Sziasztok!
Ahogyan ígértem, már itt is vagyok a következő történetemmel.
A story kicsit elcsépelt, tudom, de mint mindig, most is nagyon szerettem a szituációkkal játszadozni. Remélem olvasni is jó lesz.
Azt gondolom mondanom sem kell, hogy a szereplők többsége a TLW sorozatból valók és nem én találtam ki őket.
Köszönet megint Gallynek, hogy átnézte és előzetesen értékelte, valamint Cecille-nek, hogy sürgetésével inspirált és természetesen az egész RTL-es rajongófórumnak, akik támogattak. :))))))))))))))))
Jó szórakozást !
A játék neve: Vigyázz mit kívánsz…
1. fejezet
A sziklafallal övezett csendes patak nyugalmasan folydogált medrében. Az ég tiszta volt és kék, a szellő lágyan mozgatta a meleg levegőt, egyszóval paradicsomi hangulat uralkodott Charlotte körül, miközben a napi szennyessel küzdött.
Csak a nyugodt környezet és a kemény fizikai munka volt az út, hogy ne foglalkozzon állandóan a gondjaival. Azon kívül, hogy itt ragadt, ezen a veszélyes és borzalmas helyen, még az érzelmeivel sem tudott tisztába jönni. Igen, az érzelmeivel, amelyeket nem más iránt táplált, mint az ifjú Redgrave iránt. A lány egyszerre volt csalódott, Richard távolságtartásáért és dühös, a javarészt ebből fakadó nézeteltéréseik miatt.
Charlotte gondolatait a titokzatos Mis Krux nyomdafestéket nem tűrő átkozódásai szakították félbe. Marguerite villámgyorsan ért fiatal barátnője mellé, és egy teátrális mozdulattal mellé huppant a fűbe. A szemei villámot szórtak és erősen zihált.
-Jól sejtem, hogy Lord Roxton miatt vagy ilyen zaklatott ma ?
-Ugyan, miből gondolod? Csak nem abból, hogy az a makacs, önfejű, elviselhetetlen ember nem képes túljutni a férfias egóján és ezért úgy kezel, mintha egy csecsemő volnék? Gondoltad volna, hogy olyat mond NEKEM, hogy legyek óvatosabb és kioktasson, mennyi munícióval léphetek ki a faházból? Pont ENGEM? Én vagyok itt a legjobb túlélő és..és… egyszerűen elegem van belőle!- Tirádázta Marguerite.
A következő pár perc ilyen feldúlt monológgal telt el, s Charlotte megtette az egyetlen dolgot, ami tőle kitelt: hallgatott.
- Komolyan kérdem- vettette az ég felé a fejét az örökösnő- miért nem lehet normális, nyugodt, kiszámítható…
- Kevésbé önfejű, vakmerő, lobbanékony…-folytatta a lány teljes szívéből, de egyértelműen másra gondolva. Szó nélkül tudta mindegyikük, hogy mit gondol a másik.
-Az egész família- fejezték be egy nagy sóhajjal egyszerre, miközben egymás szemébe néztek.
Egyszerre csak egy villanás, és minden elfehéredett körülöttük, csak egy vékony hangot hallottak:
-Ahogy parancsolják…
A véleményeknek nagyon örülnék... Nos:)))))))))))))