Minden jog George R. R. Martiné.
„Az emberek büszkén mondogatták, hogy az Ifjú Farkas van legelőször talpon reggel, és ő alszik el legutoljára éjszaka, de Catelyn abban sem volt biztos, hogy alszik egyáltalán. Lassan olyan szikár és kiéhezett lesz, mint a rémfarkasa." (Kardok vihara)
Álmában farkas volt. Félelmet keltő, de azt nem ismerő, hatalmas fenevad. Szürke, mint a havat hozó téli égbolt, és sebes, akár a szél – mintha egyenesen a Starkok ősi címeréről szökkent volna le.
Álmában farkas volt. A léptei könnyűek; nem nyomta szörnyű súly a vállát, sem a szívét; nem nehezedett korona a homlokára. Háború, haditervek, uralkodás – az emberi életét ezek irányították, ám ekkor elmosódott fogalmak voltak csupán. Tudta, mit jelentenek, de nem számítottak.
A farkas megérezte az árulást és az aljasságot. Épp úgy, ahogy érezte az eső és a föld és a rothadó levelek és a lovak és a vas és a vér szagát. Ismerte az emberek szívét, és felismerte a változását, előbb, mint ők maguk.
Álmában minden egyszerű volt, világos és könnyű – úgy, ahogy még soha, ahogy talán Deresben sem, abban a réges-régi gyerekkorban, ami most olyan távolinak tűnt; mintha nem is létezett volna.
Álmában farkas volt, igazi farkas. És álmában mindig ott várták ők, a testvérei. Iszonyú távolságok választották el tőlük – még a húgától is, aki pedig a legközelebb járt, valóságos sereggel a háta mögött –, mégis tudta, hogy vele vannak, hogy hozzá tartoznak és ő hozzájuk. És tudta azt is, hogy mindez hazugság, hogy eltűnik, együtt az éjszakával. Ám ettől csak még édesebb lett – és még fájóbb.
Álmában farkas volt.
Gyűlölte az álmait, mert fel kellett ébrednie belőlük.