani őket, pedig a nap nagy részében igazán mulattató mutatványokat voltak képesek levágni azon vitázva, hogy ki legyen Kimihito felesége. S ez itt a legszomorúbb, hogy a fiú hiába van ott előttük, nem veszi észre, hogy a viták róla szólnak. Vagy csak nem akarja észre venni.
A póknő fordult egyet függőágyában, s a plafonra emelte vörös szemeit. Ráadásul most még egy vetélytárssal gazdagodott a díszes kompánia, Lala személyében, aki igazán rájuk hozta a szív rohamot a fejetlenségével, ami párosult azzal a bejelentéssel, hogy Kimihitonak közeleg a halála. Nem akarta beismerni, de nagyon aggódott a fiúért, eddig ő volt az egyedüli, aki nem rémült halálra a külseje miatt, nem akarta kihasználni. Törődött vele.
Nem zavarta, hogy Kurusu meghaljon, nem akart másik családhoz költözni. Akkor inkább menne haza a többi társa közé. Akkor legalább nem kéne állandóan vigyáznia mindenre, de Miss Smith nyomatékosan kijelentette, hogyha megint elszökik, akkor ott a vége. Nem fognak vele kedvesen, megértően bánni. Kegyetlenül hazatoloncolják. Ha meg ő maga szökik vissza, akkor visszahozzák és bíróság elé fog kerülni.
Nincs több húzása.
Óvatosan felkecmeregett a selyem puhaságú hálók közül, s előredőlt a felsőtestével. Nem fognak haragudni, ha most összecsomagol, s lejelentkezik annál az álszent, marcona nőnél? Bizonyára csak hisztiznek egy kiadósat, de nem fogják megállítani, ismeri már annyira az embereket és más fajú szörnyeket. Nem különböznek annyira a többitől.
Felvette a falatnyi ruhát, s megerősítette egy kisit a bőröndjének kapcsolóját. Legutóbb olyan hevesen dobta fel a padlásra Kimihito, hogy meglazult az egyik, s nem igazán akarta tartani magát. akkor látta igazán ingerültnek először, s azon nyomban megkötözte, s felcipelte a padlásszobába, hogy játszanak egy kicsit. Akkor bevallotta, hogy szereti. Vagyis valami rémlett, hogy valami kedves dolgot mondott, de azt nem, hogy mit. Mondjuk jobb is, ha nem tudja. Biztos nagyon kínos lehetett a fiúnak. Meg számára is.
Komótosan nekilátott feltekerni a tengernyi hálót, amit nap, mint nap szőtt, gondos, alapos átgondolás miatt. Talán egy kicsit hagyhatna is nekik. Emléknek- Erre a gondolatra csúfondáros mosolyra húzódott a szája, s kuncogott egyet.
Már javában tartott az éjszaka, mikor végzett a fonalak feltekerésével, s a ruhái mellé rakta a bőröndbe. Jobb lesz így, nem fog több gondot okozni ennek a családnak. A biztonság érdekében hallgatózott egy pár percet, majd óvatosan lenyitotta a feljárója ajtaját, s csöndben leereszkedett. Lábait igyekezett a legóvatosabban, leghalkabban rakoskadni a nyekergős fapadlón, s szemeit szüntelenül az ajtókon tartotta, melyek mögött lakótársnői aludtak. Egy pillanatra megtorpant Kimihito ajtaja előtt, s csak meredt a barna fára, szemeibe makacs könnyek gyűltek, de gyorsan letörölte karmos kezeivel. Nem sírhat. Egy szörnyeteg soha sem sír, csak nevet a kínokon- mondta egyszer nagy bölcsen édesanyja, mikor megszülettek, s ez az eszébe vésődött. Pedig lehetetlen, hogy olyan dolgokra emlékezzünk, amiket egy csecsemő korunkban tettek, mondtak az emberünk körülöttünk.
Sietősen tova kopogott, s a lépcsőn leérve megállt a nappaliban. Valaki ült a sötét szoba egyik foteljában, s határozottan nem aludt.
-Rachnee?-kérdezte a mély férfi hang, neki pedig kihagyott egy ütemet a szíve.
-Édesem?-zavartan kuncogott egyet, s elfordította a fejét. Nem akart pont most Kimihitoba futni. Az felpattant az ülőalkalmatosságból, s közelebb lépett a póknőhöz.
-Miért van nálad a bőröndöd?-kérdezte Kurusu, s kezeit a nő vállaira helyezte. Azok egy pillanat múlva megremegtek, s Rachneeból előtört a zokogás.
-Nem... Nem akarlak megölni!- pityeregtek, s kezeivel magához húzta a megszeppent fiút. Az zavartan visszaölelt, s csendesen nyugtatni kezdte őt.
-Hé, nyugi. Nem fogok meghalni, nem foglak titeket itt hagyni.- berögzült mozdulatokkal kezdte simogatni a nő hátát ujjaival, másik kezével pedig a nő levendula szín hajába túrt. Az még jobban elkeseredett, s a fehér ingbe temette arcát, szemeit erősen lehunyta.- Miért ölnél meg?- kérdezett rá Kurusu, s meglapogatta a kecses hátat.
-Mert... Mert egy undorító szörny vagyok.-válaszolt a sírástól reszelős hangon Rachnee, s rájőve, hogy ki az, kit ölelget, igyekezett elhúzódni. Kimihito nem engedte, szorosabban ölelte át, nem engedte el. Röviden kuncogott egyet, s arcát az illatos hajba temette.
-Nem vagy undorító szörny.-mondta lágy hangon, s kicsit engedett a fogáson, hogy eltávolodva az egyik pár vörös szembe nézzen.- Te egy nagyszerű pókasszony vagy, aki igyekszik a teste ellenére is, de nem sérülést okozni az embereknek. És ez mutatja, hogy nem vagy szörnyeteg.- Rachnee szemeiből még jobban elkezdtek folyni a könnyek, s megingatta a fejét.
-Mit eszel rajtam?-utalt egy kicsit romantikusabb irányba, s Kimihito végre értette a célzást. Elvörösödött, de vigyorogva nézett végig a nőn.
-A szexi lábakat.- mondta, s ajkait egy röpke pillanatra a halvány rózsaszín ajkakra simította.- Meg téged.- újra összeérintette őket, s nem hagyta abba a csókot, melybe hamarosan Rachnee is visszacsókolt. Pár percig álltak így összeölelkezve, majd elengették egymást és kapkodó lélegzettel, csillogó szemekkel meredtek egymásra.
-Szeretlek.- súgta lesütött szemekkel Rachnee.
-Én is.- válaszolt őszintén Kurusu, majd lassan eltávolodtak egymástól, a fiú pedig egy kis habozás után a konyha felé vette az irányt.- Kérsz egy kis kávét?- kérdezte zavartan, s figyelmesen hátra nézett a válla fölött. A nő csak bólintott egyet,s vágyakozva nézett utána.
-Most már nem szólhatnak a lányok, hogy miért viszem fel a szobámba, mindenféle ok nélkül az Édesemet-gondolta elégedetten Rachnee, s perverz vigyorra húzódott a szája.
Szép is a szerelem...