Eyes and eyesight

I. Fejezet

Kopogásra emelte fel a fejét. Határozott hangon szólt ki, hogy nyitva van az ajtó. Halk nyikordulás majd csukódás. Minden második lépésnél egy-egy apró kattanás. Ismerős volt, hallotta már, csak nem tudta, hol. Akkor még nem erre figyelt…
- Edward? – kérdezett rá, remélve, hogy nem téved.
- Egyszer akarom meglepni, és akkor találja ki, hogy én vagyok… - hallotta a fiú kissé bosszús hangját.
- Csak tippeltem – mosolyodott el. – Kabátot a fogasra, cipőt alá. Rögtön az ajtó mellett.
- Máris…
- Ne morogj, csak nem akarok takarítani – nevetett fel halkan.
- Milyen jó kedve van – jegyezte meg, ahogy közelebb ment az asztalhoz, ami mögött a férfi ült.
- Nem mindennap akad látogatóm – felelte. – Főleg nem olyan, aki még süteményt is hoz.
- Fogja vissza a szimatát, Ezredes, így tényleg nem tudom meglepni! – háborgott a fiatalabb, mire Mustang akaratlanul is felnevetett.
- Ne haragudj, de megélesedtek az érzékeim… - a mondat nyitva maradt, de a szőke tudta, miről van szó. – Mi lenne, ha egy tea mellé ülnénk le…? Hideg van kint? – érdeklődte, s a választ meg sem várva állt fel, és indult el egy nyitott ajtó felé.
- Annyira nincs hideg… volt már rosszabb is – válaszolt a második kérdésre. Az elsőt már eldöntöttnek vélte, követte a férfit a konyha felé. Figyelte a mozdulatait, és magában megjegyezte, hogy Mustang egészen biztosan mozog. Végül is, mégiscsak a saját lakása…
Megállt a konyha ajtajában és figyelte a férfit, majd zavartan megkérdezte:
- Öhm… ne segítsek…?
- Nem kell, menni fog egyedül is, ülj csak le – válaszolt rögtön, nyugodt hangon.
- Rendben – bólintott, s kényelembe helyezte magát az asztalnál álló két szék egyikén.
- Mesélj, mi szél hozott? – érdeklődte félig hátra fordulva.
- Jönni akartam, csak Al nem hagyta… Aztán azért tartott vissza, hogy süthessen sütit… Ez az új mániája. Kikelt az ágyból, és azzal jött, hogy sütni akar, hogy megkóstolhasson mindenfélét… - magyarázta. – Szóval kéri a véleményét, milyen lett.
- Milyen kedves – mosolyodott el. – És te jól vagy?
- Semmi bajom – felelte vidáman, bár ez nem volt teljesen igaz… - Ezredes… - kezdte.
- Hm?
- Az ott kakaó a kezében – mondta komoly hangon.
- Hoppá, félre nyúltam – tette vissza a dobozt, majd kivett egy másikat. – Ez a tea? – mutatta fel a másikat.
- Igen – válaszolt helyeslőn a fiú.
- Akkor mégis jól emlékeztem – nyugodott meg.
- És… maga hogy van? – kérdezett vissza az előző téma miatt.
- Mint látod, egész' jól… Az ilyen apró malőröket leszámítva. Kezdem megszokni ezt a megszokhatatlannak tűnő helyzetet – mondta.
Elbeszélgették az időt, míg felforrt a víz, majd a tea és sütemény mellett is órákat beszéltek át. A szőke végül azzal köszönt el, hogy majd másnap is benéz.

Edward reggel furcsán érezte magát. Hamarosan rá is jött, miért. Nem volt rosszul az éjjel, átaludta az éjszakát, és jól van. Jókedvvel kezdett öltözködni, s még az öccse is látta rajta, hogy milyen jól érzi magát.
Sűrű pelyhekben hullott a hó a Központi Városra, a szöszke kedvén ez is sokat lendített, mosolyogva kopogott be Mustanghoz.
- Futottál? – érdeklődte a férfi, mikor meghallotta vendége gyors szuszogását.
- Csak egy kicsit – felelte Ed, és vett pár mély lélegzetet.
- Mitől vagy ennyire izgatott? – kérdezte elmosolyodva.
- Esik a hó! – jelentette vidáman. Erre a házigazda elnevette magát.
- Már értem…
- Jó idő van, nem akar kijönni? Menjünk el sétálni!
- Mi? Nem hiszem, hogy ez túl jó ötlet… - tiltakozott.
- Nem ülhet idebent egész nap, Ezredes! Néha kell frisslevegőt is szívnia! – mutatott rá a fiú hajthatatlanul.
- Értsd meg, nekem ez nem olyan egyszerű, mint az képzeled… - kezdte, de a szöszke a szavába vágott:
- Ha csak ez a probléma, majd én vezetem! – ajánlotta fel. – Majd én leszek a szeme. Mit szól?
Mustang gondolkodott egy pillanatig, aztán sóhajtott és elmosolyodott.
- Ha ennyire szeretnéd, legyen – egyezett bele.
- Há, én nyertem! – vigyorgott győzedelmesen.
- De kár, hogy most nem láthatom az arcod… - jegyezte meg a férfi, ahogy öltözködni kezdett. – Biztosan szép vagy, így vidáman.
- Oh… - Ed arcáról leolvadt a vigyor, erre a kijelentésre megmozdult benne valami… Megköszörülte a torkát, és úgy szólt: - Ne mondjon ilyeneket, mert belelököm az első hókupacba, amivel találkozunk – fenyegette meg. – Vagy nem kap a sütimből – tette hozzá.
- Ó, Alphonse megint hódolt új szenvedélyének?
- Nem is tudnám kirobbantani a konyhából – mesélte. – Most valami kókuszosat kutyult, ha jól láttam. Majd ha visszajöttünk megkóstoljuk – helyezte kilátásba a süti evést.
- Remek – mosolygott újra, és ellépett a kabátjáért. Egy perc múlva menetkész is volt. – Mehetünk is.
- Mindjárt - lépett oda a szőkeség, és megigazította a férfin a kabátot és a sálat. – Most jó.
- Várj csak – nyúlt a fiú kezei után.
- Mi… mi az? – nyögte ki a kérdést meglepetten.
- Semmi – mosolyodott el, aznap sokadjára. Észre is vette magán, hogy a fiú közelében egyszerűen muszáj mosolyognia. Elengedte a fiú kezeit. – Mehetünk.
- Csak még valami… - kezdte, de nem tudta, hogyan is folytassa.
- Igen?
- Nyissa… ki a szemeit – kérte.
- De ne ijedj meg – hangzott a kérés.
Edward belepislogott a céltalan, sötét szemekbe, és elszorult a szíve…
- Most már mehetünk – mondta lassan, és belekarolt a férfiba.
- Csak ne vezess lámpaoszlopnak – kérte viccelődve.
- Most elrontotta a tervem – morogta bosszússágot tettetve.
- De kár – sóhajtott fel mímelt szomorúsággal.
Egy közeli parkba mentek, hol beszélgettek, hol pedig csak a fiú magyarázta a környezetüket.
- Fahéj illatot érzek – jegyezte meg hirtelen Mustang.
- Jé, én is. Eddig észre sem vettem – gondolkodott el a fiú. – Mi lehet?
- Forralt bor, talán. Keressük meg.
- Forralt bor? – kérdezett vissza a szőke, közben elindult – az orra után.
- Nem ittál még olyat?
- Nem hiszem – jött a válasz.
- Akkor meghívlak – ajánlotta fel.
- Jó – egyezett bele vidáman.

- Ed…
- Bo… bocsánat…
- Ed, ez nem játék – figyelmeztette. – Nélküled nem találok haza, úgyhogy légy szíves, ne tűnj el – kérte egy fáradt sóhajjal.
- Nem akartam, én csak… - kezdte volna, de belátta, hogy nincs értelme védenie magát, hülyeséget csinált, és a férfi most joggal mérges rá.
- Persze, nem akartad. Semmi baj, csak kérlek, hogy legyél kicsit figyelmesebb.
- Értem – bólintott.
- Menjünk haza.
A szőke innentől csak akkor szólt, mikor muszáj volt. Különben gondolatban szidta magát, hogy is lehetett ilyen felelőtlen. Leáll hógolyózni, miközben magára hagyja az Ezredest, mikor ő maga ajánlotta fel, hogy segít neki… Emiatt rosszul érezte magát.
- Megjöttünk – jelentette olyan tíz-húsz perc múlva. – Jobb lesz, ha most megyek is – mondta.
- Mi? De azt beszéltük, hogy megkóstoljuk az öcséd süteményét – emlékeztette.

- Igen, de…
- Nem haragszom rád, ha amiatt aggódsz – nyugtatta egy kedves mosollyal. – Gyere be, kérlek, nem mindennap van látogatóm, örülök a társaságodnak.
- Jó, jó… Más dolgom amúgy sincs…
Letelepedtek a kandalló mellé melegedni és száradni, közben semleges témákról beszélgettek. A szöszkét az ásítása zavarta fel a beszédtémák közül.
- Késő van – pislogott az órára. Az majdnem éjfélt mutatott. – Nem ártana mennem, Al biztosan aggódik…
- Mért nem maradsz itt? Ne mászkálj ilyen későn, hívd fel Alt, és mondd meg neki, hogy ma nálam alszol.

- Jó, végül is, tényleg nincs sok kedvem még hazacaplatni.
Telefon és egy gyors zuhany után derült csak ki, hogy Mustang lakásában csak az az egy ágy van, amin ő maga alszik. De megegyeztek, hogy elférnek rajta ketten is, és nem csináltak belőle különösebb problémát. Csak Edward reménykedett benne, hogy ma éjjel sem lesz rosszul… Nem akarta zavarni az Ezredest ezzel…
Ám hajnalban mégis arra riadt fel, hogy alig kap levegőt. A szíve hevesen zakatolt, kapkodva lélegzett. Úgy érezte, mellkasa rögtön kettészakad. Ennyire rossz még sosem volt, mozdulni is alig mert, miután felült az ágyon. Pár perc alatt kiverte a víz, azt már alig vette észre, hogy szemeiből könnyek folynak. Nem értette, hogy most hirtelen miért erősödött fel ennyire a fájdalom…
Egészen addig nem is figyelt a külvilágra, míg egy óvatos kéz nem ért az arcához.
- Ed? Mi a baj? – hallotta Mustang kedves, bár kissé ideges hangját. – Miért sírsz?
- Se… semmi – nyögte ki nehezen a szót. Máskor lassan visszaállt a légzése, de most mintha csak romlana az egész…
A férfi arra riadt fel, hogy a szőke mellette levegőért kapott. Azt hitte, csak rosszat álmodik, de mikor a fiú felült mellette, s továbbra is zihált, rájött, valami nagyobb gond lehet. Ahogy hozzáért érezte, hogy az egész teste reszket, de nem értette, mi lehet a baj…
- Fáj valamid? – kérdezett újra, csak, hogy szóra bírja a szőkét. A következő pillanatban érezte, hogy az nekidől.
- Fáj… - suttogta halkan. Légzése kicsit mintha nyugodott volna…
- Hol? – A fiú nyirkos, hideg, enyhén remegő keze odahúzta az övét a mellkasához. Őrülten dübörgött a szíve, mintha ki akarna szakadni a helyéről. Nem csoda, hogy rosszul van!
- Belül… - sóhajtotta csendesen. Levegőt szerencsére már kapott, de a mellkasa még mindig úgy szúrt és égett, hogy nem mert mozdulni.
- Semmi baj, próbálj megnyugodni – kérte Mustang, ahogy óvatosan megölelte és magához húzta. A szőkének nem volt ereje tiltakozni, de ha lett volna sem tette volna. Próbált nyugodtan lélegezni, de a fájdalom csak nem enyhült. Halkan szipogva bújt a férfihoz, legalább nincs most egyedül… - Jól vagy? – halotta a hangját.
- Jobban – suttogta erőtlenül.
- Vissza tudsz aludni?
- Nem tudom – felelte. Mozdult, hogy kibontakozik az ölelésből, de Mustang nem hagyta neki.
- Maradj – kérte kedvesen. – Nem lesz baj – nyugtatta, ahogy magával húzta fekvőhelyzetbe. A fiú nem szólt a helyzet ellen, sőt, kis helyezkedés után meg sem mozdult többet. Félálmában még egyszer érzékelte, hogy megszűnt a fájdalom, s megnyugodva döntötte fejét a férfi mellkasának, aztán rendesen elaludt.
Reggel napfényre ébredt. Furcsa volt, mert nagyon világos lehetett a szobában. Ahogy kinyitotta a szemeit, rögtön valami aranyló szőkét pillantott meg. Arrébb mozdulva látta, hogy Edward alszik mellette hozzábújva, nyugodtan szuszogva. A szöszke megrezzent, ahogy az arcához ért, és felnézett rá. Elmosolyodott, kicsit felemelte a fejét, édesen mosolyogva közeledett arcával az övéhez…
Felriadt a szép, ám de fájdalmas álomból. Nem nyitotta ki a szemeit, vágható sötétséget érzékelt csak. S mikor fel akart nézni, nem változott a kép. Mélyet sóhajtott. Csak egy álom volt… Szép álom…
- Felébredt végre? Már azt hittem, átalussza az egész napot – hallotta meg maga mellett a fiú halk hangját. Nem volt benne megrovás, csak kis türelmetlenség. Elmosolyodott.
- Szólhattál volna, hogy keljek fel – felelte. – És neked is jó reggelt.
- 'reggelt. És nem fogom felkelteni, ne is várja – jött a mormogós válasz. – És…
- És? – kérdezett rá, mivel a szöszke nem folytatta kis idő múlva sem.
- És igazán… elengedhetne végre. Kezdek zsibbadni – bökte ki. Mustang halkan kuncogott, aztán elhúzta karjait a fiútól és a hátára feküdt. Ed is hasonlóképpen cselekedett, csak ő még kicsit arrébb is csúszott az ágyon, hogy meglegyen a tisztes távolság köztük.
- Furcsát álmodtam – jegyezte meg hirtelen a férfi.
- Igen?
- Álmomban láttalak… - folytatta.
- Akkor nem lehetett szép álom – szúrta oda Ed, ahogy nyújtózva felült.
- Éppen ellenkezőleg! Kellemes volt, csak épp… - nem tudta hirtelen, hogyan is folytassa, s míg gondolkodott, a vendége rákérdezett:
- Csak épp?
-… csak épp álom volt, és soha nem történhet meg – fejezte be a mondatot lemondó hangsúllyal.
- Értem – jött válasz kis csend után. – Jobb lesz, ha most már tényleg megyek – állt fel az ágyról.
- Nem maradsz reggeliig? – állt fel szintén a házigazda, s indult ki a szobából.
- Ha tovább marasztal, megint az lesz belőle, hogy itt maradok egész nap – vázolta fel a lehetőséget.
- Mért baj az? – érdeklődte már a konyhából, hogy az öltöző fiúnak utána kellett mennie.
- Mert Al aggódni fog. És azt nem akarom, aggódott már eleget – indokolta s egy percre átfutott az agyán az ötlet, hogy esetleg meghívhatná az Ezredest magukhoz, de elvetette. Nem sülne ki semmi jó egy ilyen látogatásból, legalábbis így gondolta.
- Igazad van, menj csak – bólintott rá a férfi végül, bár nem szívesen tette.
A szöszke még magára kapta a kabátját, s éppen indult volna, mikor megállt. Visszanézett a férfira. Nem tudta, miért áll, mit is vár pontosan, de ha most csak így szó nélkül elmegy, akkor az olyan lenne, mintha… Milyen is lenne? Hiányolna valamit a távozásból. Talán magát a búcsút.
Nem tudta, miért, de teljesen visszafordult, és egy tétova lépés után tett még pár határozottabbat a férfi felé, míg végül kicsivel előtte állt meg. Felnézett rá, figyelte, s nem értette, miért van még itt. Mennie kéne már… de mégis várt.
Mustang lemondóan sóhajtott. És Edward megint itt hagyja… Pedig kezdte megszokni, megszeretni a társaságát. Azt meg nem mondta, mikor is jön legközelebb. Talán egy hónap múlva. Vagy egy év múlva… De kibírja addig nélküle? Egyáltalán, miért gondolkodik ilyeneken?!
Aztán hallotta, hogy a fiú közeledik felé, érezte, hogy előtte állt meg. Haloványan elmosolyodott.
- Mi az, nem tudsz itt hagyni? – érdeklődte halkan.
- Úgy tűnik… Nem is tudom, miért – sóhajtotta. – Maga tudja? – kérdezett vissza a válasz reményében.
- Talán… De előbb meg kell, kérjelek valamire – kezdte komolyan.
- Igen?
- Mostantól tegezz.
- J-jó – bólintott rá. A komoly hangsúly miatt valami fontosabbra gondolt… Megnyugodott, bár az előző, – fontosabb – kérdésre még nem kapott választ. – Tehát…?
Azonnali, szóbeli választ nem kapott. Helyette a férfi magához ölelte és egy hosszú pillanat erejéig összeérintette ajkaikat. Aztán mosolyogva elengedte, és hátrébb lépett kicsit.
- Vigyázz magadra – mondta még, s sajnálta, hogy most sem láthatja a szöszke arcát.
- Igen… - bólintott zavartan, s elindult az ajtó felé. – Visz… izé… szia – köszönt el, majd csukta maga után a bejárati ajtót. Két lépés után odakint a falnak dőlt, levegőért kapott, és megpróbálta megnyugtatni hevesen verő szívét… De abban a percben Edward Elricnek jókedve volt.