Egy másik világ 2. – Visszatérés

Csak miután lerántod,
arcomról a maszkot
látod meg az énemet,
de honnan tudhatod,
hogy az álarc alatt
nem egy másik álarc van
a végtelenségig."

– Emlékek (Memoris)

A legtöbb ember megjátssza magát, álarcot visel, ám a színjáték során elveszíti saját egyéniségét.

Nicholas Sparks"

Emlékszem arra a napra, amikor először léptem át a Sweet Amoris gimnázium kapuját. Sosem voltam félős, szóval egyáltalán nem izgultam. Nem volt humorom ehhez az egészhez, de muszáj volt elviselnem. Nem volt választási lehetőségem, de már hozzá szoktam. Meglepődtem, amikor gyorsan találtam barátokat. A fene se gondolta, volna, hogy valaki elfogad úgy, hogy játszom a lükét. Persze azért a világért se vettem volna le az álarcom, de talán nem is tudtam volna. Élveztem az a rövidke időszakot, amíg boldog lehettem. Aztán jött az a kígyó. Szenvedtem. Hiányoztak a barátaim és fájt, hogy elfordultak tőlem. Összetörtem. Castiel meg sem hallgatott, mert valahányszor megpróbáltam neki elmondani, mire is készül az a kígyó a beszélgetésünk végül vitába torkolt. Aztán a legutolsó veszekedésünknél már nem bírtam fent tartani az álarcom. A képébe vágtam, hogy hozzám, aztán ne jöjjön majd síni, amikor az csúszómászó elhagyja. Sarkon fordultam, majd elrohantam. Nem figyeltem merre megyek. Végül a suli lépcsőjén kötöttem ki. Nem bírtam tovább. Magatehetetlenül huppantam le a lépcsőre és az arcomat a tenyerembe hajtottam. Nagyot sóhajtottam. Nem tudom meddig ülhettem ott, az idő érzékem teljesen cserbenhagyott. Sopánkodásomból Lysandre hangja zökkentett ki.

Miria? – kérdezte meglepetten. Fásultan néztem fel rá. Amikor meglátta a nyúzott képem azonnal tudta, hogy baj van. – Mi történt? – kérdezte, de nem válaszoltam. Valahogy nem tudtam beszélni. Sírni akartam, de nem jöttek könnyek a szemembe. Csak nézni tudtam ki a fejemből. Hirtelen a szürkeség átölelt. – Nem kell vissza tartanod. Meg fogsz könnyebbülni, ha kiereszted. – mondta, halkan, miközben szorosan ölelt és a hátamat simogatta. Ez hatásos volt, mert hirtelen megeredtek a könnyeim és Lysandre fölsőjébe kapaszkodva halkan zokogni kezdtem. A szürkeség pedig türelmesen megvárta, amíg lecsillapodok. Addig csöndben ölelt magához, miközben a hátamat simogatta. Nem tudom mennyi ideig bőghettem, mert mint korábban említettem az időérzékemnek lőttek. Miután megnyugodtam mindent elmondtam Lysandrenek. Miután kitárgyaltuk a témát elbúcsúztunk egymástól. Bár Lysandre felajánlotta, hogy haza kísér visszautasítottam. Egy kis magányra volt szükségem, hogy átgondoljam, mit fogok most tenni. Kivételesen most az erdőn keresztül mentem. Annyira békés volt itt minden. A madarak az ágakon ülve csicseregtek, egy katica mászott az egyik növény levelén, mókusok rohangáltak a fákon. Kellemes érzés töltött el. Nagyjából sikerült megnyugodnom. Hirtelen bámészkodás közben feltűnt valami. Eltévedtem.

Csak én lehetek ennyire szerencsétlen! – csattantam fel kétségbe esetten. Hiába bolyongtam csak még jobban eltévedtem. A nagy bolyongás közben egy kör alakú gomba csoportba álltam be. Ezt pedig csak akkor vettem észre, amikor valami furcsát éreztem. De akkor már késő volt. Hirtelen fény ölelt körbe, mire szorosan behunytam a szemem. – Mi a… - nyögtem fel, amikor hirtelen valami keményen értem földet. Amikor körül néztem egy hatalmas teremben találtam magam. Még nem ez volt a legfurcsább, hanem az a bazi nagy kristály, ami a szobába volt és szinte hívogatott. Ezután sok minden történt. Börtönbe kerültem, egy hátborzongató alak kiszabadított, megismerkedtem pár helyes pasival, majdnem újra börtönbe kerültem, besoroltak egy gárdába, barátokat (?) szereztem (bár ebbe Ezarel nem igazán tartozik bele. Remélem, csuklasz te beteg humorú hupikék törp!) és amik a legfontosabbak, hogy szerelmes lettem (bár erre csak a visszakerülésem után döbbentem rá) és kiderült, hogy van egy ikerhúgom. Mozgalmas időszak. Ja, azt kihagytam, hogy idő közben barnából szőke lettem. Hogy, hogyan lehetséges ez, ne kérdezzétek. A mai napig ezen rágódok. Vagyis pillanatnyilag nem. Jelenleg azzal vagyok elfoglalva, hogy ennek az istenbarmának az ölelését élvezem és igyekszem nem cseppfolyóssá válni.

Miria Wright vagyok az Eldaryába kerülésem előtt átlagos gimnazista lány voltam, azonban most egy hős házaspár idősebbik lánya és a sötétség sárkányának őrzője vagyok. Tudom, hogy ez úgy hangzik, mintha valami sablonos szöveg lenne és egy nagyon fantázia dús befejezés, na de ne várjatok tőlem nagy kreativitást. Aki pedig háborogni akar, az fogja be a csőrét és olvassa el a kalandjaimat, amíg még jó hangulatban vagyok.

VÉGE