Először is szeretném tisztázni, hogy ezt a történetet én csak fordítom. Eredeti írója George deValier (( u/2348750/George_deValier )) link az eredeti fanfic-hez: ( s/6565449/1/Auf_Wiedersehen_Sweetheart)
És szeretnék köszönetet mondani a bétámnak, mkriszti94-nek, a jó ötleteiért, biztatásáért, gyorsaságáért, szóval, ha késik a frissítés, az nem az ő hibája lesz:-)
A kép pedig WilburLover műve a DeviantART-ról.
Feliciano nem tudta, mitévő legyen. Hát nem látja ez a nagyhangú tiszt, hogy nem beszél németül? Feliciano ismét próbálkozott, egyre gyorsabban lengetve a kis fehér zászlót, amit mindig magánál hordott ilyen esetekre, de aznap úgy tűnt, ez nem segít.
- Nem értem! Kein Deutsch! Tényleg szívesen válaszolnék önnek, de fogalmam sincs, mit mond! Sprechen sie Italienisch? Englisch?
Ez sem használt. A német még hangosabban kiabált. Feliciano összehúzta magát a verbális támadást hallva, és megpróbált minél kisebbnek látszani. Ez nem igazság! Csak a falu piacára akart elsétálni hogy lisztet vegyen, de útközben megállította ez a hangos német tiszt, aki valami miatt szörnyen dühösnek tűnt, és csak kiabált rá ezen az ismeretlen nyelven. Feliciano mostanra már megszokta, hogy a faluban és a környéken németeket lát, de ilyesmi még soha nem esett meg vele, ezért nagyon meg volt rémülve.
- Bocsánat! - kiáltotta Feliciano látva, hogy a német egyre dühösebb és hangosabb lesz. - Nem tudom, mit...- Feliciano úgy érezte, hogy a szíve megáll, látva, hogy a német elővette fegyverét a pisztolytáskájából. Az utca, és a környező mezők megfordultak körülötte. A német azonban nem célzott, hanem a feje fölé emelte a fegyvert és Feliciano látta ahogy a puskatust egyre közeledik. Lehunyta a szemét és várta az ütést. Ehelyett azonban egy másik német hangja ütötte meg a fülét, és Feliciano óvatosan kinyitotta az egyik szemét, hogy megnézze, mi történik.
Ez az új német magas, erős és szőke, dühösen beszélt a katonához és erősen lefogta a karját. Úgy tünt, a semmiből pottyant ide. Feliciano megdöbbenve nézte, amint a szőke tiszt pár mérges szó után elengedte a katonát, és távozásra szólította fel. A katona sietősen szalutált és elinalt. Feliciano megmarkolta a fehér zászlóját, vett egy mély lélegzetet és szorongva várta, mi fog történni. A tiszt ránézett, és elkezdett németül beszélni hozzá, de abbahagyta. Pár feszült perc után angolul szólalt meg: - I don't suppose you speak English?
Feliciano megkönnyebbülten lélegzett fel. - Ó, hála Istennek! Igen, beszélek angolul! Az a katona csak kiabált rám, és én nem tudtam, hogy mit akar, és nagyon hangos volt és mérges és ijesztő és nagyon szépen köszönöm, hogy megakadályozta, hogy megüssön, és most le fog tartóztatni?
A német kissé kábán nézett. - Örülök, hogy segíthettem. És nem fogom letartóztatni.
- De jó! - Mosolyodott el Feliciano, majd a tiszt így folytatta:
- Sajnálom a történteket. Csak az okmányokat akarta ellenőrizni.
- Oh, itt vannak, én...- mondta Feliciano miközben a farzsebében kotorászott.
- Nem kell...- intett a tiszt a kezével elhárítóan. - tényleg semmi szükség rá. De ön jól van?
Feliciano ismét elmosolyodott. Ő volt a legkedvesebb német katona akivel valaha is találkozott, még akkor is, ha szigorú volt a külleme, és nem mosolygott. - Igen, jól vagyok, köszönöm.
A német hanyagul bólintott - Igazán nincs mit. - Feliciano várt, de a német nem szólt többet, csak őt nézte figyelmesen. Feliciano érezte, hogy szaporábban lélegzik, ahogy visszanézett rá. Majdnem úgy tűnt, hogy a német keresztüllát rajta. A szemeinél kékebbet Feliciano még sosem látott.
- Hát akkor - szólalt meg végül Feliciano, aki úgy érezte, mintha szavaival megtörne egy varázst. - Folytathatom az utam a piacra? Mert lisztet kell vennem, és már késésben vagyok, és nem szeretném, hogy a Nagypapám aggódjon
A német párszor pislogott, míg végül a tekintete tovább vándorolt Feliciano-ról.
- Tessék csak - A tiszt intett neki, hogy elindulhat.
- Köszönöm szépen, kedves német katona. - Ezzel Feliciano elfutott a falu felé vezető keskeny úton. Pár lépés után, nem is tudva mi okból, visszanézett. A német tiszt őt nézte, de gyorsan elfordult.
A német pislogott párszor majd ránézett Feliciano-ra, aki eldöntötte magában, hogy ez egy szerencsés nap. Az incidens után, ami a német katonákkal érte, jó sok lisztet sikerült vennie a piacon, meg még almát, sőt, még egy kis cukrot is, amit a háború kezdete óta szinte a lehetetlenséggel volt egyenlő beszerezni. Feliciano vidáman szaladt ki a faluból, útközben a helyieknek integetve, majd visszatért a keskeny földútra, ami a kis házukhoz vezetett. A késő délutáni nap fénylő narancssárgába vonta az utcákat, a fákat és a nyílt mezőket és Feliciano boldogan dudorászott magában, ahogy a bevásárlókosarát himbálva sétált.
Az ilyen napokon szerette a tájat. Még az állandó német jelenlétről is majdnem megfeledkezett, és a hegyek között visszahangzó bombarobbanásokat is alig hallotta, és szeme csaknem átsiklott az útszélén heverő kiégett tankon. A táj szinte békés volt. Feliciano séta közben azon morfondírozott, hogy miért akadályozta meg az a tiszt, hogy őt megüsse a katona. Feliciano-nak nem sok dolga volt németekkel, mivel kerülte őket, ahogy csak tudta, de Nagypapa és a bátyja mindig azt mondták neki, hogy mindegyikük ocsmány, undok és gonosz. Az a tiszt azonban egyáltalán nem tűnt ocsmánynak vagy gonosznak. Feliciano nem tehetett róla, de azon tűnődött, hogy látja-e még. Dehát neki nem szabadna ilyenre gondolnia! Nem szabadna ilyennel foglalkozni. Akkor meg mi a bánatnak jár ezen az esze?
Ahogyan Feliciano ráfordult a kapujukhoz vezető ösvényre, azonnal meghallotta a kiszűrődő nevetést és éneklést. Elmosolyodott, és befutott a házba. A zsúfolt elülső szobában nagy volt a jókedv. Lovino az asztalon állt a szoba közepén, gitározott és úgy vezényelte a forradalmi dalt éneklő sokaságot. Feliciano elnevette magát, gondolva, hogy Lovino már biztos jól berúgott. A szoba nem volt nagy, és most, hogy tele volt ünneplő ellenállókkal még kisebbnek tűnt. Róma nagypapa keresztülment a szobán, átvette a kosarat Feliciano-tól, kezébe nyomott egy üveg bort, és megölelte. - Üdvölünk itthon Feliciano! Jé, almát és cukrot is hoztál! Ügyes fiú!
- Mi megy itt nagypapa? - kérdezte Feliciano, mivel szerette volna tudni, mit ünnepelnek ezen az estén.
- A mai nap szerencsés nap a szabad Olaszországra nézve
Feliciano tudta, mit jelent ez. Eleget hallotta már.
- Mi a mai zsákmány?
- Lőszerszállítmány a hegyekből - Róma megfordult, és bekiáltott a szobába:
- Ezt a németek már nem fogják ellövödözni!
A szobában ismét kitört az ováció. Feliciano velük tapsolt, de ezúttal a szívében nem értett teljesen egyet. - Sokan voltatok ott? Senkinek sem esett baja?
- Ma minden veszteség a németeket érte - Róma megragadta Feliciano kezét és köszöntésre emelte a borosüveggel együtt. Hosszan belekortyolt mielőtt elengedte Feliciano kezét. - három sofőr, hét őr. A ti öreg nagyapátok egymaga hármat terített le
- Ez aztán igen, Nagypapa! - Feliciano nagyot kortyolt a borból, és elgondolkodott megpróbálva figyelmen kívül hagyni a hangosan éneklő, beszélő, ünneplő ellenállókat, akik megtöltötték a szobát. Sosem szokott ezen gondolkodni. Nagyapa mindig azt mondta, hogy csak a halott német katona a jó német katona, de hirtelen eszébe jutott, hogy talán a meggyilkolt katonák is olyanok voltak, mint az a német, akivel ma összetalálkozott az úton. Milyen furcsa... Nagypapa számtalanszor mesélt általa megölt katonákról, és Feliciano sohasem gondolt rájuk. Mostanra azonban a gonosz németnek, akit gyűlölnie kell, arca lett. Arca olyan szemekkel, melyek kékek, akár az égbolt.
- Igyál Feli, és ünnepeld a Resistenza újabb győzelmét!
A hangos és izgatott ellenállók megint éljeneztek. Feliciano mindegyiket ismerte... falusiak és gazdák akik ellenezték a német katonai jelenlétet Olaszországban, és egyesítették erőiket, hogy harcoljanak ellenük és szabotálják a hadműveleteiket. Gyakran gyűltek össze Vargasék házában vagy a falu kis kocsmájában, általában akciókat terveztek vagy azok sikerét ünnepelték. Ők voltak a Resistenza... az olasz ellenállás... és jelenleg Olaszország egyik legjobban körözött emberei közé tartoztak.
A németek szállítmányainak célbaérését akadályozták, autókat, tankokat semmisítettek meg, fontos taktikai információkat gyűjtöttek; a Resistenza fáradhatatlanul dolgozott, hogy a német hadsereg olaszországi hadműveleteit szabotálja. És amikor ünnepeltek, azt is ugyanolyan lelkesedéssel és elszántsággal tették.
Lovino befejezte az éneket, leugrott az asztalról és a karját Feliciano vállára tette. - Szia, Feli!- Feliciano-nak igaza volt... Lovino biztosan túl sok bort ivott. Ahhoz, hogy ilyen vidám és közvetlen legyen, sok ital, na és egy döntő győzelem kell.
- Téged nem engedtek tűzközelbe, ugye? - kérdezte Feliciano, és hirtelen aggódni kezdett. Elég volt az is, hogy a nagypapa mindig kockára teszi a bőrét, nem akart még a bátyja miatt is idegeskedni.
Lovino az égre nézett. - De jó is lenne,- aztán Rómához fordult: - Mikor engeded meg, hogy veled menjek egy igazi küldetésre nagypapa? Elegem van abból, hogy csak a kocsikat robbantgatok. Jó lenne kicsit több akció! - Róma csak nevetett és szabad karjával átfogta Lovino-t.
- Tudod, nem akarom a szeretett unokáimat veszélynek kitenni- mondta Róma, Feliciano-t és Lovino-t magához ölelve.
Feliciano elnevette magát; miatta ugyan nem kell aggódni a nagypapának, hiszen bizony el kell ismerni, hogy ő saját maga az, aki mindig távol tartja magát a veszélytől. Azonban ő is kivette a részét a feladatokból, általában a helybeliektől szerzett információkat a németek mozgásáról. Feliciano hálás volt, hogy a nagyapja próbálta megóvni a veszélytől, de azért azzal is tisztában volt, hogy néha bizony úgy kezelte, mintha még mindig kisgyerek lenne. Ellenben Lovino már évek óta mindenáron részt akart venni a küldetésekben, hiába mondogatta neki a nagypapa, hogy a Resistenza lényege a titokban maradás és így az, hogy minél kevéssé mutatkozzanak, a szemtől szembeni összecsapások ritkák. De bármilyen kis többletfelelősséget is adott a nagypapa Lovino-nak, a fiú mindig csak többet akart.
- Majd következő alkalommal, Lovino, megígérem! - Róma vígan mosolygott és közben Lovino haját borzolta.
- Mindig ezt mondod - morgott Lovino ellökve Róma kezét.
Róma csak nevetett és kivette a gitárt Lovino kezéből. - Fel a fejjel Lovino,ünnepelj és énekelj velünk!- Róma végigfuttatta ujjait a gitáron, a szoba felé intett, és egy jól ismert dallamot kezdett el játszani. A zsúfolt szobából elismerő kiáltás tört fel. Aztán Róma nekikezdett a dalnak, amit már mindannyian jól ismertek.
"Una mattina mi son svegliato,
O bella, ciao! Bella, ciao! Bella, ciao, ciao, ciao!
Una mattina mi son svegliato,
e ho trovato l'invasor."
A forradalmárok bekapcsolódtak. Lovino a bor és a vidámság hatására elfelejtette mogorva alaptermészetét, és táncraperdült egy falubeli lánnyal. Végül Feliciano-t is magával ragadta a jókedv. Ivott a borosüvegből és csatlakozott az éneklőkhöz. Vidáman üdvözölte azokat akik odajöttek hozzá beszélgetni. Nevetett, ünnepelt, hallgatta az élménybeszámolókat a győzelmekről, és a többiekkel együtt hangosan kiabált Róma nagypapának, hogy játssza el megint azt a dalt. Táncolt, éljenzett, újból és újból elénekelte a dalt, míg végül az utolsó versszakot mindenki olyan hangosan énekelte, hogy Feliciano biztos volt benne, hogy az egész faluban hallatszott.
"È questo il fiore del partigiano,
O bella, ciao! Bella, ciao! Bella, ciao, ciao, ciao!
È questo il fiore del partigiano,
morto per la libertà!"
Azon az éjjelen, kimerülten és vidáman, Feliciano próbált elaludni,figyelmen kívül hagyva Lovino horkolását szomszédos ágyon. Egész éjszaka a helyi ellenállókkal evett, ivott, beszélgetett és az olasz szabadságról énekelt. Mikor azonban behunyta a szemét és elégedetten álomba merült, az utolsó gondolat, ami az eszébe villant, egy szőke, kék szemű német tiszt volt, aki a napfényben áll, és őt nézi.
Folyt köv.
Resistenza: Ellenállást jelent, olasz antifasiszta és németellenes mozgalom a második világháború alatt. Nem fordítom le, George deValiert sem fordította le, így valahogy jobban megadja a hangulatot:-)
Bella Ciao fordítása pedig így hangzik:
"Egy reggel felébredtem O bella, ciao! Bella, ciao! Bella, ciao, ciao, ciao! Egy reggel felébredtem És a megszállókat itt találtam" Ez a partizán virága O bella, ciao! Bella, ciao! Bella, ciao, ciao, ciao! Ez a partizán virága Aki a szabadságért halt meg"
wiki/Bella_ciao%E2%80%A6
Picit átvariáltam a fordítást, mert így jobban visszaadja a lényeget.