Zaniah Xerpens, 11 éves kislány, London egyik kertvárosi részének hétköznapi lakója volt. Pontosan addig, mikor is egy késő júliusi délelőtt bagoly szárnyon érkezett a felfedezés, hogy a világ bizony kifordulhat csendes valóságából akár néhány perc alatt. A meghívót a Csodák palotájába - közismertebb nevén a Roxfort boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolába – pergamenre írták elegáns zöld betűkkel. A boríték tartalmát tekintve megdöbbentő volt Zaniahnak, de apjának, aki egyedül nevelte mióta az eszét tudta inkább ijesztő. A férfi a nap végére végül beletörődött az elkerülhetetlenbe és mesélni kezdett, egész éjjel csak beszélt és beszélt, egy örökre hátrahagyott világról, boszorkákról és varázslókról, na meg arról, hogy a lánynak nincs mit tenni követni kell az utat, amit az élet kijelölt számára. Eltelt egy hónap várakozással, vásárlással és nem kevés izgalommal, hogy végül a lány, azon a napon, az utolsó Augusztusi reggelen ott álljon egyedül a Kings Cross vasútállomáson farkasszemet nézve az impozáns roxforti gőzössel.

- Utálom a vonatokat. - Zaniah óvatosan közelítette meg a peront, ahol rengeteg ember tolongott búcsúzkodva, pakolászva. - Annyira utálom a vonatokat. - Nyögte még egyszer magában, de mivel nem akadt senki aki meghallgatná, végül feladta és a legközelebbi ajtóhoz lépett.

- Hé! Lehetnél óvatosabb! - Azonnal rámorrant a mindenen keresztülgázoló testes fiúra, de az hátra sem nézett és trappolt tovább a vonat szűk folyosója felé. - Micsoda bunkó. - További szót azonban nem pazarolt a modortalan majomra, volt elég baja a fiú nélkül is. Minden porcikája kívánta bárcsak itt lenne az apja és segítene, de nem. A férfi közölte ő nem megy többé ennek a világnak a közelébe, az iskolába való dolgokat ugyan segített megvenni, a lányt azóta is ámultban tartó Abszol úton, de Naberius azóta köszöni szépen, inkább marad muggli. Így hát, most egyedül a láda hurcolástól fáradtan Zaniah az ajtó melletti falnak rogyott, gátolva ezzel a többiek feljutását, de legalább nyerve némi időt, hogy összeszedje magát. Alighogy lehunyta a szemét azonban elhangzott a vonat indulását jelző fütty és a hatalmas mozdony nekilódult a skót földre vezető hosszú útnak.

Azt mondta volna Zaniah, hogy utálja a vonatokat? Inkább úgy értette retteg tőlük. Minden különösebb ok nélkül, ezek a hatalmas gépszörnyek mindig megrémítették, így aztán szinte soha nem is próbálta megközelíteni még csak a pályaudvart sem, nemhogy ilyen hosszú útra vállalkozni rémálmai masináján.

- Le akarok szállni. Le akarok szállni. Le akarok szállni. - Akár egy mantrát morzsolták a szavakat ajkai, próbálva elnyomni a felszínre törekvő pánikot. Mikor már éppen úgy tűnt sikerül úrrá lenni végtagjain és az egyik közeli kupéba erőltetnie magát, hirtelen újabb vonat fütty hasított a levegőbe, amitől a lány előbb alaposan a nyelvébe harapott, majd ijedtében a háta mögötti ajtónak ugorva a szomszéd kocsiba esett.

- 'emek. - A padlón hanyatt fekve csukott szemmel ízlelgette a szájában terjedő fémes ízt, arról álmodozva, hogy a problémája egyszerűen magától megszűnik.

- Minek köszönhetjük a megtiszteltetést? - A hang ami végül kirángatta az önsajnálat mélységes bugyraiból valamivel a háta mögül (ebben a helyzetben inkább a feje fölül) érkezett és alig hogy magához térítette már vissza is lökte a sajnálkozás karjaiba. Egy pillanatig még csukott szemmel elemezte a férfihangot, szinte azonnal társítva valamiféle alattomos lényhez, ami minden bizonnyal az ő korabeli gyerekeket fogyasztja reggelire. A hang nyájas volt, de hűvös, kellemesen mély, ugyanakkor hallatán Zaniahnál hevesebb ember ereiben is megfagyott volna a vér.

- Nos? Meddig fog még a szőnyegen heverészni? Talán elfáradt? - Másodjára a hízelgő tónus teljesen kiveszett és a lányt mintha ostor csapta volna meg úgy ugrott talpra.

- Elnénést. - Rebegte szájából patakzó vérrel, szemében csillogó rémülettel.

- Jaj, kedvesem, mi történt veled? - Egy idősebb duci boszorkány (mert hogy itt mindenki boszorkány és varázsló, emlékeztette magát a lány) sietett a segítségére. Óvatosan megemelte az állát és jobban szemügyre vette a sérülést.

- E' 'emmi'ég. Csak 'áha'aptam a nyelvem'e. - Nem akart udvariatlan lenni, szóval hagyta, hogy a megmentésére siető megvizsgálja a sérülést. A boszorkánynak kellemes illata volt, olyan mint egy esős erdei reggel, kicsit földes, kicsit akár az ázott avar. Meleg volt és nyugtató, a lány hamar el is feledte, hogy hol van, hogy mit csinál, vagy hogy hogyan is került oda ahol van.

- Pomona? - A boszorkány háta mögül újabb női hang hallatszott, újból visszarángatva Zaniaht a sérüléséhez és elkeserítő helyzetéhez.

- Semmiség Minerva. Semmi, amit egy jó öreg Hippokrax ne rakna helyre. - Azzal a boszorkány rövid, vaskos pálcáját a lány ajkára szegezte és mielőtt Zaniah akár csak rácsodálkozhatott volna, a nyelve meggyógyult, a vér eltűnt, a pálca pedig visszakerült a professzor zsebébe. Bimba professzor (mint később kiderült) még egyszer hátba veregette a megszeppent gyereket, majd visszaült a kollégái közt szabadon álló fotelbe.

- Ez egy szoba! - Kiáltott fel a lány gondolkodás nélkül, mikor végre sikerült körülnéznie a vagonban. Valóban egy szoba volt, négy kényelmesnek tűnő karosszékkel, díszes borszín szőnyeggel és az ég áldja meg, egy kandallóval.

- Idén is igazán éles eszű elsősökkel gazdagodunk. - Az ijesztő hang tulajdonosa, fintorogva fordult jobbján ülő kollégái felé, ügyet sem vetve Zaniah gyors ütemben vörösödő fizimiskájára.

- Ugyan már Perselus. Még el sem kezdődött az év, hagyd szegény lányt. -

- Még mindig nem tudjuk, kihez van szerencsénk. - A férfi elengedte a füle mellett kollégái szavait és fekete íriszét újra Zaniah felé fordította.

- Zaniah Xerpens, uram. - A lány tekintetét végül cipője orrára szegezte, remélve, hogyha nem látja a professzorokat, akkor talán a tanerő valami rejtélyes módon egyszerűen köddé válik. Nem kell mondani, hogy semmi ilyesmi nem történt.

- Xerpens kisasszony, megkérdezhetem, hogy mit csinál itt? - Most a férfi jobbján ülő, Zaniah szerint a legidősebb, de nem a legbarátságosabb tekintetű boszorkány szólította meg. Olyan fajta nőnek tűnt, aki tiszteletet parancsol a környezetében és nem tűr semmi féle kihágást, szóval a lány a tőle telhető legegyszerűbben és legtisztelettudóbban válaszolt.

- Sajnálom asszonyom, megijedtem a fonatfüttytől és véletlenül beestem az ajtón. Nem akartam zavarni. - Hallotta, ahogy a rideg férfi horkant, de nem zavartatta magát továbbra is a méregzöld talárba öltözött boszorkányhoz intézte szavait.

- Értem. - Csak ennyi jött válaszul, de ez is több volt, mint elég.

- Akkor én megyek is. Köszönöm a segítséget - hálásan az nyelvét meggyógyító kedves tekintetű boszorkányra mosolygott - és elnézést a zavarásért. - Amilyen gyorsan csak tudott kihátrált a kocsiból és bevonszolta ládáját az első kupéba.

- Egy újabb felelőtlen Griffendéles. - Morogta Piton tekintetét még mindig a csukott ajtóra szegezve.

- Nem hiszem Perselus, szerintem Xerpens kisasszony nem az én házamba kerül. -

- Meglátjuk. - Valóban, pár óra múlva kiderült melyik ház újdonsült lakóját volt szerencséjük korábban üdvözölni és a dolgok alakulása okot adott egyiküknek, hogy az elkövetkező hónapban elégedetten vigyorogjon a másikra.

Az első kupé. Pontosabban az első, ami nem volt tele, bár nem volt üres sem. Az ablak mellett, Zaniah megítélése szerint magányosan egy korabeli lány ült. Egy lány, akinek hosszú vörös haja és még a sajátjánál is szeplősebb arca volt.

- Szia! Leülhetek? - A kupé „lakója" lassan széles mosolyra húzta ajkait és ragyogó barna szemei örömmel teltek meg.

- Végre valaki! Azt hittem már egyedül kell utaznom. - Széles mozdulattal beljebb intette a lányt majd segített felszenvedni ládáját a csomagtartóra is. - Jaj tényleg, bocsi, teljesen elfelejtettem. Ginevra Weasley, de szólíts Ginnynek, mindenki Ginnynek hív. -

- Zaniah Xerpens. -

- Ismerős a neved. Varázsló családból származol?- Rögtön az első barátkozás, az első kérdés alkalmával sikerült belenyúlni ebbe. Zaniah kicsit eltöprengett, az apja ugyan varázsló (legalábbis az volt), de anyja muggli, viszont arra is élénken emlékezett a mágikus gyorstalpalóból, hogy amennyire csak lehet tűnjön vérbeli boszorkának (hogy miért azt már nem tudta).

- Mondhatjuk. – Ha Ginny furcsának találta is a félig-meddig választ, nem mutatta. – És te? –

- Én is. Jó nagy varázsló család. Sok-sok testvérrel. –

- Ők is a vonaton vannak?- Zaniahnak nem volt testvére, de úgy gondolta, hogy ha a Weasley család többi tagja is velük utazna, akkor Ginny nem üldögélne itt egyedül, vagyis hát most már vele.

- Némelyikük. Itt van Percy, de ő prefektus, úgyhogy másik kocsiban utazik, aztán az ikrek, Fred és George, na addig jó míg velük nem találkozol...és persze Ron, ő meg Harryvel van. – Rengeteg testvér és mind fiú, nem lehetett könnyű élete szegény lánynak.

-Harry is a testvéred? – Zaniahnak feltűnt, hogy az utolsó fiút útitársa valami oknál fogva különös áhítattal emlegeti.

- Nem, dehogyis! Harry, mint Harry Potter. A nyáron velünk lakott egy darabig, tudod a nagynénjéék nem valami kedves emberek, szóval a fiúk elmentek és megmentették. Anya nagyon mérges volt mikor meglátta, hogy ellopták a Fordot, mert hát megláthatták volna a mugglik, meg minden. Azt hittem megátkozza őket, de aztán meglátta Harryt és annyira megörült neki, hogy végül nem átkozott meg senkit. ..- Ginny csak mesélt és mesélt, mintha soha nem akarná abbahagyni. Láthatóan az egy nyár alatt összeszedett egy életre való történetet a csodálatos Harry Potterről és egy percig sem tartotta vissza magát, ha talált valakit, akivel megoszthatja. Zaniah először megpróbált közbe szólni, aztán megpróbálta megérteni, hogy miért olyan rendkívüli, hogy a fiú tej nélkül eszi a zabpelyhet, vagy hogy kivételesen ügyes fogó (hogy mit fogó, az végül nem derült ki). Egy idő után azonban beletörődött és csak várta a szóáradat végét, élvezve újdonsült barátnője gondtalan fecsegését.

- Aha. - Mondta végül, nem túl elegánsan megválaszolva a másik lány utolsó kérdését, ami valahogy így hangzott: 'Hát nem csodálatos?'

- Sajnálom, kicsit elszaladt velem a hippogriff, csak olyan izgatott vagyok, ez az első évem Roxfortban. – Zanaih szerint ez nem igen magyarázta Harry nyári krónikáját, de mit lehet tenni. Abba meg inkább nem kötött bele, hogy a ló szaladt el a lánnyal nem pedig az említett hippogriff.

- Nem baj. Örülök, hogy itt vagy. Be kell valljam, ha nem lennél itt... -

- Ha nem lennék itt?- Kérdezte érdeklődve a vörös.

- Kicsit félek a vonatoktól. – Zaniah láthatóan zavarban volt, szeplős arca pillanatok alatt elvörösödött, mézszín szemeit a padlóra szegezte.

- Semmiség. Mindenki fél valamitől. Én például a kígyóktól, de nem mond el senkinek. -

-Nem fogom. Cserébe pedig te is hallgass. – Összemosolyogtak, úgy ahogy csak a gyerekek tudnak mikor megosztják egymással titkaikat, majd mikor már éppen folytatták volna ott ahol abbahagyták a kupé ajtaja hirtelen kivágódott.

- Szevasztok gyerkőcök! Nem láttátok Harryt? – A nyíláson benyomuló két fej, úgy nézett ki mint két tojás, két nagyon vörös hajú tojás.

- Nem. Miért keresitek? – A két fej összenézett, majd kórusban elszavalták: 'Ne is törődj vele! Élvezd csak a vonatozást, aztán Roxfortban találkozunk. De nehogy a Mardekárba kerülj!'.

- Na, ők voltak Fred és George. Nem tudom melyik melyik, folyton cserélgetik. Azt hiszem jobb, ha elkerülöd őket. – Ginny sokat mondóan a zárt ajtóra pillantott.

- Nem tűntek olyan vészesnek. – Valóban nem, bár az is bizonyos volt, hogy a varázsló világban, de úgy egyébként sem minden olyan amilyennek tűnik. Tökéletes bizonyíték erre az egy kocsival odébb elhelyezkedő nappali is. – Miért mondták, hogy ne kerülj a Mardekárba? Valami baj van azzal a házzal vagy mi? – Na igen, elolvasta indulás előtt a Roxfort történetét, de abba nem emelték ki különösebben, hogy melyik háztól kell tartózkodni.

- Hogy baj? Áá, nem. Csak éppen mindig onnan kerülnek ki a sötét varázslók. – „Mardekár-sötét varázslók" információ elraktározva, csak kár, hogy ilyesmiről nem írt se a könyv se, se apja nem mesélt egy árva szót.

-Értem. Szóval akkor a Mardekárt kerülni kell. Melyik házba kerülnél szívesen? – Zaniah mióta elolvasta a könyvet azóta gondolkodott, hogy ő maga melyiket választaná, de valahogy nem jutott előrébb. Egyik tulajdonságot sem érezte magáénak a házak által preferáltak közül.

- Ez nem is kérdés. A családom minden tagja generációk óta Griffendéles. Én is az leszek. Egy házba leszek Harryvel. – Ginny ezen a ponton már nehezen tudta volna tagadni rajongását a rejtélyes Harry Potter iránt. – És te melyikbe szeretnél kerülni? A szüleid melyikben voltak? Mondjuk biztos te is Griffendéles leszel. –

- Griffendéles? Miért gondolod? – Zaniah igyekezett titkolni rémületét. Ha itt most a szülők hovatartozása lesz átbeszélve, akkor ő igencsak hátrányból indul, tekintve, hogy ez megint csak kicsusszant valahogy az otthon érintett témák köréből.

- Nem is tudom. Olyan griffendélesnek tűnsz. Meg aztán alig ismerkedtünk meg és máris ilyen jól szórakozunk. Nem igazán tudnám elképzelni ezt, mondjuk egy Hollóhátassal. Azt hallottam, hogy ők mind nagyon okosak, de nehéz velük kijönni, mert sose engedik el magukat... - Az ember lánya bízza csak a Weasleyre, hogy elterelje a szót. Bármilyen kérdésre, legyen az egyszerű, képes volt hosszú mondatokban válaszolni, fecsegni, amíg csak belé nem folyatják a szót. Akkor is valami ilyesmi történt. Zaniah fellélegzett, hogy felmenői ezennel el vannak feledve és érdeklődve hallgatta a különböző házak lakóinak barátkozhatósági mércéjét, mikor az ajtó újra kinyílt ezúttal teljesen.

- Sziasztok! Nem láttátok Harry Pottert? – Az ajtóban álló szőke, alacsony fiúcska, irdatlan kamerával a nyakában ácsorgott fürkésző tekintettel pásztázva kettejük kupéját.

- Szia! Nem láttuk. – Mindketten megrázták a fejüket majd búcsút intettek a kissé megtörtnek látszó fiúnak. Egy darabig nézték a csukott ajtót, majd Zaniah Ginny felé fordult és elvigyorodott.

- Ez a te Harryd elég népszerű. - A lány teljesen elvörösödött, akár egy cékla, de mikor összeszedte magát összeráncolt szemöldökkel, kérdőn nézett Zaniahra.

- Meglepő, hogy téged nem érdekel a 'Kis túlélő'. Harry jóformán születése óta híres, te meg úgy csinálsz, mintha nem is tudnád, hogy ki ő. – Nem igen kellett úgy csinálnia, hiszen valóban nem tudott a fiúról semmit, de azért megrántotta a vállát és válaszolt.

- Nem érdekelnek a hírességek. Ahogy nézem, van elég rajongója nélkülem is. - És mint egy varázsszóra, újra kivágódott az ajtó, ezúttal egy lánynak engedve utat.

- Ohh Ginny. Legalább te megvagy. – A bozontos hajú lány beljebb lépett és miután üdvözölte Ginnyt barátságosan Zaniahra mosolygott. – A barátod? -

- Hermione. Ő Zaniah, ő is elsős. –

- Helló. – Zaniah kicsit bizonytalan volt a jövevénnyel szemben. A lány kicsit zaklatottnak tűnt, vagy csak nagyon sok nagyon kócos haja volt, minden esetre kissé megilletődött tőle.

- Szia. Hermione Granger. Másodikos Griffendéles vagyok. – A mosolya alapján mégsem volt emberevőnek mondható, de még mindig valami féle nyugtalanság áradt belőle. – Nem láttad Harryt és Ront? - Ginnyhez fordult, de mielőtt a vörös válaszolhatott volna kupé társa felnevetett és közbe szólt.

- Ki gondolta volna?- A Weasley lány látva az arckifejezését szintén elnevette magát, Hermione pedig nem tehet mást, minthogy ide-oda tekinget a két vihorászó közt.

- Sajnálom, csak úgy látszik, ma mindenki Harryt keresi. Te vagy a harmadik, vagy negyedik, ha a Fred-George párost kettőnek vesszük. –

- És? Láttátok őket? – Mindketten megrázták a fejüket mire Hermione csípőre vágta a kezét és egy tizenkét éveshez képest meglehetősen dühös arcot vágott.

- Biztos megint valami rosszban sántikálnak. Nem veheti le róluk az ember a szemét egy percre sem. - Nem értették minden szavát, de az tiszta volt, nincs elragadtatva a fejleményektől.

- Mikor láttad őket utoljára?-

- Még mielőtt bejöttünk a peronra. Olyan mintha elnyelte volna őket a föld, szerintem nincsenek is a vonaton. – Ginny elgondolkodott egy pillanatra, de nem tűnt túl aggodalmasnak. A sok fiútestvér közt megtanulta, hogy a legtöbbször felesleges idegeskedni egy-egy elkószált srác miatt, tudniillik rossz pénz nem vész el.

- Ne izgulj. Előfordult már, hogy valaki lemaradt az expresszről. Anyáék biztosan utánunk tudják küldeni őket. –

- Nem attól félek, hogy lemaradtak, hanem attól, amit utána csináltak. Valahogy az az érzésem, nem várták volna meg a szüleidet. – Ebben azért volt valami, a két fiú, mint két igazi Griffendéles meglehetősen forrófejű és türelmetlen volt. Mindketten tisztán látták lelki szemeik előtt, ahogy Harrynek, vagy ha jó napja van, akkor Ronnak támad valami fantasztikus ötlete, mint például seprűháton vagy egy muggli tehervonat vagonjában megindulni a Roxfort felé.

- Menj, kérdezd meg a tanárokat. – Szúrta közbe Zaniah, majd a meglepett tekintetet látva folytatta. – Itt vannak a szomszéd kocsiban, biztos tudnak tenni valamit. –

- Igazad van. Megkérdezem őket. – Már félig kint volt a kupéból, mikor visszafordult. – Köszönöm a segítséget. Roxfortban találkozunk. Jó utat! –

- Azt hiszem, lassan már én is szeretném élőben látni. – Elmélkedett Zaniah kibámulva az ablakon.

- Hmm?- Ginny szintén a tovarohanó tájat szemlélte, elmerülve gondolataiban.

- Hát Harryt. Eddig nem nagyon érdekelt, de látom egyedül voltam ezzel, szóval most már szeretném megismerni. –

- Kedvelni fogod. – Mondta a lány, de tekintetét nem szakította el a távolból, valami azokban az erdőkben vonzotta a figyelmet, nyugalmat kínálva azoknak a szerencséseknek, akinek arra vitt útjuk.

- Biztosan. – A csendes zakatolás mindkettőjüket lustává ringatta, csöndet hozva az elkövetkező órában. A táj az ablakon túl folyamatosan változott, a végeláthatatlan mezőket lassan kövekkel tarkított rétek, ritka erdők váltották fel, hogy majd azok helyét is átvegyék a lomha, zöldellő dombok. Már órák óta utaztak és még előttük is állt sok-sok óra zötykölődés. Zaniah egy ponton meg is volt lepődve azon, hogy félelme mintha elillant volna, de aztán ezt is a varázslat számlájára írta, az összes többi furcsaság társaságában. Egy idő után a csend kezdett nyugtatóból zavaróba fordulni, de éppen mikor már az elviselhetetlenség határán táncoltak újra kinyílt az ajtó, újból utat engedve a kettesszámú Potter keresőnek.

- Leülhetek?- A két lány kérdő tekintetére folytatta, de már igyekezett is helyet foglalni a Ginny melletti szabad ülésen. - Mikor felszálltam még volt helyem, aztán valahogy elfoglalták. - Kényelmesen befészkelte magát a puha plüssbe, ormótlan fényképezőgépét szorosan mellkasához ölelve.

- Nem csoda, ha itt rohangásztál, körbefotózva az egész vonatot. - Zaniah szinte azonnal magára vette a feladatot és talpra szökkenve bemutatta kettősüket. – Ginny Weasley. – intett a másik lány felé, majd kissé túlzott fejhajtással önmagát is nevesítette. – és Zaniah Xerpens. Te pedig? –

- Colin Creevey. Először a Roxfort Expresszen, de gondolom ez nyilvánvaló. - Mint egy bizonyítékot megemelte kameráját, majd ő maga is igyekezett talpra kecmeregni, de épp abban a pillanatban a vonat zökkent egyet és meg kellett elégednie egy nem túl kecses földre huppanással.

- Gyere, segítek. - Ginny azonnal talpra szökkent és próbálta álló helyzetbe rángatni Colint, de ez csak annyit eredményezett, hogy az idő közben az ülés alá beakadt kamera szíj egy újabb zökkenéssel megsegítve ismét hanyatt rántotta a vergődőt.

- És ha csak itt maradnék? – Sóhajtotta fenekét dörzsölgetve. – Nem olyan rossz itt, nem túl kényelmes, de nem olyan rossz. – Persze Ginny erről hallani sem akart, szóval a végén nagy nehezen az ülésbe rángatta a fiút.

- Kösz a segítséget. – A lány a szemben vigyorgó Zaniahra morgott, de végül ő is elnevette magát a bénázáson. –Azért remélem, ha én lettem volna akkor segítesz. –

- Nem tudom. Talán. – Miután nyelvet öltött a duzzogó vörösre Colinhoz fordult. – Szóval Colin, szeretsz fényképezni? – A fiú szemeiben mintha szikra pattant volna az egyszerű kérdésre, alig bírta magát a bőrében tartani az izgatottságtól.

- Igen, nagyon! Megígértem apámnak, hogy mindent le fogok fényképezni és akkor ő is láthatja a Roxfortot. Így majd mindent láthatnak, amit én, az már majdnem olyan mintha a szüleim is itt lennének velem. - Az egészet egy levegővel darálta végig, majd a fulladás veszélye miatt megtorpant, magához vett némi oxigént és folytatta. – Leginkább Harry Pottert akarom lefényképezni, azt olvastam nagyon híres, csinálok egy közös képet és megkérem írja alá. De nem csak őt akarom ám lefotózni, itt minden olyan érdekes, mikor felszálltam láttam, ahogy egy lány újságot olvas... mozogtak a képek, mint egy Tvben, csaknem volt hangja, de attól még mozogtak, a képek!-

- Akkor te muggli családból származol. - Mondta Ginny mosolyogva a fiú tágra nyíló szemein.

- Igen. Honnan tudtad? Ez is valamiféle varázslat? – Colin tátott szájjal csodálkozott, egészen addig, míg rá nem világítottak a megoldás sokkal egyszerűbb, mint hogy boszorkányságot igényeljen.

- Nem sok varázsló van, aki így megörül egy mozgó képnek. Mindegyik mozog. Figyeld meg eltelik egy hét és meg is unod őket. – Zaniah közben azon gondolkodott, hogy vajon tényleg meg lehet-e unni az ilyen képtelenséget vagy tényleg csak annak ilyen természetes, akire világ életében ráintegettek a fotók. – És mit csinálnak a szüleid? –

-A szüleim? Hát, apa tejesember, azt hihetnéd unalmas dolog, de apa nagyon szereti és mindig egy csomó érdekességet mesél. Tudjátok, hajnalban sok furcsa dolog történik az utcákon. – Látszott rajta, ég a vágytól, hogy meséljen azokról a reggeli eseményekről, de végül inkább hagyta és folytatta az anyjával. – Anya meg otthon van, azt hiszem mindig otthon volt. Minden nap süt nekünk valamit. Nekem és Dennisnek. Dennis a testvérem, remélem ő is varázsló és akkor jövőre már jöhet ő is. – Ha másban nem is, a mesélésre való hajlamban Colin mindenképpen hasonlított Ginnyre és ettől Zaniah úgy érezte, hogy ő túl csöndes hozzájuk képest. A másik kettő azonban csöppet sem nehezményezte szófukarságát, szívesen kitöltötték az időt saját fecsegésükkel és a lány örömmel hallgatta minden szavukat.

- Ti tudtok már valamilyen varázsigét? – Szakította hirtelen félbe saját monológját Colin, mikor tekintete elkalandozott az egyik szétszórt csokibékás varázslókártya felé, amin épp egy kedves mosolyú boszorkány lóbálta pálcáját. ( A büfés boszorkány nem sokkal az előtt tette tiszteletét, és a fiú nagy örömére Zaniah meghívta két új barátját bármire, ami megtetszett nekik. Saját kíváncsiságát persze ügyesen leplezve.)

- Én tudok egyet! – Ginny felpattant a helyéről, előrántotta pálcáját majd a két ülés közt az ablak felé mutatott vele. – Figyeljetek! Anya minden nap csinálja, tőle tanultam. – Büszkén feltűrte ruhája ujját, majd egy lendületes suhintással elkiáltotta magát. – Orchidessis! – A pálca végéből előtört valami színes és hatalmas lendülettel a vonat ablakának vágódott, meg sem állva magával vitte az üvegtáblát a feledésbe.

- Tyűha! Ez nagyon király! – Colin magán kívül volt az ámulattól, úgy szökdécselt egyik ülésről a másikra a hajdani üveg hűlt helyére mutogatva. Zaniah ezzel szemben inkább Ginny ijedt tekintetét és szeplői alatt rohamosan sápadó arcát szemlélte.

- Nem éppen ezt akartam. – Nyögte a lány elszörnyedve a rongálás hamarosan beköszöntő következményeitől. Mindhárman odaléptek a néhai ablak lukas keretéhez és fejüket kidugva próbálták felmérni a károkat.

- Ez kitört. – Mondta Zaniah, majd a fiú is kinyitotta a száját.

- Ki. –

- Kösz a megállapítást! Mintha nem vettem volna észre. Kitört! Persze, hogy kitört! – Ginny arca most vörösödött, a szégyentől, de még inkább a dühtől, amit a másik kettő haszontalan megjegyzése miatt érzett. – Most mit fogok csinálni?! Ki fognak csapni! De hiszen még nem is vagyok igazán roxforti tanuló... - A gondolatra azonnal elkeseredett. – Nekem annyi. Anya is meg fog ölni, rosszabb vagyok, mint Fred és George. – Zaniah és Colin épp együtt érzően és persze elég idétlenül tapcsikolta a sírás szélén álló lány hátát mikor meghallották a kinyíló kupéajtó jellegzetes nyikorgását. Mindhárman megdermedtek, de mikor hátranéztek nem a büntető bizottság állt velük szemben, csupán Hermione tért vissza a korábbinál is zaklatottabban.

- Ti meg mit csináltok? – Kérdezte, összevont szemöldökkel fürkészve a három ablakban ácsorgó fiatalt.

- Semmit! – Vágták rá kórusban.

- Mi lett az ablakkal? – Bármennyire is próbálták takarni a hiány nyilvánvaló volt, a száguldó vonat menetszele egyenesen a fülkébe érkezett szanaszét fújva az üres édességes papírokat. Azonban épp mikor Hermione szóra nyitotta a száját az ajtó kinyílt és megmentőjük (a kínos magyarázkodástól) megérkezett. A fiúnak nem volt lovaghoz illő páncélja, se lova, fakó arcán pedig undok vigyor ült.

- Mi van Granger? Elvesztetted a barátaidat és most újakat keresel? – Végigsimította tejfelszőke haját, majd fejével a három megrettent képű elsős felé intett. – Látom őket is sikerült elijesztened, ezzel a hajjal nem csoda. –

- Dugulj el Malfoy! – Hermione megpróbálta becsukni a kupé ajtaját, amíg a fiú kívül van, de vendégük a mozdulatot látva gyorsan beslisszolt a mielőtt a zár kattant.

- Nem tudtam, hogy ennyire szeretnél velem utazni. – Hermione nem volt hangulatban Malfoy hülyeségéhez, de tudta, ha megszólal csak ront a helyzeten szóval inkább csendben fortyogott. – Kutya legyek, ha ez nem megint az egyetlen Weasley lány. – A még mindig rémült Ginnyre pillantott, majd félretolva hármukat kitekintett a lukon. Fejét csóválva folytatta. – Pusztító, akárcsak a többi. Reménykedj, hogy nem kell kifizetned, szegény apád belerokkanna. – Elégedetten figyelte, ahogy a lány felfújja magát, akár egy varangy, de meg kellett lepődnie mikor tőle balról érkezett a válasz.

- Te meg ki a fene vagy? – Zaniah Ginny elé lépett és mutató ujját a fiú mellkasára támasztva igyekezett minél ijesztőbbnek tűnni. Dracot azonban egy pillanatig sem hatotta meg.

- Én? Inkább te ki vagy? Illik bemutatkozni mielőtt követelőzöl, nemde? – A fiú unottan körbenézett, majd jobbjával elegánsan legyintett. – Hagyd csak. A kapafogúval meg ezzel a boszorkányok szégyenével lógsz, arról már nem is beszélve. – Bökött Colin felé. – Nem lehetsz más, csak újabb semmirekellő muggli ivadék. –

- És ha az volnék, akkor mi van? Nem beszélhetsz így velünk. –

- Hagyd Zaniah, ez a menyétképű nem éri meg. – Súgta oda Ginny, próbálva odébb húzni a lányt.

- Ohh szóval Zaniah. Érdekes név. – Malfoy arcán tisztán látszott, hogy az érdekeset valahogy úgy érti, hogy ilyen béna nevet ő még életében nem hallott.

- Igen Zaniah. Zaniah Xerpens, nem mintha bármi közöd lenne hozzá. – Megrántotta a vállát és már fordult is volna el, mikor meghallotta a fiú meglepett kiáltását.

-MI?! – Eltátott szájánál már csak ijedten villogó szürke szeme volt megdöbbentőbb. – Most csak viccelsz. – Suttogta, de már kezdett körvonalazódni benne, hogy ez bizony nem egy vaskos tréfa. – Ne hülyéskedj már. Mi a frászt keresel itt?! – Újra visszatért hangja és gúnyos lenézése, szóval akkora sokk talán nem érte.

- Mi az, hogy mit keres itt? – Most Hermione lépett előrébb. Teljesen elvesztette a fonalat, pedig köztudott volt, hogy ő szereti tudni, hogy mi is folyik körülötte. – Ginny?...Colin? – A másik kettő is csak tanácstalanul meredt a furcsán viselkedő Mardekárosra. – Zaniah, miről beszél Malfoy? –

- Gőzöm sincs. – Rántott ő is vállat, megbökdösve az események fordulatán hápogó fiút.

- Xerpens. Nem rémlik nektek valami? – Körbenézett, de mivel még mindig nem jött el a megvilágosodás pillanata folytatta. – Mondjuk honnan is tudnátok. Muggli porontyok meg egy Weasley... -

- Tudom már! – Kiáltott fel Hermione, de arca szinte azon nyomban el is komorodott. – Xerpens, mint az egyik leggazdagabb és legbefolyásosabb varázslócsalád. Talán még a Malfoyoknál is híresebbek. – Draco itt felhúzta az orrát, de nem szólt közbe. – Tudjuk Ki eltűnésekor a Xerpens-ház is kihalt, azt beszélték nem adták fel a küzdelmet és végül az auroroknak ki kellett irtani az egész családot. –

- Egyértelműen nem halt ki a Xerpens-ház. – Lökte oda Draco.

- Vagy az egy teljesen másik család. – Mondta Colin. – Creevekből is van egy pár, láttam a telefonkönyvben.

- Jah, mert az ugyanaz. Valami hülye muggli névből lehet egy rakás. De itt most aranyvérű varázslókról beszélünk. – Colin kicsit megszeppent, hogy így félreállították, de úgy érezte nem éri meg veszekedni azzal a hólyaggal. – Ki neked az apád? –

- Megint olyat kérdezel, amihez nincs közöd. – ráncolta a homlokát Zaniah, de látva a fiú szemforgatását mégiscsak válaszolt. – Naberius.

- Tudtam. – Hermione és Malfoy kórusban mutatott a lányra, valószínűleg először és utoljára egyetértve valamiben.

- Dehogy tudtad. Ha én nem vagyok, sose jössz rá. –Mordult a lányra, de tekintete a távolba révedt. Gondolkodott az események tovább gördítésén. – Oké. Te velem jössz! – Ragadta meg csöppet sem finoman Zaniah karját. – Ti pedig keressetek inkább hozzátok illő játszópajtásokat! – Még mielőtt tiltakozhattak volna a kupéban maradók, a Mardekáros kirángatta a folyosóra áldozatát bezárva maga mögött az ajtót.

- Hova megyünk? –

- Majd meglátod, gyere már! – Malfoy nagyot rántott rajta, még tovább vonszolva a vonat hátsó része felé.

- Elég volt! Engedj már el! –

- Megjöttünk. – Mindketten beléptek a mellettük nyíló kupé ajtón. Zaniahnak olyan erőteljesre sikerült a belépője, megsegítve Malfoytól, hogy centiken múlott csak, hogy nem a padlón landolt. A fülkében két másik fiú is jelen volt.

- Crak – A lánytól jobbra ülő – és Monstroe – A balján helyet foglaló gyerek gorilla.

- Te voltál az! – Mutatott Crak felé felháborodva. – Mikor felszálltam a haverod egyszerűen keresztül gázolt rajtam! –

- Kérj bocsánatot! – Követelte Draco igencsak meglepve homályos tekintetű társát.

- Minek? – Kérdezte lassan és óvatosan, de látva a felé küldött pillantást inkább meghátrált. – Bocs. –

- Semmi baj. ..Szóval Draco, miért is hurcoltál magaddal? - Az emberrabló gyerek banda feje, mert egyértelműen a szőke volt az esze a csapatnak levetette magát az ülésre, majd intett a lánynak kövesse a példáját.

- Csak megmentettelek. – Szögezte le, mintha valami égő házból hurcolta volna ki. – Nem kell megköszönnöd. –

- Nem is akartam megköszönni. Úgy néztem ki, mint akit meg kell menteni? Csak én nem láttam az éhes farkasokat a másik kocsiban? –

- Inkább éhes oroszlánok, ha már választani kell. Hidd el mi jobbak vagyunk náluk. –

- Nem tudom miről beszélsz, de nem is érdekel. – Felállt és indulni készült, de Monstroe kicsit arrébb helyezkedett méretes lábával pont kitámasztva a tolóajtót. – Idefigyeljetek! Nem ismertem itt senkit, de Ginny és Colin kedvesek voltak velem, szóval visszamegyek. Jó utat! – Az útjában álló csónak méretű cipő nem tágított.

- Maradj nyugton és ülj le! – Malfoy elégedett vigyorra húzta száját. – Természetes, hogy nem ismersz Senkit. Neked elég, ha én itt vagyok. –

- És ők? Ők nem beszélnek? – Zaniah végül feladta a szökési kísérletet és visszahuppant a helyére, kíváncsian szemlélve a két testőr szerzeményt.

- Csak ha utasítom őket. –

- Aha. –

- Nem tudsz valami sokat arról, hogy hogy mennek itt a dolgok. – Jegyezte meg Draco, de igyekezett úgy tenni, mint akit nem is igazán érdekel.

- Ohh...csak mert apám igyekezett elvonulni a Brit mágikus világtól. Felmerültek bizonyos gondok és külföldre kellett költöznünk. – Hazudott akár a vízfolyás, pont úgy ahogy apja kérte tőle.

- Értem mire gondolsz. – Zaniah persze nem értette, de ez mit sem változtatott beszélgetésük sikerén.

- Miért nem vagy még talárban? Nevetségesek ezek a muggli göncök. -

Mire a lány végül levette azokat a nevetséges muggli göncöket, már jócskán sötétedett a skót hegyvidéken, hogy hova tűnt az a rengeteg idő örök rejtély marad a lány számára. Zaniah nem sokkal később arra eszmélt, hogy már keresztül is csónakázott egy éjsötét tavon, hogy aztán csodálkozástól megrészegülten ácsorogjon Roxfort impozáns falai tövében. A kastély hatalmas méretei, büszke tornyai lenyűgözték a lányt, de mégis a legfantasztikusabb a varázslat volt benne. Ahogy ott állt és várt, érezte ahogy a kövek vibrálnak a mágiától, mintha csak óriás kőszörny dorombolt volna csendes álmában. A lány épp felemelte volna a kezét, hogy tenyerét a langyos falra simítsa, mikor a hatalmas kétszárnyú tölgyfaajtó kitárult és kilépett rajta a tollas süveges boszorkány, akit még a vonaton volt szerencséje megismerni. A professzor szigorú tekintete alatt, pillanatokon belül rendezett sorba helyezkedtek a megszeppent újoncok.

- Köszönöm Hagrid. Innen átveszem. – Óriási, szőrős vezetőjük biccentett, majd átadta a megszeppent elsősöket kollégájának.

- Köszöntöm önöket a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskolában! Mielőtt belépünk ezen a kapun – Mutatott a háta mögött magasodó kétszárnyú tölgyajtóra – szeretnék elmondani önöknek pár fontos dolgot. Először is: Én Minerva McGalagony vagyok, igazgató helyettes, a Griffendél házvezető tanára és elsősorban az önök átváltoztatástan professzora. – Mindenki lélegzetvisszafojtva hallgatta a tanárnőt. – Amint belépnek ezen az ajtón elkezdődik életük következő szakasza. Még mielőtt ma este álomra hajtják a fejüket az iskolai Teszlek Süveg beosztja magukat Roxfort négy dicső házának valamelyikébe. Mint leendő Griffendéles, Hollóhátas, Hugrabugos és Mardekáros tanulóknak az elkövetkezendő hét évben a házuk lesz az otthonuk, társaik pedig a családjuk. Sikereikért pontokat érdemelnek ki, erejükkel és tudásukkal közös céljukat segítik, éppúgy ahogyan kudarcaik nem csupán önöket, de házuk minden tagját sújtják. Dolgozzanak hát legjobb belátásuk szerint, hogy a legkiválóbbak elnyerhessék a győztesnek járó Roxfort kupát az év végeztével. – A professzor nem várt semmiféle válaszra, nem is mondott többet, csupán az ajtó monstrum elé lépett, hogy egy csuklómozdulattal kitárja az álmok, különleges korokban a rémálmok kapuját.

- Azta. Ez annyira király. – Hangzott el többször is valamelyik elsős szájából a rongyosra használt tézis, mikor megpillantották a Nagy Terem elbűvölt mennyezete alatt lebegő ezernyi gyertyát.

-A tanárok. –Mutatott Ginny az ötödik és egyben egyetlen merőleges asztal felé.

- Az ott középen Dumbledore! – Válaszolt lelkesen Colin, aki még mindig hevesen markolászta az igazgató csokibékás képét. Tenyere persze erősen izzadt mióta megpillantották a kastélyt, szóval nem lehet biztosra állítani, hogy az a fotó még mindig ábrázolt bármit is.

- Milyen lehet ez a Teszlek Süveg? – Zaniah el volt bűvölve a látványtól egy teljes percig, de aztán úrrá lett rajta a félelem. 'Mi van, ha a süveg egyszerűen hazaküld? Mi van, ha ez csak egy rossz vicc? Mi van, ha fájni fog?!' – Honnan fogja tudni egy kalap, hogy melyik házba kell kerülnünk?-

- Csak tudni fogja. Ron azt mondta nem kell tőle félni. – Ginny próbált nyugtatólag hatni két társára, de azért neki is voltak kétségei. Információ, ami Rontól származik nem mindig megbízható. – Nem kell izgulnunk, érzem hogy mind a hárman a Griffendélbe fogunk kerülni. Egyszerűen csak érzem. –

- Tényleg?- Kérdezte kórusban a másik kettő, titokban reménykedve, hogy a lánynak igaza van. További kétségeiket azonban megzavarta maga a beosztási ceremónia. Dumbledore iszonyatosan rövid („Kezdjük hát!") bevezetője és az éves Süveg-dal után sorra kerültek a háromlábú sámlira a Teszlek Süveggel a fejükön. Colin az elsők közt foglalhatott helyet a kínpadon és szinte azonnal besorolásra került az oroszlánok vörös-arany házába. Nem sokkal később Ginny is követhette a szemüveges fiút a Griffendéles asztalhoz. Zaniah, akit a sors ilyen szerencsétlen névvel áldott meg csupán két másik újoncot előzött meg a névsorban. Mire odajutott keze-lába remegett és épphogy csak nem vétette el a sámlit és huppant a hideg márványpadlóra. Aztán a fejére került a süveg.

-Ó Atyám! Egy Xerpens! – Örvendezett a fejfedő. Az eddig többé-kevésbé csöndes kalap kiáltása úgy meglepte a lányt, hogy ijedtében felugorva megkockáztatott még egy találkozást a talajjal. – Nyugalom kislány, nem kell így pattogni. Nem lesz itt semmi baj. – Mondta kicsit halkabban a süveg, nyílván nyugtatásnak szánva.

- Te beszélsz? Miért beszélsz?! –

- Már hogyne beszélnék? Eddig is beszéltem. –

- Mindenki mást csak beosztottál. Velem miért beszélsz?- Zaniah nem akart az egyetlen diák lenni, akihez szólt a rongyos fejfedő.

-A többiekhez is beszéltem, legalábbis nagyrészükhöz. Na de térjünk a lényegre. – A süveg egy percig csendben volt, majd csak úgy félvállról odavetette. – Mit gondolsz? – Zaniah annyira megörült a kérdésnek, hogy másodjára is megugrott: hát itt van, fején a süveggel és dönthet!

- Griffendél! – Vágta rá gondolkodás nélkül, mire a kalap felkacagott.

- Édes lányom! Anguis est et permanet idem. – A lány a mondatból egy szót sem értett, de végül mikor a süveg hangosan felkiáltott – Mardekár! – azonnal leolvadt az arcáról a mosoly. Nem azért, mert nem akart abba a házba kerülni, hanem azért mert szeretett volna együtt lenni Ginnyvel és Colinnal. Így hát kissé szomorúan, de nem teljesen magába zuhanva ballagott a jobbszélső asztalhoz, elfoglalva a helyet, amit Draco Malfoy őrzött meg neki.

- Szerencsés vagy. – Súgta oda a tejfelszőke fiú az igazgató köszöntője alatt.

- Miért is?- Egy kicsit még mindig érzékenyen érintette a gondolat, hogy rögtön találkozásuk napján elválasztották barátaitól. Csalódottságán még a terülj-terülj asztalkám jellegű vacsoramutatvány sem tudott sokat javítani.

- Mert bekerültél az elitbe. – Mondta kaján vigyorral, majd hozzátette. – és mert nem kell énekelned. – Mire a lány száján kicsúszott volna a 'Mit?' kérdés, az iskola tanulói az igazgató vezénylése alatt már zengték is Roxfort indulóját. A Mardekáros asztal nem énekelt, nevettek kicsit a többiek szerencsétlenkedésén, majd mint a király, aki a bolondot megunja egyszerűen figyelmen kívül hagyták az egészet.

- Te Draco, melyik volt a mi tanárunk? – Malfoy ahelyett, hogy társaival előre sietett volna inkább beállt a Flint vezette elsősök táborába, hogy lekísérhesse újdonsült védencét a kastély pincéjébe.

- Ohh Piton professzor az előtt távozott, hogy ti megérkeztetek. – Zaniah erre kicsit elszomorodott. Remélte, hogy a Mardekár feje az kedvesen mosolygó boszorkány, aki az ő elharapott nyelvén is segített.

- És milyen? – Kicsit tétovázott, mivel név alapján ítélve kellemesebb lett volna halogatni az igazság pillanatát. A fejében a Piton nevet valahogy nem tudta semmi kedveshez kapcsolni, részben mert rettegése a kígyóktól még a vonatos félelmét is felülmúlta, részben pedig azért mert szent meggyőződése volt, hogy jóérzésű ember már átkeresztelkedett volna.

- Majd meglátod. – Vonta meg a vállát a fiú. 'Igazán nagy segítség.' Gondolatai azonban hamar elkalandoztak Dracotól.

Flint nyomában az elsősök egyre mélyebbre merészkedtek a bonyolult pincelabirintusba, fokozatosan elveszítve a fényt és a napmelegét. Mire végre megálltak Zaniah fogai vacogtak, tüdejében pedig megült a nedves, dohos levegő. Ehhez képest a klubhelységbe lépve totális meglepetés fogatta. A téglalap alapú helység kellemesen meleg volt, szerencsére száraz és egyszerűen gyönyörű. Az ablakok valamiféle víz alatti világra nyíltak,(a lány tippje szerint a tó mélyét láthatták az üvegen túl) elegáns mélyzöld pamlagok és fotelek álltak az ezüstcsillárok alatt terpeszkedő nehézfa asztalok körül. Hálótermeik hasonló stílusban épültek egy letűnt kor királyi eleganciáját tükrözve. Zaniah a szobájában helyet foglaló három méregzöld bársonnyal fedett baldachinos ágy közül kiválasztotta a legtávolabbit, az egyetlent, ami fölött széles ablak terpeszkedett.

- Ahh. Ria, mondtam, hogy siessünk! Akartam azt az ágyat. – Hallatszott nem sokkal a lány háta mögül. – Nem akarsz cserélni, ugye? – Fordult most az újonnan érkező a csomagoló Zaniah felé.

- Nem igazán. - Látva a másik arcát gyorsan hozzátette. – Sajnálom. –

- Nem sajnálod. De nem baj, aki későn érkezik, az nem választhat ágyat. – Ismét az ajtó felé fordulva hangosabban hozzátette. – Ugye Ria?-

- Hogyne Marla, ahogy mondod. - Az első kisé fiús lány után, egy élő baba sétált be az ajtón. Legalábbis ez volt az első dolog ami Zaniah eszébe jutott. Az ajtóban egy szőke, korához képest magas, de pálcikavékony lány ácsorgott, nem ez volt azonban ami olyan elragadóvá tette. Szög egyenes fehérszőke haja precíz kontyba-csavarba pihent a tarkóján. Rövid hegyeskés orra hegyén vékonykeretes szögletes szemüveg ücsörgött többszörösére nagyítva halványkék szemeit. Egyszerre volt szép és sokkolóan komoly.

- Na, végre. – A másik, izmosabb alkatú lány csokoládé színű hajának rövid tincsei rosszul megépített vészekként csücsültek a feje tetején. Barna szemében egy rossz gyerek huncutsága villogott. Elsőre az ember könnyedén tévesztette össze egy fiúval. Később kiderült a lány szívesen játszott külsejével, észrevétlen olvadva a kviddicsről vagy muggli sportokról áradozó fiúk táborába. Zaniah szemlélődéséből arra tért magára, hogy hozzá beszélnek.

- Jah és a legfontosabb. Marla Favlos. - A lányfiú kinyújtotta a kezét és bár a lánynak fogalma sem volt miről beszélt eddig, megszorította a felkínált jobbost. – Ez meg itt Tiria Belle. – Bökött a háta mögé.

- Engem kellett volna előbb bemutatnod. – A szőke megrázta a fejét, mint a felnőtt, aki gyereket dorgál majd ő is kezet rázott Zaniahval.

- Zaniah Xerpens. – Bökte ki végül, mikor ráeszmélt, hogy még nem viszonozta a köszöntést.

- Fura, hogy eddig nem hallottam rólad. –

- Na most ki az udvariatlan 'Ria?- A kérdezett megemelte a szemöldökét, szótlanul kérdezve 'És akkor?' –Még be se tettük a lábunkat Roxfortba és te már is a családfák után kutakodsz. – Marla a csendben pakolászó Zaniahoz fordult és Tiria számára is jól hallhatóan odasúgta. –Bocsáss meg neki, mindig teljesen bezsong, mikor megérzi az aranyvér szagát. –

- Mi? – Kérdezte Zaniah, de hangját elnyomta Marla nevetése, aki éppen abban a pillanatban kapott egy smaragdzöld ezüsthímzett díszpárnát egyenesen a képébe.