Írásom minden olyan alakja, amely J. K. Rowling mûveibõl ismerõs,
természetesen az írónõ sajátja, nem az enyém.
Az én fantáziám ötlötte alakok pedig az én felelõsségemre élik szerény létüket :).
A nézõtéren a zsongás nem akart elülni. A jelenlévõ varázslók és boszorkányok, hiába voltak talán a legfegyelmezettebbek az egész varázsvilágban, nem bírták megfékezni nyelvüket és izgatott sustorgásba kezdtek. Valahogy le kellett, hogy vezessék mérhetetlen csodálkozásuk kiváltotta feszültségüket. Mindannyian egy irányba néztek: le, a katlanba, és a legtöbben hitetlenkedve csóválták a fejüket amiatt, amit ott láttak.
Odalent még el sem ült az utolsó küzdelem felverte por, még mindig ott csengett a levegõben a leejtett fegyverek zaja, de már megint valami új mozgás vonta magára a nézõk figyelmét: egy apró, sötét alak vált ki a porfelhõbõl. Lassú, rugalmas léptekkel indult, majd futni kezdett. Elõrántotta könnyû fokosát és meglengetve azt, rárontott egy másik, sokkal magasabb lovagra. A lovag hátracsapta fehér palástját, úgy várta be a támadást. Hatalmas kardját ki sem nyújtotta maga elé, rezzenéstelen arccal várta, hogy odaérjen ellenfele. Más körülmények között nem lehetett volna kétséges a csata kimenetele: a páncélos lovagnak le kellett volna gyõznie a könnyû fegyverzetû harcost. Most azonban szinte elsöpörte õt a roham, ledöntötte a lábáról. A súlyos páncél nagyot döndült, ahogy a lovag az oldalára esett, a kard messze repült tõle és sisakja félrecsúszott. Még megpróbált feltápászkodni, mert látta, hogy a támadásnak a futó is áldozatul esett, de amikor egyik kezére támaszkodva végre megkísérelte a felegyenesedést, váratlanul újra a porba taszította valami. A nézõk felkiáltottak, amikor meglátták, ahogy a megtört királyt két, fekete harci díszekkel ékesített elefánt eltiporja. Ismét hatalmas por verõdött fel, látni semmit sem lehetett már, csak az állatok dühös trombitálása és fém csörgése hallatszódott - majd a csata utáni csend. Néma csend.
Bravó! - kiáltotta akkor az egyik varázsló.
- Bravó! Bravó! - kiáltották többen is, majd az egész nézõtéren kitört az éljenzés, amelyet tapsvihar, majd vastaps követett.
A porondon elült a por és jól láthatóvá vált a parti végsõ állása: matt a világos királynak.
A tábla két szélén, karosszékekben ült a két kimerült versenyzõ. Az egyik egy idõsebb, hosszú szakállú varázsló volt. Szürke talárja most szétnyílva hullott a fotel két oldalán a földre. ' maga ernyedten feküdt, míg keskenyvágású szemét fáradtan az égbe meresztette. A másik varázsló sem volt jobb bõrben, pedig jóval fiatalabbnak látszott. Húszas éveinek elején járhatott, vörös haja csapzottan tapadt a homlokára. Szemét be-behúnyta a kimerültségtõl és zihálva lélegzett.
Hirtelen sietõ alakok léptek ki a katlan sziklájába vájt folyosókról és körülvették az öreg bajnokot. Bájitalokkal teli üvegcsék kerültek elõ a talárokból, varázsigék röppentek a levegõben és az egyik nagytermetû boszorkány fantasztikus sebességgel kezdte el masszírozni az öregember váll- és nyakizmait.
A fiatal varázslóhoz ketten reppentek oda sietve. Lepattantak a seprûrõl és egy hatalmas lepedõt kaptak elõ. Megfogták a két végét és a magatehetetlen test fölött kifeszítették.
- Gyerünk Harry, kezdem! - mondta egyikük, egy világosbarna talárba öltözött fiatal boszorkány. - Siessünk, már el is ájult! Harry bólintott és lejjebb eresztette a lepedõt. Vele tökéletes összhangban Hermione is hasonlóan tett. Majd megint felemelték fejmagasságba és megint leeresztették. Mikor harmadszorra ért a vászon a testhez mindketten egyszerre engedték el és Hermione így kiáltott:
- Lekaszot ulerapot!
Ahogy elcsendült az ige, a lepedõ máris rásimult Ron Weasleyre, majd körbefogta és teljesen beterítette. Úgy nézett ki, mint egy bebábozódott hernyó.
- Mobilicorpus! - lendítette meg pálcáját könnyedén Harry. Miután Ron teste elkezdett derékmagasságban lebegni, Hermione irányításával feltolták õt a versenyzõi lakosztályba. Csendben baktattak a sziklába vájt folyosókon, maguk elõtt terelgetve a testet. Jobbra és balra a vastag fából készült ajtók mögül kiszûrõdött a partit izgatottan tárgyaló vendégek beszélgetése, ételszag terjengett.
A hatalmas sziklatömbbe vájt járatoknak nem voltak ablakai, így lépéseik zaja, minden csosszanás, minden koppanás sokszorosan visszaverõdve visszhangzott a fülükben, ahogy egyre haladtak elõre, a szálloda gyomra felé és ahogy egyre üresebb és csendesebb lett körülöttük minden.
Végre egy különösen díszes faajtóhoz értek. Hermione végighúzta jobb keze gyûrûsujját a fába illesztett, ezüstbõl kikalapált mintán, mire az ajtó feltárult. Beléptek a díszvendégeknek szánt lakosztályba.
Harry a sarokba állította a seprûket. Amikor visszafordult a szoba közepe felé, Hermione már ott állt, mereven nézett maga elé, a homlokát ráncolta és idegesen rágta a szája szélét. Harry kissé figyelmetlenül kérdezte:
- Megnyeri a harmadikat Herm, szerinted megnyeri? - és ahogy kimondta, már tudta is, hogy fájó sebet érintett.
Hermione csak bólintott, nem válaszolt. Idegessége egyre nõtt ahogy fel és alá járkált a szobában, majd néhány lépéssel odébb kitört:
- Persze, hogy megnyeri! Harry! Hát persze, hogy megnyeri. Ezt a játékot ma nem játssza nála senki jobban a varázsvilágban. Senki! De vajon túléli-e?! Ez itt a kérdés! - nagyon magas hangon, szinte sírva folytatta: miért vagytok ti ilyenek, férfiak! Hát hogy lehet egy ilyen kis... semmi, egy kis marhaság fontosabb, mint az életetek, az egészségetek?!
- Nyugi Herm! - a kviddicsben is vannak életveszélyes pillanatok, mégis túlélik a játékosok.
- Nem mind. - mutatott a testre Hermione. - nézd, már most úgy néz ki, mintha... mintha.
- Nem, az igaz. - válaszolta Harry egy kicsit élesebben, mint ahogy valóban szerette volna. - De mondd csak, elítélhetünk-e valakit azért, mert ki akarja hozni magából a legtöbbet? Amit csak bír. És vajon nem csodálatos-e, hogy Ron esetében ez a teljesítmény azt is jelenti egyben, hogy õ lesz a varázsvilág legjobb sakkozója? Elvehetjük-e tõle ezt?
- Igen! Azt hiszem, hogy vannak fontosabb dolgok - felelte mogorván Hermione. - De neki nem szoktam ezt mondani, Harry..., hogy én közben nagyon nagyon aggódom! Hiszen te tudod, hogy mi zajlik ott lent az arénában. Ez tényleg emberfeletti teljesítményt követel, tényleg bele lehet halni!
Harry megpróbált véget vetni a vitának.
- Hova fektetjük? Az ágyra?
- Nem - nézett Hermione utálattal a hatalmas, puha franciaágyra, ami szinte teljesen elfoglalta a lakosztály nagyobbik szobáját - Elõször a priccsre tegyük. Nem sokára kezdhetjük a hétkúrát és nem akarom már cipelni többet ide-oda. Minden szempillantásnyi idõ és minden villanásnyi energia fontos lehet holnap.
- És holnapután, ha elhúzódik a parti. - folytatta Harry.
- Jaj, ne is mondd! - nyögött fel Hermione, miközben néhány tégelybõl és dobozkából különbözõ anyagokat szórt és öntött egy keverõedénybe. - Harry, amíg én elkészítem az orosz láncfû levet, figyelj kérlek Ronra. Tudod, ahogy tegnap csináltam: amikor a lepedõ széle kirojtosodik, még kétszer hetvenkét szívdobbanását kell megszámolni és akkor, de csakis akkor ki kell göngyölni. Rögtön utána pedig ezzel a paplannal takard le!
- Hú de nehéz? Mi van benne?
- Turultoll. Egyenesen Magyarországról hozatták Fredék. Ne kérdezd mennyibe került!
- Nem kérdezem - mosolygott Harry -, bár nem is féltem õket. Azt hiszem nyugodtan vehetnének a család minden tagjának egy ilyet.
- Szerencsére senki másnak nincsen rá szüksége! - csattant fel Hermione. Most pedig figyelj az erõlepedõre, kérlek, mert... FIGYELJ MÁR!
A lepedõ halk reccsenéssel hirtelen szürkére fakult és a szélén a varrás felfeslett. Hiányok jelentek meg az anyagban, apró szakadások. Addigra azonban már ott állt Harry is a priccs mellett és két ujját Ron nyakához szorítva számolta a szívütéseket. Az ér egyenletesen lüktetett. Harry egy megnyugtató pillantást vetett Hermionére, aki a gyorsan visszakapta tekintetét a homokórára és három csepp gránátalma-levet cseppentett a fõzetbe.
- Negyvenkilenc, ötven, ötvenegy... mormolta Harry.
A lepedõ alatt Ron megmozdult. Egyelõre csak reflexszerû mozgás volt, de mindenképpen biztató jel.
- Nyolcvanhárom, nyolcvannégy, nyolcvanöt - kántálta Harry és majdnem eltévesztette a számolást, mert ebben a pillanatban kinyílt az ajtó és Neville lépett be kopogtatás nélkül. Megállt az ajtóban és óvatosan körülnézett. Ahogy látta, hogy Harry mit csinál, csak intett egyet felé, a kezében tartott utazótáskát letette a padlóra és inkább Hermione mellé lépett.
- Helló Herm! - súgta neki, minden rendben?
- Igen. - súgta vissza Hermione. Még két perc és Harry veled lesz. Ülj le addig valahová. Én még befejezem az orosz láncfû levet.
- MMmm. Orosz láncfû lé, ismételte Neville. - Így legyengült volna Ron? - kérdezte mintegy magától. Leült csendben az egyik fotelbe és figyelmesen nézte barátai ténykedését. Nem volt valami szép a szoba, a bútorzat túl cicomás volt Neville ízlésének, de azt el kellett ismernie, hogy legalább következetes volt az az ismeretlen varázsló, aki berendezte. A fal mellett sötétre pácolt fából készült hatalmas szekrények álltak. Ajtajukon nem volt kilincs vagy fogantyú csak egy-egy kacsintó szemet formázó ezüst minta. A szekrények tetejét faragott szobrok díszítették. A szoba nagy részét a már említett francia ágy foglalta el, amelynek kerete hasonló fából készült, mint a szekrények. Ezt is bonyolult faragásokkal próbálták szebbé tenni. Két fotel állt még a kényelemszeretõ vendégek rendelkezésére, - az egyikben ült Neville - és egy fésülködõ asztalka, amelyet Hermione foglalt el: arra állította fel az apró, de annál erõsebb lángot adó tûzhelyet és a háromlábat, amelyen most a kis üst rotyogott, és oda helyezte a hozzávalókkal teli ládikát is. Neville szeme a résnyire nyitott ablakra tévedt. Odakint öreg éjszaka volt már, hunyorogtak a csillagok a késõ õszi éjben és dõlt be a friss levegõ.
- Ahhoz képest, hogy ez az egész egy sziklába van vájva, nem is rossz! - gondolta.
Ron egyre jobban magához tért a priccsen. Harry már régen betakargatta, bebugyolálta a turultoll paplanba, fejét aládúcolta egy kispárnával és most fel és alá járkált az ablak elõtt. Végül megszólalt:
- Neville! Tulajdonképpen mit csináltál te Spanyolországban?
- Néhány trópusi gyógynövény szárazságtûrõ példányait nemesítjük, de alig-alig haladunk.
- Mi volt a gond?
- A példányok már életképesek, a gyógyerejük is megfelelõ, de még nem hajlandóak szaporítószerveket növeszteni. Márpedig pont az a lényeg, hogy egy-egy ilyen növénytelepet magára tudjunk hagyni. Hogy bárki megtalálhassa és felhasználhassa õket.
- Szóval fél siker. - mondta megértõen Harry!
- Ugyan! Még csak a munka elején tartunk. Amint vége ennek a versenynek itt, már utazom is vissza. Csak szerettem volna látni Ron utolsó partiját.
Elmosolyodott és felállt, odament Hermionéhez és szakértõ szemmel végigmustrálgatta a szépen sorba állított adalékokat.
- Szóval orosz láncfû lé. Melyik receptet használod, Herm?
- A dél-walesi vörösboszorkányok ajánlását.
- A legjobb - bólintott Neville -, de ha nem haragszol ajánlanék én is valamit.
- Mondjad! - válaszolta Hermione, miközben meglötyögtette a kis kondérban csendesen rotyogó fõzetet.
Harry fülelni kezdett.
- Amikor a feketenadálytõ-granulátumot hozzáadod, csepegtess bele négy csepp cola koncentrátumot is.
- Biztos?
- Egészen biztos. Többször is kipróbáltam már. Nagyit is azzal kezelem a nehezebb napokban.
Harry szemöldöke felszaladt a homlokára:
- Te Neville! Én hallottam ugyan, hogy megszeretted végül a bájital készítést, de nem gondoltam volna, hogy ilyen szakértõvé lettél.
Neville zavartan vakargatta a szakállát az egyik kezével, míg a másikkal a nadálytõ granulátum dobozkáját piszkálta.
- Azóta, hogy nem Pitontól kell megtanulnom, egészen másnak tûnik a bájital fõzés. Úgy gondolom, hogy nagyon összefügg a gyógynövénytannal és.
Félbeszakította a mondatot és a kezére dermedt.
- Neville, odaadnád a granulátumot, most éppen az következik. - mondta Hermione.
- Nem! Hermione, ez itt nem nadálytõ granulátum!
- Ne hülyéskedj Neville, add ide a dobozt, mindjárt kékre válik a fõzet és be kell szórnom a granulátumot.
- Figyelj Herm, komolyan mondom. - hadarta izgatottan Neville -, ez itt nem nadálytõ. Ha granulátum lenne, akkor szétmorzsolódna az ujjaim között, de nézd, ez mint a gumi, csak formálódik, de nem porlad szét! Látod?
- Akkor mi ez? - kérdezte Hermione sápadtan. Te ismersz minden növényt, mi ez szerinted?
- Semmi. Egy csaló keverék. Pont úgy néz ki, mint a feketenadálytõ-granulátum, de igazából valószínûleg teljesen semleges dolgok vannak benne. Por, sárgarépa, hamburger maradványok, ilyenek.
- Jaj, ne! Neville! Segíts! Mindjárt bekékül a lé és dobhatom ki az egészet, ha nem lesz hozzá meg minden hozzávaló. És akkor Ron.
- Elmegyek, hozok! - mondta sietve Harry és egy pukkanással hoppanált a szobából.
- Nem fog visszaérni idõben. - mondta Neville. Engedj oda Hermi, talán tudok valamit csinálni.
- Mit? Hogyan?! - kiáltotta Hermione hisztériásan, de azért félreállt és úgy nézte, hogy mit tesz Neville.
A férfi, két tenyerét az asztallapra helyezve, nyakát elõrenyújtva, szaglászva felmérte a növényeket és a varázserejû hozzávalókat, amik szép rendben, fadobozokban, porcelán tégelyekben, selyemzacskókban és apró üvegekben ott sorakoztak. Mindegyikre Hermione apró, takaros betûivel ráírva, hogy mit tartalmaz, milyen erõs és melyik évbõl származik. Egy apró rézmérleg, egy ezüstbõl készült ûrmérték, és egy incs beosztású mérõszalag is hevert ott segítségképpen. Neville egészen közel hajolt az üsthöz és mélyen beszippantotta a fõzet szagát.
- Ha már korábban is belekerült valami, ami nem belevaló, akkor az majd kiderül a színébõl. Az orosz láncfû lé kéksége összetéveszthetetlen.
Ron felnyögött az ágyon. Hermione idegesen odalépett és letörölte izzadó homlokát egy finom kendõvel.
- Izzad már. Ez jó jel.
- Gyere Herm! Azt hiszem meg tudom reparálni a fõzetet. Ugyan nem a klasszikus recept szerint lesz kész, de attól a hatása nem lesz gyengébb.
- De hogyan?
- Kiváltjuk a nadálytõt néhány más összetevõ segítségével. Hány fontosra tervezted?
- Kilenc heted font orosz láncfû van benne.
- Akkor öt század font ötven százalékos feketenadálytõ-granulátumot kell pótolnunk - nézett sürgetõen Neville a boszorkányra. Hermione bólintott.
- Nem is olyan nagy a vész! - válaszolta a férfi és visszafordult az asztalhoz. Talárját hátravetette és feltûrte inge ujját. Hermione kissé oldalról és hátulról nézte, ahogy az üst alatt táncoló apró, kék láng visszatükrözõdött szemében. Neville határozott volt és energikus. Úgy nézett ki, és úgy is viselkedett, mint egy nagyhatalmú varázsló, aki élete legfontosabb varázslatába kezd bele.
- Talán úgy is van! - gondolta Hermione.
Fergeteges látvány volt. Mint egy tánc: lassan kezdte, egyre gyorsult és a végén szinte a felismerhetetlenségig sebesen mozgott Neville.
Elõször egyenként megszemlélte az edényekre írt neveket és sorban kikészítette õket az asztal szélére. Utána már egy kicsit gyorsabban letekerte a kupakokat, kihúzta a dugókat és leemelte a fedõket. Tiszta keverõeszközöket kapott elõ a ládikából és kitárázta a mérleget. És mindeközben még annyi idõ sem telt el, amíg az ember tízet lélegzik.
Amit ezután látott Hermione, attól elakadt volna még a szava is, ha éppen beszélt volna. De már régen teljesen elnémult a növekvõ csodálattól.
Neville félhangosan ki is mondta, amit csinált és közben a kezei szédítõ sebességgel táncoltak az asztalon és az asztal felett. Fölemelkedtek, amikor Neville kiemelt valamit, lebegtek, amikor öntött vagy szórt, ritmusra kocogtak, amikor mért, és energikusan csapkodtak, amikor kevert.
- Mérõkanálnyi kamilla, tört csontja a zsiráfnak, sárossá keverem gombaecettel, vadkendermag termeszsavban oldva két mértéknyi, ...hány puttonyos e tokaji? - négy, akkor két mértéknyi ebbõl is..., a második magot már citromos hidravérben oldom, jöhet a lajhársörke kever- kever- keverem még ötször is keverem. Újra kamilla, egybe a sárral, egybe a porral. Kever, kever, keverem. Csengõbarack szárítva, gyere kis angyalom, megtöröm és bekavarom, még egy kicsit, na még, az illata... hm. Még egy kicsit - most jó... hol a pálcám? - circuuula! aha. Kékül-e a bébi, meg kéne már nézni. - a kondérba pislogott - Kékül és méghozzá szépen, nem volt más hamis a lében, gyerünk hát és zutty! ugorjunk hátra!!! Itt van! Itt a lángja! - Éééés kész.
Elégedett arccal, kicsit kiizzadva fordult oda Hermionéhez:
Most megvárjuk, amíg újra felforr és egy fél homokórányit hagyjuk rotyogni.
- Hat percet? - kérdezett vissza a boszorkány.
- Úgy is lehet mondani. - mosolygott rá Neville. Idõben lesz még?
- Igen, most már biztos idõben lesz. Pont akkor kell meginnia, amikor magához tér.
- Jó ez az orosz láncfû lé - mondta Neville, miközben a kondér fölé hajolt - jó választás. Megfordította a homokórát.
- Most kezdett el forrni. És utána? Hiszen azért ez nem lesz elég. Ez éppen csak észhez téríti. Néhány varázsigét mormolva kurta mozdulatokat tett a pálcájával a használt edények felé és azok halkan kopogva, egymáshoz koccanva megtisztultak és a kis ládába visszasorakoztak.
- Ha megitta már a fõzetet, végigcsináljuk a hétkúrát - válaszolta kisvártatva Hermione, miközben a Ronról lefeslett, elhasznált erõlepedõt elhamvasztotta a kandallóban.
Neville felkapta a fejét-
- Izomlazító masszázs, lazítás hipnózisban, akupresszúrás masszázs, táplálékbevitel, agyellenõrzött lazítás, célirányos meditáció és kitartott mélyálom bûbáj hadarta, mintha még mindig a Roxfortban egy varászgyógytan órán felelne. - Ez a hétkúra.
Hermione kuncogott.
- Pontosan. Ahogy mondod.
- Azt a lepedõt nem lehetett már semmire sem használni? - kérdezte Neville és a kandallóban füstölgõ hamuhalomra mutatott. Úgy tudom nagyon drága egy ilyen.
- Sajnos nem. Éppen ez a lényege, hogy a benne található varázserejû növényi darabkák kiválnak belõle és beszívódnak a beteg testébe. Így a bõrén keresztül tartja életben még a leglegyengültebb, legelesettebb embert is.
- De meg nem gyógyítja.
- Nem. Ha nincsen gyógyír a betegségre, akkor hiába minden. Amint a lepedõ kimerül, a beteg is elveszhet.
Ötöt vettem ebbõl a Jeruzsálemben, az ottani varázspiacon. Csak emiatt a hülye verseny miatt. Én nem is tudom, ha a végére érünk én.
- Megnyertem a partit? - hallatszódott hirtelen Ron gyenge hangja.
Hermione olyan hirtelen fordult a priccs felé, hogy a levegõben szétterülõ talárja széle megcsapta Neville arcát.
- Kérlek Neville! - szólt hátra feszülten. Ha már letelt a fél homokórányi idõ, öntsd át a fõzetet abba a csészébe és hozd ide nekem!
- Megnyertem a partit? - kérdezte Ron újra. Nyakát megfeszítve hajtotta hátra a fejét a kispárnán, hogy jobban az arca fölé hajoló Hermione szemébe tudjon nézni.
- Meg, meg felelte Hermione, akit mintha egy pillanat alatt kicseréltek volna. Az aggodalom mélyítette ráncok kisimultak a homlokán és szinte kedélyesen beszélt Ronhoz.
- Ne nagyon beszélj most, kedves, elõbb meg kell innod ezt. - És már oda is illesztette Ron ajkához a csészét. - Kösz, Neville!
Ron egy szó nélkül szürcsölte az italt. Nagy csend lett a szobában, Neville tapintatosan, kettejüktõl távolabb, újra leült a fotelbe.
- Ma más az íze, mint tegnap volt. - mondta Ron.
- Mondtam, hogy ne beszélj. Majd, ha elkezdjük az izomlazítást, mindent elmondok. Most végeznünk kell az itallal.
- Longbottommal beszéltél az elõbb? Hogyan került ide?
- Igen, de mondtam, hogy most ne beszélj! Inkább igyál!
Miután kiürült a csésze, Hermione újra töltötte az üstbõl és ezt a második adagot is Ronba diktálta. Már az utolsó kortyoknál tartottak, mire Ron annyira erõre kapott, hogy a csészét végre saját kezébe vette, sõt fel is ült.
Hermione becsukta az ablakot és egy pálcasuhintása után a szoba levegõje hirtelen felmelegedett. Nem sokkal késõbb olyan volt már az egész lakosztály, mint egy felfûtött szauna. A forró pára beterített mindent és Neville kénytelen volt levetni a talárját, mert máris kiizzadt.
- Fordulj hasra, Ron, - szólt Hermione - és lazíts. Ma is az izmokkal kezdjük.
- ... a hétkúrát. - fejezte be Ron. Tudom, és köszönöm. Meg kell, hogy mondjam, ha nem kerülne annyi energiába végigcsinálni, mindennap megkérnélek rá, hogy.
- Jaj de idétlen vagy! - mosolyodott el Hermione, miközben határozott mozdulatokkal kigyúrta a csomókat Ron nyakizmaiból. Hát a kitartott mélyálom? Hogyan tudnál minden nap három napig aludni?
- Nem is tudom - ásított Ron. Valamit csak kitalálnék.
- Mondom, hogy idétlen vagy, nevette el magát a fiatal boszorkány. De tudod, mit: most ne ezen törd a fejed. Sõt! Egyáltalán ne is törd a fejed. Csak pihenj.
Mikor nem sokkal késõbb Harry megérkezett a feketenadálytõ granulátummal, Ron már mélyen aludt és Hermione a második átmasszírozás végén tartott.
- Látom elkéstem. - suttogta Harry. Honnan szereztetek végül?
- Nem szereztünk! - súgta vissza Hermione - Neville segített. Más adalékokkal helyettesítette.
Harry szeme elkerekedett, de nem szólt egy szót sem, csak némán odafordult Nevillehez és a kezét nyújtva felhúzta a fotelbõl.
- Gyere át a másik szobába, ott nyugodtan beszélgethetünk.
- Menjetek csak! Majd szólok, ha segítségre lesz szükségem. - intett Hermione.
Harry gondosan becsukta a két szobát elválasztó ajtót. Kilincs nem lévén, az ajtó fájába kalapált ezüst szembe kellett kacsintania, mire az ajtó egyé vált, összeforrt a fallal.
- Hû de trükkös. - vigyorgott Neville. - És ha valakinek tikkel a szeme?
- Nem tudom. - vigyorgott szintúgy Harry. - még nem olvastam a vendégkönyvet. Leülhetünk oda a sakk-asztalkához, csak elõbb be kell pakolni a bábukat a dobozba.
- Miért?
- Mert mûködésbe lép a SZAFT és aztán csak nézhetünk, hogy micsoda marhaságokat mondunk majd egymásnak.
- A micsoda?
- A SZAFT. Szakaszosan Adagolt Felejtések Táblája. Ez egy olyan sakktábla, ahol mindig csak azokra a lépéseidre és terveidre emlékezel, amelyeket a tábla adott oldalán találtál ki. Így aztán teljes értékû partit tudsz magad ellen játszani, csak mindig át kell ülni a tábla egyik oldaláról a másikra. Herm bûvölte Ronnak, amikor rájöttek, hogy nincsen már olyan varázsló, akivel elég nehéz partikat tudna játszani ahhoz, hogy továbbfejlõdhessen. Persze a játék végén minden lépésre emlékszel azért - vigyorodott el.
Neville a fény felé emelte az egyik finomra faragott bábut és elismerõen bólintott.
- Gyönyörû munka. Látszik, hogy szív és lélek alkotta. Nézd, én nem nagyon értek a tárgyak elvarázslásához, de azt még én is meg tudom állapítani, hogy ez egy ritka, sõt talán teljesen példa nélkül álló varázslat.
- Az. Herm százharminckilenc különbözõ bûbájt, ráolvasást, és egyéb varázslatot alkalmazott rajta. Több mint négy éven át tökéletesítette, finomította a tábla különleges tulajdonságait. Még egy ilyen nem volt, de nem is lesz a világon.
- Mindent megtesznek a gyõzelemért... sóhajtotta elismerõen Neville.
Harry válaszában nyoma sem volt semmilyen pozitív felhangnak:
- Mindent. A döntõre, a nagy Varázssakk Páros Mérkõzésre hét hónapja készülnek folyamatosan. 170 000 galleont költöttek már el: a fõzetek összetevõire, az erõlepedõkre, a turultoll paplanra, a szállodákra, az utazásra és a SZAFT-ra. Az erõnléti edzések terveit, a relaxációs eljárásokat szintúgy vásárolni voltak kénytelenek. Hermione ezen kívül egy sor új varázslattal segítette Ron felkészülését.
- Mint pl. a SZAFT. - vetette közbe Neville szakértõen.
- Igen. Például. De tudod mit? - Harry egészen közel hajolt barátja arcához. - Ron elképesztõ szívósságán kívül Herm önfeláldozása az, ami a legtöbbet nyomja a latban. Egyetlen zokszó nélkül, fáradtságot nem ismerve segíti Ront, pedig.
Neville hagyta, hogy Harry beszéljen. Csendben hallgatta a folytatást, csak a falikarok felõl lehetett hallani a fáklyákból kicsorduló gyanta sercegését.
- ...pedig rettenetesen félti Ront. Legnagyobb gondja, hogy Ron talán éppen az õ segítségével fogja átsakkozni magát oda, ahonnan már nincsen visszatérés.
Neville nyugtalanul hátradõlt, majd hirtelen vissza. Hangja egy kicsit vékonyabban szólt:
- Miért? Mi már olyan veszélyes a sakkban? Én nem ismerem a szabályokat. Eddig azt hittem, hogy csak sakkoznak és kész. Na de.
- Varázssakk, Neville! Varázssakk! Az alapszabályok ugyanazok, mint a muglik játékában, de nálunk ha egy bábut megtámad egy másik, igazi csata alakul ki. Elképzelhetõ, hogy a megtámadott báb gyõz. Persze azért a varázssakkban is hatalmas elõnyben van az, aki a szabályok szerinti támadó fél. De mivel a két bábu közötti ütközet kimenetele végeredményben a két játékos varázserején, felkészültségén és fizikai jóállapotán is múlik, nagyon is lehetséges, hogy a kisebb sakktudású, de hatalmasabb varázsló gyõz. Vagy legalábbis nem veszít. A veszély ott les a játékosokra, tehát Ronra is, hogy egy-egy ilyen összecsapás rengeteg erõt emészt fel. És egyetlen sakkparti néha negyven ötven lépésbõl is áll.
A varázssakk történetében még egyetlen döntetlent sem jegyeztek fel, de meglehetõsen hosszú azok listája, akik a kimerültségtõl valamilyen súlyos testi vagy lelki károsodást szenvedtek el. És az elmúlt százötven évben három haláleset is volt.
Neville már másodpercek óta csak ingatta a fejét, mintha nem is akarná hallani, hogy mit mond Harry. Végül tenyerét felfelé fordítva az asztalkára ejtette a kezét:
- Én feladnám. Vagy el se kezdeném.
- Jól tennéd. De Ronnak eszébe sem jut. Nagyon, nagyon vágyik erre a dicsõségre, és ez egyszer - elõször életében- úgy érzi, hogy meg is érdemelné, ha sikerülne neki megszerezni.
- Mennyi van még hátra? - kérdezte Neville.
- Az utolsó parti. A kihívónak nagyon nehéz dolga van, mert háromszor egymás után le kell gyõznie az éppeni világbajnokot. Ha csak egyszer is veszít, elvesztette a páros mérkõzést, és huszonnégy holdhónapon át nem lehet megint kihívó.
- És ez a... a mostani bajnok? Mikor nyerte el a címet?
Harry keserû mosolyra húzta száját:
- Ode Dinhi? Már tizenkilenc éve õ a bajnok és tizennégyszer védte meg elsõségét. Hatvanegy éves, és akkora gyakorlata van, olyan ereje, olyan céltudatos, kifinomult játéka, hogy gyakorlatilag verhetetlen.
- De Ron kétszer legyõzte már, igaz?
- Igen. Egy csoda ez. Gyakorlatilag az egész varázsvilágot lázba hozta ezzel. Én persze tudom, hogy hogyan csinálja. És csak igazat tudok adni neki, habár érzem, hogy így a varázssakk legnagyobb veszélyeit kerülgetik mind a ketten.
- Miért, mi Ron stratégiája?
- A nyers erõ. Úgy próbálja irányítani a játékot, hogy minél több nehéz, és hosszú párbaj történjen egy partin belül. Arra épít, hogy Ode Dinhi elfárad és így hibákat követ el. Úgy néz ki, hogy ez eddig kétszer be is jött. Mind a kétszer nagyon megverte õt Ron.
- Hát akkor?
- Nagyon ki is merült. Lásd, az elsõ parti után - tegnapelõtt- ilyenkor... - Harry rápillantott a faliórára- ...ilyenkor, fél egykor éjjel, már együtt ültünk és elemeztük a játékot. Most pedig... De tényleg, Neville, nem vagy éhes?
- De bizony szívesen bekapnék egy-két falatot.
- Na akkor rendeljünk! - mondta Harry vigyorogva.
- Mi van, mire virul a szád? - kérdezte Neville.
- Majd meglátod. - mondta Harry és odalépett a szoba falához. A falba egy díszes, apró favályú volt építve, és két rekeszre osztva. A egyik rekeszben öt, hat dió méretû kõgolyó volt. Kivett belõle kettõt és az egyiket Nevillenek dobta. Neville rutinszerûen leejtette és talárjába gabalyodva próbálta valahogy felszedni a földrõl a golyót.
- Nagyon vicces. - mondta, - de ez azért már eléggé elcsépelt tréfa. Szerintem már egész Nagy Britannia tudja, hogy nem bírok elkapni semmit, ami repül.
- Nem ezen nevettem, és bocs! - mondta mosolyogva Harry, - hanem azon, hogy rá tudsz-e jönni, hogy hogyan lesz ebbõl a golyóból vacsora.
Neville rámeredt a kõlabdácskára és óvatosan elkezdte forgatni az ujjai között. Egy ideig nézegette, melengette, hozzákocogtatta az asztalka lapjához, de végül kérdõen Harryre nézett:
- Fogalmam sincsen pajtás. Tárd fel titkod!
- Ide süss! - pattant fel Harry. Pálcáját a halántékához illesztette, behunyta egy pillanatra a szemét és akkor, ahogy a pálcát eltávolította lassan a fejétõl, mintha egy ezüstszínû fonalat húzott volna ki belõle. A fonál talán arasznyi hosszú lehetett, amikor végre elszakadt Harry fejétõl és ott maradt lógva a pálca hegyén. Harry a golyót óvatosan a fonál lelógó, alsó végéhez tartotta és hozzáérintette. Abban a pillanatban a fonál elvált a pálcától, és egy nagyon rövidke szürcsögõ hang kíséretében beszívódott a golyóba.
- Mi volt ez? - kérdezte megütõdve Neville.
- Tonhalas szendvics és narancslé, meg almakompót. Válaszolta Harry, - de már nevetett. Tudtam, hogy ez betesz neked.
- Mondd már el, hogyan mûködik! - kérte Neville.
- Mint egy merengõ. Olyat már csak láttál! Képzeld el, de minél részletesebben, hogy mit szeretnél enni. Megvan?
- Igen.
- Akkor most fogd a golyót a kezedbe és a pálcát a másik kezedbe.
- És?
- Emeld a pálcát a jobb halántékodhoz. Úgy, most pedig AKARD, hogy ez a gondolat, ez az elõbb elképzelt dolog kikerüljön a fejedbõl. Rá fog ragadni a pálcára, és onnan pedig át a golyóra, ha hozzáérinted. Lássuk!
Neville fejét egy jó hosszú ezüstfonál hagyta el.
- Húú, ez aztán a rendelés. - mondta Harry. - Na adsza a golyót. Most iderakjuk ebbe a kis rekeszbe. - a kõgömböket a favályú üres részébe rakta.
- És? - kérdezte Neville, még mindig bizalmatlanul nézve.
- Ennyi az egész. - mondta Harry. Látod, a golyók már el is tûntek, a házimanók munkához láttak, nemsokára itt a kaja.
- Tökjó. - mondta Neville. - bár még mindig nem értem.
- Harry!!! - hallatszódott hirtelen a másik szobából. - Harry gyere gyorsan!
természetesen az írónõ sajátja, nem az enyém.
Az én fantáziám ötlötte alakok pedig az én felelõsségemre élik szerény létüket :).
A nézõtéren a zsongás nem akart elülni. A jelenlévõ varázslók és boszorkányok, hiába voltak talán a legfegyelmezettebbek az egész varázsvilágban, nem bírták megfékezni nyelvüket és izgatott sustorgásba kezdtek. Valahogy le kellett, hogy vezessék mérhetetlen csodálkozásuk kiváltotta feszültségüket. Mindannyian egy irányba néztek: le, a katlanba, és a legtöbben hitetlenkedve csóválták a fejüket amiatt, amit ott láttak.
Odalent még el sem ült az utolsó küzdelem felverte por, még mindig ott csengett a levegõben a leejtett fegyverek zaja, de már megint valami új mozgás vonta magára a nézõk figyelmét: egy apró, sötét alak vált ki a porfelhõbõl. Lassú, rugalmas léptekkel indult, majd futni kezdett. Elõrántotta könnyû fokosát és meglengetve azt, rárontott egy másik, sokkal magasabb lovagra. A lovag hátracsapta fehér palástját, úgy várta be a támadást. Hatalmas kardját ki sem nyújtotta maga elé, rezzenéstelen arccal várta, hogy odaérjen ellenfele. Más körülmények között nem lehetett volna kétséges a csata kimenetele: a páncélos lovagnak le kellett volna gyõznie a könnyû fegyverzetû harcost. Most azonban szinte elsöpörte õt a roham, ledöntötte a lábáról. A súlyos páncél nagyot döndült, ahogy a lovag az oldalára esett, a kard messze repült tõle és sisakja félrecsúszott. Még megpróbált feltápászkodni, mert látta, hogy a támadásnak a futó is áldozatul esett, de amikor egyik kezére támaszkodva végre megkísérelte a felegyenesedést, váratlanul újra a porba taszította valami. A nézõk felkiáltottak, amikor meglátták, ahogy a megtört királyt két, fekete harci díszekkel ékesített elefánt eltiporja. Ismét hatalmas por verõdött fel, látni semmit sem lehetett már, csak az állatok dühös trombitálása és fém csörgése hallatszódott - majd a csata utáni csend. Néma csend.
Bravó! - kiáltotta akkor az egyik varázsló.
- Bravó! Bravó! - kiáltották többen is, majd az egész nézõtéren kitört az éljenzés, amelyet tapsvihar, majd vastaps követett.
A porondon elült a por és jól láthatóvá vált a parti végsõ állása: matt a világos királynak.
A tábla két szélén, karosszékekben ült a két kimerült versenyzõ. Az egyik egy idõsebb, hosszú szakállú varázsló volt. Szürke talárja most szétnyílva hullott a fotel két oldalán a földre. ' maga ernyedten feküdt, míg keskenyvágású szemét fáradtan az égbe meresztette. A másik varázsló sem volt jobb bõrben, pedig jóval fiatalabbnak látszott. Húszas éveinek elején járhatott, vörös haja csapzottan tapadt a homlokára. Szemét be-behúnyta a kimerültségtõl és zihálva lélegzett.
Hirtelen sietõ alakok léptek ki a katlan sziklájába vájt folyosókról és körülvették az öreg bajnokot. Bájitalokkal teli üvegcsék kerültek elõ a talárokból, varázsigék röppentek a levegõben és az egyik nagytermetû boszorkány fantasztikus sebességgel kezdte el masszírozni az öregember váll- és nyakizmait.
A fiatal varázslóhoz ketten reppentek oda sietve. Lepattantak a seprûrõl és egy hatalmas lepedõt kaptak elõ. Megfogták a két végét és a magatehetetlen test fölött kifeszítették.
- Gyerünk Harry, kezdem! - mondta egyikük, egy világosbarna talárba öltözött fiatal boszorkány. - Siessünk, már el is ájult! Harry bólintott és lejjebb eresztette a lepedõt. Vele tökéletes összhangban Hermione is hasonlóan tett. Majd megint felemelték fejmagasságba és megint leeresztették. Mikor harmadszorra ért a vászon a testhez mindketten egyszerre engedték el és Hermione így kiáltott:
- Lekaszot ulerapot!
Ahogy elcsendült az ige, a lepedõ máris rásimult Ron Weasleyre, majd körbefogta és teljesen beterítette. Úgy nézett ki, mint egy bebábozódott hernyó.
- Mobilicorpus! - lendítette meg pálcáját könnyedén Harry. Miután Ron teste elkezdett derékmagasságban lebegni, Hermione irányításával feltolták õt a versenyzõi lakosztályba. Csendben baktattak a sziklába vájt folyosókon, maguk elõtt terelgetve a testet. Jobbra és balra a vastag fából készült ajtók mögül kiszûrõdött a partit izgatottan tárgyaló vendégek beszélgetése, ételszag terjengett.
A hatalmas sziklatömbbe vájt járatoknak nem voltak ablakai, így lépéseik zaja, minden csosszanás, minden koppanás sokszorosan visszaverõdve visszhangzott a fülükben, ahogy egyre haladtak elõre, a szálloda gyomra felé és ahogy egyre üresebb és csendesebb lett körülöttük minden.
Végre egy különösen díszes faajtóhoz értek. Hermione végighúzta jobb keze gyûrûsujját a fába illesztett, ezüstbõl kikalapált mintán, mire az ajtó feltárult. Beléptek a díszvendégeknek szánt lakosztályba.
Harry a sarokba állította a seprûket. Amikor visszafordult a szoba közepe felé, Hermione már ott állt, mereven nézett maga elé, a homlokát ráncolta és idegesen rágta a szája szélét. Harry kissé figyelmetlenül kérdezte:
- Megnyeri a harmadikat Herm, szerinted megnyeri? - és ahogy kimondta, már tudta is, hogy fájó sebet érintett.
Hermione csak bólintott, nem válaszolt. Idegessége egyre nõtt ahogy fel és alá járkált a szobában, majd néhány lépéssel odébb kitört:
- Persze, hogy megnyeri! Harry! Hát persze, hogy megnyeri. Ezt a játékot ma nem játssza nála senki jobban a varázsvilágban. Senki! De vajon túléli-e?! Ez itt a kérdés! - nagyon magas hangon, szinte sírva folytatta: miért vagytok ti ilyenek, férfiak! Hát hogy lehet egy ilyen kis... semmi, egy kis marhaság fontosabb, mint az életetek, az egészségetek?!
- Nyugi Herm! - a kviddicsben is vannak életveszélyes pillanatok, mégis túlélik a játékosok.
- Nem mind. - mutatott a testre Hermione. - nézd, már most úgy néz ki, mintha... mintha.
- Nem, az igaz. - válaszolta Harry egy kicsit élesebben, mint ahogy valóban szerette volna. - De mondd csak, elítélhetünk-e valakit azért, mert ki akarja hozni magából a legtöbbet? Amit csak bír. És vajon nem csodálatos-e, hogy Ron esetében ez a teljesítmény azt is jelenti egyben, hogy õ lesz a varázsvilág legjobb sakkozója? Elvehetjük-e tõle ezt?
- Igen! Azt hiszem, hogy vannak fontosabb dolgok - felelte mogorván Hermione. - De neki nem szoktam ezt mondani, Harry..., hogy én közben nagyon nagyon aggódom! Hiszen te tudod, hogy mi zajlik ott lent az arénában. Ez tényleg emberfeletti teljesítményt követel, tényleg bele lehet halni!
Harry megpróbált véget vetni a vitának.
- Hova fektetjük? Az ágyra?
- Nem - nézett Hermione utálattal a hatalmas, puha franciaágyra, ami szinte teljesen elfoglalta a lakosztály nagyobbik szobáját - Elõször a priccsre tegyük. Nem sokára kezdhetjük a hétkúrát és nem akarom már cipelni többet ide-oda. Minden szempillantásnyi idõ és minden villanásnyi energia fontos lehet holnap.
- És holnapután, ha elhúzódik a parti. - folytatta Harry.
- Jaj, ne is mondd! - nyögött fel Hermione, miközben néhány tégelybõl és dobozkából különbözõ anyagokat szórt és öntött egy keverõedénybe. - Harry, amíg én elkészítem az orosz láncfû levet, figyelj kérlek Ronra. Tudod, ahogy tegnap csináltam: amikor a lepedõ széle kirojtosodik, még kétszer hetvenkét szívdobbanását kell megszámolni és akkor, de csakis akkor ki kell göngyölni. Rögtön utána pedig ezzel a paplannal takard le!
- Hú de nehéz? Mi van benne?
- Turultoll. Egyenesen Magyarországról hozatták Fredék. Ne kérdezd mennyibe került!
- Nem kérdezem - mosolygott Harry -, bár nem is féltem õket. Azt hiszem nyugodtan vehetnének a család minden tagjának egy ilyet.
- Szerencsére senki másnak nincsen rá szüksége! - csattant fel Hermione. Most pedig figyelj az erõlepedõre, kérlek, mert... FIGYELJ MÁR!
A lepedõ halk reccsenéssel hirtelen szürkére fakult és a szélén a varrás felfeslett. Hiányok jelentek meg az anyagban, apró szakadások. Addigra azonban már ott állt Harry is a priccs mellett és két ujját Ron nyakához szorítva számolta a szívütéseket. Az ér egyenletesen lüktetett. Harry egy megnyugtató pillantást vetett Hermionére, aki a gyorsan visszakapta tekintetét a homokórára és három csepp gránátalma-levet cseppentett a fõzetbe.
- Negyvenkilenc, ötven, ötvenegy... mormolta Harry.
A lepedõ alatt Ron megmozdult. Egyelõre csak reflexszerû mozgás volt, de mindenképpen biztató jel.
- Nyolcvanhárom, nyolcvannégy, nyolcvanöt - kántálta Harry és majdnem eltévesztette a számolást, mert ebben a pillanatban kinyílt az ajtó és Neville lépett be kopogtatás nélkül. Megállt az ajtóban és óvatosan körülnézett. Ahogy látta, hogy Harry mit csinál, csak intett egyet felé, a kezében tartott utazótáskát letette a padlóra és inkább Hermione mellé lépett.
- Helló Herm! - súgta neki, minden rendben?
- Igen. - súgta vissza Hermione. Még két perc és Harry veled lesz. Ülj le addig valahová. Én még befejezem az orosz láncfû levet.
- MMmm. Orosz láncfû lé, ismételte Neville. - Így legyengült volna Ron? - kérdezte mintegy magától. Leült csendben az egyik fotelbe és figyelmesen nézte barátai ténykedését. Nem volt valami szép a szoba, a bútorzat túl cicomás volt Neville ízlésének, de azt el kellett ismernie, hogy legalább következetes volt az az ismeretlen varázsló, aki berendezte. A fal mellett sötétre pácolt fából készült hatalmas szekrények álltak. Ajtajukon nem volt kilincs vagy fogantyú csak egy-egy kacsintó szemet formázó ezüst minta. A szekrények tetejét faragott szobrok díszítették. A szoba nagy részét a már említett francia ágy foglalta el, amelynek kerete hasonló fából készült, mint a szekrények. Ezt is bonyolult faragásokkal próbálták szebbé tenni. Két fotel állt még a kényelemszeretõ vendégek rendelkezésére, - az egyikben ült Neville - és egy fésülködõ asztalka, amelyet Hermione foglalt el: arra állította fel az apró, de annál erõsebb lángot adó tûzhelyet és a háromlábat, amelyen most a kis üst rotyogott, és oda helyezte a hozzávalókkal teli ládikát is. Neville szeme a résnyire nyitott ablakra tévedt. Odakint öreg éjszaka volt már, hunyorogtak a csillagok a késõ õszi éjben és dõlt be a friss levegõ.
- Ahhoz képest, hogy ez az egész egy sziklába van vájva, nem is rossz! - gondolta.
Ron egyre jobban magához tért a priccsen. Harry már régen betakargatta, bebugyolálta a turultoll paplanba, fejét aládúcolta egy kispárnával és most fel és alá járkált az ablak elõtt. Végül megszólalt:
- Neville! Tulajdonképpen mit csináltál te Spanyolországban?
- Néhány trópusi gyógynövény szárazságtûrõ példányait nemesítjük, de alig-alig haladunk.
- Mi volt a gond?
- A példányok már életképesek, a gyógyerejük is megfelelõ, de még nem hajlandóak szaporítószerveket növeszteni. Márpedig pont az a lényeg, hogy egy-egy ilyen növénytelepet magára tudjunk hagyni. Hogy bárki megtalálhassa és felhasználhassa õket.
- Szóval fél siker. - mondta megértõen Harry!
- Ugyan! Még csak a munka elején tartunk. Amint vége ennek a versenynek itt, már utazom is vissza. Csak szerettem volna látni Ron utolsó partiját.
Elmosolyodott és felállt, odament Hermionéhez és szakértõ szemmel végigmustrálgatta a szépen sorba állított adalékokat.
- Szóval orosz láncfû lé. Melyik receptet használod, Herm?
- A dél-walesi vörösboszorkányok ajánlását.
- A legjobb - bólintott Neville -, de ha nem haragszol ajánlanék én is valamit.
- Mondjad! - válaszolta Hermione, miközben meglötyögtette a kis kondérban csendesen rotyogó fõzetet.
Harry fülelni kezdett.
- Amikor a feketenadálytõ-granulátumot hozzáadod, csepegtess bele négy csepp cola koncentrátumot is.
- Biztos?
- Egészen biztos. Többször is kipróbáltam már. Nagyit is azzal kezelem a nehezebb napokban.
Harry szemöldöke felszaladt a homlokára:
- Te Neville! Én hallottam ugyan, hogy megszeretted végül a bájital készítést, de nem gondoltam volna, hogy ilyen szakértõvé lettél.
Neville zavartan vakargatta a szakállát az egyik kezével, míg a másikkal a nadálytõ granulátum dobozkáját piszkálta.
- Azóta, hogy nem Pitontól kell megtanulnom, egészen másnak tûnik a bájital fõzés. Úgy gondolom, hogy nagyon összefügg a gyógynövénytannal és.
Félbeszakította a mondatot és a kezére dermedt.
- Neville, odaadnád a granulátumot, most éppen az következik. - mondta Hermione.
- Nem! Hermione, ez itt nem nadálytõ granulátum!
- Ne hülyéskedj Neville, add ide a dobozt, mindjárt kékre válik a fõzet és be kell szórnom a granulátumot.
- Figyelj Herm, komolyan mondom. - hadarta izgatottan Neville -, ez itt nem nadálytõ. Ha granulátum lenne, akkor szétmorzsolódna az ujjaim között, de nézd, ez mint a gumi, csak formálódik, de nem porlad szét! Látod?
- Akkor mi ez? - kérdezte Hermione sápadtan. Te ismersz minden növényt, mi ez szerinted?
- Semmi. Egy csaló keverék. Pont úgy néz ki, mint a feketenadálytõ-granulátum, de igazából valószínûleg teljesen semleges dolgok vannak benne. Por, sárgarépa, hamburger maradványok, ilyenek.
- Jaj, ne! Neville! Segíts! Mindjárt bekékül a lé és dobhatom ki az egészet, ha nem lesz hozzá meg minden hozzávaló. És akkor Ron.
- Elmegyek, hozok! - mondta sietve Harry és egy pukkanással hoppanált a szobából.
- Nem fog visszaérni idõben. - mondta Neville. Engedj oda Hermi, talán tudok valamit csinálni.
- Mit? Hogyan?! - kiáltotta Hermione hisztériásan, de azért félreállt és úgy nézte, hogy mit tesz Neville.
A férfi, két tenyerét az asztallapra helyezve, nyakát elõrenyújtva, szaglászva felmérte a növényeket és a varázserejû hozzávalókat, amik szép rendben, fadobozokban, porcelán tégelyekben, selyemzacskókban és apró üvegekben ott sorakoztak. Mindegyikre Hermione apró, takaros betûivel ráírva, hogy mit tartalmaz, milyen erõs és melyik évbõl származik. Egy apró rézmérleg, egy ezüstbõl készült ûrmérték, és egy incs beosztású mérõszalag is hevert ott segítségképpen. Neville egészen közel hajolt az üsthöz és mélyen beszippantotta a fõzet szagát.
- Ha már korábban is belekerült valami, ami nem belevaló, akkor az majd kiderül a színébõl. Az orosz láncfû lé kéksége összetéveszthetetlen.
Ron felnyögött az ágyon. Hermione idegesen odalépett és letörölte izzadó homlokát egy finom kendõvel.
- Izzad már. Ez jó jel.
- Gyere Herm! Azt hiszem meg tudom reparálni a fõzetet. Ugyan nem a klasszikus recept szerint lesz kész, de attól a hatása nem lesz gyengébb.
- De hogyan?
- Kiváltjuk a nadálytõt néhány más összetevõ segítségével. Hány fontosra tervezted?
- Kilenc heted font orosz láncfû van benne.
- Akkor öt század font ötven százalékos feketenadálytõ-granulátumot kell pótolnunk - nézett sürgetõen Neville a boszorkányra. Hermione bólintott.
- Nem is olyan nagy a vész! - válaszolta a férfi és visszafordult az asztalhoz. Talárját hátravetette és feltûrte inge ujját. Hermione kissé oldalról és hátulról nézte, ahogy az üst alatt táncoló apró, kék láng visszatükrözõdött szemében. Neville határozott volt és energikus. Úgy nézett ki, és úgy is viselkedett, mint egy nagyhatalmú varázsló, aki élete legfontosabb varázslatába kezd bele.
- Talán úgy is van! - gondolta Hermione.
Fergeteges látvány volt. Mint egy tánc: lassan kezdte, egyre gyorsult és a végén szinte a felismerhetetlenségig sebesen mozgott Neville.
Elõször egyenként megszemlélte az edényekre írt neveket és sorban kikészítette õket az asztal szélére. Utána már egy kicsit gyorsabban letekerte a kupakokat, kihúzta a dugókat és leemelte a fedõket. Tiszta keverõeszközöket kapott elõ a ládikából és kitárázta a mérleget. És mindeközben még annyi idõ sem telt el, amíg az ember tízet lélegzik.
Amit ezután látott Hermione, attól elakadt volna még a szava is, ha éppen beszélt volna. De már régen teljesen elnémult a növekvõ csodálattól.
Neville félhangosan ki is mondta, amit csinált és közben a kezei szédítõ sebességgel táncoltak az asztalon és az asztal felett. Fölemelkedtek, amikor Neville kiemelt valamit, lebegtek, amikor öntött vagy szórt, ritmusra kocogtak, amikor mért, és energikusan csapkodtak, amikor kevert.
- Mérõkanálnyi kamilla, tört csontja a zsiráfnak, sárossá keverem gombaecettel, vadkendermag termeszsavban oldva két mértéknyi, ...hány puttonyos e tokaji? - négy, akkor két mértéknyi ebbõl is..., a második magot már citromos hidravérben oldom, jöhet a lajhársörke kever- kever- keverem még ötször is keverem. Újra kamilla, egybe a sárral, egybe a porral. Kever, kever, keverem. Csengõbarack szárítva, gyere kis angyalom, megtöröm és bekavarom, még egy kicsit, na még, az illata... hm. Még egy kicsit - most jó... hol a pálcám? - circuuula! aha. Kékül-e a bébi, meg kéne már nézni. - a kondérba pislogott - Kékül és méghozzá szépen, nem volt más hamis a lében, gyerünk hát és zutty! ugorjunk hátra!!! Itt van! Itt a lángja! - Éééés kész.
Elégedett arccal, kicsit kiizzadva fordult oda Hermionéhez:
Most megvárjuk, amíg újra felforr és egy fél homokórányit hagyjuk rotyogni.
- Hat percet? - kérdezett vissza a boszorkány.
- Úgy is lehet mondani. - mosolygott rá Neville. Idõben lesz még?
- Igen, most már biztos idõben lesz. Pont akkor kell meginnia, amikor magához tér.
- Jó ez az orosz láncfû lé - mondta Neville, miközben a kondér fölé hajolt - jó választás. Megfordította a homokórát.
- Most kezdett el forrni. És utána? Hiszen azért ez nem lesz elég. Ez éppen csak észhez téríti. Néhány varázsigét mormolva kurta mozdulatokat tett a pálcájával a használt edények felé és azok halkan kopogva, egymáshoz koccanva megtisztultak és a kis ládába visszasorakoztak.
- Ha megitta már a fõzetet, végigcsináljuk a hétkúrát - válaszolta kisvártatva Hermione, miközben a Ronról lefeslett, elhasznált erõlepedõt elhamvasztotta a kandallóban.
Neville felkapta a fejét-
- Izomlazító masszázs, lazítás hipnózisban, akupresszúrás masszázs, táplálékbevitel, agyellenõrzött lazítás, célirányos meditáció és kitartott mélyálom bûbáj hadarta, mintha még mindig a Roxfortban egy varászgyógytan órán felelne. - Ez a hétkúra.
Hermione kuncogott.
- Pontosan. Ahogy mondod.
- Azt a lepedõt nem lehetett már semmire sem használni? - kérdezte Neville és a kandallóban füstölgõ hamuhalomra mutatott. Úgy tudom nagyon drága egy ilyen.
- Sajnos nem. Éppen ez a lényege, hogy a benne található varázserejû növényi darabkák kiválnak belõle és beszívódnak a beteg testébe. Így a bõrén keresztül tartja életben még a leglegyengültebb, legelesettebb embert is.
- De meg nem gyógyítja.
- Nem. Ha nincsen gyógyír a betegségre, akkor hiába minden. Amint a lepedõ kimerül, a beteg is elveszhet.
Ötöt vettem ebbõl a Jeruzsálemben, az ottani varázspiacon. Csak emiatt a hülye verseny miatt. Én nem is tudom, ha a végére érünk én.
- Megnyertem a partit? - hallatszódott hirtelen Ron gyenge hangja.
Hermione olyan hirtelen fordult a priccs felé, hogy a levegõben szétterülõ talárja széle megcsapta Neville arcát.
- Kérlek Neville! - szólt hátra feszülten. Ha már letelt a fél homokórányi idõ, öntsd át a fõzetet abba a csészébe és hozd ide nekem!
- Megnyertem a partit? - kérdezte Ron újra. Nyakát megfeszítve hajtotta hátra a fejét a kispárnán, hogy jobban az arca fölé hajoló Hermione szemébe tudjon nézni.
- Meg, meg felelte Hermione, akit mintha egy pillanat alatt kicseréltek volna. Az aggodalom mélyítette ráncok kisimultak a homlokán és szinte kedélyesen beszélt Ronhoz.
- Ne nagyon beszélj most, kedves, elõbb meg kell innod ezt. - És már oda is illesztette Ron ajkához a csészét. - Kösz, Neville!
Ron egy szó nélkül szürcsölte az italt. Nagy csend lett a szobában, Neville tapintatosan, kettejüktõl távolabb, újra leült a fotelbe.
- Ma más az íze, mint tegnap volt. - mondta Ron.
- Mondtam, hogy ne beszélj. Majd, ha elkezdjük az izomlazítást, mindent elmondok. Most végeznünk kell az itallal.
- Longbottommal beszéltél az elõbb? Hogyan került ide?
- Igen, de mondtam, hogy most ne beszélj! Inkább igyál!
Miután kiürült a csésze, Hermione újra töltötte az üstbõl és ezt a második adagot is Ronba diktálta. Már az utolsó kortyoknál tartottak, mire Ron annyira erõre kapott, hogy a csészét végre saját kezébe vette, sõt fel is ült.
Hermione becsukta az ablakot és egy pálcasuhintása után a szoba levegõje hirtelen felmelegedett. Nem sokkal késõbb olyan volt már az egész lakosztály, mint egy felfûtött szauna. A forró pára beterített mindent és Neville kénytelen volt levetni a talárját, mert máris kiizzadt.
- Fordulj hasra, Ron, - szólt Hermione - és lazíts. Ma is az izmokkal kezdjük.
- ... a hétkúrát. - fejezte be Ron. Tudom, és köszönöm. Meg kell, hogy mondjam, ha nem kerülne annyi energiába végigcsinálni, mindennap megkérnélek rá, hogy.
- Jaj de idétlen vagy! - mosolyodott el Hermione, miközben határozott mozdulatokkal kigyúrta a csomókat Ron nyakizmaiból. Hát a kitartott mélyálom? Hogyan tudnál minden nap három napig aludni?
- Nem is tudom - ásított Ron. Valamit csak kitalálnék.
- Mondom, hogy idétlen vagy, nevette el magát a fiatal boszorkány. De tudod, mit: most ne ezen törd a fejed. Sõt! Egyáltalán ne is törd a fejed. Csak pihenj.
Mikor nem sokkal késõbb Harry megérkezett a feketenadálytõ granulátummal, Ron már mélyen aludt és Hermione a második átmasszírozás végén tartott.
- Látom elkéstem. - suttogta Harry. Honnan szereztetek végül?
- Nem szereztünk! - súgta vissza Hermione - Neville segített. Más adalékokkal helyettesítette.
Harry szeme elkerekedett, de nem szólt egy szót sem, csak némán odafordult Nevillehez és a kezét nyújtva felhúzta a fotelbõl.
- Gyere át a másik szobába, ott nyugodtan beszélgethetünk.
- Menjetek csak! Majd szólok, ha segítségre lesz szükségem. - intett Hermione.
Harry gondosan becsukta a két szobát elválasztó ajtót. Kilincs nem lévén, az ajtó fájába kalapált ezüst szembe kellett kacsintania, mire az ajtó egyé vált, összeforrt a fallal.
- Hû de trükkös. - vigyorgott Neville. - És ha valakinek tikkel a szeme?
- Nem tudom. - vigyorgott szintúgy Harry. - még nem olvastam a vendégkönyvet. Leülhetünk oda a sakk-asztalkához, csak elõbb be kell pakolni a bábukat a dobozba.
- Miért?
- Mert mûködésbe lép a SZAFT és aztán csak nézhetünk, hogy micsoda marhaságokat mondunk majd egymásnak.
- A micsoda?
- A SZAFT. Szakaszosan Adagolt Felejtések Táblája. Ez egy olyan sakktábla, ahol mindig csak azokra a lépéseidre és terveidre emlékezel, amelyeket a tábla adott oldalán találtál ki. Így aztán teljes értékû partit tudsz magad ellen játszani, csak mindig át kell ülni a tábla egyik oldaláról a másikra. Herm bûvölte Ronnak, amikor rájöttek, hogy nincsen már olyan varázsló, akivel elég nehéz partikat tudna játszani ahhoz, hogy továbbfejlõdhessen. Persze a játék végén minden lépésre emlékszel azért - vigyorodott el.
Neville a fény felé emelte az egyik finomra faragott bábut és elismerõen bólintott.
- Gyönyörû munka. Látszik, hogy szív és lélek alkotta. Nézd, én nem nagyon értek a tárgyak elvarázslásához, de azt még én is meg tudom állapítani, hogy ez egy ritka, sõt talán teljesen példa nélkül álló varázslat.
- Az. Herm százharminckilenc különbözõ bûbájt, ráolvasást, és egyéb varázslatot alkalmazott rajta. Több mint négy éven át tökéletesítette, finomította a tábla különleges tulajdonságait. Még egy ilyen nem volt, de nem is lesz a világon.
- Mindent megtesznek a gyõzelemért... sóhajtotta elismerõen Neville.
Harry válaszában nyoma sem volt semmilyen pozitív felhangnak:
- Mindent. A döntõre, a nagy Varázssakk Páros Mérkõzésre hét hónapja készülnek folyamatosan. 170 000 galleont költöttek már el: a fõzetek összetevõire, az erõlepedõkre, a turultoll paplanra, a szállodákra, az utazásra és a SZAFT-ra. Az erõnléti edzések terveit, a relaxációs eljárásokat szintúgy vásárolni voltak kénytelenek. Hermione ezen kívül egy sor új varázslattal segítette Ron felkészülését.
- Mint pl. a SZAFT. - vetette közbe Neville szakértõen.
- Igen. Például. De tudod mit? - Harry egészen közel hajolt barátja arcához. - Ron elképesztõ szívósságán kívül Herm önfeláldozása az, ami a legtöbbet nyomja a latban. Egyetlen zokszó nélkül, fáradtságot nem ismerve segíti Ront, pedig.
Neville hagyta, hogy Harry beszéljen. Csendben hallgatta a folytatást, csak a falikarok felõl lehetett hallani a fáklyákból kicsorduló gyanta sercegését.
- ...pedig rettenetesen félti Ront. Legnagyobb gondja, hogy Ron talán éppen az õ segítségével fogja átsakkozni magát oda, ahonnan már nincsen visszatérés.
Neville nyugtalanul hátradõlt, majd hirtelen vissza. Hangja egy kicsit vékonyabban szólt:
- Miért? Mi már olyan veszélyes a sakkban? Én nem ismerem a szabályokat. Eddig azt hittem, hogy csak sakkoznak és kész. Na de.
- Varázssakk, Neville! Varázssakk! Az alapszabályok ugyanazok, mint a muglik játékában, de nálunk ha egy bábut megtámad egy másik, igazi csata alakul ki. Elképzelhetõ, hogy a megtámadott báb gyõz. Persze azért a varázssakkban is hatalmas elõnyben van az, aki a szabályok szerinti támadó fél. De mivel a két bábu közötti ütközet kimenetele végeredményben a két játékos varázserején, felkészültségén és fizikai jóállapotán is múlik, nagyon is lehetséges, hogy a kisebb sakktudású, de hatalmasabb varázsló gyõz. Vagy legalábbis nem veszít. A veszély ott les a játékosokra, tehát Ronra is, hogy egy-egy ilyen összecsapás rengeteg erõt emészt fel. És egyetlen sakkparti néha negyven ötven lépésbõl is áll.
A varázssakk történetében még egyetlen döntetlent sem jegyeztek fel, de meglehetõsen hosszú azok listája, akik a kimerültségtõl valamilyen súlyos testi vagy lelki károsodást szenvedtek el. És az elmúlt százötven évben három haláleset is volt.
Neville már másodpercek óta csak ingatta a fejét, mintha nem is akarná hallani, hogy mit mond Harry. Végül tenyerét felfelé fordítva az asztalkára ejtette a kezét:
- Én feladnám. Vagy el se kezdeném.
- Jól tennéd. De Ronnak eszébe sem jut. Nagyon, nagyon vágyik erre a dicsõségre, és ez egyszer - elõször életében- úgy érzi, hogy meg is érdemelné, ha sikerülne neki megszerezni.
- Mennyi van még hátra? - kérdezte Neville.
- Az utolsó parti. A kihívónak nagyon nehéz dolga van, mert háromszor egymás után le kell gyõznie az éppeni világbajnokot. Ha csak egyszer is veszít, elvesztette a páros mérkõzést, és huszonnégy holdhónapon át nem lehet megint kihívó.
- És ez a... a mostani bajnok? Mikor nyerte el a címet?
Harry keserû mosolyra húzta száját:
- Ode Dinhi? Már tizenkilenc éve õ a bajnok és tizennégyszer védte meg elsõségét. Hatvanegy éves, és akkora gyakorlata van, olyan ereje, olyan céltudatos, kifinomult játéka, hogy gyakorlatilag verhetetlen.
- De Ron kétszer legyõzte már, igaz?
- Igen. Egy csoda ez. Gyakorlatilag az egész varázsvilágot lázba hozta ezzel. Én persze tudom, hogy hogyan csinálja. És csak igazat tudok adni neki, habár érzem, hogy így a varázssakk legnagyobb veszélyeit kerülgetik mind a ketten.
- Miért, mi Ron stratégiája?
- A nyers erõ. Úgy próbálja irányítani a játékot, hogy minél több nehéz, és hosszú párbaj történjen egy partin belül. Arra épít, hogy Ode Dinhi elfárad és így hibákat követ el. Úgy néz ki, hogy ez eddig kétszer be is jött. Mind a kétszer nagyon megverte õt Ron.
- Hát akkor?
- Nagyon ki is merült. Lásd, az elsõ parti után - tegnapelõtt- ilyenkor... - Harry rápillantott a faliórára- ...ilyenkor, fél egykor éjjel, már együtt ültünk és elemeztük a játékot. Most pedig... De tényleg, Neville, nem vagy éhes?
- De bizony szívesen bekapnék egy-két falatot.
- Na akkor rendeljünk! - mondta Harry vigyorogva.
- Mi van, mire virul a szád? - kérdezte Neville.
- Majd meglátod. - mondta Harry és odalépett a szoba falához. A falba egy díszes, apró favályú volt építve, és két rekeszre osztva. A egyik rekeszben öt, hat dió méretû kõgolyó volt. Kivett belõle kettõt és az egyiket Nevillenek dobta. Neville rutinszerûen leejtette és talárjába gabalyodva próbálta valahogy felszedni a földrõl a golyót.
- Nagyon vicces. - mondta, - de ez azért már eléggé elcsépelt tréfa. Szerintem már egész Nagy Britannia tudja, hogy nem bírok elkapni semmit, ami repül.
- Nem ezen nevettem, és bocs! - mondta mosolyogva Harry, - hanem azon, hogy rá tudsz-e jönni, hogy hogyan lesz ebbõl a golyóból vacsora.
Neville rámeredt a kõlabdácskára és óvatosan elkezdte forgatni az ujjai között. Egy ideig nézegette, melengette, hozzákocogtatta az asztalka lapjához, de végül kérdõen Harryre nézett:
- Fogalmam sincsen pajtás. Tárd fel titkod!
- Ide süss! - pattant fel Harry. Pálcáját a halántékához illesztette, behunyta egy pillanatra a szemét és akkor, ahogy a pálcát eltávolította lassan a fejétõl, mintha egy ezüstszínû fonalat húzott volna ki belõle. A fonál talán arasznyi hosszú lehetett, amikor végre elszakadt Harry fejétõl és ott maradt lógva a pálca hegyén. Harry a golyót óvatosan a fonál lelógó, alsó végéhez tartotta és hozzáérintette. Abban a pillanatban a fonál elvált a pálcától, és egy nagyon rövidke szürcsögõ hang kíséretében beszívódott a golyóba.
- Mi volt ez? - kérdezte megütõdve Neville.
- Tonhalas szendvics és narancslé, meg almakompót. Válaszolta Harry, - de már nevetett. Tudtam, hogy ez betesz neked.
- Mondd már el, hogyan mûködik! - kérte Neville.
- Mint egy merengõ. Olyat már csak láttál! Képzeld el, de minél részletesebben, hogy mit szeretnél enni. Megvan?
- Igen.
- Akkor most fogd a golyót a kezedbe és a pálcát a másik kezedbe.
- És?
- Emeld a pálcát a jobb halántékodhoz. Úgy, most pedig AKARD, hogy ez a gondolat, ez az elõbb elképzelt dolog kikerüljön a fejedbõl. Rá fog ragadni a pálcára, és onnan pedig át a golyóra, ha hozzáérinted. Lássuk!
Neville fejét egy jó hosszú ezüstfonál hagyta el.
- Húú, ez aztán a rendelés. - mondta Harry. - Na adsza a golyót. Most iderakjuk ebbe a kis rekeszbe. - a kõgömböket a favályú üres részébe rakta.
- És? - kérdezte Neville, még mindig bizalmatlanul nézve.
- Ennyi az egész. - mondta Harry. Látod, a golyók már el is tûntek, a házimanók munkához láttak, nemsokára itt a kaja.
- Tökjó. - mondta Neville. - bár még mindig nem értem.
- Harry!!! - hallatszódott hirtelen a másik szobából. - Harry gyere gyorsan!